Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-03 / 52. szám
KEÉETMAGYARORSZAö IDS'!, március 8, Megyénk legöregebbje: S«ép idő Jj£ i tudja, ki a legöregebb asszony megyénkben? Talán nem tévedünk, ha azt mondi'ífc, hogy Czakó Andrásné, a pócspetrir'tn lakó özvegyasszony, özvegy bizony, .*!Tjét már néhány éve elvesztette. De a :negboldogult Czakó András sem volt kevesebb, mint 114 éves! Ac 6 éveinek izáma pedig 105, ami ugyan még elmarad a férjétől, de tegyük hozzá, hogy csak egyelőre, mert a „nagymama”, ahogy a családban hívják, erős és egésze séges még. Bessenyődön született, ezelőtt 103 övvel, két évvel a szabadságharc elbukása után. Gyermekkorát árvaságban tcltötte, szolgált, cselédeskedett, leghosszabb időt egy kocsmárosnál töltött. Ez az élet, a bor, pálinka szomszédsága „vette fel benne a jó csontozatot, velőt", — mondja a menye, amikor az egészségről érdeklődünk. Hiszen a kocsmában volt mit enni, — nem úgy, mint a faluhelyen másutt, — volt vérképző bor, s aránylag könnyebb élet. Természetesen nem volt iszákos a nagymama, nem is lehetett volna, mert az ital nagyobb mennyiségben pusztít, nem pedig használ . Erős, szívós szervezete volt világéleiben. A meny mosolyogva emlékezik •fieg korábbi időkről, például, amikor a agymama fia elvette. Ennek harminc sztendeje. Akkor Czakó Andrásné „csak” 7 i éves vUt. ,A férjem, — n^cséli ifjabb Czakóné >— azt mondta, most mái segítség kell az édesanyámnak, hiszen hetvenöt éves. De Segítsenek bennünket a pedagógusok, sportemberek Levél az EPÜSz kulturális és sportéletéről a nagymama akkor is egymaga vette fel a krumplis zsákokat, s cipelte. Pedig egy zsákban 45—50 kiló krumpli is volt 22 éves korában ment férjhez, a házasság 11 gyermekkel áldotta meg. A hosszú élet titka tehát nem az, hogy megkímélte magát a gyermekszülés és nevelés fáradalmaitól Sohasem volt beteg, orvos egyetlen egyszer látta csak, akkor is csak megnézte. Gyógyszert nem szedett. Étvágya jó, sok fiatal megirigyelné. Amikor meglátogattuk, éppen forralt bort és pirított kenyeret reggelizett. Egyébként mindent eszik, amit a család. Gyermekek, unokák — és mi is — remélik, még hosszú évekig él, ilyen egészségben. SB. Az EPOSZ megalakulásával komoly viták alakultak ki a községekben. Az új ifjúsági szervezetnek joga, hogy átvegye a DISZ-röl megmaradt vagyontárgyakat és pénzt. Ezzel szemben Milotán és Gyügyén, de más községekben is található hasonló eset, hogy a művelődési ház igazgatói rábeszélik a volt DISZ gazdaságvezetőjét, hogy ne adja át a pénzt az EPOSZ szervezetnek, hanem adja át neki és felhasználják kulturális célokra. Milotán pl. tangóharmonikát akar venni a művelődési ház igazgatója, Gyügyén házfüggönyt a művelődési házba. De hol a művelődési ház? Gyügyén ez még távoli kérdés, hiszen még azt sem tudják, hogy melyik évben rakják le alapköveit. Az ifjúság az említett pénzt már most a tavasz folyamán hasznosítani szeretné. Sok olyan fiatalt találunk a falukban, akik kimaradtak a kultúrmunkából és a sportéletben találják meg a helyüket Milotán még az EPOSZ megalakul' ~a előtt megszervezték a futballcsapatot. Meg van a felszerelésük is, csak nincs a szervezetnek pénze, hogy megjavíttassa. Ezért nem vehetnek részt az idei labdarúgó bajnokságban. Gyügyén is a verseny előtt állnak a fiatalok, de a tények azt igazolják, hogy lelkiismeretes kulturosaink akadályozóivá válnak a falusi ifjúság sportéletének. Az a véleményem, hogy igy nem tudjuk soha kiszélesíteni az ifjúság önálló kezdeményezését. Helyes lenne és javasolom, hogy az elvtársak ne csak a kultúrcsoport tagjaival beszéljék meg a terveiket, hanem kérjék ki az ifjúság tömegének a véleményét és így elkerülhetnénk ezt az áldatlan helyzetet. Ha meghallgatnánk az ifjúságot, nem fordulna elő, hogy nine-, aki megtanítássá velük azt a színdarabot, amit ők már rég szeretnének előadni, mert a művelődési ház igazgatója mást tanít mindig, ők. kénytelenek belenyugodni. Persze hiba az is, hogy bátortalanok a fiatalok is és nem merik a nyilvánosságra hozni kívánságukat. Ha önállóan kezdeményeznék és rendeznék az előadást, klubestét, nem támogatja a kultúrotthon igazgató, mert a bevételt nem adja át az ifjúság a kultú-otthon pénztárába. Hasonló volt február 17-én a helyzet Turricsén. Az EPOSZ szervezet rendezett egy teaestet és a művelődési ház igazgatója nem akarta engedni a fiatalokat a művelődési házba, azzal a kifogással, hogy még nem jött m 7 az engedély. Mikor megjött, feléjük sem ment. így marad az ifjúság támogatás nélkül, ha a saját sorsának rendezéséről van szó. A kultúrmunkávál foglalkozók csak akkor segítenek, ha ők teszik zsebre a hasznot? A sport szakenfáereknél is ez a helyzet. De meddig tárt még ez? Mikor fog társadalmi üggyé t>álni az ifjúság nevelése az ifjúsági szervezeten belül? Mikor kívánunk lépést tenni olyan irányban, hogy az ifjúság jogos követeléseit kielégítsük? Mikor fogjuk és hogyan megszüntetni ifjúság elégedetlenségét? Az EPOSZ gazdagabb és vidámabb életet ígér a falusi ifjúság számára. Kérjük a falun élő fiatal pedagógusokat, kultúrmunkában jártas embereket, sport szakembereket, szülőket, agronómusokat, leözségi vezetőket, hogy az ifjúság gyűlésein hallgassák meg véleményüket, kérésüket, javaslataikat és segítsék elő, hogy szépi gazdag és hangulatos ifjúsági élet alakuljon ki i£ EPOSZ-ban, hogy otthonukra találja.Mk benne a falun élő parasztfiatalok.. KRICSAN GYÖRGY^ Járási EPOSZ SzervJ Bizottság elnöke, Fehérgyarmat. (16. folytatás) — Jól van, Henry, jól van válaszolta engedelmesen Sonny. 1— Most már elindulok és úgy teszek, ahogy mondtad. Jóval nyugodtabban engedte el az ablakpárkányt. Hiszen Henry azt mondta neki, hogy nem kell egészen elhagyni a települést. Eli ejtőzhet a közeli erdőben is és ott időzhet, míg csak nem értesül arról, hogy a veszély már elmúlt. Akkor nyugodtan visszatérhet Mammyhoz és megint művelheti a gyapotot Bob Watson földjén. Lábujj hegyen a kunyhó sarkához lopózott, ott megállt. Élesen fülelt, a fejét kissé oldalt hajtotta. A kutyák már nem ugattak, sehonnan semmiféle nesz nem hallatszott. Néhány tücsök cirpelt a közelben. Úgy érezte, biztonságban van és vigaszt meríthet abból, hogy még most is Henry kunyhójának sarkánál áll. Egyszerre csak arra riadt, hogy — éhes. Eszébe jutott, hogy ma este nem is vacsorázott. Még soha életében nem érzett ilyen farkasétvágyat. Ha ilyen üresen korgó gyomorral vág neki az erdőségnek és néhány napig ott marad, talán egy egész hétig, nem kétséges, hogy éhen kell vesznie. Megfordult és a sötét ablakra meredt. Szólongatta Henryt, de választ nem kapott. Eszébe jutott, hogy ma délben csak egy nyers zöldséget, meg répát evett. Karjaival simogatta a gyomrát, hogy enyhítse az éhség hirtelen felcsapó, gyötrő fájdalmát. V Vakmerőén arra szánta magát, hogy a keményfából készült zsalugátert félrehúzza, de hamarosan rájött, hogy az belülről szilárdan le van rögzítve. Aztán megint rátapasztotta száját az imént felfedezett résre és Henry, majd Vi nevét suttogta. De választ most sem kapott. Óvatosan körülnézett; majd az elülső ajtóhoz kúszott és néhányszor kopogtatott. Válasz nem jött. Sonny erélyesebben kopogtatott. Henry odajött az ajtóhoz és Sonny hallotta a suttogó kérdést. — Ki az? *— Én vagyok, Sonny — szólt kétségbeesetten. — Én vagyok megint. Hosszú ideig csend volt. — Hát miért nem szánod rá magadat arra amit mondtam? — förmedt rá Henry. — Most, idejében még, hogy eltűnjél és elrejtőzzél. Inj dúlj már no, fiú! i 31 L_________ * _____ — Henry, éhes vagyok. Ojabb sűrű csend feszült kettőjük közé és azt végül is Henry törte meg. — Te fiú, úgy lógsz rajtam, njint egy újszülött borjú a vén tehén tőgy in. Hát már szemernyi sütnivalód sincs? — kérdezte türelmetlenül és élesebb hangon. — Henry, én éhes vagyok, — válaszolta béketűrően Sonny» Henry és Vi az ajtó mögött sugdolzódtak. — Nem vághatok neki az erdőségnek éhesen. Alig ettem valamit egész nap. •, — Nem lesz alkalmad, hogy ebben az életben mégegyszer egyél, — szólt rá haragosan Henry, — ha még sokáig itt lábatlankodsz és megvárod, hogy a fehér emberek elfogjanak. Halott embernek nem korog a gyomra! De azért Sonny hallotta, hogy Henry mezítláb végigcsoszog a konyha felé és tudta hogy mégis csak kap valami ennivalót. Ott gubbasztott az ajtónál, a fejét csak éppen annyira forgatta, hogy az utat mindkét irányban láthassa. A viskók az út mindkét oldalán olyan sötétek voltak, mint maga az éjszaka, mintha az egész település kihalt volna. Miközben Sonny ott kuksolt az ajtó előtt, azon gondolkodott, hogy a szomszédok hallottak-e valamit a Henry kunyhója felőli neszből. Biztosan tudnak már arról, hogy milyen bajba keveredett. Egyébként miért ne lenne sehol valami világítás, és miért lennének az ablakok szorosan zárva ilyen forró nyári éjszakán. — Nyújtsd be a kezed a résen, ha kissé kinyitom az ajtót, — riasztotta fel gondolataiból Henry. — Hiába keresgélt Vi a konyhában, semmit sem talált, csak néhány darab kukoricakenyeret. Az is elég lesz neked egy darabig. Most pedig vedd át, amit adok, és figyelmeztetlek, hogy gyorsan rántsd el a kezedet, mert ugyanabban a pillanatban már úgy becsapom az ajtót, hogy maga az ördög sem tudja kinyitni. A végén még majd azt kívánod, hogy engedjelek az ágyunkba. Hallod, mit mondok, te fiú? — Hallom, Henry, — szólt hálálkodva Sonny. Hevesen dobogó szívvel várta, hogy az ajtó kinyíljék. Amint mer érezte a rést, sebesen betolta a kezét és megragadta az odavetett kényéi darabkát. Mindjárt a szájába is tömte a kenyeret. — Hidd el, nem akarok hitványul bánni veled, te fiú, — szólt rtv' ki Henry. — Csak éppen azt akarom elérni, hogy végre szánd rá rr gadat és vágj neki azoknak a sűrű erdőknek, hiszen most ott a te j iyed. Most pedig szedd a lábadat, ahogy csak bírod! Hallasz engem fiú? — Megyek már, Henry, — fogadkozott Sonny — csak éppen ! nagyon éhes voltam. ég 13-he, te hogy 32 (Folytatjuk.) ro.
