Kelet-Magyarország, 1958. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-20 / 170. szám

195*. JÚLIUS ÍO, VASARNAF KELETM AGT ARORSZAG $ A férfi9 vagy a nő a jobb vevő? — En pedig amondó vagyok, sokkalta jobb vevő a nő. Bár va­ló igaz, hosszan keres, kutat, vá­logat, turkál, mégis, amire „fáj a foga” attól nem tágít. Ami egy nőnek megteszik, megvásárolja, még ha rá is megy a félhavi fixe... — Nem addig van az! Amelyik tyúk sokat kotkodácsol, az keve­set tojik. A nő hamar felhúzza az orrát/Ezzel szemben a férfi sokkal többször esélyes a vásár­lásra. Nem válogatni, vagy szét­nézni jár az üzletbe, hanem meg­határozott szándékkal. Nem em­legeti, hogy erre, vagy arra nem futja a pénzéből. Ha pedig az el­adónő kicsit kedvesebb, barátsá­gosabb az átlagosnál, könnyeb­ben nyúl a pénztárcához. Egy­szóval a férfi jobb vevő... A véletlenül ellesett párbe­széd, amellyel két kiszolgálónő eleve gyanússá tette a témát, kedvet csinált ahhoz, hogy kicsit mélyebben is bepillantsunk a hétköznapi vásárlások rejtelmei­be. Ez persze csak úgy lehetsé­ges, ha odaállunk néhány percre a forróságot lehelő pult elé és várjuk vevőinket. Jön egy férfi Toldi Miklón-termvttel Jön is egy férfi, Toldi Miklós- termettel, enyhén kopaszodó ha­lántékkal és legalább 44-es cipő­vel. Fúj, szuszog, s homlokáról törölgeti a verejték cseppeket. A Beloiannisz téri Divatárubolt egyik eladója lelép a kis házi­létráról, s feladja az „évszáza­dos” kérdést: — Mit tetszik parancsolni...? — Kérek egy 12 forintos zseb­kendőt...! — Hányat tetszik...? — Hányat? Biztosan nem egy tucatot. Egyet! — Ilyen színben van! — tesz eléje néhányat az eladó. — Elég rossz szín, olyan se- 9zín..„ hogy mást ne mondjak. — Talán ez jobb... — Jobb? Ez? Ez is zsebkendő? Tacskónak való ez, nem nekem. Most is hatot hoztam hazulról, de már mind koszos, pedig azok speciál nagyobbak voltak... — Ennél nagyobbat nem gyár- . tanak...! Ez a normális méret. — Normális? Tudja, hányas nyakam van nekem? Na? Nem tudja! 58-as, akarom mondani 48-as! Tessék lemérni. Így ni... Negyvenhét? Na persze 47, meg egy centi az „avatásra”... Én ké­rem derékebb vagyok a normá­lisnál... Míg férfitársunk a mellbőség­ről, a fejnagyságról és egyebek­ről tartott ismertetőt, az eladó legalább három nőt kiszolgált. Pedig azok is válogattak a színek, árnyalatok, vonalak kö­zött. Mégis... A sebeassárnyú aas... leibe, mint egy sebesszárnyú sas. j Futtában meglátogatott néhány ' útjába eső osztályt, az egyik he­lyen idestova félórát töltött aj nylon alsók, kombinék és más* ruhadarabok között. Később arra « is jutott ideje, hogy elújságolja:? otthon 27 karéj kenyeret vág lej hét őrizetlenül hagyott gyerme­kének. Természetesen üres kéz­zel távozott... Ezek után vajon ki a jobb vevő? Hallgassunk meg egyet a tár­gyilagos eladók közül. Mi hát a tálasz j a kérdésre? * ■ 4 — Szent igaz, a férfit köny-' nyebb kielégíteni, hamarabb fi­zet ki nagyobb összeget is, nehe­zen tud ellenállni a rábeszélés­nek, röstelli bevallani, hogy egyik, vagy másik áru az ő pénz­tárcájának drága, nem sokáig | próbálgat, nézeget, szenvedélyei inkább a ritka tárgy megszerző-1 se, s ami tagadhatatlan — szó» köztünk maradjon — könnyen? esik az eladónő „varázsába...” j — A nő nehezebben fizet, ha? drága valami, kereken bevallja:; a heti, vagy havi pénz beosztá-I sával vásárol, figyelmét a be-; szerzendő tárgyra összpontosít-! ja, ezért ellent tud állni az el-; adó „varázsának.” Bakos Júlia és a többiek, Bá-J nyász Andorné, Ungár Miklós! véleményét csak annyival told-; juk meg: kétségtelen, hogy a! férfi jobb, de a nő pedig több. S ez talán még sokáig így isi marad. (Páll Géza)\ AHOL ÜNNEPRE KÉSZÜLNEK Egész Lengyelországban élénken folynak a július 22,-i felszaba­dulási ünnep előkészületei. Az or;zágos nagygyűlést július 21-to» rendezik Varsóban. Július 22-én l.odzban tartják a nagy katonait díszszemlét, a város lakóinak kívánságára. Az ünnep alkalmából mindenütt megkoszorúzzák a felsjabaditási harcokban elesett len­gyel és szovjet katonák emlékműveit. A fővárosban a Szovjet Ka­tonák Mauzóleumánál, a Fegyveroarátság Emlékművénél, és a Hála Emlékművénél, az Ismeretlen Katona Sírján, a Czernakówk és Zoliborzi emléktáblánál, valamint a Népőrség vezérkarának' egykori főhadiszállásán helyeznek el koszorút. Ez évben szervesen illeszkednek a felszabadulási ünnepségekbe a július 21. és 22-én megtartandó Ifjúsági Napok, amelyeket az If­júsági Szervezetek Országos Együttműködési Bizottsága rendez aj lengyel ifjúsági mozgalom történetének erre az esztendőre eső szá-l mos évfordulójára való megemlékezés szándékával. Képeink három lengyel város legmegkapóbb jellegzetességét örökítik meg. FRANCIAK APORLIGETENÍ Hazajött egy ember. 10 év után látta meg újra Aporligetet. Sokan már el is fe­lejtették Szilágyi Istvánt, azt sem tudták, hogy a világon van. Gyerekként ment, érett férfiként érkezett. Hazajött erre a földre, ahonnan elindult. Története van ennek a 10 év­nek. 20 20 esztendős sem volt még. Kalandra vágyott. Egy fél évig kellett várnia, míg munkát ka- kapott Franciaországban. Henge­relt vasrudat forgatott a Saar- vidék egyik nagy gyárában. Most, ahogy felnéz, szeméből a szenvedés, a nehéz élet nyoma tör elő, s mikor tenyerével arcát takarja, látszik: nem volt köny- nyú évtized, amit odakint, ide­genben töltött. Félmondatokban, tagoltan szól: »'Valahogy mindég úgy érez­tem, ez az én hazám, ez egy egé­szen más világ. Sok helyen dol­goztam. Ha elbocsájtás volt, én voltam az első. Az idegen. Vol­tam sofőr, mezőgazdasági cseléd. Sehol nem kerestem eleget. Az­tán megismertem a feleségemet.’’ A vékonyka asszony a kisszé- ken kuporog. Míg férje beszél, issza annak mondatait, a gondo­lataival repdes. „A sors nagyon sokra megtaní­tott. Higyje el, idegenben lettem ember. Megláttam, amit még so­kan itthon nem tudnak: más itt­hon az élet. Ha itthon olvastam az újságokból, hogy kevés ott az emberség, és a pénz az isten, ta­lán el sem hiszem. De én ebben éltem,..!”­Hat év éppen elég volt öt­vennégy végén már haza akart jönni. Nem könnyű ez . „Először senki sem szeretett, a tőkéseknek nem volt miért. A munkások még nem ismertek. Talán spiclinek is néztek. Aztán rámbiztak egyet mást a balolda­liak — a CGT vezetői. Elvégez­tem. Es megszerettek a munka­társaim.” Szilágyi István már hazafelé készülődött. De mindenkit meg­bénított a hír: „Magyarországon kitört a forradalom.” A francia munkások nagyrésze nem dőlt be a propagandának. Es amikor megérkezett oda a sok menekült — közöttük jáné- hány csirkefogó — akik hangos rivalgásba kezdtek, utálatban és megvetésben volt részük. Az értelmesebbekkel beszélge­tett. Talán még ők sem hittek, hogy bizony ebben az országban egyáltalán nem élnek jobban a munkások, mint Magyarorszá­gon. És főleg az idegenek... Azt fújták: — Mit gondol? A legjobb esetben is börtönbe dug­ják, ha hazamegy. „Nekem csak az járt az eszem­ben: nem lehet igaz!” Hegyeshalom előtt még egy­szer előjöttek a vasfüggöny „me­séjével”. Az asszonyka jól beszél néme­tül. Már félt. Mi lesz, ha ezeknek lesz iga­zuk? Kétszer nyolc óra sem telt el, már Aporligeten voltak. S, most ott, a buja növény•> áradat között, a bátorligeti me■* sés panoráma lábainál már csu­pán kellemetlen emlék mindez. A zöldmohás nádtető csendben hallgat. De talán a szellő messzi­re viszi a halk szavak foszlá­nyait, mint fecske a tavasz hírét. Az udvarra hatalmas eperfa térit árnyat. Alatta nemzedékek nőt­tek már fel. Most újra három apróságot vigyáz: három kicsiny franciát. Játszanak és enni kér­nek. Még nem tudják, milyen szép és milyen kegyetlen is tud lenni a világ. Édesapjuk a Nyírbátori Gépál­lomáson dolgozik. Szépen keres, bár gyakorlat teszi a mestert. De most még nem is ez számára a legfontosabb. Barázdák hasad­nak utána, élet sarjad és élet születik. „Egy évvel ezelőtt még nem tudtam, milyen lesz a jövő. Ott nincs kollégium, továbbtanulás az egyszerű munkás számára. Itthon már másképp élek.” A gyerekek iskolába járnak majd. Szilágyi István taníttatni akarja őket. Zenére, irodalomra, mindenre. A mi földünk szeretetére, a becsületes, dolgozó emberek sze­retetére. * Az elfelejtett ember újra elin­dult. Még nincs kitaposott út előtte, de hinni lehet: bizakodása minden akadályt legyőz. Mert embernyi hittel ég benne az aka­rás, hogy igazolja azokat, akik benne bíznak. Hazajött egy ember. Végre biztos földre talált. KOPKA JANOS Impozáns gdyniai utca Kosciuszko szobrával. Wroclaw a Ratusszal, ahol Mátyás király emlékeit őrzik. A legendás Krakow, ered,éti stílusban épült színházával. árubolt másik osztályán keresett csomót a kákán ezúttal egy asz- szony, aki úgy repült be az ,üz­Persze, méltatlanul érné vád ezek után a férfi közönséget, mert a következőkben a divat-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents