Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-01 / 102. szám
M8, MÁJUS 1, CSÜTÖRTÖK KfcLETM AC Y A RO RSZ. A 0 e í. Délután négykor, mikor Teri kilép a gyárkapun, már friss és csinos, hogy mindenkinek megakad rajta a szeme. Száján a rúzs pirosán tündököl, finom velour-kabátja jószabású, apró kezecskéin gyapjúkesztyű — mert az április még hideg és szeszélyes. Ahogy az ü. b. elnök meglátja, tréfásan, csipkelődve, de bensőjében annál nagyobb megelégedéssel oda. szél neki: — Jónapot nagyságos kisasszony... Ja, vagy maga az Teri? — hunyorgat, aztán egy pillanattal később meglepetést színlelve, ravaszkásan. — Higyje el, ahogy magára néztem biz’ isten azt hittem, hogy valamelyik előkelő, tizenöt év előtti dámával találkoztam. A tréfán nevetnek, közben a gyár, ez m hatalmas modern épületkomplexum, a nyíregyházi fermentáló tovább önti az embereket, A munka befejezésének jólis- mert pillanatai ezek, amikor száz és száz láb dobog át a nemrég öntött betonon, amikor motorkerékpárosok püfögnek, kerékpárosok előznek akrobata ügyességgel és vidám zsivaly halük: elkeveredve a mozdonyok füstjével a gépek már csende- rüló és szelíd dobogásával A kapuban meg ott áll a portás: sürög, szalutál, ezüstös haján megcsillan a napfény, homloka felett pedig már az ünnep kibomló színei: vörös és nemzeti színű zászlók lengenek. Ahogy Teri elhalad a napközi otthon mellett — ahol minden olyan kedves, aprócska és közvetlen, ahol a műszakok alatt kia fejecskék figyelik a park zsendülését •— kissé meggyorsítja lépteit. Azám, csak most Jut eszébe, hogy mára mozijegye '«ran, sőt ráadásul Sanyi, az a kedves szerrel ö is meghívja a szerdai szokásos össztáncra, Vajon melyiket válassza a kettő fcö*ül? — Mert még cipővásárlásra is kellen« időt szakítani. Kinézett már magának egy drapp, nagyon cuki szandált Olyan jól fog állni aötétkék kosztümjé- fcez! Jaj, csak fel ne tűnjön másnák is, rsak el ne vigyék! Közben, ahogy a kertté« mellett elhaMmJtásUatvérekl Barátaim! Ma négy oxetendeje, hogy bezárult mögöttem a börtön ajtaja. Akkor együtt ünnepeltem veletek. Most itt vagyok közöttetek és örülök annak, hogy ilyen nép számmal főttünk ősszé: Jól dolgoztatok, mert gyarapodott az a család, amelyik május elsejét a nemzetközi összefogás nagy szimbólumának tartja. A munkások figyelmesen hallgatják: ■■Am erdőszélen örök figyelnek, nehogy idegen zavarja meg a tanácskozást. —. Négy esztendőt töltöttem a búr- mttjok börtönében és amikor két nappal ezelőtt kiszabadultam, megállapítottam: nem változott semmit nálunk a helyzet. Még több a munkanélküli, mint ezelőtt. Az urak, intézők, a polgármester jól élnek, tivomyáznak, dőzsölnek — nektek viszont nem jut még egy darab kenyér sem. De reméljük, nem tart ez így sokáig. Tekintsetek Kelet felé, ahol az orosz testvérek a szocializmust építik, ahol minden ember egyforma. Eljön az idő, amikor nálunk is megdönti a tőkét a munkásság. Es akkor gondoljatok majd erre a helyre, ahol annyi kommunista áldozta életét a szabadságért, a jövőért... Nem fejezhette be. Csendőrök fogták körül az ünneplő embercsoportot. Baj- noczy százados alatt toporzékolt a ló, amint megállt Hidas előtt. — Te piszkos kutya! — ordította/ És korbácsával végigvágott az arcán. Hidas rsak állt és tűrt, szó nélkül. Csörrent a bilincs a kezén, pórázra fűzték és úgy hajtották a ló előtt a csendőrségre, mint négy évvel ezelőtt. Se holt, se eleven nem volt, amikor belökték a fogdába. Kis idő múlva már ott állt Hajnóczy százados előtt. A vörösarcú ferdeszemű zsaru gúnyosan mosolygott. — Ezt megkeserülöd! —« emelte fel a kezét. Hidas hallgatott. És hiába beszélt hozzá, hiába kérdezte, néma maradt, mint a sír. Dührohamot kapott erre a csendőr, lad, eszébe jut, hogy azon a helyen, ahol annyiszor megfordult, még egy fél emberöltővel ezelőtt is sötét szurkos barakok sorakoztak, ahol meggömyedve, a nikotin átható szagában heti nyolc-tíz pengőért válogatták a Szabolcsi 22-őt a „Magyar Királyi Dohányjövedék* munkása iszonyai. Történetesen ezt tette egy esztendeig Galló Andrásné is, aki most ott siet el mellette, és aki inkább így ötven esztendejéhez közel fiatalabb, mint hajadon korában.— 2. Hej, de másképp is nézett, ki még akkor, 1937 táján egy ilyen áprilisi délután. Az alacsony és sivár épületek árnyékában fáradt, kizsigerelt emberek vonulata, derű se barkázott, motorkerrékpár sem pöfékelt, ha csak valamelyik hajcsáré nem. Velour kabát, lakkcipő pedig még mutatóban sem akadt, aztán a lányok, asszonyok sem igen törték az össztáncon a fejüket; örültek ha a napi robot után bekaphatták a sebtiben főzött paprikáskrumplit, utána meg az álom mezőire menekültek. Gallóné is így indult haza nap, mint nap, porosán, szürkén, (mert hol volt még akkor az üzemi fürdő), s otthon, a kis földes szobában nyolc éhes száj várta... Oh, a mai elégedetlenek hallgassák csak meg az ilyen asszonyokat, aztán gondoljanak arra, hogy milyen másképpen élünk ma mi: napfényesek a munka, termeink, segít a gép, ebédeinket virágos asztaloknál, zeneszó mellett fogyasztjuk el, stb., stb. Míg a tegnapi Ramocsiknék, Gallónék rendszerint a szomszédos temetőbe jártak ki egy-egy karéj zsíroskenyeret, vagy egy-egy ibriknyi hideglevest elfogyasztani... 3. Különben hadd folytassam csak Gallonéval, a gyárral és a mai élet valóságával. Nem ünneprontásként, inkább az ün. nép mindig lemérhető és mindig szükséges tanulságaként. Hogy még inkább a miénk legyen, amit köszöntünk, hogy még inkább sajátunkká váljon a jog, a szabadság, és az igaz emberség... ...A nyolc Galló-gyerek, a nyolc félárva azóta felnevelkedett. Egyedül cask Irénke járja még az iskolát. Bandi könyvelő lett, Erzsiké kiszolgáló, Mária tisztviselőnő és így tovább. Ügy járnak és élnek, mint mai munkásaink mindany- nyian: telve elhatározással, bizakodással és jókedvűen. Havonta legalább hét— nyolc ezer forintot hoznak össze, amelyből nemcsak ruházkodásra, szórakozásra, de bútorra és más egyébre is telik. Azonban, ha nem is ők, de a fer- mentálóbelielc körül néhányan, valahogy elégedetlenek a gyárral. Többre tartanak igényt, mint amennyit adhatunk. Találkoztam két fiatallal (az egyik 1400, a másik 1300 forintot keres), akik egyszeire akarnak mindent: bútort, szép lakást, sót még Csert! Pannóniát is. Ügy gondolják, azért demokrácia a demokrácia» hogy gyorsan, szinte egyik napról a másikra biztosítsa részükre. Pedig kérdezzék csak meg szüleiket: hány év kellett ahhoz, míg ők fiatalon akár egy hálóra való bútort is összekuporgattak! Persze ma mindez másképpen van, de azért higyjék el a Terik, az Évák, sőt a középkorúak közül is számosán, hogy korántscei mese annak a hangoztatása, hogy csak akkor várhatunk többet, ha többet is adunk! Ehhez pedig kitartás, akarat, sőt türelem kell! Ma már bőven van lakkcipő, szép ruha. nem fenyeget többé a nyomor, a munkanélküliség, sőt holnap autó is, lakás is elegendő lesz, csak előbb jussunk el idáig! Egyébként az elégedetlenkedők né csak a borítékot nézzék. Hiszen a pénaen kívül még annyi más juttatás van itt 4 nyíregyházi fermentálóban is, ameiyhea hasonló egyetlen egy tőkés országba sorti lelhető fel. Az ötvenkét millió forint költséggel épült gyönyörű gyárról és a modern berendezésről — amely éppen az egykori barakkok helyén nőtt ki a földből — má» beszéltünk. Azonban Suska elvtárc, ez a sokoldalú és nagyszerű üb. elnök a többit is szívesen felsorolja. Hallgassa meg, aki még nem tudja: Mindenekelőtt az étkezőid hozzá tárt* last a napközi otthont hozza fel példának! amelynek igénybevételénél az anyák csalt napi egy forintot fizetnek, míg a többi huszonkettőt — gyermekenként — at állam adja. Aztán az üdülést, tavaly yt több, mint százan vették igénybe! Végül, de korántsem utolsó sorban a szülési szabadságot, a babakelengyét, a szoptatási időt, a betegbiztosítást, amelyhez hascmJ lóról a Nyugat munkásai még ma álmodhatnak. Nos, ha mindezt összeadjuk! népi demokráciánk munkáspolitikája máris összehasonlíthatatlanul gazdagabb és teljesebb lesz, mintha egyedül csak n borítékot nézzük. És mivel a példa mindössze a nyíregyházi fermentálót érinti,' azt se mellékes végiggondolni, mikéoo hatványozódik ez országosan! 4. Egy röpke délutánon, • gyárba látó*1 gatva Ilyen dolgokat jegyeztem feL A be«/ hemót üzem csöndesen dohogott, már kéj szültek a május elsejei dekorációk és * levegőben a mégiscsak megjövő tavas« bizakodása fényesedéit. Igaz, valami másd ról, valami „simább témáról*’ akartam írni, de hát így sikeredett. Ne haragudjam' nak meg érte a fermentáló munkásai, á Hrenkó Zsuzsák, a Madáesi Bélánék, * velour-kabátos Terik, s a motorkerflepáú ron robogó fiatalok': inkább gondoltad®*- nak el rajta, vessék 1c kisebb-nagyohfei türelmetlenségüket és vallják büszkén w*« ját munkájukat is beleértve-: —■ így élünk ma mi. Egy fojtó á» keserű múlt után, 1953-ban! Kovács EMLÉKEZŐ £ | Május elseje a Hármasdombon a harminc as években. Dovasrendőröfc kanálsppal m t i kergetik szét a békés, kiránduló munkásokat. Ordított, mint a sakál. Hidasnak ugrott és megmarkolta kabátja gallérjánál fogva, majd pofonvágta. Es ekkor az egykori seb helyén piros vércsik futott végig. — Nem szólsz, nem beszélsz? Ki szervezte meg a gyűlést? Ki csődítette az embereket a tóhoz? Mit mondtál, miről beszéltél? — ordította-. Hallgatás volt a válasz Újból nekiugrott Hidasnak. Kabátja fazonját markolta el És ekkor Hidas, mint aki halottaiból támadt fel, elmnr- kolta hatalmas tenyerével a csendőr csuklóját. — Hát így áUunk?! Még nekem merészelsz jönni? Te piszkos bolsi! Ezt félted? — kapott a virág után. Mielőtt azonban kitépte volna, Hidas ütött. Bajnoczy megbillent és eliágödntt. De a másik pillanatban mint a párduc ugrott fel. Előrántotta a korbácsot és ütötte-verte ott, ahol érte. Rugdosta fejét, arcát, mellét, hátát. Hidas szájából vér szivárgott. így szállították át a börtönbe. — Dögölj meg. te piszok! — zárták be mögötte a cellaajtói... Cent, a városháza előtt megkezdődött a néma tüntetés. Csoportokba verődve sétáltak az emberek piros szegfűvel a mellükön. Szemükből elszántság sugárzott. Fenn a börtönfolyosón léptek hallatszottak. Gáli Ferenc, a börtönőr sétált. Egy pillanatra megállt a U3-as cella előtt. Uörgést, nyögést hallott. Kinyitotta az ! ajtót. Relépett. Egy ember feküdt ott hasalva. Hányát fordította és arcába nézett. — A 113-as. Hidas Antal — mormolta megdöbbenve. ; — Hidas úr, Hidas úr — rázta. Az lassan, fáradtan felnyitotta a szemét. — Ferenc... Ferenc... maga jó ember. — Vigyázzon erre nagyon — mondia \ hörögve alig hallhatóan — s kinyitotta tenyerét. i Ott feküdt benne a kis piros szegfű. , Feje oldalt billent és örökre lecsukódott a 113-ás rab szeme. , FARKAS KÁLMÁN, t.
