Kelet-Magyarország, 1958. augusztus (15. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-24 / 199. szám
KFt.FTMArSTAürmSZÄG ' 1958 ADGErSZTUS 24,VASÄENAP . . .és újból felhangzik a „Feheteszárú cseresznye. . “ Vázlatok Gőtte bácsi arcképéhez Ott ült a zenészporond szélén, álla alatt zsebkendővel borított hegedű feszül. Kering a dal a csárda nagytermében, csillárok kacérkodnak a magasban, s Gőtte bácsi, Nyíregyháza legöregebb zenésze aszott ujjaival dallamot csalogat elő a szárazfából,.. Kisér, méghozzá „brácsás" minősítésben, és a hangok harmóniája szívet melengető . . És vajh', ki gondolná, hogy míg ínycsiklandó halászié illat tölti be a helyiséget, addig Gőtte- Horváth Józsi bácsi titokban emlékezik...? Egy-egy dal szünetében, amikor őszülő halántékáról letörli a cseppeket, ölében pihenő húrjai hatvan év muzsikus emlékeit keltik életre, ■ juttatják eszébe. Hat évtizede már, hogy a Gőtte- dinaszlia legfiatalabb tagja, az örökvidám Jóska, eljegyezte magát a vonóval és beállt kontrásnak Illés Béla kassai prímás nagyzenekarába. Arad, Nagyvárad, Kolozsvár és még sok felvidéki város mulatóhelyei voltak első állomásai. — Apámtól is sokat lestem el, de igazán csak akkor lettem. zenésszé. Minden este új volt a számomra, a kitűnő prímás mellett — emlékezik most egy lélegzetnyi szünetben. A tehetséges és jó megjelenésű fiatal zenészre hamar felfigyeltek a magyar népi muzsika kiválóságai. Kilencszáztizenegyben már Debrecen híres mulatóiban, az Arany Bikában és a Hungáriában kapta a tapsokat Rács Károly. Kiss Béla és Magyari Imre társaságában. Még a világháború előtt beavatta magát a pesti mulatók zenekaraiba... Selymes tapintású arcára most lágyívű vonások ülnek, amikor emlékezik: — Elérkezett az első külföldi fellépésem is. Sárai Elemérrel játszottam együtt, amikor öthónapos szerződésre Montecarló, Velence és Nizza felé vettük az irányt. A neves városok lakóit és külföldi vendégeit valósággal rabul ejtette a magyar muzsika varázsa ... Ügy beszél erről Gőtte bácsi, olyan fiatalos hévvel, hogy szinte feledteti korát, a hetvennégy esztendőt... De a későbbi évek is ezernyi emléket takarnak. Hazatérése után Pesten marádt, és neves prímásoknak lett valósággal a jobb keze. Hosszú évekig muzsikált együtt Rácz Zsigával a Savoy-éíteremben, az EMKÉ-ben, a Hungáriában. — Majd aztán, hogy nyaranta ki-kirvccantnnk Ty-egy fürdőhelyre vendégszereplésre — mint Veres Károllyal Hévízre —, hallottam, hogy az akkor igen neves Bámbó Béla zenészeket toboroz. Nyomban írtam,egy levelet, hogy ha mód van rá „öcsémet“ brácsásnak, engem meg kontrásnak vegyen be együttesébe. Persze ő nem is sejtitte, hogy egyszemélyben mind a kettő én vagyok — és válaszul brácsást kért. Vettem hát egy brácsát és huszonhatban búcsút mondtam a kontrá- zásnak, Ettől kezdve máig a brácsa . rabja” vagyok. összesen húsz esztendőt töltött a fővárosban ... Kutat a történetek között, mert ilyenkor már nehéz mindent számon tartani. Hozzánk lép a zenekar egyik tagja és kéri Gőtte bácsit; hogy mondja el csak annak a tizenkét centi filmszalagnak a történetét... S már újra a megkönnyebbült mosoly bontja, bogozza az esetet... Harmincöt, harminchat táján filmezett Jávor. Az volt a film címe: „Nem élhetek muzsikaszó nélkül“ És volt a filmben egy jelenet, amikor a főszereplő szerenádozni visz egy egész zenekart... — Én is ott voltam Boross Lajos együttesében. A filmen a jökßdvü Jávor ölében ültem... Később még az „Éjjeli zene“ című Jávor— Sárdi-filmben volt a kísérő zenekar tagja ... És a második világháború után, amikor hosszas távolléti megszakításával hazatért Nyíregyházára, azt a filmdarabot hozta haza „vagyonúi”, amelyiken éppen ő is látható volt... Korábban járt egyszer Nyíregyházán, a Korona-mulatóban Rácz Marcival, de végleg csak 1945-ben tért haza. Később egy ideig alkalmi zenészként muzsikált, majd Tokaji Horváth együttesében találta meg állandó helyét. ■ . És most is egyik mellőzhetetlen tagja a Halászcsárda zenekarának. Azt tartják róla a za- nészberkekben, hogy ugyancsak megleckézteti a prímásokat — nagy rutinjával, öreg kora ellenére szeretik, megbecsülik. Nemrég például Szo- boszlóra küldte a szakszervezet jutalomüdülésre... Elnézem, ahogy, beszél. Szerényen szól, inkább prímásairól, mint önmagáról.. Aztán a váratlan kérdés megfiatalítja újra Gőtte bácsit: — Melyik a kedvenc nótája ...? — Még huszárkoromból maradt meg az én igazi dalom. Udvaroltam egy kislánynak — no, akkor még nőtlen voltam! — és ahogy esténként egyenruhában ellátogattam hozzá, mindig ezt a nótát dúdolta a fülembe: „Akkor gyere, mikor mondom, Csizmád sarka ne kopogjon ...“ És újra felhangzik az ismert dal, a „Feketeszárú cseresznye”, s Gőtte-Horváth Józsi bácsi ismét ott ül a szélen... Rámosolyog a prímás, felemeli a vonót és már újra száll a dal. Estéről estére. Elnézzük a feje köré vont hamvas koszorút, s közben arra gondolunk, hogy Gőtte bácsi, az országos hírű brácsás még sokáig muzsikál az emberi sziveknek. ANGYAL SÁNDOR Mit jelent a filmszerűség? c-----------—^ GYERMEKEKNEK - ÚTTÖRŐKNEK Az ököradó Biztosan tudom, hogy az ököradóról még nem hallottatok. Még nagyapáitok sem emlékeznek már rá, hogy egykor a mi országunkban is szokásban — mi több — törvényben volt. Olykor-olykor sok szegény embert forgattak ki minden javaikból a királyi adószedők emiatt. Azért mondom, hogy olykor-olykor, mert az ökör- adót nem rendszeresen minden évben kellett fizetni, hanem csak akkor, ha a királynak-■ ■ No, de figyeljetek csak ide, kezdem az elején! Valamikor régen — még Ulászló király idejében — a kunok és jászok, Erdélyben a székelyek között a réges-régi törvények folytán az volt a szokás, minthogy állattenyésztők, baromnevelők voltak, hogy minden ház, amelyben családfő lakik, egy-egy ökröt köteles adni, valahányszor a királynak fiúgyermeke születik. Roppant nagy haszonnal járó adó volt ez. Képzeljétek el, hány ökör gyűlt össze e népek — kunok, jászok, székelyek — között, hány marhát hajtottak az adószedők a királyi gulyába ilyen alkalmakkor. Ma már nehezen lehetne megmondani, hogy hányat. A királyt a barátai — 02 udvarban körülötte lihütős- ködő urak — figyelmeztették: — Felséges királyunk hajtsd be az ököradót... — Bizony, azt be kell hajtani, mert már úgyis ráfér a királyi kincstárra egy kis gyarapodás. A királyi gulyák már nagyon megfogyatkoztak. Ulászló, aki soha sejti vetette meg azt, amiből neki haszna származott, megfontolta a tanávenni. A mezőkről, istállókból erőnek erejével elhajtották az állatokat. Nem nézték azt sem, hogy a gazda székely avagy román. Egyszer aztán elfogyott a székelyek és a román lakosok türelme és fegyverhez nyúltak: akik nem hagytak fel az erőszakos adószedéssel, azt megölték vagy elkergették. A király barátai erre új'módszerhez folyamodtak. Biztatták a királyt, hogy büntesse mega székelyeket és a velük szövetkező románokat. Ezt marosak azért is meg kell tenni, mert tíz ország érdeke is úgy kívánja. Ezt csak azért mondták az urak, mert féltették kiváltságaikat. Vegye hát minél előbb elejéi a lázadásnak, mert nagy bajok lehetnek belőle. Ulászló, aki tunya és roppant lusta ember volt — de különösen a jóra rest, mint a legtöbb király — ezt a rossz tanácsot is meghaUnatta. Meghagyta Tömöri Pálnak, aki Budán volt Ivvaskanitány. hogy ayaloqcin- patokkal és ötszáz főnyi lovassal azonnal menjen Erdélybe, büntesse men a nyaka Skodákat és vérül hajtsa be az ököradöt. Mindjárt írt egy levelet a hűségben meamaradt, erdélyi uraknak: segítsetek Tömöri Pálnak megverni a székelyeket és a velük érv követ, fújó ro- mÄnrhgt. rratlakozzatok rsriva- táitokka! Tömöri seregéhez. A székelyek azonban még ekkor sem ijedtek meg, hanem bátran szembeszálltak Tömöri seregével: nagyon haragosak voltak a királyra. A csatát Székelyudvarhely mellett vívták meg. De mindkét tábor ke-, ményen harcolt. A székelyek száma azonban nagyobb volt, mert sok román is segített nekik és hamar meggyőzték Tömöri seregét. Tömöri mellől elő. szőr a segédcsapatok szöktek meg, majd maga Tömöri is Hasznosnak látszó tanácsok mozi látogatóknak Többször olvashatja a néző a filmkritikákban, megjegyzésekben ezt a kifejezést: filmszerű". Vajon mit jelent ez? Hiszen sohasem használták egy zenei mű jellemzésére ezt a kifejezést: „muzsikaszerű”, vagy festményre, hogy „képszerű”, vagy egy irodalmi alkotásra, nogy „iro- dalomszerű”. Miért honosodott meg a filmművészet műszótárában ez a kifejezés, hogy „lilm- szerű”? A filmművész sajátos jellegéből adódik ez. Mindenekelőtt jellemző a filmművészetre, hogy sok-sok művészetet ölel fel. Hiszen egy-egy filmalkotásban megtalálhatjuk az irodalmat, a színjátékot, a muzsikát, a képző- művészetet, mozgásműtfészelet. De nemcsak felhasználja, azaz összesíti, harmonikusan összefogja a művészet különböző ágait, hanem azokat sajátosan átalakítja saját képére, s így lesz filmszerű irodalom, filmszerű muzsika, filmszerű képzőművészet, filmszerű mozgásművészet, filmszerű színjáték. A filmszerűség tehát a filmművészet sajátos jellegét adja, jelenti. Azt fejezi ki lényegében, hogy ez a művészet is önálló, önálló életet élő művészet, bizonyos mértékben egyenrangú, bizonyos mértékben több, mint más művészeti ág. Mi az, ami sajátos, ami a filmművészetben született és él s ami más művészetben nem lehet. Sok-sok filmszerű sajátosságot lehetne felsorolni s ezek közül ragadjunk ki egy-két példát. Itt van mindjárt a művészi ábrázolás egyik nagy évszázados kérdése, a tér ábrázolása — plasztikusan, életszerűen, de egyben művészi formában is. Ezt a kérdést egyedül a filmművészet oldhatja meg. A felvevőgép lencséje szabadon csaponghat hegyen-völgyön, víz alatt, földön, levegőben, föld alatt — a világ minden táját a néző elé tudja varázsolni. Am nem egyszerű naturalista fényképezéssel, hanem művészi ábrázolásmóddal, a képzőművészet sok művészi szabályét megtartva és továbbfejlesztve (kompozíció, egyensúly stb.) S a másik nagy kérdés: az idő! Van-e más művészet, amely oly könyedén, minden szellemi nehézség nélkül röpítheti a nézőt egyik percről a másikra, egyik képkockáról a másikra évszázadokon, évezredeken keresztül?! A jelenben forogva, a múltba visszaröpülve, a jövőbe előreszá- guldva? De nemcsak az évszázadok legyőzése volt nehéz problémája a művészi ábrázolásmódnak a filmművészet megszületéséig, hanem a gondolat, az álom, az emlékezés pontosan érzékelhető, hatásos ábrázolása is. A filmművészetben mindez csodálatos egyszerűséggel, könnyedséggel és mégis magas művészi fokon oldható meg. Gondoljunk csak a Szállnak a darva"k című csodálatos szovjet film néhány jelenetére, amikoris a rendező g filmművészet klasszikus hagyományaihoz nyúlt. Bizonyára emlékeznek még a nézők Borja haldokló jelenetére, amikor az utolsó. pillanatok örvénylő szédületében minden drága emléke és gondolata elsuhan előtte: forognak a nyírfák, a föld s így tűnnek fel a forgó lombok között az emlékképek gyors egymás útónban —s egyre szédítőbb a forgás, majd egy hirtelen zuhanás, a halál. Nem hinném, hogy volna regényíró, költő, képzőművész, aki ezt a jelenetet ilyen fokon meg tudná oldani saját művészete eszközeivel. S ha már az időnél tartunk: vajon melyik művészetnek sikerült például a csendet, az ember fülét majd szétre- pesztö döbbenetes csendet ábrázolni. Valamennyire a muzsikának a szünetekkel. De csak valamennyire. Annál inkább a film- művészetnek. Bizonyára sok olyan jelenetre emlékeznek a mozibajárók, amikor a nagy zúgásban, viharban egyszerre beáll a csend. Szinte halljuk ezt a csendet! A rendezőnek meg van az a lehetősége, hogy a néző figyelmét pontosan odairányozza, ahol a legtöbb a mondanivaló. A színpadon az egész alakot látjuk. A filmen esetleg csak a könnyező szemet és legördülő könnycseppeket. A rohanásra akarom a figyelmet terelni. Csak a szaladó, futó lábakat fényképezem és mutatom, méghozzá felgyorsítva, szinte egymásra fényképezve. Néhány példa volt ez a „filmszerű” kifejezésmód, művészeti eszköz ilusztrálására. Annál művészibb egy film, annál eredetibb alkotás, mind több benne a filmszerűség — azaz, ha az egész film filmszerű. Egy-egy film értékelésénél igen nagy figyelmet kell tehát fordítani arra, hogy a film mennyire felelt meg a filmszerűség követelményeinek. Soltész István. csőt és rájött: nem is olyan bolondság ez az ököradó. Mindjárt kiadott egy rendeletet az ököradó fizetésére, utána útnak indította az adószedőket, hogy szedjék be az adót. .4 kunok és a jászok közelebb laktak Budához, jobban féltek a királytól és hamar teljesítették a kívánságát. A székelyek azonban kemény és nyakas emberek lévén, nein hajoltak meg a rendeletnek, megtagadták az ököradó fizetését. A király többször figyelmeztette őket, de a székelyek mindannyiszor visszaüzenték: — Ököradóról emberemlékezet óta nem hallottunk, hát nem is fizetjük. A király egyszer visszaüzent. — Azért nem tudtok róla, mert Zsigmond királynak, a két László királynak és Mátyásnak nem születtek fiúgyermekei. A székelyek azonban azt mondták: nem fizetünk! — Nekünk ez a kiváltságunk, hát megvédelmezzük! A király emberei azonban nem akartak erről tudomást megfutamodott. Azt mondják, hogy bizony vitte az irháját a király büszke kapitánya a székelyek elől. Futásukat se parancs, se Ígéret, sem erőszak nem tudta megakadályozni. Nehogy azt higyjétek, hogy ezzel aztán vége is volt a dolognak. Nem! Az urak jól tudták, hogyha a székelyek, a román jobbágyok csak egy icipici dologban egyszer felülkerekednek, akkor nagyobb dolgokban is bátrabbak lesznek. Ezért aztán összefogtak, Nándorfehérvárról, Temesvárról, Szeverinből, Orsováról és még sok más helyről összeszedték katonáikat és mind a székelyek ellen küldték. Nagy vereséget mértek székelyekre, kegyetlenül megbüntették őket, úgyszintén a románokat és az ököradó megfizetésére, feltétlen engedelmességre kényszerítették őket. Innen vált tehát híressé az ököradó. Búvárkaland Sajnos, helyhiány miatt sok okos választ nem tudtunk közölni. Sol.-sok pajtás megközelítette az igazságot a búvár és rája kalandját illetően. íme a történet igazi befejezése: A búvár kése a rója hasát találta. A rája oldalt fordult és farkával megsebesítette a búvárt. Megfordult és újra támadott. A felkarjára megbénított búvár újra szúrt, markolatig ment a kése a rája hátába. A rája megfordult és a vészé- . lyes állat hátában a késsel lassan elúszott. vl _________ 6
