Keletmagyarország, 1957. május (14. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-01 / 100. szám
A SELETMAGY ARORSZAG 1957, május 1, szerda Éljenek a szakszervezetek, a munkásosztály harcokban edzett tömegszervezetei! 1890 májusa a burzsoázia félelemmel vegyes kíváncsisága mellett megmutatta, hogy a magyar proletariátus „a polgárok vagyonának és életének veszélyeztetése nélkül" politikai öntudatra ébredt. Budapest és a vidék munkássága mellett az agrárproletariátus is magasra emelte május zászlaját, messzehangzóan adta tudomásul, hogy csatlakozik a munkásosztály felszabadító harcához, szolidaritást vállal az egész világ munkásságával. Az első, harcos, magyar május elsejék a hatóságok nyílt vagy leplezett terrorja mellett fokozatosan bontakoztak ki. A gyűléseken a dolgozó tömegek áhítattal hallgatták a szónokokat, „akik szebb idővel vigasztalták őket és beszéltek ..: arról a májusról, amikor majd nem az elnyomott, hanem a felszabadult miyikás fog a proletariátus világünnepén ünnepelni." A XX. század fordulóján a gazdaságilag elmaradt Szabolcsban elsősorban Nyíregyházán alakult ki olyan proletariátus, mely fejlődése során a munkásosztály forradalmi harcának vitelére alkalmassá vált. Nyíregyházán, a sóstói erdő tisztásain, kezdetben még kispolgári illúziókat melengetve, az osztálybéke jegyében folytak le az első májusok. A hatóságok azonban még ísy is, Szabolcsban is megakadályozzák, hogy május eszméi a faluba is behatoljanak. Mert a városi dolgozók szélesedő mozgalma mellett a falvakban is házrólházra terjedt a májusi eszme és a vöröszászlós tábor mindenütt „úgy nő, úgy jő, miként a lavina.’1 1903-ban, Nyíregyházán a május elsejei gyűlésre proletár és szegényparaszt egyaránt felvonult. A gyűlés után tömött sorokban indultak a városháza felé. A menet élén hatalmas vörös lobogót lengetett a szél. A lobogón ez a felirat volt: „Éljen a- világot megváltó szociáldemokrácia!“ A városháza előtt rendőrök oltaln alatt, maga a rendőrkapitányság csavarta ki a zászlóvivő kezéből a vörös lobogót s „csak a munkások öntudatár.-’k volt köszönhető, hogy el nem verték érdeme szerint..“ A szociáldemokrata vezetők megalkuvása sem tudta május lobogását elfojtani. 1905 márciusában a nyíregyházi asztalosok háromhetes sztrájkja vezeti be május elsejét. Az ünnepen a munkások tüntető nagy „körmenettel" ünnepeltek, majd a Sóstóra vonultak. 1906- ban a szervezett városi munkásság az 1905-ös orosz forradalomról emlékezett me0 és az orosz proletariáOLÁH LÁSZLÓ: HZ EMLÉKEZETES MKJUS \ a> tessék, most evvel a löttyel hallgasson az ember estig — hallatszott az öreg zsörtölődése a kórterem csendjében. Nem keltett feltűnést, megszokta minden beteg, hogy Péter bácsi nyűglődéssel kezdi a napot, s azzal fejezi be. — ;. Még csodálkoznak rajta, ho- y sokáig nyavalyog itt az ember, pedig az a csodálatos, ha valaki meggyógyul ebben a kórházban és nem hal éhen!.:, Spenótot etetnek velem, mint a gyerekekkel ::; Nem azért jöttem ide, hogy legeljek!... Mérget vennék rá, hogy ettől a zöldségtől még a másik fülembe is beleéli a kórság.:. — dünnyögte. Nyögött szánandó keservesen, s megtapogatta a fél fejét beborító kötést. A csendet csak a fájdalom hangjai zavarták. — ,.. Hányadika van ma? — kérdezte töprengve. — Május elseje — válaszolt egy szíjgyártó a szomszédos ágyról. — Május..: elseje? — tagolta elrévedve. — Ma' huszonöt éve ítéltek el..: Nyolc évet kaptám — s megremegett a hangja, ahogy kimondta. Erre nw kíváncsian felügyeltek többen. Valaki megkérdezte: « — Miért? — Agyoncsaptam egy ispánt,,. — felelte rekedten. — G.vilkosságé'-t? — suttogta az egyik mandulás. — Affenét gyilkosság! — mordult sértődötten az Sreg. — Fizetés volt, .;. megfizettem! — Fizetés?! — szisszent nagyot a szemközti ágyon a polipos. — Na, annak csak kiegyenlítette számláját! — Allatiasság! — kotyantott közbe a szoba távoli végéből a TEFU-ellenőr, s undorral félrefordította a fejét, hogy felvegye a fejhallgatót. Elvégre, akármilyen rendszer van, de arra nem kényszerítheti senki egy volt tényleges századost, hogy eszmecserét folytasson a megvénült gyilkossal. öreg nem ügyelt a közbeszólásra, a végszomszédjának, meg a szíjgyártónak magyarázott: — Ó, nagy tartozás volt az, kicsi a fizetés! — De, hát mégis, miért? — kérdezte a szomszéd. — Miért?! :.. Na, az igencsak hosszú nóta! —só-Szabolcsiak május viirds zászlai alatt tus példáját állította a májusi nyilvános gyűlésen a tömegek elé. A városi hatóságok a felvonulást és május elseje megünneplését meg akarták ugyan akadályozni, de a munkásság tiltakozására a rendőrkapitány betiltó intézkedéseit kénytelen volt visszavonni. A következő években a fokozódó elnyomás már csak azt teszi lehe'tővé. hogy a proletárok legjava a Sóstó eldugott tisztásain ünnepelhes:-n. vagy részt vegyen a szociáldemokraták ünnepségein, „körmenetceremóniáin“. A proletariátus harcához ekkor még hiányzott a megfelelő vezető erő. A költő . — Juhász Gyula már érzi a jövőt: „Már jön a május. Én szegény szívem, Ki mindig múltak májusába szálltál Emlékezem, borúsan és híven, Hidd el: nincs szebb jövendők májusánál!" Az első világháborút megelőző években a május elsejék ünnepi izgalma mellett valami új izgalom is úszkál a levegőben. Erősödik május hangja, nőnek tömegei, Szabolcsban az országos nyomdász-sztrájk nyomán, 1910-ben megállnak a nyomdák. A munkásgyűléseken harcos szónoklatok hangzanak a népnyúzó rendszer, Tisza István ellen. Lelkesen tüntetnek a béke mellett. „Le a háborúval!“ — hirdetik 1913-ban a transzparensek, de mégis hiányoznak azok, akik „igazán mernek" is harcba indulni a háború, a háborús uszítok ellen. 1914-ben már kirobbanás előtt állott a háború, de csak egyedül Oroszországban vörös május a vörös május; a tüntető orosz munkásság kiömlő vére sietteti az időt, amikor május elseje igazán vörös május lesz: a proletariátus általános felszabadulásának hajnalpirkadása. Ebben az évben Nyíregyháza munkássága mára kora délelőtti órákban sűrű csoportokban vonul fel a Hatzel-térre, a május elsejei gyűlés helyére. A népgyűlés után megindult a hatalmas, gyönyörű. Nyíregyhajtött. — Hogy miképpen keveredtem én bele?:n Ügy nőttem én addig fel, mint árvagyerek. Még tán az anyám se ismert engem, nemhogy én Öt, mert rögvest túladott rajtam, ahogy belesírtam a világba. Olyan lettem, mint a béka: görgetett az élet erre-arra. Ideigóráig a kegyelem megadta, hogy vagy hüvelyknyit emeledjem az emberek között egy-egy roston ... Azután mentem tovább, mert meguntak mindenütt!..: Süvölvény koromig nem tudnám elsorolni, hány helyen laktam és dolgoztam. Mikor új helyekre mentem, az első nap mindenütt megsiratták szerencséden életemet, s utána én sírtam .;; Rugdalt az élet egészen addig, míg a tanítómesteremhez nem kerültem. Akkor lehettem tizenötéves. Ö negyven. Egyedül élt a kis műhelyében, a felesége már régebben meghalt.:; Fiatal házasok voltak. Hogy bútort csinált valami, ispánfélének, az asszonyt elküldte pénzért. Ahogy az onnan hazajött, hát csak sírt és sírt. Az ember ivott, s heteken át nem dolgozott, haza se ment. Egyszer, hogy kidorbézolta magát, megtért, de üres lakásba: az asszony, a fiatalasszony eltűnt..: V árta mindennap, de nem jött. Késő ősszel hagy- T ta el, s a tavaszon tért vissza... Ügy hozták el végtisztességre a tiszai halászok, akik kifogták — messze lent. — Hát ez az ember vett magához. Soha meg nem vert, felnevelt... Tőle Vittek el katonának. Vöröskatona lettem. Amikor búcsúztam tőle, megcsókolt. ö volt az első az életben: az apám volt! Nem vérszerinti, de szívből, szeretetből... Aztán, hogy elcsendesedett minden, nem találtam. A szomszéd kovács mondta el, hogy a direktóriumnak tagja lett, valami ispánt kilakoltatott a lakásából, s árva gyerekeket telepített bele. Ott tartózkodott minden kis idejében közöttük. Mikor a románok bejöttek, ottkapták sírva az egyik szobában... Elvitték... Ütötték, verték, faggatták, de többé egy szót nem szólt..: Hallgatott könnyes szemmel, elborult elmével.;: Agyonlőtték!.;: A műhelyben laktam rövid ideig. Rámhagyta azt a kis kulipintyót, meg a szerszámokat... Nem sok hasznát vettem ... Maradásom nem volt, állandóan zaklattak, munkát nem kaptam!.:. A magány is rámszakadt ... Elment az, akire csak hálás szívvel gondolhatok és elköltözött városra az a lány is, aki csakúgy árva volt, mint én .:: Az, akit nem tudtam feledni... Eladtam a viskót. Csak a szerszámokat tartottam meg és beköltöztem a városba, hogy együtt kíséreljük meg az élettel a birkózást... összekerültünk. Én barkácsoltam, hol ezt, hol azt. Akadt egy kis munka. Ő meg bejárt egy kereskedőhöz. Az első három évben bepottyant két legény, meg egy lány. Már az elsővel felmondtak neki... A lurkók nőttek, növekedtek, s velük gyarapodott a gond ..; Alapítottak valami bútorgyárat. Attól kezdve alig akadt reperálni való. Kínlódtunk: Végül jelentkeztem azoknál munkára. Felvettek, de nem sokáig örültünk. A'.'j pár nap telt el, hogy hivatott a tulajdonos. „Mond. házán ritkán látott embertömeg a város fő utcáim Tüntetett. A munkásság harckészségét nem lehet leszerelni, „Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a május mégis ír, izgat, beszél." 1914 június 28-ár Prineip szerb diák révolverlnvése Sarajevóban megadta a isiét a világ újrafelosztásáért meginduló harcra, az első világháború kirobbantására. 1914 július 28-án, a Szerbiának szóló hadüzenet napján, a magyar szociáldemokrata párt tétiehül nézte, hogy a soviniszta uszítás a háború poklába hajtja a tömegeket. Nyíregyházán óriási arányú tüntetés volt a háború mellett, a tömeg a 14. huszárezred parancsnokát a Kossuth téren vállaira emeli. Este, fa1'másmenetbe tömörülve, „Éljen a háború!" kiáltásokkal járják körül a várost. Május szelleme az -Iső világháború vérözönében is kovácsolta a népek testvériségének kapcsait. Egyre több lesz a hadiözvegy, a hadi' a, s egyre kevesebb a kenyérkereső és a kenyér. 1917-re már teljesen kimerült az ország, a frontkatonák elkeseredését mind nehezebben lehet elfoitani. a hátország megnövelt rendőrsége és csendőrsége sem kénes már a régi „rendet“ tartani. Csak a kiváltságosoknak, a hadseregszállífóknak, meg az itthon megbúvó úri lógósoknak jött jó! a háború. 1917-ben az orosz proletár már szabadon ünnepelt a munka ünnepén. 1918-ban a magyar proletárt példájuk követésére hívják fel a röplapok: ..M Prpi cl:' r'rináliatnk vörös Májust ebből a rettenetes véres májushói! Éljen a forradalom! Éljen a vörös május!” A statárium snm tudta • ár megakadályozni a magyar forradalom kirobbantását. Okt. 31-én kitört a forradalom. S 1918 október 31-én Szabolcsba is megérkezett a forradalom ’'er elsején megalakult a Néptanács. A munkásosztály harca megdöntötte a magyar társadalom rothadt rendszerét s pár hónap múlva, 1919 március 21-én pedig — történelmében először — a szabolcsi nép is kezébe ragadta a hatalmat. Szabolcsban is megszületett a proletárdiktatúra. Horváth Sándor ja csak, — szólt amikor beléptem — igaz, hogy maga vöröskatr i volt?!“ — és elbocsátott. Mindent elkövettem, hogy kenyeret adjak a gyermekeimnek: voltam utcaseprő, sintér, újságárus, parkőr és hordár, de mindenünnen kihulltam..; ttzázával álltunk a városháza előtt, s vártuk a ^ jószerencsét. Ó, nagyon sokan voltunk! Pedig azokból az emberekből még tíz sem volt vöröskatona! Egyszerűen nem tudtak munkát adni, kenyeret biztosítani! Ügy kaptunk volna, ha elmegyünk felebérért, s akkor elbocsátották volna a többit! Az egyik nap találkoztam a kováccsal, a falubelivel. Említette, hogy az egyik uradalomban dolgozik és oda keresnek asztalost meg kerékgyártót. Próbáljam meg, biztatott, szól ő is az érdekemben. — Biztos kenyér! — mondta. — Kommenció, föld, pénz és jószágtartás .;. — Elmentem. Megegyeztünk az intézővel, s másnap szekérre raktam a családot. Évek óta nem daloltam, de akkor egész úton! Még az asszony is segített ..: — Ott történt az eset? — türelmetlenkedett a szíjgyártó. IVJost következik — válaszolt az öreg és folytatta. — Mert így lehet megérteni az egészet!... Csinos, szép kis lakásba költöztünk. Jól indult minden. Az asszony is megszeretett ott, s baffódott a baromfik garmadával. Magamnak meg éppen, akadt tennivaló. Koratavasszal mentünk, akkor lágyult a föld, s készíteni kellett a szerszámokat. Szekerek, ekék, boronák, s mindezeken kívül, ha valaki meghalt, én készítettem a koporsót, mert a temetést mindenkinél az uradalom vállalta. De mit magyarázzak sokat? Munka bőven volt, s a nyár is elmúlt. Az ősz és tél már úgy talált ott, mint aki sohse akar onnan elszakadni. Hej, pedig csúnya dolgokat láttam! Megutáltam sokszor még az életet is! Nekem jó volt, de körülöttem kétségbeejtő nyomor terpeszkedett!... Az ispán! az ispán „úr” nagy vörös ember volt Ritkán láttam józanul, s csak üvölteni hallottam. Ocsmányul szidta az embereket reggeltől napestig. Ha fehércseléd akadt a szeme elé, pimasz gőgje a szemtelenségbe csapott; úgy ölelgetett lányt és asszonyt, mintha mindet az ö személyes szolgálatára rendelte volna a teremtő! Szőrös keze kegyetlenül ütött, ha elragadta az indulat. Nem egyszer láttam ősz emberek, fiatal menyecskék megütött, vérző száját!... Alázatba verte az erős férfiakat, megadásig a lányokat, asszonyokat!..; Tűrni, elszenvedni, elviselni, s belenyugodni a kiszolgáltatottságba, — ez volt a törvénye az ispán úrnak!..; Panaszkodni ki mert? Az intéző ritkán jött át a másik tanyából, s akkor sem szólt bele az efféle ügyekbe. Az „ispán úr“ ura volt a lelkeknek, gyötrő zsarnoka a testnek! Magam sem tudnám megmondani, hogy miért, de ha megláttam, olyasfélét éreztem, hogy az az ember az életem megrontója! Felelős mindazért, ami nékem szenj (Folytatás az 5 .oldalon)
