Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-18 / 114. szám

KELETM AGY A KORSZAG

1957. május 18. szombat

A dohánygyári szakszervezet a vállalati dolgozók becsületének és jé hírnevének visszaállításáért harcol

A nyíregyházi Döhányfermentálógyár nem valami jól működött a negyedik negyedévben és az elmúlt hónapokban. Első negyedévi eredményük, szépnek mutatkozik ugyan, de ha az előző évi azonos időszak ciedményeihez viszonyítjuk, egyáltalán nem lehetünk elegedettek a vállalat működésével. Kár, hogy az üzemi szakszervezet vezetőségét az elleniorradalmároknak részben sikerült elszigetelni a dolgozóktól, sikerült megbontaniok a szakszervezeti dolgozók harci egységét, s ezen csak az utóbbi hónapokban történt változás. A megalakult pártszervezet, a kommunisták felelőssége és példája talpraállította a szakszervezetet, az üzemi bizottságot. Tudják, hogy sok tennivalójuk van a hibák kijavításában, a dolgozok felvilágosításában, a termelés megjavításában.

A szakszervezet felelősségérzete megmutatkozik abban is, hogy egy héttel ezelőtt szakszervezeti taggyűlést tartottak. Ezt megelőzően az üzemi bizottság tájékozódott a vállalat termelési helyzetéről, a problémákról, továbbá megbeszélte a szakszervezet aktíváival a legfontosabb feladatokat. Biztató jel, - hogy a szakszervezeti taggyűlésen több mint 300-an vettek részt és a műszakiak a hozzászólásokban kinyilvánították felelősségüket a vállalat jövedelmező működése iránt. A dolgozók tudják, hogy a nyereségrészesedést csak akkor kapják meg, ha lesz nyeresége a vállalatnak, ha a terv teljesítése mellett haladéktalanul intézkedéseket tesznek a termelékenység emelkedéséért, a termelés és a bérek közötti aránytalanság megszüntetéséért, az önköltség jelentős csökken. téséért.

A szakszervezeti taggyűlésen arról is szó volt, hogy a szakszervezet felelőssége tudatában harcolni fog a vállalati dolgozók becsületének, jó hírnevének visszaállításáért. — Mégis egyes személyek, — mint például Szarvas István — megpróbálták hozzászólásukkal akadályozni a vállalati szakszervezet egységének erősödését, megkísérelték aláásni az üb. tekintélyét és kezdeményező törekvéseit. Akadnak még a vállalatnál „hőzöngő" egyének, akik most a mellüket verik, s az ellenforradalom idején nem hogy meglapultak, hanem a felbújtó tevékenységekben jártak elől, vagy éppen akadályozták a pártszervezet megalakulását. Láthatják most már a vállalat dolgozói, hogy az ilyen személyektől legfőbb ideje megszabadulni.

Suska elvtárs 9 éve üb. elnök. Van nagy gyakorlata ahhoz, hogy a szakszervezet munkáját kibontakoztassa és ezzel a üzemi bizottság igazán hasznára legyen a vállalat dolgozóinak.

Az áprilisi eredményük már sokkal jobb, biztatóbb volt, mint az első negyedév hónapjaiban elért eredmények. Helyesen cselekednek amikor a munkaversenyt szervezik, fokozzák a dolgozók felelősségérzetét munkájuk iránt. — Máris szép megnyilvánulások vannak a dolgozók részéről. 1 ompáné műszakja párosversenyben van Mrázné műszakjával, a napi 7 mázsa hulladékdonány minőségi ki válogatásában e* második negyedévi tervük 1U nappal határidő előtti tejesítésében. Géczi László műszakjában a minőségi munka mellett a válogatási mennyiségek túlteljesítéséért folyik munkaverseny, ennek annál is inkább jelentősége van, mivel szakmánybérben dolgoznak. A karbantartók, a munka jó megszervezésével biztosítanak munkaidőt arra, hogy az elfogadott újításokat bevezessék. Jgy lehetne sorolni tovább azokat a pél-;: dákat, amelyek azt mutat-;; jak, hogy a gyárban hely-;: reáll a termelési rend, a fegyelem, van felelösségerzet a vállalat munkája iránt.

O. A.

^ II • •• • • | fi

ozalkai „oromok

A nagy meleg mindig új kívánalmakat ébreszt. A császárszalonna, a füstölt sajt meg az effélék a leghatározottabban igénylik a jó hideg sört. Ilyen helyzetben a szomjúság elől menekültünk be a szal-Elösékenység. ..

kaiak egyik kis oázisába szerdán, amely mint kiderült, rendkívül páratlan, — mint ilyen — a maga nemében.

Rövidnadrágos csapos hajlongott a pult körül, csillogtatva a fröccsös, bo-37 éves as Azerbajdzsán SZSZK

Nemrégiben múlt el 37 éve, hogy Azerbajdzsánban létrejött a szovjet hatalom. Ez idő alatt az elmaradott ország a Szovjetunió egyik iparilag legfejlettebb köztársaságává változott. Gazdag természeti kincsei — olaj, vasérc, réz, kobalt, molibdén, alumínium, ólom — felhasználásával kialakult ércfeldolgozó ipara, vas- és színesfémkohászata, valamint vegyipara.

Legfejlettebb gazdasági ága az olajipar. Idén már több mint 15 millió tonna olajat hoztak felszínre Azerbajdzsánban. Nem elmaradott mezőgazdasága sem. Tavaly például 352.000 tonna gyapotot termeltek.

Komoly1 sikerekkel büszkélkedhetnek a nemzeti kultúra fejlesztése terén is. Jelenleg a köztársaságban több mint 3 és félezer iskola, 14 főiskola és 79 technikum működik. Megalakult a köztársaság tudományos akadémiája is, s ezenkívül még 87 tudományos kutatóintézet.

ros és persze sörös edényeket. A csapos rendkívüli lassúsággal mérte a sört.

— Mikor kaphatnánk meg azt az egy pohár sört, meddig várjunk? — kérdezte egy viszonylag béketűrő hang.

A csapos így felelt:

— Addig várnak, ameddik akarnak!

Ez aztán hatásosabb volt, mint egy óriási korsó jegelt sör, mert még azok is értelmetlennek látták a további maradást, akik már jó 35—40 perce tülekedtek türelmesen.

Az ilyen jóindulatú előjzékenység határtalan „örö«möt” keltett a szálkái « sörtársak körében.

♦ Reméljük, hogy a csaló-? tdott vendégek rövidesen egy szép fehér köpenybe öltözött fürge csapost látnak {ott csakhamar. Olyan csa- 5 post, aki barátságos arccal |méri az italt.

Páll G.

Szállási László:

DENEVERSZARNYAK

A világ legújabb csodája: a Denevérszárnyú Ember, aki másfél óráig körözött London fölött. — Szó szerint így írta a Tolnai Világlapja egy tavaszi számában ezelőtt húsz évvel — ha jó még az emlékezetem — és közölte is a szárnyas ember fényképét.

Szemet szúrt ez még a felnőtteknek is, nemhogy i koporsós fia, Miklós észre ne vette volna. Igaz, hogy ez a gyerek nem volt több tíz évesnél — éppen negyedosztályba járt — de a fantáziája meghaladta a mégegyszer annyi idősét is.

Délután már mutatta a. képet Bálintnak, a testilelki cimborának, a koporsóraktárban tartott megbeszélésen és kitárt karókkal állt meg barátja előtt, mintha már rajta volna a szá ny. Aztán meg elkezdett csappngani a szanaszét heverő koporsók között.

— Ezt megcsináljuk. — lelkendezett — meg, ugye Bálint? De Bálint csak lapított. Valahogy nem

hitt az ilyesmiben. Az apjától lopott puskapor, az igen, az sokkal kézzelfoghatóbb valami. A múltkor is — mert ebben Bálint nagy mester — ágyút csináltak. Egy rossz keréknek teletömték a puskáját és a csűr hátánál neki irányílották az árnyékszéknek. Mikor vezényszóra, régi tüzér-módra begyújtották a kereket, még a cserepet is levitte a kis épületről. Az ilyen játék tetszett Bálintnak. De ezt a repülést, ezt nem érti.

Másnap a Miklósék konyhaasztaláról eltűnt az új szurkosvászan terítő. A lányok keresték mindenfelé. Sehol sem volt. Harmadnap az apja kötő. jenek volt hült helye, amiben festeni szokta a koporsókat és az a sok festéktől olyan volt már, mint c bőr. Vallatták Miklóst, de még neki állt feljebb.

Délután aztán büszkén mutatta Bálintnak a két szerzeményt a padlásán berendezett titkos műhelyben és. megállapítótla, hogy ehhez már nem sok kell.

No, egyszer csak eljött a felszállás, vagyis a kipróbálás napja. Ez még nagyobb gond, mint volt az anyagszerzés és a megcsinálás. Mert a képből ki tudta venni a formákat, de azt, hogy hogyan száll fel, nem láthatta.

Éppen beharangoztak a templomba vasárnap délelőtt. Bálin; végigkémlelt az utcán, de csak egyetlen lelkei látott, az is a meszes lánya volt. Kezében kannát lóbált, biztos vízért szalasztották.

Itt a pillanat. Gyorsan, gyorsan. Felesatolni a szárnyakat, elébb a széjjel terpesztett _ láb közé, azután a kiterjesztett karokra. Tényleg olyan volt, mint a denevér szárnya. Miklósnak csak úgy csillogott a szeme.

Eddig megvannak. De a háztetőt kémlelgctték, hegy onnan megláthatják az utcai jövő-menők. A disznóól teteje bizonyult a legalkalmasabbnak. ' — Jobb is ez, mert mellette szalma van. Ami biztos, az biztos. Felkapaszkodott

Miklós. Megállt a tető szélén, széjjel tárta a > karját, nagy lélegzetet vett £ és elszántan nekilendült...

De a következő pillanatban oda lett minden. Oda a dicsőség ... mert úgy püffent a szalmára, mint egy gyalogbéka. Rá egy percre meg úgy elkezdett ordítani, mint a fába szorult féreg.

Bálintnak se kellett egyéb, neki a kerítésnek. Neki bezzeg szárnyakat adott a félelem.

Az apja találta meg Miklóst, akiről hiába szedték le a szárnyakat, csak ordított és tapogatta az oldalát. Hogyne, mikor a szalma alatt lévő vályúra esett és biztosan bgtört vagy két bordája.

— Hogy csinálhatták J ilyen eszlelenségel! — korholja az apja és sűrűn csúválgetja hozzá a fejét. — Hogy csinálhattál... mikor lehetetlen az ilyesmi .

— Mit... — szepegi

Miklós — már megkerültem a tornyot, csak a leszállásnál volt a baj.'

Rövid megjegyzések városunk kulturális éleiéről*

Íj' rtelmiségi körökben — de a munkások, al- J kalmazottak között is legalább olyan mértékben — igen vitatott kérdés városunk kulturális élete. A viták élesek, a vitázók szenvedélyesek, de többségük egyetért abban, hogy Nyíregyháza lakossága munkájával, kulturáltságával és minden más tekintetben! magasan fölötte áll 1945 előtti önmagának, hogy Nyíregyháza a kulturális szervek számát, munkáját tekintve sokat fejlődött. A többség egyetért abban is, hogy a felszabadulás óta az igények megnőttek és ma már — a fejlődés ellenére — általában az emberek kevésnek tartják azt, amit az kulturális életben é városban kapnak. A vitatkozók nem tudnak megegyezni abban, hogy mi a kulturális élet fejlődése lassubbságának az oka. Néhány véleményt leírunk:

— A kulturális szervek vezetői nem fordítanak a fejlődés gyorsítására, az igények kielégítésére elég figyelmet.

—Nyíregyháza lakóinak zöme közömbös a kultúra iránt és ez a közömbösség átragadt a vezetőkre is.

— A fejlődés azért lassúbb, mert nincsen á Városban művészi élet, alkotó iégkör.

A vélemények bizonyítására általában a követ-»' kező érveket hozzák fel:

— Senki sem törődik például azzal, hogy jó elhelyezést nyerjen a megyei könyvtár.

. — A nyíregyháziak csak kis számban vesznek részt a kulturális rendezvényeken. (Pl. Alig-alig látogatják a múzeumot, a múzeumi és képzőművészeti kiállításokon csak szállingóznak az emberek stb.)

— Nincsen a városban műterem, művészklub.

Az első pillanatra teljes mértékben igaznak tűn-»' nek az elmarasztaló ítéletek és a bizonyításukra felhőzott érvek. A város kulturális életét ismerve, azonban egy-két dologban eltérő véleményre vezet bennünket a józan és tárgyilagos megfontolás.

Az első ítéletet a vitázók egy része a pártszervekre, a megyei párt-intézőbizottságra is érti. Ügyhisszük, hogy ez az ítélet csak akkor állaná meg a helyét, ha a város — vagy akár a megye — kulturális életében legalább egyetlen példa volna arra, hogy a városi, illetve megyei pártszervek elzárkóztak a kulturális élet fellendítésének segítése elől. Ilyen példát azonban nem tudnak felemlíteni a vitázók, tehát ítéletük inkább feltételezésen alapszik. Egy kevés gondolkodással az is kiviláglik, hogy a pártszerveknek a kulturális élet fejlesztésében nem az a feladata, hogy például helyiséget keressen a megyei könyvtárnak, vagy műtermet a város képzőművészeinek, haneirt az, hogy az ilyen irányú javaslatokat — amennyiben azok égy 'bizonyos időszakban helyesek és valóban szükségesek — támogassa, a pártellenőrzést gyakorolja, az állami és kulturális szerveket egyre jobb és jobb munkára serkentse, ebben a munkában a maga eszközeivel — ötletekkel, tanácsokkal, útmutatásokkal, bírálattal — segítse stb.

Ezek után feltehetjük a kérdést: a város kulturális életének és szerveinek vezetői tettek-e már például javaslatot a megyei könyvtár megfelelő elhelyezésére? vagy a készülő építési tervrajzokba hagytak-e helyet egy-két műteremnek? Arról tudunk, hogy többször elmondták: a könyvtárnak új helyiség kellene, de ezekben a javaslatokban nem esett szó — legalábbis érdemleges szó — arról, hogy az átköltöztetést így vagy amúgy meg lehetne oldani, ha a városi, illetve megyéi pártszervek is támogatnák.

Kulturális szerveinkben eluralkodott egy kénye»mej állásfoglalás: a legnehezebb problémák megoldását a pártszervektől várják, ahelyett, hogy kérve „a pártszervek segítségét maguk oldanák meg. LendükA tesebb, következetesebb és szenvedélyesebb munkára van szükség, hogy kulturális életünk városi és megyei problémái megoldódjanak. Meggyőződésünk, hogy városi és megyei pártintézőbizottságunk igen nagy örömmel támogatna például egy olyan, tervet, hogy egy építendő új lakásban, bérházban legyen egy műterem is, vagy a laktanya-átalakítás során a lakószobák mellé egy műterem is épüljön. Úgyhisszük — bár nagy lakásgondok vannak — még a könyvtár elhelyezése is megoldható ebben a városban. Ilyen javaslatok, tervek megvalósításával Nyíregyháza művészeti élete, alkotó légköre is megjavulna, illetve kifejlődne. (Persze már most sem vagyunk egészen ezek híjával.)

Az a vád, hogy városunk lakói „közömbösek“ a kultúra iránt, szintén nem állja meg a helyét. Elmondhatjuk, hogy csak azokat a rendezvényeket propagálják, amelyek bevételt ígérnek. A kiállítások, a múzeumlátogatások nem hoznak bevételt — nem is propagálják. Érdemes volna figyelmet fordítani a sport-propagandánkra. Amellett, hogy e várost is sportszerető emberek lakják, sok tábla hirdeti, mikor, hol és milyen mérkőzések lesznek. Ezekhez hasonló táblákat, plakátokat kulturális rendezvénnyel kapcsolatban csak a kultúrház előtt látunk és a város többi pontján nem. Miért? Ezek után vádolható-e „közömbösség '-gel az a sok , száz ember, aki azért nem megy el egy kulturális rendezvényre, mert nem tud róla? Nem! A „közömbösség'’ hangoztatása lepel lehet a propagandában ,eR követett mulasztások eltakarására, de mentség és elfogadható magyarázat nem.

Amikor e cikket befejezzük, szűkebb hazánk, s^eretetének melegét érezve hiszünk abban, hogy városunk, megyénk kulturális problémái a .mai hibák, mulasztások ellenére rövidesen .megoldódnak.

Szabó György.

* Lapunk kulturális rovata vitaindító cikknek szánta ezt az írást.