Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-03 / 182. szám
S958 AUGUSZTUS 3, VASÄRNAP KELETMAGYARORSZAG I A TISZTELETBELI Még telet lehelő április eleji szelek fujdogáltak, amikor Szikszai Gyula, az újfehértói Március 15 Tsz. elnöke annyira beteg lett a májával, hogy kórházba kellett szállítani. Ott álltak a tavaszi szántás-vetés kezdetén tanácstalanul a szövetkezetbeliek. Hirtelen jött ez a kórház, még annyi idő sem volt, hogy alaposan megbeszéljék, mi is lesz hát a vezetéssel. Antal József, a szövetkezet párttitkára aztán gondolt egyet: elmegy a kísérleti gazdaságba, hátha tudnak segíteni. Az ottani szakemberek már évek óta figyelemmel kísérik a szomszédos szövetkezetek életét, s nem egyszer igen hasznos támogatást nyújtottak. Most is úgy volt. Szakátsy Gyula, a kísérleti telep vezetője meghallgatta Antalt és készen is volt a segítséggel. Így került Kozma József, a kísérleti gazdaság egyik szakembere a Március 15 Termelőszövetkezet élére — jószomszédi segítőkészséggel. öt bízta meg a gazdaság vezetője azzal, hogy támogassa a szövetkezetét, míg az elnök felgyógyulva vissza nem jön. Kozma Józseffel a gyümölcsösben találkozom. Amikor meglátom, két botra támaszkodva, paralitikus lábakkal leszállni a kétkerekű homokfutóról, nem fér a fejembe, hogyan képes ez az ember amellett, hogy a maga munkáját végzi, még másoknak is segíteni. Pedig valóság, mert aztán maga mondja el, hogy ez év április negyedikétől június közepéig volt „pótelnök” a Március 15-ben s mi több, újra visz- Bzamegy egy időre, míg meg nem oldják a vezetés kérdését a szövetkezetben, mert az elnököt újra kórházba vitték. Ismerték már régebbről, mert azelőtt is megfordult a szövetkezetben hetenként két-három alkalommal. Hol a gyümölcsös permetezésénél, hol a szőlő metszésénél kérték ki véleményét. De bizalommal fordultak hozzá más mezőgazdasági kérdésben is, mert ő mindenütt otthonosan mozog. Most aztán, hogy átvette a kormányrudat, egyszerre annyi tennivalója akadt, hogy még a vasárnapjait is a szövetkezetben töltötte. Felmérte a szövetkezet területét, megvetette a vetésforgó rendszer alapjait. Hol itt, hol ott tűnt fel könnyű homokfutójával és irányította a közösség munkáját. Az lett volna a legnagyobb szégyen, hogy őbenne csalódjanak.— Ezek a szakmához tartozó dolgok voltak. De jöttek igazi elnöki teendők is. A fedezetigazolások, a gépállomással folytatott viták, de legjobban a szövetkezeti tagokkal való foglalkozás volt az, ami „elnökké” avatta. — Egy vetésforgót megcsinálni, vagy például a lucernát műtrágyázni nem tartozik a nehéz dolgok közé — mondja Kozma József. Azonban az kerül sokba, míg az ilyen dolgokat elfogadják az emberek. Különben egészen megszerettem a szövetkezetbelieket. Okos szóval sok mindent el lehet náluk érni. Türelem kell ahhoz, hogy töviről hegyire mindent megértessünk az emberekkel, de megéri, mert utána aztán szívesen meg is csinálják, amit kell. Volt is mit harcolnia Kozma Józsefnek. Négy liter tejet fejtek a szövetkezeti istállóban átlag, tehenenként. Leváltani a régi gondozót, új takarmányozási rendszert bevezetni nem volt egyszerű dolog, de sikerült. Eredménye az lett, hogy alig két hónap alatt 10 literes lett az istállóátlag. A silógödröt is megcsinálták, sőt az ősz folyamán megkezdik a jövő évi zöld futószalag növényeinek termelését is. — Most, hogy újra elvitték Szikszait a kórházba, legalább háromszor hetenként megnézem mit csináltak a szövetkezetben. Ősszel megcsináljuk a vetésforgót, hadd gazdálkodjanak igazi nagyüzemként. Nem is tudom, mi vagyok már tulajdonképpen. Tsz-elnök, vagy a kísérleti gazdaság szakembere. Nem is tartöm azért nagy bajnak. Így lehet igazán segíteni a szomszédon, amikor legapróbb gondját, baját is ismerjük annak. Én pedig ismerem. Amikor még Petőfi volt a neve ennek a szövetkezetnek, akkor is sokat megfordultam benne. Tizenkilenc éve dolgoztam itt és sok jó ismerősöm van, akik szövetkezeti tagok lettek. — Jól esik látnom, hogy sok minden javaslataim szerint történik a szövetkezetben. Ezért van az, hogy magaménak érzem már a szövetkezetei és munkatársaimnak benne az embereket. El sem tudok képzelni már egy Jó bor, jó egészség! — Ez a felirat fogadja a látogatót a Zsdá- nov és Egyház utca sarkán. És, aki felfedezte a mezőgazdasági technikum tangazdaságának borkóstolóját, nem mulasztotta el betérni egy pohár igazi nyírségi vinkóra. Mert tegnap új és mondjuk meg, régen várt színfolttal gazdagodott Nyíregyháza. A borkedvelők nagyobb örömére megnyitották városunkban is a zamatos fajborokat árusító kóstolót. Mint Radnóczi elvtárs, a technikum igazgatója mondta, ideje már, hogy a nyíregyháziak megismerjék a nyíri homok nedűjét, s a legkülönbözőbb fajták mellett véleményt mondhassanak a megyei nagydíjat nyert olaszriz- lingről, a nyíri borok királyáról. A vélemények el is hangzottak, éspedig már az első napon. Még csak nem is oszlottak meg. Egyöntetű ugyanis az az álláspont, hogy a kóstoló borai minden igényt kielégítenek. Mcst- már csak az a kérdés: meddig bírja borral a szépen berendezett kis üzlet? Megnyugtatásul ezt is közölték: egészen az új termésig, talán annál is tovább' 100 hektó van ugyanis a raktáron, Ez psdig 100 ezer egydecis pohár! Hogy melyik tetszik legjobban? A bort kedvelők nagyrészének az olasz- rizling, amely 12,4 maligánfokos. Az időszaki borozók a köny- nyebbekre esküsznek — tehát a fehér kadarra, a kövidinkára és az erdei fehérre. Sikereket arat az ezerjó is, amely máris keresett cikk. Miért üdvözöljük ezt a kóstolót? Azért, mert a technikum c7'-’'i t mm üzleti célokból, hanem azért alakult, hogy a nyíregyházi emberek végre nyírségi borokat, faj borokat is ihassanak. fk. j.) • • ELNÖK szombat délutánt anélkül, hogy meg ne néznék valamit náluk Beszéd közben alig vesszük észre, hogy egy kerékpáros kanyarodik a homokos útra, s felénk közeledik. — Ez az én tsz-tagom — mondja Kozma elvtárs. Biztosan; valami baj van. ; A kerékpáros tényleg j hozzánk jön, s kéri a tiszteletbeli; elnököt, hogy segítsen már a leszedett nyári alma eladásában. Kozma József nem gondolkodik soká, hanem mondja a címet, ahol a gazdaság is eladta az almát: a debreceni klinikát. Adják csak oda nyugodtan, mert ;ó árat fizetnek érte. Ügy óvja a szövetkezetét, s rakná vagyonát s dke fillérjével össze, mintha a~ jve lenne. Pedig nem az. F .g is sértődött, amikor kikotryantottam: ugyan mit fizetnek neki a szövetkezetiek azért, amiért gondját viseli gazdaságuknak? — Nekem fizetni?! Talán azt nézi le’rólam az elvtárs, hogy én várok a szövetkezettől valamit azért, amiért néha megnézem őket? Nem munka az, s én amúgy is élvezettel csinálom. Páttag vagyok és kötelességemnek tartom azt, amit teszek. így dohogott, s a végén már majdnem oda jutott, hogy ő nem is csinál semmit a szövetkezetnek, az egész szóra sem érdemes .nemhogy még ő ezért ellenszolgáltatást is kérne. Búcsúzás után még soká gondolkodtam rajta, hogy bárcsak minél több olyan szakemberünk lenne, aki csak „ennyire” törődik a szövetkezeti parasztok életével, mint Kozma József. (—tt. —*.) Értékelték, a malomipar első félévi munkáját Nőit a termelékenység — Jelentősen csökkent az önköltség — Jók a kilátások az évi nyereségrészesedésre Vállalat félévi kiértékelésének adatai fölött nem nézhetünk el így. Annál is inkább szemünkbe ötlik eredményük, mert érezzük, hogy népünk kenyeréről tanúskodnak számaik. Egy szám ez csupán a mérlegbeszámolóban, de nagyon is megnyugtató adat. Tervtúlteljesítésük egyszerű tudomásulvétele mellett csak arra gondolunk, hogy eny- nyivel több kenyér, sütemény került boltjainkba, a dolgozók asztalára. Túlteljesítésük, valamint jó munkaszervezésük eredménye egy másik adat is: bevételük az év első felében 341 ezer forinttal emelkedett. Ismert dolog, hogy szépen keresnek a dolgozók, de a jó gazdálkodás következtében 224 ezer forint a munkabér-megtakarításuk, ami jelentősen emeli eredményességüket. Olcsóbban termelnek Csupán egy év múlt el és a legutóbbi félévi értékeléshez mérten 22.6 százalékos önköltségcsökkentést értek el, ami mázsánként 4 forint 5 fillér megtakarítást jelent. Az első félév viszonylatában ez a megtakarítás egymilió 363 ezer forint. Egybevetve a megyei malomipari dolgozóinak jó munkáját és a hasznos intézkedéseket, 1958. első félévében egymillió 704 ezer forint többleteredményt értek el. A* év végére a 6 milliónál akarnak tartani A második félévre vonatkozóan derűlátók a malomipariak. Érthető is, mert most jön csak igazán az ő szezonjuk. Körültekintő és alapos számítások alapján úgy tervezik, hogy 1958-ban a múlt évi termelést megkétszerezik és így elérik a hat millió forintot. Megnyugtató ez a szám, de az még inkább, hogy a vállalat dolgozói az idén minimálisan húsz napi keresetnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak majd. (as.) Történelemcsinálás Csináltak már történelmet az országházön kívül a debreceni nagytemplomban is, meg a fejedelem idejében a tokaji borpincében is. De, hogy fontos döntést hoztak volna egy asztalosüzemben, ilyesmi aligha történt. Hát most a kocsordiak ezt is megcselekedték. Szalacsi Károly mester maga sem hitte volna, hogy egyszer az öreg műhely történelemcsinálás színhelye lesz, annyira emlékeznek majd a kocsordiak. Nemcsak a közmondás, hanem három tanácstag: Jakab L- Sándor, Magos .János és ifjú Jakab T. M. János is azt tartják, hogy „magad uram, ha szolgád nincs.” Így aztán, mivel szegény volt az eklézsia, mármint a községi tanács, hát maguk kezdeményezték a járdacsinálást. Kinyitották a bugyellárist. Aki nem akar „nyakig- érő” sárban járni, az hasonlóan cselekszik, mint ők — gondolták. Jakab T. M. János, aki nagy ezermester hírében áll, számításokat végzett. Kifundálta, hogyha minden porta hozzájárul háromszáz forinttal a járdacsináláshoz — persze azon túl, hogy ők maguk is építsék meg az utat — akkor hamarosan felépülhet a járda a Dózsa György és a Zalka Máté utcákban. Nem is dévánkozott sokáig. A két másik tanácstag-cimborával összebeszélt, megvitatták a dolgot és máris készen volt a terv. így történhetett meg aztán, hogy Szalacsi Károly mester műhelye az egyik reggelen valóban történelmi színhellyé változott. Persze, nem azért ismerik a törvényt Jakab T. M. Jánosék, hogy ne tudnák, hogyan kell levezetni egy tanácsülést, hogy sző ne érje a ház elejét. Meghívták a községi tanácsot is a két utca „tanácsülésére”. Hírnököket küldtek szét minden házhoz. Jöttek is a bajszos szatmári magyarok rögvest. Aki meg nem hallotta, miről van sző, azért elmentek, mint Jakab Józsefért és kiugrasztották az ágyból. A műhely megtelt, csaknem ötven család képviseltette magát. Az ezermester kezdett szónokolni. Elmondott mindent szép sorjában. Ellenvetés nem is akadt. Egyedül a nagy szót halló Jakab János bá’ akadékoskodott. — Tudja kend, miről beszélnek? — kérdezte öle Bakos Gyula. — Tudja a fene, csak a pénzről hallok — vonta meg a vállát amaz. — Majd én megmagyarázom a végén külön János bácsinak — vágott közbe a szónok. Aztán jókedvűen hozzátette: — Csak nyújtsa fel a kezét, ha a többiek is nyújtják! — Pénztárost is kell választani! — kiáltott közbe valaki. — Ügy van! — De ki legyen az? — Jó lesz Tóth Károly, benne megbízunk. És a két utca dolgozói által kezdeményezett tanácsülés mindenben döntött. Megbeszélték, ki vezeti a munkát, kik szedik össze a pénzt. Ment is minden, mint a karikacsapás. Egy-két sopán- ködót, hitetlenkedőt kivéve a két utca lakói állták szavukat. Szaporodott a pénz Tóth Károly pénztárosnál. A három tanácstag a két utcában 18.100 forintot szedett össze. De ez nem volt elég. Amikor megérkezett a kavics, a cement, a homok, meg ami a járdaépítéshez kellett, a Dózsa és a Zalka Máté utca lakói szekerekkel hordták az építőanyagot, hogy gyorsan megépítsék a járdát. Az egyik helyen a fát vágták ki a ház előtt, a másik helyen a kerítést kellett beljebb rakni, hogy ne akadályozza az építkezést. Ha voltak is okvetetlenkedők, a többség meggyőzte azokat. Utcahosszat munkába álltak a férfiak, az asz- szonynép, a gyereksereg, az idősek pedig pipáz- gattak és abban gyönyörködtek, hogyan serénykednek a fiatalok. Több, mint 3500 méter hosszú járdát csináltak. Eltűnt a sár, a pocsolya a két utcában. Ott dolgoztak az élvonalban a kezdeményezők, a tanácstagok. A munkát az ezermester Jakab T. M. János irányította. A két utca lakói több, mint 21 ezer forintot költöttek az anyag megvásárlására és csaknem 34 és félezer forint értékű társadalmi munkát végeztek, hogy megépüljön a járda. A községi tanács csupán 13.800 forinttal járult ehhez a munkához. És most kérdezhetné valaki, mi ebben a történelemcsinálás? Azt szokták mondani, hogy a jó példa nem marad hatástalanul. Hát a két utca kezdeményezése sem maradt! Valóságos mozgalommá fejlődött és ma minden sáros, pö- csolyás, járhatatlan utcában hasonlóan cselekednek, mint a Dózsa és a Zalka Máté utca lakói S ha úgy folytatódik e mozgalom, mint ahogy az kezdődött, nem lesz egyetlen kikövezetten járdája sem Kocsordnak. S akkor próbálja valaki tagadni, hogy az nem történelemcsinálás, amely Szalacsi Károly műhelyéből indult ki» (T. K.) iv vagonnal — terven felni f Mindenkor megnyugtató, ha égj ► vállalat kimutatásai között száz [százalékon felüli számokat láthattunk. Sokszor ezt természetesnek Fis vesszük, — úgy mondjuk: meg► szoktuk már. De a Malomipari Qó bmr, jé zqhziiq Százezer pohár nyíri borral gazdagodtunk
