Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-28 / 124. szám
•» KELETM AGYARORSZÁG 1958. MÄJUS 28. SZERDA A varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) sébe. Ezt_ szolgálja ■ az a nyilvánosságra hozott háromoldalú egyezmény, amelyet Franciaország, Olaszország és az NSZK kötött a katonai kutatások és a fegyver- tartás terén megvalósítandó együttműködésről. Ezek a háborús előkészületek magában Nyugat-Németországban is komoly aggodalmat okoznak és a nyugatnémet. lakosság egyre növekvő ellenállásába ütköznek. Á jelenlegi helyzetet rendkívül veszélyes módon kiélezi az a békeidőben példa nélkül álló gyakorlat, hogy az amerikai légierő atom- és hidrogénbombával megrakott' repülőgépei az északi sarkvidéken át a Szovjetunió felé repülnek. Mint ismeretes, a légitér ellenőrzésének ürügyén, atom- és hidrogénbombákkal megrakott amerikai bombázó gépek cirkálnak sok nyugat-európai ország felett is. Az Egyesült Államok korományának ez az eljárása a nyílt provokáció határát súrolja, s ha ennek nem vetnek végett az emberiség egyik napról a másikra'a rakéta- és atomháború pusztításának áldozatává válhat. Megelégedéssel kell megállapítani azt a körülményt, .. hogy a NATO egyes tagállamai“—^' felismerve, hová vezet az atomháböíús előkészületeknek és az atomfegyver-zsonglőrködésnek az az irányzata, amelyet e csoportosulás vezető hatalmai követnek — józanabb álláspontot foglalnak el, ami- kétségkívül pozitív tényező a nemzetközi, különösen az európai feszültség enyhülése szempontjából. Ez a példa is azt mutatja, hogy. jóllehet fennállnak az agresszív katonai csoportosulások és érvényesek azok a kötelezettségek, amelyeket kezdeményezőik e csoportosulások többi részvevőjére erőszakoltak, vannak még kiaknázatlan- lehetőségek az európai helyzet enyhítésére és a. nemzetközi feszültség csökkentésére. A népeknek a háborús veszély csökkenéséhez és az atomfegyverkezési hajsza megszűnéséhez fűzött reményeire súlyos csapást mért az Egyesült Államok és Anglia kormánya azzal, hogy a Csendes-óceánon újabb nukleáris kísérleti robbantásokat hajtott végre már azután, hogy a Szovjetunió egyoldalúan beszüntette kísérleteit a hidrogén- és atomfegyverek minden fajtájával. E kísérleti robbantások mutatják, milyen kevéssé számol az Egyesült Államok és Anglia’ kormánya az atomháborús előkészületek megszüntetését és az atomháborús veszély elhárítására irányuló reális lépéseket követelő népek érdekeivel. Az értekezlet részvevői komoly aggodalommal látják, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és más gyarmati hatalmak kormánya: szüntelenül igyekszenek beavatkozni az ázsiai és afrikai országok belügyeibe, arra törekszenek, hogy ezeknek az országoknak nyakára olyan, a néptől idegen rendszert és kormányt ültessenek, amely kész ismét kiszolgáltatni a gyarmatosítóknak a nemzeti függetlenség útjára nemrég rátért országokat. Abban, hogy Indonéziában, Algériában^ Libanonban, Jemenben és Ománban dörögnek ,a fegyverek és hazafiak vére folyik, ugyanazok az imperialista körök a bűnösök, amelyeknek politikáját a NATO, a bagdadi paktum és a SEATO szervezetei folytatják, s amelyek külső nyomással és a más államok belügyeibe való durva beavatkozássál igyekeznek kezükbe, kaparintani ezen országok természeti kincseit, s elfojtani az ázsiai és afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmát. Míg tavaly nyáron Szíria felett tornyosultak sötét' felhők, most Libanon ellen irányulnak a veszélyes mesterkedések. Az Egyesült Államok — az arab népek által visszautasított — hírhedt Dulles—Eisenhower- doktririárá,... hivatkozva, ez alkalommal arra készül, .hogy bevesse fegyveres éréit e nép ellen, amely csupán saját hazájának gazdája kíván lenni és meg akar szabadulni a külföldi diktátumtól. Helyénvaló felvetni a kérdést, lei jogosított .fel bármely államot arra, hogy különféle, doktrínákat erőszakoljon mns országokra. Régen elmúltak azok az idők. amikor az erő és önkény mellőzhette .a jogot, sőt, a jog mezébe öltözhetett. A. Dulles—Ejsenhower-doktrina nyilvánvaló célja a más államok ügyeibe való beavatkozás, s szerzői nem átallották nyíltan beszélni . erről. Mindez ez Egyesült Nemzetek Szervezetének szeme láttára történik, s az ENSZ-nek — úgy hisszük — reagálnia kellene, azokra a cselekedetekre,, amelyek beavatkozást jelentenek Kelet országainak belső életébe, mivel ez megszegése a nemzetközi jognak, és elítéli az ENSZ alapokmánya is. Az ENSZ azonban —■ egyes nyugati hatalmak álláspontja következtében — továbbra is tétlen, és semmilyen intézkedést nem tesz; hogy megvédje Libanon és a többi olyan ország függetlenségét, amely az imperialisták cselszövéseinek célpontja. Az Egyesült Nemzetek Szervezete valóban nemzetközi szervezetté és a békéért folyó harc hatásos eszközévé lehet, ha mindén tagállamát nem saját szűk érdekei, hanem a békének és a népek biztonságának érdekei vezérlik. A varsói szerződésben részvevő országok mindent elkövettek és el fognak követni annak érdekében, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete sikeresen megoldhassa az alapokmányban kifejtett feladatokat. A Varsói szerződés tagállamai meg vannak győződve arról, hogy a Kínai Nép- köztársaság megfosztása az Egyesült Nemzetek Szervezetében az őt megillető hely elfoglalásának lehetőségétől, komoly kárt okoz az ENSZ tevékenységének. Ugyanúgy, mély meggyőződésük, hogy a népi Kína részvétele az ENSZ tevékenységében hatalmas és pozitív je7 lentőségű lenne mind a távol-keleti béke, mind pedig a világbéke fenntartása szempontjából. Franciaország évek óta véres háborút folytat az algériai nép ellen, amely önrendelkezési jogáért és függetlensé-' géért harcol. Az algériai háború nemcsak szörnyű igazságtalanság a szabadságszerető algériai néppel szemben, hanem a világ e térségében- egyszersmind a nemzetközi súrlódások és konfliktusok veszélyes tűzfészkét is kialakítja. A NATO szervezői és a nyugati hatalmak hozzájuk csatlakozó tömbjei egyre fokozódó háborús előkészületeiket és más országok belügyeibe való beavatkozásukat ,,a nemzetközi Kommunizmus veszélyének” hamis ürügyével próbálják leplezni. Akár a Bundeswehr atomfelfegyverzéséről, a Libanon ügyeibe történő fegyveres beavatkozás előkészítéséről, amerikai rakétafelszereléseknek idegen országokban való elhelyezéséről, a katonai célú költségvetési kiadások növeléséről, az atom- és hidrogénbombával ellátott amerikai repülőgépek Szovjetunió határai felé való irányításáról, vagy a nemzetközi kereskedelem korlátozásáról van szó, minden esetben, ezt az egyáltalán nem új fogást alkalmazzák. Ki ne emlékeznék rá', hogy a hitleri Németország is a kommunizmus „veszélye.” elleni harc- zászlaja alatt készítette elő a második világháborút? A múlt háborúban milliók és milliók fizettek életükkel azért, mert hitték a hazug propagandának. Fel sem tételezhető, hogy a népek ne vonták volna le e tragikus leckék tanulságait, és a saját tapasztalatukból meg ne tanulták volna, hogy felismerjék, honnét fenyeget valójában a háború veszélye. A varsói szerződés államainak és az ázsiai szocialista államoknak nincs és nem is lehet okuk rá, hogy más országokat megtámadjanak, és idegen földeket meghódítsanak. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság,, az egész szocialista tábor mérhetetlen földterületekkel és kimeríthetetlen természeti kincsekkel rendelkezik. De a szocialista országok legfőbb kincse az ember, a kizsákmányolástól megszabadult ,és a társadalmi haladás útján járó népek kimeríthetetlen alkotó ereje. Ezekben az országokban nem lehet a lakosságnak olyan csoportja vagy rétege, amelynek a háború érdeke lenne, mert ezekben az országokban a hatalom a munkásoké és a parasztoké, akik minden háborúban a legnagyobb áldozatokat hozzák. A. munkások és parasztok előteremtik maguknak az összes szükséges anyagi javakat, s a máséra nem áhítoznak. Országaink népei minden erejüket arra áldozzák, hogy megteremtsék az új társadalmi rendet, amely általános jólétet biztosit, és a legteljesebben, sokoldalúan kibontakoztatja az ember szellemi képességeit. Ehhez. mindenekelőtt szilárd és tartós békére van szükségük. Éppen ezért semmi sincs távoiabb az igazságtól, mint az az állítás, hogy a szocialista országok bárkit is fenyegethetnek vagy másokra rá akarják erőszakolni életmódjukat. A. varsói szerződés tagállamainak nincs, mit félniök a nemzetközi feszültség „ enyhülésétől.. Ezeket az államokat nem a .„hidegháború”,légköre, nem az a háborús lázállapot ' egyesíti, amelyben a háborús készülődések hívei szeretnék tartani a világot, hanem egybekovácsolja őket az eszmék és a célok közössége az új, szocialista társadalom felépítésében és a népek közötti béke megszilárdításában. A nemzetközi helyzet megjavulásá- tól azok félnek, akik nem akarják megkockáztatni, hogy elvesztik a fegyverkezési hajsza révén az adófizetők zsebéből kilopott mesébe illő profitjukat és akik sikraszállnak a katonai csoportosulások fenntartásáért, amelyeknek létezése teljesen indokolatlan és felesleges lenne, ha enyhülne a feszültség, növekednék az államok közötti bizalom és megszűnnék a hidegháború. A varsói szerződést aláíró országok határozottan elítélik azt az irányvonalat, amelyet a NATO-ban ennek az agresszív csoportosulásnak vezető államai követnek a nemzetközi helyzet kiélezése és az atomháború előkészítése végett. A varsói szerződést aláíró országok felhívják az Észak-Atlanti Szövetség országainak kormányait, hogy a jelenlegi felelősség- teljes pillanatban ne engedjenek meg semmiféle lépést, amely ronthatná az amúgy is feszült helyzetet Európában és a világ egyes más részeiben. Ahhoz, hogy a háborús veszély ne növekedjék, hanem csökkenjen, hogy az államok viszonyában a gyanakvást és a bizalmai- lanságot a bizalom és a hathatós együttműködés váltsa fel, mindenekelőtt tartózkodni kell az olyan cselekedetektől, mint az amerikai katonai légierő esztelen tevékenysége, vagy mint a Nyugat-Német- ország atomfelfegyverzésére irányuló határozat, amely kihívás valamennyi európai néppel szemben. Európa és Ázsia szocialista országai ismételten bebizonyították jóakaratukat és azt a törekvésüket, hogy a népek közötti béke megszilárdításáért együttmű- ködjenek más államokkal. A varsói szerződés valamennyi résztvevője többször egyoldalúan csökkentette fegyveres erőinek létszámát. 1955-től kezdve ez a csők- kentés összesen 2 millió 477 ezer fő. Ennek megfelelően csökkentették fegyverzetüket, katonai-technikai eszközeiket és honvédelmi kiadásaikat is. Az említett időszak alatt a Szovjetunió 2 millió 140 ezer fővel, a Lengyel Népköztársaság 141.500 fővel, a Csehszlovák Köztársaság 44 ezer fővel, a Német Demokratikus Köztársaság 30 ezer fővel, a Román Nép- köztársaság 60 ezer fővel, a Bolgár Nép- köztársaság 18 ezer fővel, a Magyar Népköztársaság 35 ezer fővel, az Albán Népköztársaság 9 ezer fővel csökkentetté fegyveres erőinek létszámát. Senki sem tagadhatja, hogy azok az államok, amelyek ilyen nagy mértékben csökkentik fegyveres erőiket, nem háborúra, hanem békés együttműködésre készülnek. És megfordítva: ha egyes államok fokozottan fegyverkeznek, növelik fegyveres erőiket, akkor ez biztos jele annak, hogy ezek az államok, vagy helyesebben azok, akik ez államok politikáját meghatározzák, nem a békére, hanem a háborúra gondolnak. Kialakul tehát az a helyzet, hogy a varsói szerződésben részvevő államok fegyveres erőinek és fegyverkezési kiadásainak csökkentésére a NATO országai azzal válaszolnak, hogy növelik fegyveres erőik létszámát, emelik a katonai költségvetést, fokozzák a fegyverkezést. A NATO vezetői ezzel a politikával szeretnék megakadályozni a nemzetközi feszültség enyhülését és az államok békés együttélését biztosító megegyezés elérését, így akarják a varsói szerződés államait belekényszeríteni a fegyverkezési hajszába, a hidegháborúba, hogy fékezzék a szocialista országok békés épi- tőmunkáját és népeik életszínvonalának' emelését. Mindez arra kötelezi a népeket, hogy résen legyenek és még keményebben harcoljanak a háború előkészítésén dolgozó erők ellen. Az értekezlet részvevői büszkék rá. hogy a nukleáris fegyverrel rendelkező három nagyhatalom közül éppen a var- si szerződés szervezetéhez t'artozó állam, a Szovjetunió tett tanúságot mélységes humanizmusáról, amikor határozatot hozott az atom- és hidrogénfegyver valamennyi fajtájával folytatott kísérletek egyoldalú beszüntetéséről. Ez a történelmi jelentőségű nemes lépés utat nyit ahhoz, hogy az emberiség., véglegesen megszabaduljon a pusztító, atomháború veszélyétől. . A Kínai Népköztársaság kormánya határozatot hozott, hogy kivonja a kínai önkénteseket Koreából, s ezt a határozatot gyors ütemben valóra is váltja. Az Egyesült Államok nem kis mértékben hozzájárulhatna a távol-keleti béke megszilárdításához, és a koreai kérdés rendezéséhez, ha követné a népi Kína példáját, és kivonná csapatait Dál-Koreából, s egyúttal felszámolná a koreai területen levő összes támaszpontjait. Az európai atomháború veszélyének elhárítására értékes, széles nemzetközi elismerésre talált kezdeményezést tett a Lengyel Népköztársaság kormánya, amikor javasolta, hogy Közép-Európában hozzanak létre olyan övezetet, amelyben nem gyártanak, nem tárolnak és nem alkalmaznak atom-, hidrogén- és rakétafegyvereket. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának a német államszövetség létrehozására vonatkozó javaslata reális utat nyitott annak a rendellenes helyzetnek a felszámolására, hogy Németország 13 évvel a háború befejezése után még mindig kettéosztott. Az értekezleten képviselt országok kormányai kellő mó- dón értékelik és teljes támogatásukról biztosítják ezt a javaslatot. A megérlelődött nemzetközi kérdések rendezése céljából, továbbá, hogy kielégítsék a népek általános követeléséit,; amelyek intézkedéseket sürgetnek a' nemzetközi feszültség enyhítésére és a hidegháború felszámolására — a Szovjetunió a többi szocialista országgal való tanácskozás után javasolta, hívják össze Kelet és Nyugat vezető államiért iamaK legmagasabbszintű értekezletét. A varsói szerződés tagállamainak kormányai a jelenlegi helyzetben a csúcsértekezletet rendkívül fontos eszköznek tartják abból a szempontból, hogy az emberiséget megmentsék a háborús katasztrófától és a nemzetközi események fejlődését a béke megszilárdításának irányába fordítsák. Az értekezlet részvevői megelégedéssel veszik tudomásul, hogy a csúcsértekezletnek a szovjet fél által indítványozott napirendjén olyan kérdések szerepelnek, amelyek megoldásához adva vannak a reális előfeltételek s amelyeknek rendezése hozzájárulna a helyzet javulásához, az európai biztonság megszilárdításához és elősegítené a kölcsönös bizalmatlanság kiküszöbölését. Ezek ' a kérdések a következők: az atom- és hidrogénfegyver-kísárle- tek haladéktalan beszüntetése;a Szovjetunió, az EJyesült Államok és Anglia lemondása a nukleáris fegyverek alkalmazásáról; atom-, hidrogén- és rakétafegyverektől mentes övezet létrehozása Közép- Európában; az Észak-Atlanti Szövetséghez tartozó, valamint a varsói szerződésben részvevő államok közötti megnemtámadási’ szerződés megkötése; a Németország területén és más európai országokban tartózkodó külföldi csapatok létszámának csökkentése; a váratlan támadás megakadályozó-, sával kapcsolatos kérdésekről szóló- egyezmény kidolgozása; a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok kibővítését célzó intézkedések; a háborús propaganda beszüntetése; a közel- és közép-keleti feszültség enyhítésének útjai; a világűr katonai felhasználásának, eltiltása, az idegen területeken levő külföldi katonai támaszpontok felszámolása és nemzetközi együttműködés a világűr 1 tanulmányozásában; a német bkeszerződés megkötése; az országok közötti kapcsolatok és érintkezés fejlesztése. E kérdések között az első helyen aá atem- és hidrogénfegyver-kísérletek beszüntetése áll. A kormányoknak, amelyek felelősek népeik sorsáért, nincs jegük ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják a világ legkülönbözőbb országaiban élő tudósok ezreinek és ezreinek figyelmeztetését az atom- és hidrogéníegy- ver-kísérletek végzetes hatásáról, valamint a nukleáris háború szörnyű következményeiről. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a tudósoknak a figyelmeztetését sem, akik kijelentik: ha továbbra is folytatódnak az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek — mint ez eddig is történt, — akkor minden nemzedékben az emberek millióit sújtják majd örökletes betegségek. Az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek haladéktalan beszüntetése megfelel minden nép vágyainak és reményeinek; (Folytatás a 3. oldalon)