Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-03 / 182. szám
2 KELETMAGYARORSZAG 1958 AUGUSZTUS 3. VASÁRNAP CSÁK EGY ÚT VAN Széles és nyüt országúton úriad a mi népünk. Az irány, amerre megy: a szocializmus. Amerröl jött: a kapitalizmus, a kizsákmányolás. Szükséges ez a hasonlat, hogy nyilvánvaló legyen, harmadik irány, harmadik út nincsen. Vagy előre — s mi ezt választottuk; ez a természetes — vagy hátra, visszafelé; ez nem természetes, s csak azok próbálták népünket visszafelé hajtani, akik ellenségei a munkásnak, a parasztnak, a szocializmusnak. Harmadik út nincs; lehet ugyan az út mellett, a mezőn botladozni, de menni nem. Előbb-utóbb kátyúba, gödörbe kerül ott az ember. Mi hát előre megyünk, egyre simább úton, egyre biztosabban és gazdagabban. Mi volt a célja az írók egy csoportjának, amikor azt hangoztatta, hogy álljunk meg az úton, s térjünk harmadik útra? Térjünk olyan útra, amely lényegileg nincsen, megfoghatatlan, mondvacsinált szólam, mint amennyi szólam igen sok született a kapitalizmus fasizmusba hajló évtizedeiben a felszabadulás előtt. Ez a nacionalista hangvétel, a fa- jiság hangsúlyozása ennek az időnek a maradványa, s eredményét jól ismerjük. Főszólamvezető volt Hitler, s annyi seb még nem maradt egy földrész testén, mint amikor Európában megszólaltak a fasiszta, nacionalista jelszavak. Nem tértünk visszafele, egyetlen volt cseléd sem akart ismét az uraság bérese lenni, egyetlen munkás sem akart ismét inség- konyhán tengődni egyetlen földhözjuttatott paraszt sem várta vissza a grófot. Nem tértünk le az útról, a jó, kényelmes, biztos útról, a göröngy, a sár, a hozót, a céltalanság kedvéért. Dehát miért tértünk volna le? Azért, mert ezen az úton nemcsak a mi népünk halad? Azért, mert az utat nemcsak egyetlen nép számára formálja a jövő? Azért, mert ugyanezen az úton haladnak a többi népi demokráciák, a szocializmus, vagy a leendő szocializmus országai? A csehek, a románok, a kínaiak? Ez fájt volna? Inkább egyedül bolycngani útta- lan pusztaságokon, mintsem együtt a testvémépekkel? A történelem ezer példával igazolja, hogy a magyar nép sohasem volt fajgyűlölő, önimádó nép. Nem az egyszerű emberek, hanem az uralkodó, kizsákmányoló osztály, az arisztokrácia találta ki és „ápolgatta“ a nacionalista elméleteket, jelszavakat, mert az saját osztályuk uralmát segítette felszínen tartani, megbontva a népet. „Oszd meg és uralkodj‘‘-elv alapján uszítgatták egymásra az egy hazán belül élő nemzetiségeket, s a szomszéd népeket is, s a szabolcsi béres, a sze.'énypa- raszt elé a románokat állították oda bűnösként, mondván, hogy a nyomor okai a románok, s nem a fennálló kapitalista rendszer, a földbirtokosok kizsákmányolása. Ezzel ellentétben az 1848-as szabadságharcban, de még korábban, Rákóczi szabadságharcában is egymás mellett küzdött szabolcsi paraszt és román, tót, zsellér, és a szabadságharcban a parasztság szabadságát is vélték győzelemre vinni, s míg az nrisz- tokráácia meg nem bontotta egységüket. A népi írók ideológiája hamis, szólamszerű tételekre alapult, ellentétben népünk igazi gondolkozásával, érzéseivel. Tételeik azonban az értelmiség körében sokhe-j lyütt megtévesztették az embere-j két. Az idő jó rosta; ma márj nyilvánvaló ezeknek a tételeknek! irracionális, haladás-ellenes jt'l-s lege. A nacionalista szólamokat azonban még mindig fel lehet lelni, mert azoknak hű ápolóik akadtak a Horthy-rendszer ma is élő híveiben, a volt birtokosokban, kulákokban, gyáriparosok, nagy- kereskedők, s más olyan emberek személyében, akik a múltban mások munkájából heréskedtek, s ezt az időt szeretnék visszahozni. Még álomnak is rossz, és ugyanúgy rossz álom marad, mint a nacionalista képzelgések. A mi népünk éberen vigyázza saját jelenét és jövőjét. A népi írók erős hibát követtek el a nacionalista felfogás feltüzelése révén. Felelősséggel tartoznak népünk előtt. De az út nyitva van előttük is, hogy ismét velünk haladjanak. Az ő felelősségük nem csökkenti egyetlen becsületes dolgozó emberét sem, hogy a még — főként értelmiségi körökben — fellelhető nacionalista illúziót, a téveszméket teljesen fújjuk el, s szigeteljük el azokat, akik ezekkel mérgezik társadalmunkat, ha szórványosan is. V—b. 4 hol a vezetők magukénak érzik a KISZ-t NEM VOLT SEMMI különös abban, hogy Tóth Jolán KISZ- Ititkár — a múlt heti látogatásom ;alkalmával — megnívott Olcsva- :apátiba a KISZ taggyűlésére. — I Rendes körülmények közt az sem I volna említésre méltó momentum, hogy én ezt a meghívást — mint ■ a KISZ vásárosnuményi járási ■ vb. politikai munkatársa — elfogadtam és július 29-én délután, ■átkelve a kompon, megjelentem a ; faluban. > A MEGLEPETÉS az volt, ami- (kor 6—7 óra tájban ünneplőbe öltözött fiatalokat pillantottam meg, amint sétálgattak és gyülekeztek az iskola előtt. Ez a nagy dologidőre való tekintettel meglepett, hiszen még helyi ünnep sem volt ezen a napon. Megkérdeztem a fiatalok egyikét: mi okból „kenekedfcek” ki? — KISZ- taggyűlés lesz — volt a büszke válasz. Ez a válasz nekem nagyon jól esett, mert ilyen ünnepélyességet a nagy dologidőben még ritkán tapasztaltam. Tovább nőtt a bámulatom, amikor Bartha Lapos párttitkár, Balogh Áron tanácselnök és Honti Bertalan iskolaigazgató is ünnepélyes öltözetben fogadtak és figyelmeztettek, hogy ,menjünk a KISZ-tag- gyűlésre, mert mindjárt 8 őre lesz.” A TAGGYŰLÉSRE ebben a kis községben 60 fiatal jött össze s falu vezetőin kívül. Nem késlekedett senki, sőt már pár perccel a kitűzött idő előtt megjelentek és elhelyezkedtek a teremben. Ez s jó szervező munkát dicséri. A taggyűlés lefolyásáról csak any- nyit, hogy feszült figyelemmel hallgatták a fiatalok Lengyel Csaba KISZ vezetőségi tag felolvasását az atomrobbantásról és káros hatásukról. (Az anyag a3 Ifjú Kommunista c. folyóiratból való.) Tóth Jolán KISZ-titkár beszámolójából kitűnt, hogy a fiatat lob derekasan vették ki részüket az aratásból és más nyári munkákból. Emellett tudtak időt szakítani szereptanulásra és sportolásra is. Az előadások jövedelmét sporteszközök vásárlására fordítják, mert a sport iránt igen nagy az érdeklődés a faluban. Természetesen célkitűzéseik megvalósításában támogatja őket a párt-1 szervezet, a tanács és a különféle társadalmi szervek is — anyagilag, erkölcsileg egyaránt. Honti; elvtárs például vállalta a KISZ' politikai iskola vezetését. A KISZ-TAGGYÜLÉS legmeg- hatóbb pontja volt, amikor 16 fiatal tagfelvételi kérelmét megtárgyalta és elfogadta a taggyűlés, s az asztal elé sorakozva ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy KISZ-fiatalokhoz méltóan élnek és tevékenykednek a jövőben. Fontos tanulsága volt ennek a taggyűlésnek, hogy ahol a párt- szervezet irányítása teljes mértékben érvényesülhet és ahol a pártszervezet irányítása teljes mértékben érvényesülhet és ahol a falu vezetői magukénak érzik a KISZ-szervezetet, kötelességük-’ nek érzik a fiatalok nevelését, ott’ a jó munka gyümölcse nem marad el. A fiatalok bíznak a vezetőkben, akik tekintélyt vívtak ki maguknak, a fiatalok egységesen és lelkesedéssel végzik el a szocializmus építéséből, a falu fel- emelkedéséért vívott harcból a rájuk eső munkát. S éppen ez a közös cél kezdi egységbe kovácsolni az egész községet, amelynek még további virágai bimbóznak az összefogás hatására. Angalét Sándor« szabolcsi disszidensekröl . r> Ma már majdnem két esztendő távlatában, a gyors konszolidáció következtében, hajlamosak vagyunk az ellenforradalmat eí-elfeledni. S ha jön egy levél, amelynek írója Kanadában még most is a szörnyű napok emlékét éli és árasztja magából, egyszeriben szétfoszlik az a szi- várványos köd, amely sikerekben gazdag jelenünk és ama vérzivataros napok közé hullt szinte észrevétlenül. ■ir A levél írója, Summás János, szabolcsi származású fiatalember. Budapesten élt az ellenforradalom előtt és után. Nem titkolja, hogy kommunista volt akkor és ma is az, ott kint. Miért ment hát ő is Nyugatra? Ö maga így válaszol erre: „Ügy gondoltam, hogy megragadom az alkalmat és szétnézek a világban. Kommunistát itt nevelek a fiamból a kapitalizmusban, mert otthon csak olyan ifjúságot tudnak nevelni, akik fegyvert ragadnak adandó alkalommal azok ellen, akiknek sokat köszönhetnek”. Érdemes itt megállni egy pillanatra és vitatkozni Summás Jánossal. Igaza van annyiban, hogy a régi pártvezetést hibáztatja a történtekért. De nincs igaza abban, hogy csak ebben látja az ellenforradalom okát. Mi már idehaza, újjászervezett marxi-lenini pártunk segítségével világosan látjuk, hogy a régi dogmatiz- mus, személyi kultusz, a gazdaságpolitikában elkövetett hibák stb. lehetőséget adtak a Nagy Imre—Losonczy-féle revizionisták fellépésére, akik tudatosan szövetséget kötöttek a belső és külső ellenséggel szocialista rendszerünk ellen. Summás János nem tudott hinni abban, hogy van erő ebben az országban, amely úrrá tud lenni a helyzeten és képes — a hibákból okulva — tovább vezetni a munkásosztály harcát a szocializmus építéséért. Van ilyen erő — az MSZMP-be tömörültek ezek az erők — s a proletárin- temacionalizmus támogatásával 20 hónap alatt, az ellenség által is elismert, nagyszerű lépést tett előre. ★ Mindezt csak azért mondtam ei, mert nátha olvashatja Summás János e sorokat. Ha igen, gondolkozzék azon, vajon csalódottsága elegendő ok volt arra, hogy hazájától elszakadjon? Ha úgy látja, hogy nem — bár ez csak egyéni véleményem — a visszatérés útja nem lezárt. Idehaza mégis más, mint. idegenben honvágyat érezni, kivert kutyának lenni. Mert mit is ír Summás János levele további részében? „Sok levelet olvasok, amelyek otthonról érkeztek. Sok levélben az otthoniak áradoznak: milyen jó, hogy kimentetek... Persze, azoknak a hazugságoknak alapján örvendeznek, amiket innen írnak. Írják szégyenérzetből, felvágásból, de van, aki „politikából” magasztalja a Nyugatot: „ez az igazi demokrácia”, ez az igazi szabadság”. Ha szívből, a valót írnák, akkor a volt pécsi vasúti főmérnök közölhetné, hogy ő Kanadában jelenleg szemétgyűjtő. Egy bizonyos dr. Bartha, aki orvos-alezredes volt, kórházi altiszt. Az Útfenntartó Vállalat volt mérnöke napi 10 órában á 50 centért újságot hord. (Még örülhetnek, hogy dolgozhatnak, mert többségük munkanélküli.) „Én magam is vezető állásban voltam otthon, itt: szemetes, vasúti pályamunkás, favágó, útépítő, kőműves segédmunkás, mosogató, újságos voltam már.” Most, hat hónapja munkanélküli csavargó vagyok, úgynevezett „hobo”. Pedig nem estem a fejem lágyára, tudok és akarok bármilyen munkát végezni. Nem szégyellem ezt elmondani, mert sejtettem, hogy itt nem fenékig tejfel az élet, de erre — őszintén bevallva — nem számítottam mégsem. — Mi ebből a kivezető út? — kérdi keserűen Summás János. Meg is felel erre, a tőkések által irányított, nyugati közvélemény hangján: — „Háború! Ha nem lesz háború, a munkanélküliség növekszik és a helyzet napról-napra rosszabbodik, mert — amint mondják itt — az európai háború idején lasszóval kellett fogni az embereket munkára és annyit kereshettek, amennyit akartak”. Tehát háború kell! Ezt akarják a tőkések elhitetni a dolgozókkal. A tőkés tulajdonban lévő újságok tele vannak a háború elkerülhetetlenségéről szóló érvekkel. Sok dolgozót megzavarnak a hamis érvekkel, de a munkások nagyrésze örömmel hallgatja a szocialista tábor országaiból való igaz híreket. Különösen a színesbőrüek lelkesednek a Keletért, ahol felkelt a szabadság napja. Képesek arra, hogy szovjet szabadságdalokat tanuljanak meg oroszul. Másik oldalról viszont a „fekete reakció”, a különféle szekták hívei ordítják, hogy a művelt Nyugat megmentéséért kell a háború. mert az „ördögök”, a kommunisták rabszolgaságába akarják dönteni a „szabad” népeket. A disszidáltak nagy százaléka — főleg volt kizsákmányolok, de olyanok is. akiit otthon élvezték a rendszer előnyeit — az amerikai reakciósokkal tartanak. Itt van például az egyik szabolcsi nyomda volt igazgatója. Mint mondja, első dolga volt érdemrendjét a WC-be dobni. Kommunizmus — hazugság — mondja. Persze önálló nyomdaüzeme van, így érthető színe-vóltozasa. (De vajon honnan volt pénze a nyomdához?) lit van B. úr is — a Népbolt Vállalat egykori igazgatója — akinek szava járása volt otthon a dolgozókat leíasisztázni. Amikor mondtam neki, hogy én itt is az vagyok, aki voltam: kommunista, ez volt a válasza: Maga őrült! Summás János leveléből sok tanulság leszűrhető minden kommentálás nélkül is. De néhány fontos tanulságot azért szeretnék aláhúzni. Az egyik: ne feledkezzünk meg könnyen az ellenforradalomról sikereink ellenére sem. Még ma is vannak ellenséges és téves nézetek dolgozóink fejében. Ezek egyrészét a különböző nyugati hírforrások és a disszidensek levelei is táplálják, akiknek egyrésze becsületes, jószándékú, de az akkori októberi zavaros légkört vitték magukkal. Sok dologban már kinyílt a szemük a kapitalizmus korbácsütései nyomán, de még nem látnak mindent tisztán. Sokat segíthetnének ezeken itteni hozzátartozóik levelei, ha a valóságot helyesen tükröznék. Az olyan renegátok, hazaárulók, mint amilyenekről Summás János ír, nem érdemelnek, csak’ megvetést. A másik tanulságot Summás János j írta meg: „Arra kérem Önöket, hogy nagyon vigyázzanak a visszaszerzett munkásparaszt hatalomra, mert a legkisebb még- egyszeri megingás végzetes lehet. Amerika teljes erővel fegyverkezik. Ez ellen a szocialista tábornak még több munkára és erőre van szüksége. A Szovjetunió erejétől félnek. A józan elemek mondják is,’ hogy az új háború már nem mentesíti az amerikai kontinenst”. Ehhez még csak annyit tennék hozzá, hogy okultunk az ellenforradalomból. A hatalmat mégegy- szer nem veszik ki a kezünkből. Ez nem’ szólam, hanem erős elhatározás és ragaszkodás több miliő dolgozó szívében. A háborúra pedig mi azt mondjuk, hogy elkerülhető. Mi nem háborúval akarjuk legyőzni a Nyugatot, hanem gazdasági versenyben, békésen egymás mellett élve. A műveltségnek, a tudomány-1 nak mi nem vagyunk ellenségei, sőt annak legkövetkezetesebb harcosai vagyunk, amire bizonyíték egész eddigi fejlődésünk. A háború hívei a tőkések, akik ezzel szeretnék a gazdasági válságot elkerülni. De a világ dolgozói többségükben ma már ezt látják, tudják, ezért tiltakoznak nap, mint; nap az egész világ százmilliós tömegei és fognak össze a béke védelmében És éppen ez a biztosíték arra, hogy s béke megvédhető. Z. A, MONTREALI LEVÉL
