Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-27 / 176. szám
195*. TCLIUS 81, VASÁRNAP KFT.FTM\C,V A RORS7 AG 5 A lobogó szerelemtől DCártijások a válóperig Ez is úgy kezdődött mint a többi. Tánc közben ismerkedtek meg a Sóstón. Jött az első légyott majd a második. Mind gyakrabban találkozott Sz. Pista Marikával. Az első bátortalan kézfogásokat nemsokára csók követte, s rájöttek: nem tudnak egymás nélkül élni. Igazi szerelmi házasság volt a Pistáéké. Az első napok, hetek, hónapok mámorában szinte tudomást sem vettek környezetükről. Egymásnak éltek, egymással voltak elfoglalva. Munka után rohantak haza, hogy minél többet legyenek együtt. Esténként moziba, vagy táncolni mentek. Pista akkor még katonatiszt volt Marika pedig gépírónő. Marika szüleinél laktak, s úgy tervezték hogy félrerakják a pénzt bútorra és lakásra. Kis szobácskájukat vékony fal választotta el az öregekétől. Minden szó áthallatszott. Eleinte nem is volt semmi baj. Egy napon a mama benyitott a bálba készülő fiatalokhoz: — Nem lesz az jó, ha minden este szórakozni jártok. Szükség lesz a pénzetekre, ideje, hogy megjöjjön az eszetek... Attól kezdve az anyós vette kezébe a gazdasági ügyeket. Mindkét fiatal neki adta fizetését. O főzött, 6 vállalta az egész háztartást, Marikának tcmmi gondja nem volt vele. A mama reggelenként Pistának kimérte a napi zsebpénzt, öt forintot cigarettára, meg amire kellett Marika is kapott valamennyit A fiatalok unták magukat otthon. Nem is beszélhettek itt meg mindent egymással, hiszen a szó áthallatszott — s egy ifjú párnak sok titka lehet Pista lázadozni kezdett Kevésnek találta az öt forintot kénytelen volt apróbb kölcsönökhöz folyamodni. Elvégre egy-két pohár sört egy kis baráti beszélgetést néha ő is megengedhet magának! Ki-kimaradozotk órákat késett különböző kifogásokat talált Ekkor jelentette be Marika, hogy terhes. Lázas izgalomban teltek a hónapok. Marika kislányt akart, Pista fiút Aztán eljött a nagy nap. Pista szabadságot kért, izgatottan rohant fel-alá a kórházban. Mikor a nővér közölte, hogy kislánya született szívébe csalódás férkőzött... Nem így képzelte, fiút akart ő, ezt már jó előre eltervezte. Ügy érezte, ki játszották, becsapták. Az sem vigasztalta, hogy*Pirikéről — így nevezték az újszülötteit — mindenki mondja: „Szakasztott apja!” Idegesítette a pici sírása, a Marika is mintha megváltozott volna: vele alig törődött, a ha hozzá beszélt, akkor Is minden szavában Piriké iránti szeretete melegedett. Feleslegesnek érezte magát. Ismét kimaradozott, a most nemcsak egy-két órát. Marika eleinte nem szólt, csak egy-két könnycsepp árulta el a szemrehányást A kimaradozáshoz pénz kellett. A kölcsönök visszafizetésre vártak, a Pista hazudozni kezdett: — Megint levontak tőlem háromszáz forintot™ így ment ez jó darabig. Pista egyre kevesebb pénzt számolt le anyósának, s Marika sírós szemmel hallgatta a veszekedéseket férje és anyja között — Nem hagyom kifosztani maiamat! — Én pedig nem tűröm, hogy tönkretegyék a lányomat! Közben nőtt a gyermek. Pista is kezdett ellágyulni, mikor Piroska apró kezecskéjével utána kapkodott Mind újabb vonásokat és tulajdonságokat fedeztek fel a kicsin. Aztán bekövetkezett a csapás. Pistát szolgálati baklövéséért leszerelték, elbocsájtották. Napokig szaladgált állás után, míg egy hivatalban helyet talált. Nem ízlett az íróasztal, két hónapig sem bírta, gyárba ment. Ott sem húzta sokáig. Gyárból hivatalba, hivatalból gyárba vándorolt. Egyszer állás nélkül maradt. Volt mit hallgatni az anyóstól: — Nem ilyen csirkefogóhoz való az én lányom!™ ség harmata. Kis jelzőharang nyelvel, fortyog a kemence és vas folyik, eleven tűzkígyó: csillagpattintású. — Tartom — mondja ugyanitt Fekete a kerek asztal körül. Kezében az ász, a bankban meg összegyűrt, halomradobált tízesek. — Mondtam már, hogy az egész, vagy semmi! A „bankos" látszólag unottan néz rá, de ott, a halántéka körül félelmetesen lüktetnek az erek. — Akkor adj egy lapot. ;, — Tessék — Még egyet! Gusztálás. Idegölő másodperceik. A levegőben villamosság vibrál. — Na, mond már, mid van? Csend. Még egyszer: „Talán fuccsra húztál?” — Áh, dehogy. — De mégis, midi van? — Huszonegy! Repülnek a lapok és a bankos keze egyszerre ijesztően fehér lesz. De csak egy villanásig. Mert ugyebár, itt nincs se nő,! se szenvedély, csak! nyitott ing, cigaretta-! füst, elúszott remény1 és valahol síró gyermekek ..; A bukott „bankos1*' helyébe gyorsan helyettes lép. Mintha mi sem történt volna,! Lassan az éj is elmegy, lepotyognak a csillagok és a hajnalt sepreget a kültelki! utcákon. Az öt fej még kö-! zelebb hajlik egymáshoz. Számukra még tart a műszak, tart rendületlenül, mígi csak egy fillér Is maJ rád £i zsebben. Kártyások! Tudjátok-e, hogy mennyi könny hull emiatt is, emberek?! <KT.)i Több tapintatot és türelmet Nemrég „Oklevél — udvariatlanságért" címmel bíráltak a nyíregyházi Fényképész Kisipari Termelőszövetkezetet. A bírálat használt, a szövetkezet dolgozói udvariasan, türelmesen szolgálják ki a közönséget. Minden türelemnek van azonban határa, Bárány András kótaji MÁV alkalmazott délelőtt tíz órakor jött aznap ígért vasúti igazolványképéért. A beírónő kis türelmet kért, hiszen sokan várakoztak a szövetkezet fogadójában, ■ a kép még nem készült eL A türelmetlen fél azonban gorombáskodni kezdett. Minősíthetetlen szavait a beírónő annyira szívére vette, hogy heves rosszuilét fogta el, s a mentők szívgörccsel szállították kórházba. Igaz, hogy a közszolgáltató üzemek dolgoznak a közönségért és nem a közönség a közszolgáltatókért — ez viszont nem jelenti azt, hogy bárki gorombás- kodhat, visszaélhet a dolgozók udvariasságával. A közszolgáltató vállalatok dolgozói fáradságos munkájukért több megbecsülést érdemelnek, mint ameny- nyiben néhány ügyfél „részesíti" őket,.. gy. L gy, Az ajtó kitárult Az őr a szokásosnál barátságosabban köszönt — Jóreggelt Kovács! — Apriccoen kuporgó, tömzsi férfi összébb húzódott, fejére hajtotta a pokrócot. Jól hallotta? Nem álom? Felült, nézte-nézte a rozsdás, öreg ablakot, a párkányon tanyázó verebeket. Milyen nap van ma? Hányadika? Mi ez a szívélyes „jóreggelt”? Agya kábult volt, izma ernyedt a nappali munkától. Gondolkozni próbált. Olyan ritkán hallotta a nevét a hosszú két év alatt Mert legtöbbször csak úgy szólították: „101-es rab”. Felkönyökölt, hunyorgó szemmel bámult az ajtóra. Az őr még mindig ott állott — Milyen nap van ma, Kovács? — szólalt meg barátságosan, zsebbe süly- lyesztve a cellakulcsot Kintről beszűrődött a nyári hajnal illata... — Nem tudom őrmester úr — csúszott ki száján a válasz, majd mint aki véletlenül kiesett szerepéből, megszeppenve, vigyázzba merevedett, hátán összefonta karját és úgy folytatta: — őrmester úr, a 101-es cella lakója, jelentem, nem tudom biztosan milyen nap van! De ha nem tévedek, vasárnap és május 10, vagy 11. *. Az őr közelebb lépett. Egy mozdulattal kitárta a cella nehéz lábon járó ajtaját — Kovács Antal, ön szabad ember, a börtönparancsnokság büntetése felét elengedte, becsületesen dolgozott... . ★ Es Kovács Antal háta mögött becsukódott a cellaajtó. Levetette a csikós ruhát, megborotválkozott, rendbsszedte a haját, magára öltötte divatosan varrott sötétkék öltönyét, amit abból a pénzből csináltatott otthon az asszony, amit itt keresett a börtönévek alatt, a bányában. Vonatra ült, megérkezett Nyíregyházára. A két év nemcsak átformálta életmódját, természetét, hanem elszoktatta a hullámzó tömegtől, a szabad, korlátlan mozgástól, a beszédtől. Furcsa volt a komor börtön után a feltűnően sok vidám, derűs arc, az élet lüktető üteme a csilingelő villamosok, a halkan duruzsoló autóbuszok. Amint lelépett a peronról, majdnem alászaladt egy elsuhanó taxinak. A sofőr rá is acsarkodóit: — A börtönbe akar juttatni? Nem tud vigyázni maga ... hólyag ... Kovács összébb húzta magán a kopott ballont, szaporán fellépett az állomás-tér járdájára. Nem volt kedve, ereje villamosra szállni. Legszívesebben a kert alatt, a mellékutcákon indult volna haza. Bánta is, hegy nem növesztett nagy szakállt, bajuszt, nem húzott magára kócos micisapkát, orrára nagy fekete szemüveget. Most érezte csak igazán, mennyire perzsel, éget a pir az arcán. Bandukolt, elgondolkozva a Petőfi utcán, vigyázva, nehogy most érje baj, mielőtt bekopog a kis családi ház ablakán. A Széchenyi utcán egyenruhás fiatal férfi jött vele szemközt. Egy percre megtorpant. Akaratlanul is be akart fordulni a Szabolcs utcán, de meggondolta. Aztán fojtogatni kezdték az emlékek. Még a csődületet sem vette észre az Egyház utcában, ahol egy motorkerékpárost elütött egy teherautó. Nem látott, nem akart látni egyetlen közömbös arcot sem. Félt az emberektől. ★ Csak a Kossuth Étterem előtt ácsor- gett néhány percig. Nem akart bemenni, a világért sem. Nem is tudott volna. — Eszébe jutott az, ami két évvel ezelőtt történt. Ugyaninnen indult el oda, ahonnan most jön. Hogy is volt? Sietett haza akkor is. A templom elölt összeakadt egy régi katonacimborájával. Régi pajtások voltak. Betértek a lugasos kerthelyiségbe. A cimbora rendelt — ittak. O is rendelt — ittak. Fogytán volt a zsebpénz. De az ital ördöge tovább incselkedett velük. Ekkor követte el élete szégyenteljes tettét. Hozzányúlt a hivatali pénzhez, amit azért vett magához, hogy másnap felszerelést, ruhát vásároljon Miskolcon a tánccsoportoknak. A bor itatta magát, a zene marasztalt és előkerült a második százas is. így kezdődött. Késő éjjel vetődött haza, ittasan. Az asszony nem szólt hozzá. Nem kérdezte, hol, kivel miért, miből lumpolt. Másnap vonatra ült, de előtte felöntött a „restiben” egy féldeci ke- vertet. Borbarát itt is került. Miskolc helyett Pesten kötött ki. Már négyszáz forint hiányzott a pénzből. Ekkor sem volt annyi Önuralma, hogy „megálljt” parancsoljon a dorbézolásnak. A legdrágább mulatóiéban folyt az orgia, két hét alatt1 elúszott a hatezer forint. Most mi lesz? Ráébredt már min- den re, de későn. Tenni kellett valamit* Üresen, kopottan, becsülete híján jötiü haza, jelentkezni a rendőrségen. Négy évi börtönre ítélték. Bányába jelentkezett. Szívósan, keményen viaskodott a sorssal és magával. Többször szembeköpték a többiek, csúfolták. Együtt ebédelt Görcsivei, a nevető gyilkossal, Bargulyával a tarjáni betörővel, a székesfehérvári postarablókkal, tolvajokkal, kriptafosztogatókkal. De mindig különbnek érezte magát. Ez tartotta benne a reményt, ezért menekült meg a vég- pusztulástól az öngyilkosságtól. Közben havonta küldte haza a pénzt, a keresetet a családnak és meséskönyveket a gyer ekeknek. S mindezt azért, hogy munkájával helyrehozza a nagy-nagy hibát, amit magával, a családdal a társadalommal szemben vétett. A börtönben sokat tanult, olvasott, emberi sorsokkal találkozott ... Már több mint egy éve szabad ember. Bár eleinte sokat tusakodott a kínzó kérdésekkel: Ki fog neki hinni ezután? Kap-e munkát, kenyerei? Mit mond majd a gyermekeknek? Mit mondanak a gyermekek, ha felnőnek...? Végül a második „ütközetet” is megnyerte. És Kovács Antal — ha nem is ez a valódi neve — rátalált a helyes útra. Az emberek, a társadalom megíbccsátott. Munkát és lehetőséget adott, hogy bebizonyítsa: képes helyrehozni a mulasztottakat. «11 Cáz»~ Nekik igazán nincs szenvedélyük. Nem űzik a mámort, nem „ízlik” számukra még a nő, a pálinka sem. A holdfényt sem kedvelik. Az éjszakai „potyázgatásoktól” meg egyenesen irtóznak. Néha igazán aszkétáknak s az önmegtartóztatás új bajnokainak tűnnek: borostás arccal és különösen fáradt szemekkel. Csupán csak akkor remeg a kezük, ha veszítenek, no de ezt rendszerint eltitkolják, vagy azt mondják rá: „ugyan kérem, semmiség az egész”, öten vannak, öt fej egy kerek asztal körül. • Kigombolt ingek, szuszogás. Az ujjak résein át füst terjeng, huzat hintáz s a lámpa körül szúnyogok. — Tartod? — mondja egy öntő a kisvárdai Vulkánban. Arcán fény, homlokán a hőMarikának is telebeszélte a fejét: — Hagyd ott lányom, nem szeret az téged, csak addig kellettél neki, míg a gyerek nem jött... A nélkülözés többnyire anyja szavaira nyitotta Marika értelmét. Ügy érezte, ő tartja el életerős, mihaszna férjét. S ezt a gondolatot már akkor sem tudta kiverni fejéből, mikor Pista különféle alkalmi munkáért pénzt hozott. Piriké beszélni, gagyogni kezdett, szöszke fürtjeivel csiklandozta apja arcát Pista magához tért, megemberelte magát Nehéz fizikai munkát vállalt jó pénzért — de már késő volt Az első veszekedések még leperegtek, de a későbbiek nyomasztó teherként nehezedtek az egész házra. A fiatalok elhidegültek. Vége szakadt a megértésnek, egyiküknek sem volt már türelme ahhoz, hogy élettársának kedveskedjék. A kis szoba kihűlt már csak Piriké csengő kacagása melegítette. A szerelem megfakult rideg közönnyé változott Ez azúl vitte később Pistát a kedvesség, a megértés, a gyengédség kereséséhez; s ezt meg is találta — másnál... A fiatalok útja így vezetett a lobogó szerelemtől — s válóperig, A bíróság még nem döntött Mi lesz Marikával? Múlik-« sebe, amit nagy szerelme örökr« testébe égetett, megtalálja-« mégegyszer a férj erős, bizton, ságot nyújtó dédelgető karját? Boldog lesz-e Pista az új mellett, vajon nem megszokott, szeretett Marikáját keresi benne is s másokban is, amig él? Mit válaszol az édesanya amikor Piriké nyűgösen ránci- gálja szoknyáját: — Mikor jön apuci?.- Talán visszatalálnak még™ Gt/őri Illés Gvörcn Az ital ördöge
