Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-17 / 194. szám
1968. augusztus 11, vasárnap KELETM AGYARORSZÁG s Kell-e pénz a boldogsághoz ? f— Bizony, kell! — válaszolják habozás nélkül a legtöbben, száznyolc megkérdezett közül hetvennégyen: Elégedettek-« az emberek a keresetükkel? A száznyolc ember közül ötvenhat elégedetlen, pedig ezeknek többsége jól, rendezett körülmények között él. Emberi dolog azonban, hogy mindenki többre vágyik, az igények egyre nőnek. Becsületes munkára, alkotásokra ösztönzi ez az embereket, hiszen ha már nem elég a lakás, mosógép is kell. s ■, no meg egy Wartburg sem ártana. ■, i Ugyanaz a pénzdarab többet ér-e egy szegényebbnek? Kuti Imréné takarítónő havi nyolcszázötven forintot keres. Ugyanannál a vállalatnál dolgozik havi háromezerért Barta József műszaki szakember. Barta egy este az „Anná”-ban gondtalanul otthagyja a százforintost, Kutiné pedig száz forintjából majd egy hétig jár *a piacra. Ö már a filléres kiadásokat is meggondolja, Kinek fontosabb a pénz: a nőnek vagy a férfinek? Általános tapasztalat szerint a nők többre becsülik a pénzt, mint a férfiak. Utóbbiak felelőtlenebbek a költekezésben, előbbiek megfontoltabbak a háztartási gondokban. KI kezeli a pénzt? Amint a „közvéleménykutatás” során kiderült, a férfiak 32 százaléka egyáltalán nem avatkozik a háztartás anyagi ügyeibe. Az asszony egyenlíti ki a számlákat és ő adja ki férjének a zsebpénzt, A férfiak 15 százaléka fenntartja magának a pénzgazdálkodás kizárólagos jogát, a házasságok ötvenhárom százalékában pedig a házastársak minden szükséges kiadást és megtakarítást közösen megbeszélnek. Nlegegyeznek-e a házastársak a pénzkérdésben? Érdekes, hogy csak az asszonyok 10 százaléka egyezik bele abba, hogy pénzkérdésben a férfié legyen az utolsó szó. Viszont a férfiak 72 százaléka hajlandó a pénzügyeket feleségével megbeszélni. Igaz, hogy sok családban a pénz az elsőszámú veszekedési ok? A kérdésekből kapott válaszokból megtudtam, hogy a pénz gyakran oka családi összetűzéseknek. Ilyenkor azonban nem a jövedelem nagyságáról van szó, inkább arról, hogy mire költik a pénzt. Tehát: KELL E PÉNZ A BOLDOGSÁGHOZ? Mit mond a gazdaember? — Bizony, sokat dolgozok érte egész évig — mondja elgondolkodva. — S milyen nagy az öröm a vásárban, amikor az asszonnyal megvesszük, amit egész évben terveztünk!.;. Mit mond a fiatal házas? Czékmann István, a Nyíregyházi Fényképész KTSZ dolgozója két hónapja házas. Jövedelmük havi 2200 forint. A választ kérdezés nélkül is látom, amint sugárzó arccal feleségére sandít: — Nem kell;.; Mit mond az öreg házas? Nagy Sándomé már negyvenkét éve feleség: — Kell! Igaz, hogy a pénz egymaga nem boldogít, de a pénztelenség megkeseríti az életet, Amikor a Horthy-világban férjem éh-bérért dolgozott, nagyon boldogtalanok voltunk. Ezt nem érzik a mai fiatalok ... Mit mond az elítélt sikkasztó? K. András volt főkönyvelőt öt esztendőre ítélték azért a pénzért, amit az államtól eltulajdonított: — Megbántam, amit tettem;.: Azt tudom csak mondani, hogy nincs öröm a könnyen szerzett pénzben.:, , Mit mond a háziasszony? — Bárcsak lenne egy négyesem a lottón! — sóhajt fel a piacon, a baromíiárus előtt Biró Gyuláné. Mit mond a lottónyertes? Tarr Gyula cipész több, mint 70.000 forintot nyert a lottón: — Kiöltözködtünk.,, Egy gyümölcsöst is vásároltam — mondja. — Jól jött a pénz, nagyon örültünk neki, — de azért eddig is boldogok voltunk. A boldogsághoz ugyanis elsősorban szeretet kell, s csak azután a pénz .:. Mit mond az OTP igazgatója? Kocsis János elvtárs mosolyog: — A nóta ugyan azt mondja, hogy nem kell pénz a boldogsághoz. Az élet nem ezt bizonyítja. Sok boldog arcot látok, amikor a lottó-totó nyereményeit kifizetjük. Látom a megelégedést a betétkönyvesek arcán, amikor betétjükért jönnek, a szorgalmas, takarékos élet kamatozó gyümölcséért. S úgy láttam, azok a legboldogabbak, akik nehéz, állandó munkával kuporgatták össze a házra, kertre valót. Igaz, a pénz nem elég a boldogsághoz. Hiába kuporgat valaki, ha pénzének nincs belső, becsületes értéke. Az egyszerű, dolgos emberek nem halmoznak óriási feleslegeket — természetesen jól jön egy kis tartalék. A szocialista állam a takarékos dolgozók mellé áll —, de a társadalom kiveti magából a kapitalista hajlamú, zsugori halmozókat, s, Pénz, pénz. : Becsületes küzdelemmel, kemény munkával harcolt boldogság — és becstelenül, aljasul szerzett züllés! Háziasszonyok gondja, fiatal házasok reménye, erős férfiak, gyenge öregek nyugalma, biztonsága. Pénz: apróságok öröme, nagy lehetőségek kulcsa, öröm és bánat könnye, tervek, szorgalmak jutalma — igen, ez a pénz. Kell a boldogsághoz — de csak becsületes úton..: Lehet rajta vitatkozni. (gy- í. gy.) A gyümölcstermelők jobb életet teremtenek A szorgos dologidőben is össze- jövögetnek az egyéni dolgozó parasztok a baktalórántházi járásban megbeszélni a legfontosabb termelési teendőket, gondokat. — Gyakran még a hétköznapi estéket sem sajnálják feláldozni egy kis diskurzusra. S ha már összegyűlnek egy-egy községben, sok mindent megbeszélnek. így születik néhány új dolog. Például Ma. gyón és Laskodon többen elhatározták: tszt-t alakítanak. A szót tett követte és létrejött két új tsz. A nyíribronyiak sem akarnak utolsó lenni, s erősen mozgolódnak. Az egyéni termelők más útját is keresik az összefogásnak. Különösen a gyümölcstermelés terén. Sok mozgató rúgója van ennek. Többek közt az, hogy a sivár homokdombokon a szántóföldi növények helyett sokkal érdemesebb gyümölcsöt termelni. S ha közös erővel végzik az ültetést, a fák gondozását és egyéb munkákat, Új könyv Keszi Imre Keszi Imre BorszeszlánQ (Magvető). Kb. 172 oldal, kötve 15,—Ft Keszi Imre novellái mindig a valóságból, a természetesből indulnak ki, ennek mélységeit kutatják: a hétköznapok szűk világából való kitörés lehetőségeit. Irónia és gyermeki melegség, cinizmus felé hajló szatíra és az ötévesek világ- racsodálkozása jellemzi írói látásmódját. Keszi Imre ebbe a kötetébe 20 év termését válogatta ösz- sze. szakszerűbb és nagyobb hasznot haj több lesz. Úgy számolgatták, a megtermett holdankénti négyöt mása rozs nem ér többet 7—900 forintnál, ha viszont almát termelnek, közepes termés esetén is leszednek hetven mázsát. Már pedig az testvérek közt is megéri a 25—30 ezer forintot. Bőven megtérül a ráfordított költség. A székelyiek, baktalórántháziak, vajaiak egy része már döntött, Székelyen két, Baktalórántházán és Vaján egy-egy gyümölcstermelési, illetve telepítési szakcsoportot alakítottak. Még hozzá összefüggő területen. Akik nem léptek be és nem is szándékoznak — — megegyezéses alapon kicserélik a földjüket. A megalakult szakcsoportok vezetői jól gazdálkodó parasztemberek lettek. Vaján Szabad Ferenc tizenhat holdas — a gyümölcstermeléshez értő .— gazdát bízták meg az elnöki tisztség betöltésével. Baktalórántházán, a lorántf rész tizenhat tekintélyes dolgozó parasztja állt össze. Elnöknek Sz; Nagy Sándor nyolc holdas termelőt szemelték ki. Beválasztották a vezetőségbe Bárdi Sándor tizenhat holdas parasztot is. A tagok már tervezgetnek. A tíz hold gyümölcsösükhöz még vagy húsz holdat akarnak telepíteni. Csak használna, ha az alma mellett a baracknak is jutna hely. Ott van a szomszédjukban — Nyírjákó határában — egy tíz holdas barackos, láthatják mi termest ad le s elég jó áron kél el. A járás régi és új gyümölcstermelő szakcsoportjai legalább kétszáz holdat szeretnének betelepíteni az őszön. A csemetéket már megrendelték a földművesszövet- kezetükön keresztül. A termelési társulások, szakcsoportok száma tovább gyarapszik a járásban. Mozgolódnak a petne- háziak, nyírmadaiak, székelyiek és a többi község sem akar szégyenkezni. Tervezgetik zöldség, csillagfürt és más termelési közösségek megalakítását is. Mert úgy látják az egyéni termelők: a régi szakcsoportok mindjobban túl tesznek rajtuk a termelésben. Ez igaz és hasznos követni példájukat. Varga Gyula. így loptam el az állam 170 ezer forintját A z ablak fölött a sarokban, ** ahol már olyan sűrű a félhomály, hogy a szemet szoktatni kell hozzá, egy öreg, sovány pók unottan szövögeti a hálóját. Mintegy fél órája bámuljuk szótlanul az állat munkálkodását. A kérdés pedig, amit az újságíró adott fel, még mindig ott bolyong a szürke falak között. S hogy rohamosan múlik az idő, azt csak arról tudjuk megállapítani, hogy a vasrácsok között bevágódó, alig két centiméter szé’es rap- fénysáv szinte szemmel láthatóan vándorol egyik kőkockáról a másikra. Vendéglátó gazdám — Z. Pál —, aki maga is „vendég“ a vasrácsos ablak mögött, unottan igazítja magán a csíkos ruhát. Aztán éppen olyan színtelen hangon, mint amilyenek mozdulatai, megszólal. — Nézze! Én lebuktam. De nem azért, mert nem voltam ügyes. Áh, erről szó sem lehet. — Valami apró, szinte alig észrevehetetlen derű, vagy inkább gúny bújkál a hangjában. — Tudja — fordul felém hirtelen — nemcsak engem bolondított meg a pénz, mindenki elveszti a fejét, aki megérzi a szagát. Nézze, hosszú ideig csináltam én is. Jól ment, s jól éreztem magam. Aztán egyszer jöttek a „kékek”, s már nem is tiltakoztam. Tudtam, hogy vége, lebuktam. De íiigyje el, nem én vagyok az oka. Ezután a kifakadás után ismét előbújik a csend a sarokból, A pók is abbahagyta hálójának szövögetését, talán úgy is hiába pazarolná erejét. Rajtam is pici kétségbeesés hullámzik végig, s azon töprengek, hogy elfogadjam-e továbbra is „vendéglátóm” szeretetét. Valahogy az a meggyőződésem, hogy ez az ember — aki körülbelül annyi idős lehet, mint én —, javíthatatlan. Vagy csak talán a keserűség és az önvád szorítja ki belőle ezeket a gúnyos szavakat? Szaval indulni akarok. Ügy látom, az interjú elmarad. Azonban Z. Pál — a vendéglátó —, aki alig egy esztendővel teljhatalmú ura volt egy gazdaság pénzügyi dolgozóinak, hirtelen megembereli magát, és marasztal. — No nézze, nem engedem el magát üres kézzel. Amikor bej itt, azt kérdezte, hogy hogyan kerültem ide. őszinte leszek magához. Először ki akartam nevetni Aztán megmondani, hogy menjen a fenébe. De látja, nem tettem. Nem tudja, miért? Hónapok óta nem láttam idegen embert így utcai ruhába felöltözve. És tudja, olyan jó most, hogy van valaki velem. Hagyom, hadd beszéljen. És úgy látom, kezd magára találni, kezdi megtalálni magában az embert, aki azelőtt egy fél órával még fegyenc volt. És hogy .őszinte legyek, még hosszú évekig fegyenc marad. — Tudja, nem ment ám olyan könnyen, mint ahogy gondolja.. Én sem úgy kezdtem rögtön, hogy zsebre vágtam a nagy pénzeket. Dehogy — mosolyog keserűen. — Először egy süldőt kaptam a „gó- rétól“. S amikor nagyon firtattam, hogy mire fel van ez az ajándék, egyszer csak beállít a gazdaság vontatója, és lepakolnak nyolc zsák kukoricát. Azt mondja az agronómus, aki a vontatóval jött: „Nézd, pajtás, ne legyen gondod felnevelni azt a kis koszos malacot”. Ezzel már pöfögtek is tovább. Nem mondom, jól jött. Az asszony is örült neki, hiszen a házasságunk ideje alatt az volt az első disznó. Hirtelen kettévágom a szavát egy kérdéssel. — S nem gondolt arra, hogy még ba;i is lehet ezekből az ajándékokból? Valahogy furcsa csodálkozással nézett rám, úgy, mint aki nem érti a kérdés mondanivalóját. — Hát bizony, sokan csinálták akkor így, és úgy gondoltam, hogy nekem is jól jön az ilyen mellékes. — És amikor készpénz jött a termékek helyett? — Nézze, akkor már könyvelő voltam. Az én birodalmam a számok, a forintok világa volt. Tudtam irányítani, mivel engem is irányítottak. Aztán meg nem is volt nehéz, hiszen a főkönyvelő, meg a többi pénzügyiek is hozzájárultak egyes tétel eltüntetéséhez. Szóval ment minden, akár a karikacsapás. Nem mondom, így szavakban hallva egész szimplának, egyszerűnek tűnik fel ez az egész gaztett, amiről ez az ember olyan könnyen, természetesen beszél. Az ő számláját több mint 170 ezer forint terheli. A társaikéval együtt pedig közel félmillió forint elsikkasztósáról beszélt a vádirat. E ez a fiatalember pedig azon kesereg itt mellettem, hogy egyedül az volt a baj, hogy ő bukott le. Meg is kérdezem: a tárgyaláson hányán voltak ott, akiknek szintén részük volt a pénz eltüntetésében? — Hetet tartóztattak le közülünk — válaszolja tömören. Olyan hangsúllyal, mint aki azt mondja: hagyjuk ezeket a napokat. Kár beszélni róluk. Hát igen, azokról a napokról most már káf, beszélni. Hiszen akkor csak pontot tettek egy szennyes ügynek a végére, melynek a főszereplői most hosz- szú ideig gondolkoznak itt a rácsok mögött. Érdemes volt-e? — És a pénz, ami magára jutott? I A vendéglátóm számolni kezd. — Kevés volt. Alig több 1,50 ezer forintnál. Többet megittunk belőle, mini amennyit rendes helyre el tudtam költeni. Higyje el, ha még egyszier alkalmam l^n- ne rá, nem állnék meg ilyen kis összegnél. Most már tudom, eny- nyiért nem volt érdemes vállalni a kockázatot. Majd lefordulok erről a deszkaalkotmányról, amin üldögélünk, ezekre a szavakra. Hiszen ennek az embernek olyan tervei vannak, hogy talán jó lenne újrakezdeni az egészet. S amint mondja, nem ilyen „filléres alapon”. De most már igazán készülődöm. Vendéglátóm még humorizál a búcsúzás helyett. Sajnálkozva tárja szét karjait, amikor felállók: — Szívesen kikísémém a kapuig, mint ahogy azt szokás — hunyorít hamiskásan —, azonban látja: nem lehet. Amikor kilépek az épület tömör kapuján, ragyogó augusztusi napfény záporoz, amilyen talán még nem volt ebben az esztendőben. Örülök, hogy ismét rám sűi a nap. S vajon az az ember, Z. Pál, három esztendő múlva fog-e így örülni a napfénynek, az utcának? Valószínűleg. Különösen akkor: ha addig rájön, hogy a néptől lopott pénz nagyon, de nagyon megbosszulja magát. ) R. I.
