Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-23 / 172. szám
2 KELETM ACT ARORSZ AG 1958. JtTUTS 23, SZERDA Ki keresi a kenyeret ? Szomorú dolog, hogy 13 évvel a felszabadulás után még vitatkozni kell az egyenjogúságról. De, bizony kell, szükséges. Nincs még ezen a téren minden rendben és a nők érdeke ellen szól a hallgatás. A Nagy Bélának adott válaszok pedig azt mutatják, hogy a nők egyrésze azzal ámítja magát, hogy nálunk már diadalmaskodott az egyenjogúság. Dehogy, sokat kell még addig vitatkozni, A férfiak közül is többen sietnek kijelenteni, hogy Nagy Bélával nem értenek egyet, de néznék csak meg, vajon otthon egyenjogúság van-e a férfiak és feleségük közt; bizonyosan sok kisebb-nagyobb hibát találnánk. De nézzünk egy „kis” példát. Van egy ismerősöm, iskolai igazgató, magas beosztásban vgn. A város lakói „kedves”, „finom”, „tisztelettudő” embernek ismerik. Elméletben egyenjogúságban él a feleségével, de azért ő a család „feje”. Például; a gyereket öltöztetni csak a felesége „tudja”, a padlókefélést, e nehéz munkát, a felesége végzi, mert ő „szokta” stb. Vagy két héttel ezelőtt a férj stelázsit csinált a befőtteknek. Azt kérdezte ekkor anyjától a kisfiú: „Édesanyám, így kell kenyeret keresni?” Az anyja azt mondta, hogy így. Ekkor azt kérdezte: „És te szoktál kenyeret keresni?” Erre már az apja felelt: „Édesanyád csak főz, süt, mos, varr... a kenyeret apa keresi.” Na tessék! Hát a házi munka nem „kenyérkereset”? Vajon hány apa mondta azt a gyermekének, hogy édesanyád azzal segít keresni a kenyeret, hogy főz, mos, gondoz minket, vasal nekünk? Nagyon kevés! Jó volna, ha a párt, akinek ez módjában van, tanítással, neveléssel oktatással a családban is érvényt szerezne az egyenjogúságról szóló törvénynek. Egy magyar szakos tanárnő, Nyíregyháza. VITA a női egyenjogúságról „... a nők ma még nem tudnának mindenben egyenrangúak lenni“ Olvastam a Moziüzemi Vállalat dolgozóinak levelét. Nagyjából egyetértek vele, de van egykét dolog, amin el kell gondolkozni. Egyik az, hogy a nők — még ha annyira akarjuk is — csak papíron egyenjogúak. Egyrészt mert vannak maradi férfiak, régi nézetek és előítéletek. Másrészt a nők ma még nem tudnának mindenben egyenrangúak lenni. Például testi erőben. Hogy ez miért van, azt nem néhéz belátni. Én nem tudok főzni, nem tudok, mert nem csináltam. A nők nem értenek sok mindenhez, mert sokáig nem végezték azokat a munkákat. A nők éppen ezért ne ámítsák magukat azzal, hogy semmi se kellene a teljes egyenjogúsághoz, Minden haladó emberi elme egyetért abban (bár felerészben csak gavallériából), hogy a nemek egyenlő jogúak. Más lapra tartozik azonban a nők teljesítményének általános értékelése. Aminthogy a bölcs természet a férfitest struktúrájának felépítésénél a fizikai erőre, izmokra, kitartásra és szívósságra fektette a fősúlyt, úgy a „gyengébb nem”, a nők életműködését — anyai hivatásukra való tekintettel — egészen másként szabályozta. Ebből folyólag a „gyengébb nem” az élet folyamán mindúntalan az „erősebb nem” — a férfi — támogatására szocsak a régi nézetek, előítéletek, szokások szétzúzása. Ma még képtelenek lennének sok mindenre, de majd idővel eltűnik ez a különbség férfi és nő közt. Még valamit: a mozivállalat dolgozói azt is szemére hányják a város vezetőinek, hogy miért van kevés női fodrászat, miért van kevés kozmetikai szalon. Hát mennyivel van több férfi kozmetikai szalon? Az öltözködésben, a szépítkezésben — úgy hiszem — a nők nincsenek a férfiaktól elmaradva. A szépítőszer-gyártó ipar termékeinek 80 százaléka a nők részére készül. Tehát ez a kérésük nem jogos. Ebben egyenjogúságot mi kérhetnénk — férfiak. Egy nőket becsülő agglegény. rul. Ha tehát még olyan egyenlő jogúak is vagyunk állampolgári értelemben, az elvitathatatlan természeti törvények szerint mégsem lehetünk egyenlő értékűek, hanem egymást kiegészítő lények csupán. Nem tagadjuk, hogy a női nemnek is vannak kiemelkedő, jeles tagjai, de ez számszerűleg oly elenyészően csekély számú a férfinem nyomatékosan fölényes többségével és szédületesen fölényes színvonalával szemben, hogy komolyan számba sem vehető. Sőt, a viszony nem kisebb, mint 1 a 10,Ó00.000-hoz... Hogy itt csak egyet említsek: hol van a női társadalomban „pendant- ja” Marx és Lenin világot átformáló társadalomtudományi bölcseletének? Nem is beszélve a tudósok, kutatók, alkotók, feltalálók és művészek millióiról. Tisztelettel: Nagy Ferenc. Dolgozzon-e az asszony? A vita során sok kérdésről szó esett már, de egyről, ami so!: bonyodalmat ekoz a Családokban, még senki sem tett említést. Jó lenne, ha ezt is megvi- tanánk: Dolgozzon-e az asszony? Bizony a gyerekek és a család ellátása — legtöbbször minden segítség nélkül — egymagában is gondot okoz, komoly erőpróbát jelent, hát még, ha az asszony dolgozik! Nem könnyű feladat a két műszak ellátása (de nagyra vagyunk azzal a két műszakkal!) Kedvesen mosolyogni a vásárlókra,^ egésznapos értekezleten jegyzőkönyvet vezetni, hajtania gépet, számolni, — amikor talán éppen a nagymosás, vagy a befőzés volt az éjszakai pihenés helyett részünk — ismerjük el őszintén, nem kis feladat. És ha véletlenül egy zokszó esik az „igát húzó” asszony ajkán, vagy „férj uramnak” egy vödör vizet kell behozni, milyen hamar felcsendül a szokott refrén: „Ne dolgozz, maradj itthon, mások kevesebből is megélnek!” — Igen, kevesebből is megélnek .;, A legtöbb asszony nem azért dolgozik, hogy több jusson a legújabb divatú ruhára és a különböző színárnyalatú szandálra — bár aki azért dolgozik, szerintem az sem vétkezik. A dől-, gozó anyák nagyobb százaléka önzetlenül a család életének, szebbé tételére fordítja a megkeresett pénzt és mégsem lehet azt mondani, hogy csak ez a „A gyengébb nem az erősebb nem, a férfi támogatására szórni“ eél vezet bennünket. Van még egy másik hajtóerő is. Alkotni, tenni valamit. Valami olyat, ami nem annyira improduktív, mint a házimunka. Talán azért is; vágyik a legtöbb nő arra, hogy résztvegyen a társadalmi élet-* ben, mert örökké csak a „konyha”, a család rabja volt. Ne vessék tehát derék férjeink szemünkre azt, hogy áttörjük ezeket az évezredes bilincseket es; vállaljuk inkább a nehezebb« sorsot, hogy részt kérhessünk » társadalom tevékenységéből. Ne* haragudjanak azért, hogy nekünk is vannak igényeink —<j nemcsak a szép ruhát illetően — hanem próbáljanak segíteni,! hiszen ez nem kisebbíti a férfiúi méltóságot. És necsak hangulati kérdése legyen ez a segítség- adás. Hiszen ha nem kellener ezeken a problémákon vitázni akár otthon, akár a „nagy családban”, kevesebb volna a válás és nem lenne olyan solcí rossz családi élet. Több ideje1 maradna az asszonynak arra,! hogy jókedvűen, vidáman résztvegyen férje életének mindé»1 rezdülésében. —— Sebők —4! „A nő azért nő, hogy családalapításra legyen“ Talán én is „kispolgári csőké-» vény” vagyok, de részben igazat adok Nagy Béla cikkéne'c. Helytelen volt öt mindjárt a sárba taposni. Nagy Béla nem rossz indulattal irta azt, hogy á nők nem érik el azt a szintet, amit a férfiak. S ebben igazat adok neki száz százalékig. Én nem becsülöm le női dolgozó társamat, de biztos vagyok abban, hogy amit én elvégzek, 8' nem végzi el. S a nő azért nő/ hogy családalapításra és egy. boldog élet létesítésére legyen,' Én talán nem is élnék, ha az éri : feleségem dolgozna! Miért? S.t kinek? Elvtársi üdvözlettel: Farkas László Nyfrbogdány, Olajművek,' (A vitát holnapi számunkban1 folytatjuk.). A gép minden mozdulatra engedelmeskedett Nyakacska András, a Nyírlu- gosi Állami Gazdaság kombájnosa elégedett volt. Néhány napig nem történt semmi baj. Már a századik holdat vágta, mikor éjn pen az jutott eszébe: ha így halad, övé lesz az ezer forint jutalom, megelőzi ve- télytársát. Örömmel nézte az állandóan mozgó kaszaszerkezetet, a kalászhajtót, amint szép sorban terelte az érett kalászokat a gép felé. Egyforma, nyugodt volt a gép zúgása. Csak arra kellett vigyázni, nehogy alacsonyra állítsa a vágószerkezetet, mert a kalászok között életre kelt sűrű, zöld fű könnyen kárt tehetett volna gépében. Nézte a zsákokkal foglalatoskodó Csik Mihályt, akinek arcáról sűrűn hullottak a verejtékcseppek, de keze ügyesen mozgatta a szemmel megtelt zsákokat, amint sorban ledobálta azokat a gépről. A fogatosok összeszedték, és vitték a szérűre szárítani. A „pilóta" tekintete a szalmahordó kocsira siklott, ahol Árvái István és barátja serénykedtek, nehogy összetorlódjék a szalma. Mikor megtelt a kocsi, egyetlen mozdulattal a tarlóra helyezték tartalmát. Meg sem pihenhetett a szalma, a fogatosok felrakták a szekérre és hordták a kazalba. Aztán püföghet a traktor, vetőgép csörömpölhet majd utána és pár nap múlva újra zöldell a határ: új élet sarjad, csala- mádét, kölest nevel a júliusi napfény. Ahogy haladtak a tábla közepén, egyre sűrűbb lett a termés — meg a fű is. Ügyelni kellett, nehogy befulladjon a járvacséplő masina. Nyakacska ült a nyeregben. Forgatta a kormátfykereket, lábaival szabályozta a sebességet, vigyázott a dombokon, völgyekben. Csak egy könnyű nadrág volt raj'ta. Az inget melegnek találta. Arcán patakokban folyt a verejték, kék „svájcija” nemcsak vizes, hanem olajos is volt. A naptól lebarnult kombájnost gondolkozás nélkül birkózónak, vagy súlyemelőnek nézhetné akárki, olyan izmos, erős. Már csak néhány méter választotta el a réttől, azt gondolta, ha eléri, kevesebb lesz ismét egy renddel. Már ott érezte magát a rét mellett, mikor fergeteges csörgésre, csattogásra lett figyelmes. Egy ügyes mozdulat és a gép megállt. Leugrott. Körüljárta a masinát. Aztán megállt a vágószerkezet mellett. — Mondtam, hogy nem bírja ki — fordult Gellért Mihályhoz, a segédvezetőjéhez, — Most mit csináljunk? — kérdezte ijedten Gellért. Nyakacska csípőjére tett kézzel, szótlanul nézte a gépet. Majd lehajolt és közelebbről vizsgálta a hibát. — Lebontjuk — mondta röviden és máris indult a szerszámosláda felé. Csakhamar szerszámokkal tért vissza. — Mi lesz, ha nem tudjuk megcsinálni? — kockáztatta meg a kérdést a segédvezető. — Akkor odavan a jutalom — mondta dühösen Nyakacska és keze biztos mozdulattal járt, mozgott az eltört alkatrészek körül. Kulcsokat, „anyákat” forgatott, köny- nyű kalapáccsal ütögette a vágószerkezetet. Mikor lebontotta, sokáig nézte az eltört kaszát. — Megvan! — kiáltott fel. A kaszálón van egy tartalék kasza. Igaz, nem a legjobb az sem, de addig jó lesz, amíg emezt megcsinálja. Nehezen, de valahogy sikerült felszerelni. Ismét a nyeregbe ült. Egyenletesen járatta a gépet. Az engedelmeskedett. Lassan, méltóságteljesen haladt előre a sűrű gabonatengerben az arató és csáplő masina. Mikor meggyőződött arról, hogy kiállja rövid ideig a vágószerkezet, odaszólt Gellértnek. — Gyere, vezess! Gellért ült a nyeregbe. Nyakacska meg kiült a kaszálóra az eltörött kaszanyakkal. Esetlen szerszámokkal, nittsze- gekkel, rögtönzött üllőn kezdte a munkát. A szalmahordók körülállták, latolgatták: sikerül, nem sikerül? Nyakacska biztos volt a dolgában. Ha nincs kint a szerelő, ott van ő. Még csak az kellene, hogy szó érje a háza elejét! És az, hogy taggyűlésen megbírálják! Szégyen lenne, ha a pártti'tkár azzal hozakodna elő: András, lemaradtál, Türk Balázs ügyesebb, övé a dicsőség, no meg az ezer forint. Ahogy a kaszanyak fölé hajlott, homlokáról, áliáról csepegett a verejték. Lyukasztót keresett, a nittszeget rövidebbre vágta, összeillesztette a törött vasdarabot, szeget helyezett beléje. Ütögette a szeg végét, de az nehezen akart lapulni. A kalapács, meg Nyakacska azonban keményebbnek bizonyult. Végre egy darabban volt újra a kasza. Nézegette, egyenes-e? A kaszanyak mellett volt egy kihajlás. Néhány ütés és az is rendben lett. A gép éppen odaért. Intett Gellértnek, hogy álljon meg. Üjra visszaszerelték az előbbi kaszát és Nyakacska visszaült a nyeregbe. Az önélező működött, a kasza vágott, mint a borotva. Megnyomta a gázpedált, a gép meggyorsult. Nyakacska mosolygott. Örömét Árvái Pista rontotta el. — Álljon meg! Elromlott a szalmahordó kereke! Kiszakadt a szalmahordó kocsi kerekéből a szelepház. No, ezt képtelenek megcsinálni... Nyakacska törte á fejét, majd szótlanul indult a pótkocsi felé. Volt azon kerék. Igaz, mégegyszer olyan nagy, mint ami elromlott, de hátha sikerül. — Mit akarsz azzal? >— kérdezte Gellért. — Betenni.., Gellért csak meresztette a szemét. Üjra szerszámok kerültek elő a ládából. Sehogysem pászolt a pótkocsi kereke a kombájn szalir.ahordó kocsijának tengelyére, de néhány ügyes fogás és koppintás után többfelé görbített csavarokkal sikerült valamennyire ráerősítenj, A . kocsi féloldalt dőlt. Nyakacska a nyeregben termett és elindult. Gellért megmosolyogta a kocsit. Ügy imbolygóit, dülöngélt jobbra-balra a szalmahordó kerék, mint a részeg ember. De azért haladt előre! Ment a munka. Jött a szerelő, Kiss Mihály, meg a főgépész, Kertész István elvtárs. Már messziről nézegették: mi a csoda van azzal a géppel? Mikor közel értek a géphez, meglepődtek. így is lehet aratni, csépelni a kombájnnal? Elvitték hát sürgősen az elromlott kereket. ígérték: mégl aznap visszahozzák! Nyakacska már a hatodik rendrs fordult a felemás kerékkel. Billegett jobbra, balra, nyíkorgott az, mint a kenetlen kocsi, A tengely és a kerék furatat nem illettek össze. Ették, rágták a csavart. Koptatták, martak. Árvái, a szalma- . egyengető észrevette, hogy kifordult a kerék. Előrekiabált Nyakacskának. Ismét megállt a gép. Az elkon'Ot, elszakadt csavar helyett másikat keresett. .Meggörbítette azt is. Megemelték a szalmahordó kocsit, hogy helyére kerüljön az új csavar, de sebaj, sürget az idő. A gép ment ismét, düllöngőzött a kocsi. A zsákok azért sokasodtak, a szalmahordó szekerek megteltek, a traktor szánthatott. Nyakacska a nap végére igen elfáradt, de lihegve így szólt: — Hát nem megéri, elvtárs? Igaza van. Nagyon is megéri. =. Nagy Tibor, Nyakacska kombájnja
