Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-12 / 109. szám
KELETMAGYARORSZAG A* orsxággjíílés pénteki ülése (Folytatás az l. oldalról.) Helyes úton járunk, a párt és a korány politikája a magyar nép érdekeit szolgálja. Beszélt a szocialista munkaversenyről és a teljesítmény bérrendszerről is. A szocialista munkaversenyt céltudatosabbá, rendszeresebbé kell tenni. Minden vezető szervnek oda kell hatni, hogy liónaprólhónapra megbeszéljék a dolgozókkal az üzem előtt álló legfontosabb feladatokat. Meg kell hallgatni a dolgozók észrevételeit, tanácsait, javaslatait és gondoskodni kell arról, hogy azok ne pusztába kiáltott szavak maradjanak, hanem érvényesítsék a termelési folyamatok meggyorsításában, tökéletesítésében, az önköltségcsökkentésért folytatott harcban, általában a gazdaságosabb termelés érdekében. A közeljövőben a szaktanács elnöksége a kormány elé terjeszti a szocialista munkaverseny rendszerével kapcsolatos javaslatait. Megítélésünk szerint helyes lenne viszszaállítani a szakma kiváló dolgozója jelvényt. Ennek feltétlenül nagy becsülete van. A teljesítmény-bérrendszerrel kapcsolatban elmondotta: minden erővel segíteni kell, bogy a teljesítmény bérrendszert mindenhol bevezessük, ahol csak mód van, mert a teljesítménybérrendszer alkalmazásával tudjuk érvényesíteni a szocialista elosztás elvét. Ahol esetleg nincs meg a létjogosultsága a teljesítménybérrendszernek, —mert '-annak ilyen helyek — ott is meg kell nézni annak módját, hogy az időbér mellett milyen ösztönzést lehet alkalmazni annak érdekében, hogy a dolgozókat jobb minőség előállítására, többtermelésre és szakképzettségük növelésére serkentsük. Horváth Endre képviselő Horváth Endre országgyűlési képviselő szólalt fel ezután. Bevezetőben az ellenforradalom Győr megyei tevékenységét ismertette, majd arról beszélt, hogy a kormány november 4. után bebizonyította, hogy seggem akar a fizika: dolgozók helyzetér Ezt igazolják azok a béremelések, arr veket az elmúlt hetekben fizikai és mu.zaki vonalon a kormány utasítására végrehajtottunk. Nem kell azonban különösebb hozzáértés ahhoz, hogy mindenki megértse, mit jelent a tervet 79 százalékban teljesíteni és 120 százalékos bért. kifizetni. Grökké nem élhetünk abból, ho-sv a baráti cszágok, a Szovjetunió. Kína. Csehszlovákia és a több! ország adott nekünk, hoe-v úrrá legyünk a eazdasánd nehézségeken, záros batáridőn belül be k**'! vehetni a teljesítménybérezést. Az elnök ezután bejelentette az országgyűlésnek. hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsához küldött üdvözlő táviratra a Legfelső Tanács a következő táviratban válaszolt: ..A SZOVJET SZOCIALISTA KÖZTA RSASAGOK SZÖVETSÉGÉNEK LEGFELSŐ TANÁCSÁTÓL — A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ORSZÁGGYŰLÉSÉNEK. Budapest Drága elvtársak és barátaink! A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Legfelső Tanácsa szívből jövő köszönetét fejezi ki a Magyar Népköztársaság országgyűlésének baráti üdvözletéért. A Legfelső Tanács küldöttei forró baráti üdvözletüket küldik önöknek, országgyűlési képviselő elvtársak, az Önök személyen keresztül as egész magyar népnek. • A Magyar Népköztársaság országgyűlésének ülésszaka felelősség teljes időben ült össze, amikor a magyar nép — miután meghiúsította a nemzetközi és belső reakciónak a földesúri kapitalista rendszer visszaállítására irányuló törekvéseit — mind szorosabban tömörül a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt köré és egész erejét latbaveti az ország népgazdaságának helyreállításáért, további szocialista építésért. Baráti üdvözletünket küldjük a Magyar Szocialista Munkáspártnak és a Magyar Népköztársaság kormányának. A szovjet emberek mindig testvéri szeretettel kísérték figyelemmel a tehetséges, szabadságszerető magyar nép életét, harcát és most teljes szívből örülünk sikereinek. A magyar nép győzelme a hazája szabadságáért és függetlenségéért vívott harcában és eredményei a szocialista rendszer megerősítésében, jelentősen hozzájárulnak a világ békéjének és biztonságának megszilárdításához. A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelső Tanácsának szilárd meggyőződése, hogy a magyar nép a reakció minden mesterkedése ellenére, szoros egységben, együttműködve a szocialista tábor népeivel, rövid időn belül új, hatalmas sikereket fog elérni hazája gazdasági és kulturális fejlesztésében, a nép jólétének emelésében. Mi tudjuk, hogy hatalmas feladatok állnak Önök előtt, a nép képviselői előtt, akik a dolgozók mélységes bizalmát élvezik. Hisszük, hogy méltó módon betöltik megtisztelő küldetésüket. Drága elvtársak! Sok sikert kívánunk nemes munkájukhoz! A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségériek Legfelső Tanácsa" (Nagy taps.) Bejelentette az elnök, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság Nemzetgyűlésétől is üdvözlőtévirat érkezett az országgyűléshez, amelyre választáviratot küldtek. Z. Nagy Ferenc képviseld Ezután Z. Nagy Ferenc képviselő emelkedett szólásra. Sok kormánynyilatkozat után hangzott el már ezen a héten a bizalmi, nyilatkozat, de merőben más most a helyzet, amikor a Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány iránt nyilvánítjuk bizalmunkat. Ennek a kormánynak félévi munkáját mérlegelve figyelembe kell vennünk, hogy honnan indultunk el, mert félévvel ezelőtt még a nép puszta megmaradásáról volt szó. A továbbiakban a mezőgazdaság kérdéseiről szólott s többek között kifejtette: Lehetőségeink a mezőgazdaságban ennél nem kisebbek és talán még biztatóbbak is. Ha a jövő útját kiépítjük, sokkal nagyobb súllyal kell rátérnünk a mezőgazdaság fejlesztésére. Kádár elvtárs — folytatta — beszélt a többpárt rendszerről is. Néhányan vagyunk még itt, akik az 1930-as évek óta annak idején a kisgazdapártot szerveztük. Sok-sok áldozatot, munkát, hitet öltünk bele. És amikor mostanában felvetődik, hogy mit keresek én, aki több évtizedes múlttal a kisgazdapártban voltam a szocialisták táborában, kertelés nélkül meg szoktam mondani, hogy megvan rá a komoly okom. Láttam a való életben a kisparaszti élet küzdelmét és elgondoltam, vajon nem volna-e valami más. megnyugtató emberi életforma, amely biztosítaná az emberi életet vagyonszerzés nélkül is. Akkor még a szocializmusról igen keveset tudtam. De a döntő dolgokat ahhoz, hogy hitem legyen a szocializmusban. 1945 után láttam, amióta képviselő vagyok. Láttam, hogy azok akikről én évtizedeken át azt olvastam az újságokban, hogy ..szocialista-’ vezérek, tőkeellenesek. végülis egy táborba’ kerültek kint Amerikában: Payer Károly. Fábián Bála. Varga Béla. — mindegy volt, hogy gróf vagy klerikális. (Marosán György közbeszól: a Horthy-parlament együtt van Amerikában!) Én magyar vagyok — folytatta — és rájöttem arra, hogy ha hitem szerint jó magyar vagyok, csak ott. lehet a helyem, ahol a békét, az embernek emberhez való közeledését építik. Z. Nagy Ferenc befejezőben a népfront kérdéseiről beszélt és hangsúlyozta: Ha a szocializmus mögé tömegbázist akarunk építeni, meg kell találnunk a népfront kiépítésének módját. Csibész Józsefné felszólalása: Ezután Csikesz Józsefné képviselő szólalt fel, visszautasította azokat a rágalmakat, amelyek szerint a magyar munkásosztály is részt vett az ellenforradalomban, harcolt a proletárdiktatúra ellen. Ellenforradalmi rágalom az is — mondotta —, hogy a fiatalok mind résztvettek a néphatalom elleni cselekményekben. Világosan le kell szögeznünk, hogy az ellenforradalom fő bázisa sem a munkások, sem a fiatalok, hanem a börtönbői kiszabadult huligánok. bűnözők, különböző fasiszta elemek voltak. Befejezésül a képviselők feladataival foglalkozott. A kormány beszámolóját elfogadta. Beresztóczy Miklós országgyűlési képviseld protonotárius kanonok szólalt fel ezután. A mi feladatunk — mondotta többek között, —: hogy 1 azt keressük és azt szolgáljuk, ami összeköt, nem pedig, ami elválaszt egymástól. Ilyen közös pozitív tétel: a békét minden erővel, ,egész odaadással megvédeni. Nem fontos számomra, hogy kinek javaslata eredményezi a béke megszilárdulását. Kitörő örömmel fogadom a szovjet leszerelési javaslatokat éppen úgy, mint a nyugatnémet atomtudósok nyilatkozatát a nukleáris fegyverek elleni harcban, XII. Pius pápa megrázó figyelmegtelését és Albert Schweitzer professzor szavait, amelyek egyaránt arról tesznek félelmetes bizonyságot, hogy az atomkísérletek folytatásával, a föld légkörének megmérgezésévcl nemcsak a jelen, hanem az emberiség jövője is pusztulásra lehet ítélve. Nem engedhetjük az emberiséget egy újabb világháborúval újra szakadék szélére vagy mélyére rohanni. A magyar kormány legfőbb törekvései közé tartozik hazánk és a világ ’ békéjének előmozdítása. A magyarországi római katolikus püspöki kar — amelylyel való tárgyalásokról a kormány beszámolója is megemlékezett — ez év áprilisában adott nyilatkozatában támogatáséról biztosítja a, kormányt e béketörekvéseiben. Meggyőződésem, hogy e támogatás nemcsak a püspöki kar tagjainak, hanem a mögéjük sorakozó és irányításukat követő római katolikus papságnak és hívőseregnek is szilárd elhatározása. A második pozitívum: a Magyar Népköztársaság társadalmi rendjét, a kialakulóban lévő szocializmust történelmi fejlődésünk egyik állomásának tekintem. Ezért helyeslem a magyarországi római katolikus püspöki kar már előbb idézett nyilatkozatának egy másik, igen hangsúlyos kijelentését, amely ..elítél minden olyan törekvést, amely a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendje ellen irányul.” Ezután azt fejtegette, hogy a szocializmus nem ízlés dolga, nem divatkérdés. Egyesek, vagy külső-belső érők megkísérelhetik, hogy a fejlődés ütemét lassítsák, vagy megakadályozzák. A történelem kerekét azonban nem lehet visszafelé forgatni. Ezért hatott rám megdöbbentően — folytatta, — amikor az októberi ellenforradalmi események alatt külföldön tartózkodva, közvetlen hírforrásból olvashattam Horthy bejelentését, amellyel a magyar nép vezetését magának igényli, vagy Habsburg Ottónak nyilatkozatát a királyi trónra való igényéről. Viszont megerősített a magyar / 1957. máius 12. vasárnap nép józanságába vetett hitemben az, hogy november derekán hazatérve, itt ugyanaz a gondolat fogadott, amellyel Pöstyénben, egy csehszlovákiai paraszt búcsúzott tőlem, aki azt mondta: „Nem akarunk újra nagyurak cselédje lenni!” A nyolc párt, amely a múlt év októberében nevébe a katolikus jelzőt is felvette és így indult a szocializmus ellen harcba, nem a katolikus milliók: egyesülése volt, — állapította meg. Majd arról szólt, hogy a magyar paraszt, a magyar munkás és a magyar értelmiség gondolkodó rétege nem akar é9 nem fog e fejlődés útján megállni, még kevésbé azon visszakanyarodni. A szocializmus fejlődésében nálunk is — tagadhatatlan — voltak hibák. Honfitársainkat úgyis, mint honpolgárokat, úgy is, mint hívőket sérelmek is érték. Ki ne óhajtaná szívből és ki ne dolgoznék teljes erőből azért, hogy ezek többé- ne forduljanak elő? A magyarországi papság és hívősereg e téren is biztatást nyert a püspöki kartól, amely leszögezte „A püspöki -kar bizalommal nézi a kormány törekvéseit, amelyek a múlt hibáinak felszámolására és a sérelmek orvoslására irányulnak . . Ezeknek a törekvéseknek a megvalósulása a magyar nép .jólétének fejlődését és a szocializmus megerősödését jelenti. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november óta egész sereg intézkedést tett, amelyek munkássá* gunk, parasztságunk és értelmiségi dolgozóink életszínvonalának emelését, sorsának jobbulását hivatott előmozdítani. Tisztelt országgyűlés! Hallottuk kormányunk beszámolóját és programjának felvázolását. Kormányunk beszámolójában a magyar nép dolgos igyekezete, sorsát építő törekvése és jövőjét védő elszántsága nyert hangot. A mi szavunkban pedig ugyanez az igyekezet, törekvés és elszántság visszhangzik. Lehet-e mással összefoglalni mindazt a készséget, segíteni akarást és elismerést, amelyet népünk és kormányunk törekvéseivel szemben érzünk, mint a magyar püspöki kar nyilatkozatának ünnepélyes zárószavaival: „Kérjük a mindenható áldását e békés törekvések sikeréhez!” (Taps.) Klujber László a kormány beszámolójának a bányászokkal foglalkozórészéhez szólt hozzá. , , Parragi György: A néptömegek követni akarják a párt iránymutatását A pénteki ülésszak utolsó felszólalója Parragi György volt. Beszédét nagy derültség közepette azzal kezdte, hogy kilátásba helyezte, rövid lesz. Felszólalását két főgondolat köré csoportosította. Először a népfront-mozgalom fontosságáról, továbbá fejlődéséről beszélt. A nemzeti összefogásnak — hangoztatta — nemcsak külső szimbóluma, hanem egyik megvalósítója is a Hazafias Népfront. A ncpíümegek még inkább, mini a múltban, követni akarják a párt iránymutatását, elsősorban azért, mert a párt mentetle meg a magyar nép belső békéjét, elhárította a polgárháború katasztrófáját, megmentette Magyarországon Közép-Európa, de talán az egész világ békéjét. Biztosra, veszem, tisztelt országgyűlési — jelentette ki Parragi György —, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány osztja a .pártonkívüli millióknak azt a jogos várakozását és reménységét, hogv a népfront-mozgalom a párt vezetésével ' alóban aktív tényezője lesz politikai életünknek. a magyar dolgozó nép sorsa alakításának. A másik fő gondolat, amely Parragi Gvörgv beszédét uralta, az volt. hogy az ellenforradalom nem 20 milliárd forint anyagi kárral okozta a legnagyobb veszteséget az országnak, hanem a lelkekben végzett felbecsülhetetlen rombolással. Parfagi György ezután az írástudók árulásáról szólott, arról beszélt, hogy a: Mérai Tiborok, Déryk, a Háy Gyulák és (Folytatás a 3. oldalon)