Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-03 / 182. szám

4

KFLETM AGY ARORSZAG

1958 AUGUSZTUS 3, VASÁRNAP

AZ OLYMPUS HJUtAGSZK

Új „ruhát44 kapnak nyíregyházi utcák

Az idén tovább folytatják a város útjainak, járdáinak korsze«* fásítását. A Városgazdálkodási Vállalat útépítői nemrég fejezték bs az öz utcai aszfaltjárda, valamint a Víz utcai aszfalt út, a Búza utca és a Búza tér korszerűsítését. Már felvonultak a Kossuth utcára és berendezkedtek a Sóstói út hat méter széles aszfalt útjának építéséhez, amelyet az idén a Krúdy gtyula utca sarkáig vér geznek el. A városi munkákon kívül Kisvárdán körülbelül ötezer, Cser gerben pedig nyolcezer négyzetméter területen építenek aszfalt-járdát a nyíregyházi Városgazdálkodási Vallalat útépítői, A munka a műszaki fejlesztés következtében egyre tökéletesedik A jövő évben kap a vállalat egy 12 tonnás úthengert és két darab' ezerliteres bitumen előmelegítő üstöt.

Hej, de könnyű dolguk volt régen az isteneknek. Az Olympuson laktak, nektárt és ambróziát Makettek, övék volt a világ minden szépsége és az emberek is csak könnyű játékszerek voltak a kezükben. Senki sem szállhatott velük szembe és ha néha-néha az ember fellázadt önkényeskedéseik ellen, akkor haragjukban menykővel, tűzzel, jégveréssel sújtották.

Bezzeg azóta nagyot fordult a világ. Ambróziát és nektárt ma már sehol sem találnak. (Nektár sört igen, de ennek nem sok köze van az istenek italához.) A világot a földi halandók rendezték be hajlékuknak, sőt még az Olympust is megmásztak a szentségtörők es kiűzték otthonukból az isteneket. Az ember ma már az istenek haragját, büntetését sem tartja félelmetesnek.

Mert ugyan miért is tartaná annak? Képzeljük el, hogy az istenek fejedelme, Zeus valamilyen oknál fogva végzetesen megharagszik Kovács Bálint földművesre és elhatározza, hogy méltóképpen megbünteti. Egy reggel megrázza bozontos üstökét és dörgő hangon idézi maga elé a szárnyas Hermes istent, minden tolvajok védőszentjét, az istenek hírhozóját, kémjét.

— Eredj a földre — mondja — mert szörnyen megharagított ez az ember. Tudd meg, hogy miféle-ki- féle, hogyan él és mivel büntethetem meg legjobban, hogy büntetésem hosszú időkig ki ne heverje.

Hermes pedig nem rest. Sirr- surr, suhognak szárnyai és rövid idő múlva, mint vándor tér be Kovács Bálinthoz, hogy dolgait kitudja. A földműves szívesen fogadja a „vándort”. Eteti-itatja és minden dolgát kibeszéli, hiszen nincs neki elhallgatni való titka. Délután is beletelik, mire Hermes egy kicsit fáradtan, egy kicsit kó- tyagosan, (mert erős borok azok a magyar borok) megtér az~ístenek

székhelyére. Zeus mái várja nagyon, de nemcsak ő, hanem a többi istenek is, hiszen az egek ura isteni tanácsot hívott össze hamarjában. Mikor az istenek he- lyetfoglalnak az égi bársonyszékekben, megszólal Zeus:

— No mondd fiam, Hermes, hogy él, mint él ez az ember?

És Hermes mesélni kezd. Elmondja, hogy Kovács Bálint jól él, van háza, földje, szőlője, csinos felesége, gyerekei. Zeus összevont szemöldökkel hallgatja a beszámolót, aztán dörgő hangon megszólal:

— Szóval van háza, földje, vagyona, akkor van mit veszítenie. Könyü lesz megbüntetni.

Mars, a hadisten vág közbe pattogó hangon:

— Zeus, én nem sokat teketóriáznék. Sújts rá a villámaiddal.

— Úgy van, úgy van — helyesel az isteni kórus — égesd fel a házát, tedd szerencsétlenné, földönfutóvá.

— Azt hiszem, igazatok van — válaszolja Zeus elgondolkodva. És már kezébe is veszi a villámokat. Ebben a pillanatban Hermes szólal meg bátortalanul.

— Bocsánat, atyám, de én nem tartom a villámcsapást célravezetőnek.

— Miért? — kérdezi csodálkozva Zeus.

— Azért, mert ha leég az ember háza, a többiek pénzt adnak neki és abból ugyanolyat építhet magának.

Csodálkozó moraj fut végig az isteni gyülekezeten. Zeus összeráncolja homlokát.

— Hermes, akkor terád vár a büntetés feladata. Szabadítsd rá a tolvajokat, hadd rabolják el a vagyonát.

Hermejj azonban erre is csak fitymáló arcot vágott.

— Ez sem jó, az ellopott jószágodnak árát megtérítik és a pénzből mindent megvehet.

Zeus arca töprengővé válik. Haragosan kiáltja:

— Kenyér nélkül ő sem élheti Megindítom viharfelhőimet és borzasztó jégveréssel tönkreteszem a vetését. Ez ellen nem védekezhet.

— De bizony — mond ellen Hermes — a jég ugyan elveri vetését, de neki is lesz kenyere, mintha semmi baj sem érte volna.

Erre aztán már igazán felhördült Zev.s és az isteni gyülekezet. Egymást érik a különböző büntetési javaslatok, de Hermes mindenre csak a fejét rázza, kiderül, hogy nincs olyan csapás, ami a szóbanforgó embert nyomorba taszítaná. Az olympusi hatalmasságok tanácstalanul ülnek és nem értik, miként lehet, hogy Kovács Bálint felett nincs hatalmuk, j Hosszú hallgi is után Zeus töri meg a csendet.

— Mondd, fiam . Hermes, hogy lehet az, hogy ott, azon a vidéken minden bajban segítségére sietnek ennek az embernek? Hát olyan jólelkű, jószívű népek laknak arrafelé?

Hermes tagadóan rázza fejét.

— Ezt én sem értem egészen. Azon a vidéken az emberek valamiféle szerződést kötnek egymással. Biztosításnak hívják. Minden hónapban befizetnek némi aprópénzt és ha valamelyiküket baj éri, az igy összegyűlt pénzből megtérítik a kárt.

Az istenek mérhetetlenül csodálkoznak, mert ilyenről sosem hallottak. De hát ha így van, mit tehetnek? A nagy tanács eredménytelenül oszlik fel. Szerencsére az egyiküknek sem jutott eszébe, hogy Kovács Bálintnak felesége is van, méghozzá csinos, jóképű felesége, akinek, útjába lehetett volna vezényelni egy széparcú férfiistent, És könnyen lehet, hogy az égi követ „büntetésből” elhódította volna Kovács Bálinttól asszonykáját. Mert ez ellen nincs biztosítás ...

DÉZSI LAJOS

Sl „Vízhordó lány" és a díva!

inges férfiak, hogy verejtékeztek kesernyés párnádé illatot árasztó hölgyeik oldalán, a nyári kánikulában! ök voltak az „űrC-emberek. S amikor kényeskedve rándították odébb tömött vállukat egy-egy elsuhanó, agyonmosott kartonruha elől, a „Vízhordó lány“ szemét mindent sej időén fúrta a messzi&ég- be. Hosszú varkocsú csitrik dédelgették pettyes babájukat árnyékában, néha-néha mezítlábas, szurtos fickók kergették meg őket. Hogy úsztam ilyenkor a levegőben azok a selymes fonatok!

Vastag aranyláncok tövében, kacskaringbe szivarfüst alatt pedig ketyegtek, egyre ketyegtek a súlyos zsebórák. Tik-tak, Hk-tak — hajtogatták egyre, s mire a „Vizhordó lány’1 alaposan a világba nézett, megint megjelentek a csitrik.

Azaz uram bocsát

Eltűntek a pettyes babák, valóságos babakocsit toltak, eleven, jótorkú apróságokkal. S hova lettek azok a varkocsok? Lágy, hül* lámos fürtök verdesik a hajdani rsifnfc nylon blúzát. A nagyságák pedig elmentek valahová és soha többet nem jönnek visz- sza. Helyüket moso'y- gó terefere, tarka, nyüzsgő élet, elegáns, kedves sokaság foglalta el, sűrűje csak-az alkonyban enged. Most is csak ketten állnak itt, szorosan egymásba karolva: fi t és lány. A „Vizhordó lány0 legszívesebben hozzájuk hajolna, hogy ő is megtudja az újságot:

— Szeretsz?

— Szeretlek ., ,

A csinos karórák most is halkan ketyegnek, s a „Vízhor-t dó lány” kedves arcát tovább fürdeti a. napsugár ...

(Győri Illés György)

Urambátyám országa

A büszke Hungária fehér lovon

Nyár van, június elseje, fullasztó meleg, de a városban nagy a mozgás. A vasúton határrendőrség igazoltat, katonatisztek vallatják az utasokat, hogy kifürkészhessék politikai megbízhatóságukat, mindenütt rengeteg az idegen: régi politikusok, pénzemberek, földbirtokosok, bankárok, iparbárók, újságírók, ügynökök, hasas basa-parasztok jönnek, mennek. A szállodák zsúfolásig megteltek, még a fürdőszobákban is laknak. A kopott macskaköves utcákon színes francia őrjárat lépte csattog, olykor látni egy-egy szakasznyit a fehérgárda „büszke" újoncaiból, amint a régi hadsereg „igazi" katonáinak vezetése alatt gyakorlatra vonulnak.

Mindez Szegeden történik a szervezkedő ellenforradalom városában. A miniszterelnökség a törvényszék palotájában székel. Miniszterelnök Károlyi Gyula, hadügyminiszter Horthy Miklós volt admirális. Itt van a hirhedt propagandaosztály is, amelynek működése a minisztériumok közül aktivitásával magaslik ki, mert a nap csaknem minden órájában jelentet meg propaganda röpiratot és dús számban osztja a cédulákat a járókelők közt. A minisztérium emberei Mikecz Istvánnak is a kezébe nyomnak egy plakátforma papirost. A szabolcsi alispán megáll és mutatja dr. Sarvay Elek vármegyei főügyésznek. Ketten nézik és olvassák :

„LÉPJÜNK BE A NEMZETI HADSEREGBE!”

Mosolyognak, boldogok, mert a plakát nagyon „szép díszes, ízléses” körülöttük ezrével van kiragasztva s mind azt mutatja: a büszke Hungária az ősi fehér- lovon léptet.

— Méltóságos uram, nagyon boldog vagyok, hogy azon kevesék egyike lehetek, akik elsőnek látják a magyar nemzet újraébredésének kezdetét... — mondja mámorosán Sarvay.

Mikecz bólint.

— A nemzeti feltámadás virágának plántája el van ültetve és azt nemeslelkű kertészek locsolgatják... — feleli.

Éppen az egyik „nemeslelkű" kertészhez igyekeznél?, Horthy Miklóshoz. Miért? Hivatalos megfogalmazás szerint azért, hogy „személyes tájékozódásukkal hírül hozzák Szabolcs vármegye közönségének a nemzet ébredésének hírét”. Igazában: hűségükről biztosítsák Horthyt, illetve a „nemzeti minisztériumot”, és valami kis védelmet szerezzenek a szabolcsi urak tulajdonszentségének a megszálló románok ellen. Mikscz nagyon nehezen vállalkozott erre az útra, — de muszáj volt. Választói — a törvényhatósági bizottság — kötelezték a székfoglalóban megígértek teljesítésére. Sarvay sem akart jönni, de őt meg azért küldték, hogy ellenőrizze Mikeczet. Ezt mind a ketten tudják, de udvariassággal és figyelmességgel takargatják.

Eljön a délután három óra, mire bejutnak Horthy hadügyminiszterhez kihallgatásra. Még soha sem látták szemtől szembe, hát most jól megnézik és e'é- gedetten állapítják meg: „Nyugodt, nagyúri, amellett lebilincselő modor jellemzi a feltűnően elegáns külsejű volt admirálist”, aki .miniszterségét megelőzőleg már „a-fehérgárda szervezése körül is nagy érdemeket szerzett".

Horthy úri nyíltsággal fogadja az

urakat, élénken érdeklődik jövetelük céljáról, s amikor megtudja, hogy mit akarnak, megengedi, hogy kérdéseket tegyenek fel neki. Mikeczék megragadják az alkalmat és a számukra legsürgősebb után érdeklődnek.

— Mennyire fejlődik a fehérgárda?

Horthy mosolyog. A kérdésből újra

bizonyítottnak látja, hogy jól választott a hadügyminiszteri tárca vállalásakor. „Akié a hadsereg, azé a hatalom!" — gondolja és mosolyog.

— Hogy mennyire fejlődik a fehérgárda? — ismétli a kérdést. — A fehérgárda, bár lépésről-lépésre, de azért szépen fejlődik, úgy, hogy ma már 10.000—

15.000-re tehető a toborzott csapatok létszáma — mondja örömmel, de aztán elborulva folytatja — amelyből azonban egyelőre csak 1800 ember van felfegyverezve.

Mikeczék kétségbeesnek. 1800 ember? Az nagyon kevés, azt megeszik elevenen a vörösök, ha kivonulnak a románok, márpedig hallatszanak ilyen hangok. Nem jut abból az 1800 emberből egyse Szabolcsba.

Horthy észreveszi az urak lehangoló- dását és siet magyarázni.

— Egyenruha, fegyver és muníció bőségben van a szegedi arzenálban — mondja — amely természetesen a franciák kezelése alatt áll és nagyobb meny- nyiságet nem engednek onnan elszállítani, mint az időről-időre engedélyezett quan tűm ...

— De kilátásba helyezték — emeli "el a hangját Hcrthy — az egész arzenál

taitalmanak a fehér hadsereg szervezésére leendő fordítását.

Ez már valami. Bár többet várlak, de azért most már felengedve kérdezik: Szabolcsban mi a teendőnk? Mi-is szervezzük a fehérgárdái?

— A vidéki szervezé-sek egyelőre csak a keretek felállítására szoríttassanak. Fősúly fektetendő a csendőrség létszámának fokozatos emelésére és azok lehető fokozatos felfegyverzésére — magyarázza.

Ez nagyon kis létszám, ez nem tudja megvédeni az „alkotmányosságot”, nem tudja biztosítani a „tulajdon szentségét”, és ha kivonulnak a románok, a vörösgárdistákat sem lesz képes visszatartani a Tisza vonalán. Aggodalmukat el is mondják, amire aztán Horthy biztosítja őket. arról, hegy bár szó volt a román csapatoknak a vármegye területéről való kivonásáról, de újabban állíthatja, hogy ez a terv megváltozott, sőt ellenkezőleg, a Budapest élleni előnyomulás minden oldalról rövid idő alatt megkezdődik. Ezt kérték a románoktól.

— Én, uraim, feltétlen hiszek egy egységes magyar nemzeti felkelésben, amelynek kettős célja közül az egyik a bolsevizmus letörése lesz — fejezi be a kihallgatást és ezzel elengedi Mikeczéket.

Boldogan mennek ki az utcára, ahol újra rájuk nevet a szervezkedő ellenforradalom plakátja: „Lépjünk be a nemzeti hadseregbe!“ «Este azzal alusznak el, hogy látják a büszke Hungária képében ősi fehér lovon léptetni „a feltűnően elegáns külsejű volt admirálist”,

A következő cikkünk címe:

MEGYEI NEVEK A NEMZETGYŰLÉSI ALMANACHBAN

Seafcé Győr«»,.

; Előre, évtizedek óta 'előre néz a „Vízhordó i lány”. Rohan az «let Nyíregyházán, s a Kálvin téren is, Kocsis szobrászművész ! kezemunkája körül.

; A „Vizhordó lány”

| farkasszemet nézett [ már nagyanyával is I— igaz, hogy akkor [ még nem nagyanya, j hanem elegáns, d.iva- [íos hölgy volt, s száp- j tevője karján lejtett j illedelmes köröket előtte. Bokros „nagy- Iságákra” csodálkozott, ’s ha kemény vonósat | megengedik, bizonyára megmosolyogja némelyik terebélyes kalap-kreációt, hiszen ( valóságos veteményes- [ kert pompázott rajtuk ...

f Hát még azok i E szoknya-építmények!

| Vizhordó lány legyen a talpán, aki ■nem pukkan meg nevettében azokon az [ elől-hátul csokor, [csupa ránc és csupa [bodor öltöze Leken. S tazok a keményített