Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-01 / 102. szám

6

KF.LETM AGYARORSZÁG

195*. MÁJUS 1, CSÜTÖRTÖK

(Egy munkás otthonában)

A mikor megszólal a műszak

*V végét jelző csengő, helyükre kerülnek a szerszámok, fogasra a munkaruhák és kis táskájával ki-ki elindul a gyárkapu felé. Embere válogatja, hogy a nyolcórás műszak után hogyan töltik el a nap huszonnégy órájából még hátralévő időt. Kinek-kinek más az érdeklődési köre, családi körülményei, sokféle szórakozás lehetősége közül lehet választani, satöbbi. Egy munkásember mai portréjának megrajzolásánál minden esetre számításba kell venni mindazt, ami közvetlen környezetében a műszak végét jelentő csengetés után történik. Mert csak így lesz hű a kép, csak így lesz hiteles a ma munkásemberének portréja, amely egyben mai, egyre szépülő életünk valóságos dokumentuma,

★

A nyíregyházi „belváros“ és a kezdődő „alvég" határán, a Kígyó utca és a Tompa Mihály utca sarkán kis házacska áll. Előtte közkút, ahol a forgó kerék mellett, zománcos kupáik, vödreik felett csinos menyecskék tárgyalják meg a napi szenzációkat, míg csordul a víz. A szemben lévő sarkon hétvégi forgalom van a fűszeresnél. A másik oldalon zsúfolásig teli kiskocsma. Az álldogáló vendégek kezében söröskorsó. A nyitott ajtón át az utcára ha Ilik a szóváltás, mert a sarokban álló biliárdasztalnál már „nagy a nyomás” és a dákó minduntalan beleakad a vendégkoszorú valamelyik tagjába.

A megszokott hétvégi, kisvárosi kép ez. És ebből a képből mintegy kiugrik a Tompa Mihály utca első kis háza. Utcai oldalán friss vakolás, előtte létrás állványok. A kis házacska állványaival úgy hat ebben a szombati sörszagú délutánban, mint a tisztaságra, a rendre, az egyszerű szépségre való törekvés kontrasztja a minduntalan mellécsúszó biliárd-dákót markolászó, erősen pislogó, sör- és páínkaszagú embercsoporttal szemben . ..

I tt, ebben az állványokkal körülvett tiszta kis házban ismertem meg közelebbről Somogyi Ferenc hegesztő lakatost. Azért mondom, hogy közelebbről, mert felszínesen eddig is ismertem, hallottam róla munkahelyén, a nyíregyházi Dohányfermentálóban, hogy kiváló szakmunkás és tekintélyes újító. De igazán csak ezen a szombat délutánon találkoztam vele, igazán csalf ekkor ismertem meg.

Mosolygós asszonyka fogadott n kis ház udvarán, közölte, hogy férjeura elnézést kér, de rögtön jön. Javította kerékpárján a „Dongó” motort és most elment kipróbálni;

Ragyogóan tiszta konyhán át vezetett be a kis ház két szobájának egyikébe. Mit tesz ilyenkor az újságíró? Szemei pillanatok alatt „lefényképezik“ a környezetet, És most, hogy „előhívom a filmet”, kevésnek tartom azt a jelzőt, hogy barátságos, meleg kis fészek Somogyi Ferenc otthona;

A sztalkákon, polcokon, állvá- nyokon mindenütt virágok mosolyognak, rengeteg szőnyeg, függöny, csipke a szobákban, készítőjének szorgalmáról és jó ízléséről tanúskodó díszpárnák egész serege — egy dolgos asszonykéz és egy rendszerető, szépszerető családfő szép együttélésének bizonyságai. Micsoda látszólagos ellentmondás! Feri bácsit ott látni naphosszat a karbantartók műhelyének füstös, olajos zugaiban, a gyári üzemrészekben ott, ahol cseppet sem ragyog drágakőként a környezet. — És íme, itthon, csupa üde szín meleg harmóniája, süppedő kényelem várja. Vagy talán a nap két szakának ez a kontrasztja ad bizonyos fokig értelmet az életnek? Talán két olyan együttható ez, amelyek állandóan befolyásolják egymást?

De nézelődjünk csak tovább. A sarokban kis asztalkán rádió. A heverő díszpárnáinak tövében

újságok, képes folyóiratok. A legfrissebbek, nemrég hozta őket a postás. Egy kis állványon könyvek, képeslapok összegyűjtött régebbi számai.

Ej' zek az első képek, amik egy addig ismeretlen családi otthon láttán megfogják az embert. De már jön is gazda, Feri bácsi. Sapkája simlédere alól, vastag- keretes szemüvege mögül barátságos mosolyt küld üdvözlésül. Leülünk, beszélgetünk. És néhány „bemelegítő” szó után a képek és a szavak mozaikjaiból összerakódik egy békességet szerető, szépet kedvelő, tudásra törekvő, minden új iránt fogékony, becsületes munkásember portréja.

Ahogy beszélgetünk, újságokat, füzeteket szed le a polcról Feri bácsi.

— Látja, ezekre mind előfizetek. A Népszabadság, a Kelet- magyarország, az Ország-Világ, az Érdekes Újság és az Élet és Tudomány jár nekem.

— Hogy mi érdekel? A technika és a tudomány minden ága. Főként az asztronómia, a csillagászat iránt érdeklődöm erősen. A könyvek közül is az ilyeneket szertem. No, és persze, az útleírásokat. Sok könyvet hozok haza a gyári könyvtárból is. Aztán esténként, amikor kényelembe helyezkedünk az asszonnyal, én szoktam hangosan felolvasni.:.

(Lám csak, annyi minden mellett ezt is megtanulhatnánk Feri bácsitól, mi, fiatalok. Bezzeg kevesebbet zsörtölődnének akkor a mi asszonyaink!)

A ztán nézegetjük az egyszerű,

^ kékfödeles iskolás irkákat. Az egyik füzet lapját egy kicsit szabódva hajtja fel Feri bácsi. Azt gondolja talán, hogy kinevetem, ha meglátom a füzet tartalmát. Valóban meglepetve nézem a fehér papírt, amelyen jó kézügyességről és széles fantáziáról tanúskodó — karikatúrák sorakoznak. Feri bácsi pislant egyet

RÖVIDDEL SAN FRANCIS- KÓBA érkezésük után, vagy talán még útközben (mindez összezavarodik már a rengeteg új benyomás között) átrobogtak az Aranyhidon.

A kocsi vezetője amerikai magyar volt, aki még törte a hazai nyelvet. „Látjátok a hídon ezt a sok lámpát?” — kérdezte erősen nyújtva a szavakat. — „Ezt délben mind meggyújtják.’*„Délben? Miért délben?“ Csodálkozott Lakatos Imfe.

„Köd ül le a hidra minden délben. S olyankor mintha aranyból lenne az egész.”

Éva Imréhez húzódott. Félig csukott szemmel nézte a hatalmas hidpilléreket, ahogy az autó közöttük suhant. „Arányúid” — gondolta fáradt boldogsággal. Aranyhid, ami a jövőbe vezet.

Imre sovány, hosszúkás arcát Éva jiajára hajtotta.

„Boldog vagy?’4 susogta a barna. hullámos fürtök közé.

MÄSNAP MÁR lakásuk is volt. Emeletes villában kaptak egy szobát, fizetni sem kellett érte. Sőt, pénzt is kaptak, mivel Évának segítenie kellett a háztartásban. „Már éhen nem halunk — mondogatták, — csak meg kell szokni." Igaz, hogy négy gyerek után kellett Évának takarítani, azokra külön főzni, s négy-öt nap után rámaradt az

a szemüveg mögött, egy kicsit zavartan krákog is, míg kimondja;

— Hát.:. unalmas perceimben ilyeneket is szoktam rajzolgatni...

És amint megjegyzem, hogy véleményem szerint ugyancsak kitűnően sikerültek ezek a karikatúrák, érzem, hogy szavaim nyomán ezzel kötődött meg igazán barátságunk.

Aztán újabb kékfedelű irka következik. Sűrűn teleírt lapjain apró, kissé szálkás, kék betűk sorakoznak. Feri bácsi kezeírása.

— Ilyesmit is szoktam.:; — magyarázza. — Leülök itthon, aztán gondolatban ott vagyok az üzemben. Spekulálgatok, mit hogyan is lehetne csinálni. Nézze, ez itt például a takarékossággal foglalkozik. Hej, nem is gondolja, mennyi sok forintot spórolhatnánk meg mi a gyárban, csak egy kicsit jobban kellene akarni.. .

IV ézem a kéktinás, nyílegyenes ' sorokat. És ha nem látnám a saját szememmel, talán kétségbevonnám, hogy van munkásember, aki otthon, a szabad idejében is azon töpreng, mit lehetne holnap a gyárban ügyesebben, okosabban, hasznosabban csinálni. De van ilyen munkásember, higy- jék el, nemcsak a riporter fantáziájában, nemcsak a szerkesztő által megadott szempont kedvéért. Van ilyen ember ezrével, tízezrével — és ezek között van Feri bácsi.

Beleolvasok a füzetbe. Lám csak: „Az anyagbeszerzés is fontos a takarékosság szempontjából. A „muf” lakatos műhelybe jött például egy gép. Ezt a gépet, mint olyat, soha, vagy legalábbis ritkán vesszük - használatba. Ez egy lemezhajlító gép, amely kályhacső és lefolyó csatornacső gyártására való. Nem kerül sokba, „csak” 3.000 forintba...” Szó szerint idéztem Feri bácsi sorait, és még tovább is idézhetnék felegész emeletes villa, de ha reggel hatkor nehéz álmossággal küzdve lement a parkba, úgy érezte, mindenért kárpótolva van.

Mert ott szabadon termett a citrom, s hátrább még narancs is illatozott.

IMI, MIFÉLE CITROMOT

hoztál te nekem? — kiáltotta le az. udvarra Éva. — Csupa kemény, éretlen!

Imre nevetett, s készségesen hozott másikat.

— No, ezek jók lesznek, te

telhetetlen? — lökte le őket az asztalra.

— Tulajdonképpen mindegy — sóhajtott Éva. — Csak ezeket a keményeket nehéz kifacsarni.

— Fáradt vagy.

A fiatal asszony nem felet Kis idő múlva rámosolygott Imrére:

— Ha állást kapsz, majd egy darabig én nem dolgozom.

A férfi döbbenten kutatott felesége arcában.

— Ugye, szokatlan neked ez az erős munka?

jegyzéséből, amelyet egy értekezletre készített. A Icinezhajl.tó gép mellett mást is észrevett ám Feri bácsi. A lakatosműhelyben

újabb 9 000 forint heverő pénzt fedezett fel egy alig kihasznált egyengető lap „személyében”. — Szóváteszi a feljegyzés például egy újítás nyomán készülő vízmelegítő szerkezet ügyét is. Feri bácsi szerint ezt a vízmelegítőt a gyár szerelői pár hét alatt elkészíthették volna. Ehelyett pesti szerelőket hívattak, stkik már hónapok óta dolgoznak drága pénzért és még most sem készültek el.

f

E* s nő, egyre nő Feri bácsi listája a kis kék füzetben. Ezrek, tízezrek, sok-sok megtakarítható forint kerül elő a kihasználatlan gépeknél, az ócskavas közé dobott értékes felszereléseknél, az ésszerűtlenül végzett munkák esetében. De minek is soroljam fel mindet. Feri bácsi úgyis elmondja majd az illetékes fórumok előtt ezt a felszólalását, amely pillanatnyilag nyugodtan pihen még a kis füzetkében. És bizonyára foganatja is lesz a szavának. Hiszen a gyár egyik gazdája, a tulajdonosok egyike szól majd —a köz, mindannyiunk érdekében ..,

íme, Feri bácsi kedves kék füzetei, amik minden szónál szebben beszéinek gazdájukról. 57 esztendős, 35 esztendeje hegesztő lakatos. Sokfelé járt már, sokat kínlódott, igazán a maga ura csak tízegynéhány esztendeje lett. — Gazda lett, a szó legszorosabb értelmében gyártulajdonos. Még ha az otthoni puha kis fészekben is, leehtne-e egyetlen pillanata, ogn- dolata, amelyben nem szerepel a gyár, a munka? Ceruzát ragad otthon, papírt vesz elő, és rajzol- gat. A ceruza nyomán egy újítás egyszerű rap.a bontakozik ki. Aztán másnap a mérnök, a gyári küzdőtárs szívesen megcsinálja a precíz műszaki rajzot. És — ha

— Szokatlan? — mosolygott tovább Éva — mondd csak egész nyugodtan, hogy állati ez a munka. Imi, őszintén megmondom, nem hittem volna, hogy ennyit birok.

Az emeletről megszólalt a

csengő.

— Jaj, — ejtette le a kezét az asszony. — Elfelejtetten-, felvinni a gyümölcslevet.

CSAK EZ AZ ISZONYATOS meleg ne lenne! — írta haza a levelében. — Éjszaka sokszor úgy érzem, non kapok levegőt. Igaz,

hogy későn fekszem, rendszerint éjfélkor, mert csak nyolc, kilenc óra felé jut időm magamra, de ha jól aludnám, reggel hatig kipihenném a munkát. Különben Iminek még nincs állása, s ez részint szerencse, mert sokat kell szaladgálni különféle iratokkal. Kérdések halmazára kell felelni, s mi alig tudunk valamit angolul. Édes anyukám, remélem hamarosan egyenesbe jutunk, de azért sokszor eszembe jut, hogy odahaza tíz órát tudelfogadják — megvalósul az újí-f lás. Feri bácsi most is egy szál-*

lítható, szétszedhető dohányszá- rító pajtát „spekulált ki” a minap. Ez az újitás most van „folyamatban”.

El ogy van-e valami, amit leg- ■*-* alább annyira szeret, minta munkáját? Hát tálán az, hogy imádja a természetet. Talán azért

is lett negyven esztendővel ezelőtt a horgászás rajongója.

— Tudja, pajtikám — ez a kedvenc megszólítása — nem csak a halért megyek horgászni. Sokszor még éjszaka is kint maradok. Csodálatosak a Tisza-parti holdfényes éjszakák. Varázslatosan szép minden vizparti tájék* Sokszor úgy érzem, hogy megöa-J talít egy-egy kirándulás...

És már hozza is megmutatni É maga-készítette horgász-szerszámokat. És elmondja, hogy csinál* magának egy nagyszerű, kétszemélyes horgászcsónakot is. Joli „szuperál” a „Dongó” is és most- már jöhet a jó idő, jöhet a horgászkirándulások nagyszerű ide-' je...

Aztán fényképek kerülnek elő.

Rengeteg családi kép a gyerekekről, a menyekről, vökről, a rokonságról. És tájfelvételek. Mert Feri bácsi — öreg német masinájával — ugyancsak szeret ám fényképezni is!

Végül — félénken ugyan — de

megkockáztatok egy kérdést:

— És a Iröccsökkel hogy áll, Feri bácsi ?

— Hát egy héten egyszer ha megiszom két deci bort, vagy egy pohár sört. Többet nem. Büszke vagyok arra, hogy életemben még sohasem rúgtam be. Nem is voltam én beteg! ötvenegy októberében ugyan alaposan „kikészültem”, de hamar beforrt az eb-, csont. Kellő biztosíték hiánya1 miatt beleestem akkor egy liftaknába. Két helyen eltört a lábam, eltört a csuklóm, a medcnce-j csontom, meg még a fejem is beJ tört. Nem akarok dicsekedni, de három hónap múlva már jártam és nemsokára újból dolgoztam . ..

IVE it mondjak még cl róla?

Azt hiszem teljes képet adtam ma, a Munka Ünnepén egyi egyszerű, becsületes munkásemberről. Csak még annyit, hogy, Feri bácsi, Somogyi Ferenc elvtárs munkaszeretete, a dolgok menete iránt érzett felelőssége nem egyszerűen csak a munkásember felelőssége: párttag, kommunista.

Hámori.

tam aludni és mérgelődtem, ha kettőnk után kellett kimosni a szennyest.

Igaz, hogy főzni könnyű, meri minden készen van, szinte csak oda kell tenni, de nekem legtöbbször kifordul a számból, olyan undorító íze van attól, amivel konzerválják.

San Francisko nagy váró*, iszonyú nyüzsgés van benne. Jtt az emberek állandóan rohannak, valóságos versenyfutás van a pénzért. Mert a pénz Itt minden, itt nincs se barat se ismerős, csak a pénz jelent biztonságot. A betegség végzetes dolog, elbocsát tják az embert, s az orvosok rablók. A gyógyszer méregdrága. Ezért igyekszik mindenki minél több pénzt szerezni. Társadalmi elet nulla. Mindenki idegen. Nekem olyan félelmetes!

Itt mindenki kalapot hprd.

NEM INDOKOLTA MEG ért az egy mondatot. Hogy is, miért is került ez a levelébe? Hogy irt mindenki kalapot hord.

Ügy történt, hogy amikor először kisétáltak a városba, s elmentek moziba is, minden fej utánuk fordult. Imi alig tudta palástolni örömét. „Te“ — súgta Éva fülébe, egész megfeledkezve arról, hogy itt úgysem értik a magyar szót — „micsoda sikerünk van.” Éva visszasúgta: „NeJ