Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-31 / 76. szám
19ő8. március 31, vasárnap RE LEI MA G.Y AKORSZÁG Kijevbe utazott a magyar küldöttség Hűig any in éti Kádár János elvtársak poltár köszön iö! a kosos nyilatkozatról__llobi István beszélt a moszkvai egyetemen : Testinek ♦ pH. Sz. Hruscsov elviársnak a Szovjetunió Legfelső ! Tanácsa legkizelebbí ülésszakán megtartandó „Oz ipar és az építkezés irányítása szervezésének további tökéletesítéséről” szóló előadói beszédéből Amikor csütörtökön este a Kremlben véget, ért a fogadás, s a magyar és a szovjet kormányférfiak végighaladtak a meghívott vendégek sorfala között, a hatalmas Szent György-teremben, szertefoszlott minden hivatalos tartózkodás. A vendégeli meleg tapssal fogadták a magyar és a. szovjet kormány vezetőit, több f~:ől éljenzés is hallatszott, mintha nem hivatalos fogadtatás, hanem valamilyen népgyűlés lett volna. Ez az üdvözlés — baráti, szívbőljövő búcsúztatás volt annak a Moszkvának a nevében, ahol a magyar kormányküldöttség nagy sikerrel zárult látogatása immár véget ért. A meghívott vendégek között voltak egyébként a szovjet főváros politikai, művészeti és kulturális életének képviselői, neves írók, a legismertebb szovjet zeneszerzők, akik kongresszusra gyűltek össáe Moszkvában, a Szovjetunió marsalljai díszegyenruhájukban, akadémikusok, a szovjet tudomány büszkeségei, a legkedveltebb színészek, azonkívül diplomaták és újságírók, miniszterek és gazdasági vezetők, különösen igen szép számmal a kínai sajtó képviselői. Rögtön ezután a szovjet és a magyar vezetők a Nagy Kreml Palota földszinti részébe mentek, ahol a főbejárat mellett levő kis feliér szalonban már minden készen állott a közös nyilatkozatok aláírására. Kuoar János és Bulganyin a reflektorok vakító fényében elfoglalták helyüket az asztalnál. Hátuk mögött álltak a szovjet kormánynak a tárgyalásokon részt vevő képviselői és a magyar kormányküldöttség tagjai. Felhangzott a filnifelvevőgépék zümmögése, a fényképészek gépeinek kattogása. A kormánynyilatkozat két példányának aláírása után Kádár János mellett Iirus . < csov foglalta el Bul- : ganyin helyét, és sor ;: került a két part kö- 11 zötti megállapodás 11 szövegének aláírására !! is. d Az aláírás után a két kor- ; inány képviselőt meleg kézszorítésokkal üdvözöl, [i ték egymást. kölcsönös ti Szerencsek!vánatokat han- l goztattak. * A fogadáson különben ; Bulganyin és Kádár János >1 rövid pohárköszöntőt rí mondtak, amelyben szól-fi lak az aláírt közös nyilat-u kozatok jelentőségéről is. El "— Nag és fontos mun-El kát végeztünk- mondtat« szovjet miniszterelnök. E; — A legszívélyesebb és E legbarátibb légkörben Ei folyt tárgyalásokon meg- E i vitattuk a nemzetközi E< élet és a szovjet—mag art! kapcsolatok további fej- J1 lödásének kérdéseit. is A közös nyilatkozatokról szólva hangsúlyozta, hogy evek nagy politikai és nemzetközi jelentőségű történelmi okmányok. Ragyogóan kifejezésre jutottak'bennük a két ország Icapcsolatai, amelyek szocialista típusú kapcsolatok. Reméljük — mondotta a továbbiakban ■—, hogy az a segítség, amelyben kormányunk és a párt a magyar népet részesíti, támogatni fogja a magyar népet a szocializmus' építésének útján: kivívandó új győzelmekért folyó harcában. Kádár Járos rámutatott arra, hogy a szívélyes légkörben lefolyt tárgyalások és a telje, egyetértés alapján létrejött megállapodások a ’ It ország szocialista kapcsolatait tükrözik és a Szovjetunió részéről igen jelentős erkölcsi, politikai, anyagi és más támogatást adnak a Magyar Népköztársaságnak. Feltétlenül .igaz. —• jelentette ki a magyar miniszterelnök —, hogy megállapodásaink jelentősége . túlmegy 'a: Szovjetunió és Magy zr ország kapcsolatain, kihatásaiban /ugyanis tovább ■ erősíti a szocialista országok testvéri és szövetségi kapcsolatait, , valamint egységük szilárdságát, Megállapodásaink híven példázzák . az egyenjogúságot, a nemzeti szuverenitás és egymás érdekeinek kölcsönös tisztelet-1 száz méter .magas, hatalmas .egyetemi épület leg-; szebb termeivel, majd rövid gyűlésre került sör á kuítúrötthonban. .Ezen Dobi István mondott beszédet, majd Horváth Imre, .külügyminiszter az. egyetem hallgatóinak kérdéseire válasz lit. ' ' A péntek reggeli moszkvai lapok nagy terjedelemben foglalkoznak az eseményekkel. A magyar kormányküldöttség útjának mérlege máris megvonható. ; Az összes moszkvai ; diplomáciai és sajtó- ! körökben a magyar korhiány küldöttség moszkvai útját hatalmas sikernek könyve.. lik el. A kormányközi tárgyalásokat általában körüllebegi, a hivatalosság] levegője, a magyar—szov-' jet kormányközi tárgyalások viszont a teljes közvetlenség légkörében folytak le, ahogyan ez jellemző a munkásosztály nemzetközi megnyilatkozásaira. A magyar- küldöttség tagjaiban- olyan-* nép képviselőit . üdvözöl« ték,. .amely rendkívül, nehéz .pfólját állt ki, s éppen ezért velük szemben különös' melegséggel■ műi tatkozott meg a proletár nemzetköriség szelleme,. A magyar kormány- - 1 küldöttség/ utbg,n naft :M ....Kij'evfeié., < ahol még egyszer -talál-« koznak a„ szovjet. embe-| relékéi, mielőtt . végleg? visszatérnének hazájukba.• Moszkva, (MTI) — A TASZSZ jelénü: A möszsvai lápok március öd-i számukban Jtözxiií - N. Sz; Hruscsovnas, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa iegKOzéieoöi ülésszakán megtartandó „az ipái' cs az építkezés irányítása szervezésének további tökéletesítéséről” című előadói beszéde téziséit. ' Az SZKP Központi, Bizottsága és a Szovjetunió l*.i.Iliiül.Cl. twa^C-jU vuEatU-rozta á tézisek közzétételét 'hogy azoknak az egész' nép körében való megvitatása, széleskörű eszmecsere, a . rendelkezésre" álló tapasztalatok minden oldalról való tekintetbe vétele’ alapján kidolgozzák az ország népgazdasági irányításának legcélszerűbb • formáit. . A tézisek felölelik az ipar és építkezés irányítása legfontosabb kérdéseit és körvonalazzák a további fejlődést biztosító fopfns teendőket. A tézisek befejező része így hangzik: Országunk népgazdasága felienaulésénejt .gyors ütemét és a nép jólétének rendületlen fokozódását. : az biztosítja, hogy. a párt következetesen végrehajtja a nehézipar . elsődleges fejlesztésének lenini irányvonalát. A könnyűipar, a mezőgaz- ] daság, az ország népgaz-1 daságának minden ága-] zata csakis a hatalmas,« állandóan növekvő nehéz-* ipar alapján fejlődhet sikeresen . . . Ha ez ' nem történik meg, ha behódolunk a helytelen, hazug felfogásnak és a fó anyagi eszközöket a könnyűipar iparágainak fejlesztésére fordítjuk, akkor csak látszalsikert érhetünk el, csupán rövid időre elégíthetünk,' ki egyes szükségleteket. Ez azonban gazdaságunk jövőbeni fejlődése alapjainak aláaknázása árán történnék. — Ezt nem szabad megengedni, mert ez azt jelentené, hogy letérünk az egyedül helyes lenini útról, az ország gazdaságát pangásba taszítanánk . . . Országunknak — mint az SZKP XX. kongreszszusa új erővel hangsúlyozta, — az a feladata, hogy elérje és túlszárnyalja a fejlettebb tőkés országokat az egy főre eső termelésben. Következésképp ahhoz, hogy az egy főre eső termelésben túlhaladjuk a legfejlettebb tőkés országokat, szükséges, hogy biztosítsuk a nehéziparhoz tartozó iparágak és a könynyűipar egyes iparágai-. nak jutó beruházások hej lyes arányát, biztosítsuk a nehézipar fejlesztési üte-< mének elsőségét... A nehézipar fejlesztési ütemének elsőségére vth natkozó irányvonal lehe-; tövé teszi az ország népgazdaságának élenjáró technikával való felszerelését,' azt, hogy magas színvonalon tartsuk a Szovjetunió védelmi képességét. íme ezért van az, hogy a Szovjetunió ellenségei mindig e nagy. lenini elv diszkreditálására irányították és irányítják erőfeszítéseiket* Ez az elv a Szovjetunió Kommunista Pártjának fő irányvonala. Országunk a szocialista fejlődés útja mellett foglalt. foglal most is és a jövőben is állást. Iízt az utat igazolja a Szovjetunió, a nagy Kína, valamennyi népi demokratikus ország sokéves tapasztalata. Csakis ez az út vezet bennünket az áhított célhoz: a kommunista társadalom felépítéséhez. Akkor majd biztosítva lesz az ember minden szükségletének kielégítése a munkában és az életben* i\lotorkerékpár lopásra ssperializáHa magát bentartásán alapuló szőrös baráti és szövetségi együttműködés gyakorlatát és így az emberiség békéjének ügyét is jól szolgálják. A két pohárköszöntőt az egybegyűltek nagy tet-| széssel fogadták. ' Ugyancsak ezen a napon a küldöttség több tagja Dobi István vezetésével, látogatást tett a Lomonoszov egyetemen.* Elkísérte őket Jeljutyin» felsőoktatásügyi miniszter * is. A küldöttség tagjait megismerkedtek, a . több * A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának levele az MSZMP Központi Bizottságának A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK, Budapest elhunyta .alkalmából küldött részvélnyilvá oltásukat. A Központi. Bizottság nevében: VU..IKO VLAHOVIC.?| Elvtársak! Hálásan köszönjük Móka; Pijade, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Végrehajtó Bizottsága tagjának Szabó Lajos, Oros— Nagyszállás tanyai lakos háromszor volt eddig büntetve,. egyszer magánlaksértésért és kétszer lopásért. Szabó a bűnügyi priusz szerint , a motor-kerékpárlopásra specializál (fi magát. Előzőleg két, motorkerékpárt lopott és a harmadiknál rajtavesztett. A Szabadságharcos Szövetség 8 ezer forint értékű motorkerékpárját lopta el a Kossuth tér 7. szám alól. Elhajtott a motorkerékpárral a nagykállói határig és az erdőben hagyta. Amikor kihallgatták cs megkérdezték, hogy miért lopott motorkerékpárt, » azt válaszolta, hogy nem volt pénze. A nyíregyházi »«♦♦♦♦♦♦♦t********»**«*»»** «■♦«♦* ♦♦♦♦■**♦♦♦**♦♦♦♦♦**♦•**♦♦♦♦♦**♦♦ A Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontó nagygyűlése résztvevőinek levele SzabóIcs-'Szalmár megye fiataljaihoz Kedves Fiúk és Leányok! A Szaboles-Szatmár megyei ifjúsági nagyaktíva örömmel és megelégedéssel fogadja az, MSZMP Központi Bizottsága határozatát, amely kimondja, hogy ,í „magyar ifjúság szocialista egységének megteremtése, a magyar ifjúság kommunista nevelésének elősegítése, és a párt utánpótlásának biztosítása érdekében” létre kell hozni a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget. Az ifjúsági nagyaktiva részvevői csatlakoznak a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Országos Szervezőbizottságának felhívásához. Szabolcs—Szat?már megyében a Kominu[ nista Ifjúsági Szövetség kij bontott. zászlaja alá hí- I vünk minden fiatalt, fiút és leányt, akik a párt oldalán az első sorokban akarnak résztvenni az ellenforradalom által okozott nehézségek leküzdésében, a. szocialista haza építésében. Hívunk minden fiatalt, aki segíteni akar a pártnak abban, hogy az egész, magyar ifjúságot a szociálist •>. erkölcs, az igaz hazafiság, a szülők, a felnőttek iránti tisztelet szellemében neveljük. A KISZ tagjának lenni nem jelent semmilyen előnyt, kiváltságot. Ellenkezőleg: áldozatvállalást, kemény munkát, felelősséget jelent. Azokhoz a fiatalokhoz szólunk, azokat hívjuk sorainkba, akik vállalják ezt a küldetést, s szívük minden dobbaaásávat, két karjuk munkájával, a munkás-paraszt államot védelmezik, és a párt vezetése alatt dolgozva felelősséget éreznek azért, hegy az ifjúság elfoglalja méltó helyét a haladás elver. alában. a szocializmus építésében. Bízunk benne, hogy a KISZ nem marad egyedül küldetésének nagyszerű útján. Ezért fordulunk a niegye valamennyi pártszervezetéhez, minden kommunistához, az ifjúság volt vezetőihez, segítsenek bennünket útmutatásaikkal. [jótanácsaikkal. Kérjük aj | szülőket, az ifjúság kedveltj | barátait a pedagógusokat,! I idősebb munkásokat, állja- 4 nak mellénk, segítsenek j j célkitűzéseink valóraváltá- J | sában. Azon fáradozunk,? ! hogy a KIS? a fiatalok | í kedvelt szervezete lesz. —« árra neveljük ifjúságunkat? hogy a jövőben bizalom-? mai, rendíthetetlen hittel? : szolgálja a szocialista haza? ! ügyét, egész dolgozó né - * pünk, s édesapánk, édes-* ! anyánk örömére, mcgelége-* désére. ♦ Nyíregyháza, 1957. már-? cius 29. ? Kommunista Ifjúsági ? Szövetség zászlóbontó nagy-? gyűlésének résztvevői. * járásbíróság 3 évi börtönbüntetésre ítélte, mint főbüntetésre és 5 évre választói és választhatósági jogainak gyakorlásától eltiltotta. -Hat hónapi liörtönre ítélték Krajeez Zeitén! A múlt év novemberében a Beloiannisz téren Krajeez Zoltán néhány társával Horváth Imre bv-és tisztet megállította és fegyvert: követelt tőle. Barátjával, Mirgai Istvánnal. megmotozták és miután fegyvert nem találtak, Krajeez ököllel a földre terítette Horváth Imrét. Krajeez Zoltánt, aki már eddig öt esetben volt főként lopásért büntetve, a járásbíróság fi hónapi börtönbüntetésre ítélte. Üt ierint miatt majdnem emberölés Nyirpazonyban Bergován Mihály fia tartozott 5 forinttal Tóth Jánosnak. Az egyik nap Tóth János Bcrgovánék lakása előtt haladt el és az apa azt hitte, hogy Tóth János a fiától az 5 forintot akarja visszakövetelni, egy kerülő baltával arcába vágott. Tóth János a . jobbszeme világát, elvesztette. A megyei ügyészség a szándékos emberölés kísérletének vádjával Bergován Mihályt átadta a megyei bíróságnak.