Keletmagyarország, 1957. március (14. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-21 / 67. szám

RELKTMAGYARORSZAíi

1957. március 21, csütörtök

M©gyet emI ékék a <fiieso

Lenin üzent*.

. . . Ma délután 5 órakor (1919 március 22) a Magyar Tanácsköztársaság a csepeli szikratávíró ['állomás útján érintkezésbe lépett az Orosz Tanácsköztársasággal, melynek moszkvai szikratávíró állomása fogta föl a csepeli üzenetet. A csepeli szikratáviró állomás először a következő figyelmeztetést adta le Moszkvának:

„A Magyar Tanácsköztársaság kéri Lenin elvtársat a távirókészülékhez,”

Húsz Perc múlva Moszkva jelentkezett a következő szavakkal:

„Lenin a készüléknél . .

„Lenin elvtárs! ... A magyar proletariátus, amely tegnap éjszaka (1919 március 21) az egész államhatalmat meghódította, bevezette a proletariátus diktatúráját és üdvözli Önt, mint a nemzetközi pro- 5 letariátus vezetőjét. Adja át Ön forradalmi szolidaritásunk kifejezését és üdvözletünket az egész forradalmi orosz proletariátusnak. A szociáldemokraták pártja a kommunisták álláspontjára helyezkedett. A két párt együttműködik, és mindaddig, míg a III. Intemacionálé moszkvai kongresszusa nem ál- 2 lapít meg egységes címet, „Magyarországi Szocia- Z lista Pártnak” nevezzük magunkat. Kérünk e te- Z kintetben utasításokat. A Népbiztosok Tanácsa cp! pen ülésezik ... A Magyar Tanácsköztársaság kéri az orosz szovjet kormány véd- és dacszövetségét. Fegyverrel kezünkben fordulunk szembe a proletariátus valamennyi ellenségével és kérünk azonnali értesítést a katonai helyzetről.”

Este 8 órakor a moszkvai szikratávíró állomás jelezte, hogy erős légköri zavarok miatt a csepeli szikratáviratot csak fogyatékosán sikerült felvenniük, mire Csepel a hiányzó részeket pótolta.

Este 9 órakor Csepel felfogta Moszkva válaszát, amely szerint az orosz szikratávíró minden leadásunkat — a délben leadott „Mindenkihez!” kezdetű körözvényt ... is hiánytalanul felvette.

Este 9 óra 10 pc kor Moszkva újból jelentkezett. Üzenete igy szólt:

„Itt Lenin. Őszinte üdvözleten-, a Magyar Tanácsköztársaság proletár kormányának . . . üzenetüket éppen most közöltem Oroszország kommunista (bolsevik) pártkongresszusával. Mérhetetlen a lelkesedés. A III. Kommunista Inlcrnacionálc moszkvai kongresszusának határozatait, amily gyorsan csak lehetséges, közölni fogjuk, úgyszintén a katonai helyzetről szóló jelentéseket. Okvetlenül szükséges az állandó drótnélküli táviró-összeköttetés Budapest és Moszkva közt. Kommunista üdvözlettel és kczszoritással Lenin.”

(Vörös Üjság, 1919. március 23.) (Lenin üzent...)

Néhány tény: jtyiregyiiázán a Tanácsköztársaság ideje alatt

A Magyar Tanácsköztársaság néhány hónapos . fennállása ideje alatt Nyíregyházán és a megyében is olyan intézkedéseket foganatosított, amelyek a dolgozó nép javára váltak. Miután városunkba is megtörténik a két párt, a szociáldemok-j rata és a kommunista $ párt egyesülése 1919 március 21-én éjjel, s a város és a megye élére munkás- i paraszt vezetők kerülnek,! hozzálátnak a dolgozó nép? követeléseinek kielégítéséhez, a dolgozók helyzetének, életkörülményeinek javításához.

★

A Tanácsköztársaság ideje alatt a régi rend híveinek aknamunkája ellenére és a szociáldemokraták árulása ellenére javult a dolgozók helyzete. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Walter Géza nyíregyházi pénzügyi tanácsnok 1920-ban a proletárdiktatúrára emlékezve így kesereg a burzsoázia nevében: „Elviselhetetlen magas munkabéreket állapítanak meg. Elvonják a háztulajdono-. soktól a házbéreket, majd % a házakat is. Később be-* szüntetik a földhaszonbér % jövedelem kifizetését. —J Megkezdődik a legkönyör-i telenebb lakásrekvirálás...! Szocializálják a színházat,! a mozgóképházakat, kávé-!

házakat és éttermeket. Elveszik a polgárság társas találkozó helyét, a kaszinót, a turáni kört, a polgári olvasó egyletet.” (Walter tanácsnok a polgárság megnevezése alatt a város urait, földbirtokosait, tőkéseit értette.)

lyi ár elfáradtam és a gyomrom is követelte a magáét. Pihenőhelyet kerestem, hogy rendezzem gondolataimat, csillapítsam éhségemet. Est határoztam el a lórántházi kisállomás közelébe érve. Egész délelőtt Baktalórántháza halárát jártam, a barázdát vágó eke mellett lépegetve beszélgettem a munkálkodó emberekkel, vitatkozva — helyeselve, — mikor hogyan éreztem.

így jutottam el a lórántházi állomásnál a sínekhez, amely Kisváráétól fut Baktalórántházáig. Az állomástól 3—400 méterre kis ligetszerű domb csalogatott. Ott a jó levegőn, a márciusi napfényben fürdő határt jó messzire látom — gondoltam. Valóban — Nyírjákó házai sem tűntek távolinak a dombtetőről. De nem sokáig gyönyörködtem az egyhangú, homokos és mégis a festő ecsetjére kívánkozó tájban. Más kö-A nagy figyelmeztetés

Utolsó taláihosás Szamneltyvcl

„Maxim Gorkij magyar

Tizenhét éves voltam akkor . . .

A Tanácsköztársaság mcgbpkott. A Peidl-fcle szakszervezeti kormány első óráit élte. Győrben a Kommunista Ifjúsági Szövetség vállaha a Szovjet Ház őrzését. Mint kommunista ifjúmunkás, aki 1917-ben kapcsolódott be a mozgalomba, én is részt vettem ebben.

1919 augusztus 1-re virradó éjjelen én is őrséget álltam. Az első emeleten teljesítettem szo’gálatot. Éjfél felé járhatott az idő, amikor egy férfi igyekezett felfelé a lépcsőkön. Jellegzetes öltözékéről megismertük. — Nagyon meglepődtünk, hisz azelőtt csak fényképekről ismertük Szamuelly elvtársat, a Tanácsköztársaság híres hadügyi kormánybiztosát. Most ott állt előttünk. Arca megtört volt, de közvetlen, barát-; ságos. Beszélgetett velünk.

— Mi a helyzet a város-; ban? — érdeklődött.

— A Győri Vagongyár | munkásai fel vannak fegyverezve. Készenlétbe állnak. Várják, hogy bevetik őket a meg.ngott tiszaj fronton — válaszoltam.

— Mi történik most az országban — érdeklődtünk többen Szamuelly elvtársiéi.

— Most szakszervezeti kormány alakult. Ez tudják mit jelent? Az a legdöntőbb most, hogy a munkásság ki ne adja kezéből a fegyvert. Csak így jöhetnek rendbe a dolgok — figyelmeztetett bennünket a népbiztos elvtárs.

Ezzel búcsúzott és beszélgetett Nagy elvtárssal, a győri direktórium elnökével, aki ugyancsak itt tartózkodott a Szovjet Házban akkor. Egy vagy két órát tartózkodott az épületben és aztán távozott. Ügy tudtuk Becsbe megy, hegy kerülő úton hozzon segítséget a magyar munkásoknak.

A két nap múlva megjelent pVgári lapok kötötte le figyelmemet. Egy síremlék a fák között es mellette néhány korhadt fejfa. Megnéztem közelről. „Itt nyugszanak Váry Emil és Csávzy László főgimnáziumi tanárok” — olvastam. Majd alatta: „1919. május 3-án végezték ki őket”. — 38 éve pihennek a föld alatt. De mié. -t kellett meghalniuk, mit tettek, amiért gyilkos golyó elé állították őket? — tűnődtem. Megtudtam!

Sokan élnek még Baktalórántházán, akik emlékeznek azokra a szörnyű napokra, amikor a fehérterroristák vérfürdőt csináltak országunkban. Beszé7 nettem velük. Nagy Balázs, S. Bakii József, Sveic János és mások szavai szinte szemem elé hozták a lórántházi Pusztákért dűlőben 1919. május 3-án törté- szörnyűséget.

JJ ét fáradt ember fegy-ÍJL veres, kegyetlen, vad emberek között sántikált Kisvárda felől. Karjukon kevés élelem, amit szerető

zölték, hogy Szamuelly elvtársat a magyar-osztrák határ átlépése közben agyonlőtték.

Figyelmeztetése még most is cseng fülemben: „A munkásság ki ne adja kezéből a fegyvert.” S másnap, amikor elment, mégis mi történt?

A győri vagon gyár munkásai reggel í-úicgyverkezve gyülekeztek a Szovjet Ház előtt. Várták az indulási parancsot. A jobboldali vezetők, az áruló szociáldemokraták azt javasolták, hogy a munkások adják le a fegyvert és menjenek vissza a gyárba dolgozni. A követelők között volt Csifári Mátyás, a vagongyár akkori helyettes vezetője is.

A tömeg felzúdult.

— A fegyvert nem ad-1919 márciusában, az utolsó napokban, vasárnap, féltizenegy órakor kezdődött a gyűlés a Városi Színházbari, Szamuelly Tibor tartotta, két fiú testvérének, Zoltánnak és Györgynek jelenlétében, ,,Lc a háborúval!“ „Éljen a proletárdiktatúra!“ „Éljen a szovjethatalom!“

Az ajtónál egy bőrkabátos a zsebéből fegyvert rántott elő, hogy Szamuellyre lőjjön. De észrevették.

Szamuelly Tibor még aznap délután elutazott.

Izgalmas, láztól fűtött napok voltak ezek, de különösen ez.

Este a városi direktórium ülést tartott. A direktóriumnak vitt üzenettel haladt a tavaszi estén a két kisebb Szamuelly fiú. A sötétben fegyverdörrenések. György tüdőlövéssel esett össze.

Kik voltak, akik lelőtték a szabad tavasz hírnökét?

Kik voltak, akiknek szívében nem az öröm, a rejuk le — kiáltották a va-< gongyáriak. ;

Hosszas tárgyalás kö.j vetkezett ezután. M egállá- j podtak abban, hogy aj fegyvert nem veszik el aj munkásoktól, csak vonul-j janak vissza a gyárba. — J Amikor visszamennek a‘ gyárba, azt javasolják nekik, hogy rakják le a fegyvereket a portán. A munkások ráálltak. S mi történt ezután? Az, hogy az ellenforradslmárok gépkocsikra rakták a fegyvereket és elszállították, így fegyverezték le csellel a győri vagongyár munkásait. ak'k a proletár hatalomért életüket is feláldozták volna.

Amikor a munkások, s azok legjobbjai a kommunisták fegyver nélkül maradtak az ellenforradalom kerekedett felül. A

A külügyi népbiztoshoz a mai napon a következő sürgöny érkezett Maxim Gorkij elv társtól:

„Szívből üdvözlünk benneteket. Üj élet virrad ránk, példátokat rövidesen »♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«■♦♦♦»♦« Peidl-kormány lepaktált az ellenforradalommal. S ezek után nem sok idő telt el, és Horthy fehérlovon bevágtatott Budapestre, a munkásság legjobbjait gyilkolták halomra. Dühöngött a fehér tértor.

Most és minden időben gondoljunk Szamuelly elvtárs utolsó figyelmeztetésére, mert azon áll vagy bukik a proletárhatalom, hogy kinek a kezében van a fegyver.

Elmondta: Szarvas Ernő, lejegyezte: Farkas Kálmán,

ÁRULÁS

meny sugárzott Szamuelly Tibor üzenetére?

A két merénylő, Szabó és Prock, csak eszköz. Eszköze annak az árulásnak, amely együtt kélt a nagyszerű maggal, hogy vérén nevelkedve, később megfojtsa a fiatal fát. Hátterében Nyíregyházán a nagykereskedők, birtokosok bérence, Kovács István.

Ez a gyógyszerészsegéd, a nemzetőrség parancsnoka volt, szervezője az alattomos támadásoknak, melyek itt Nyíregyházán a munkáshatalom megdöntésére irányultak.

Hogyan járt el vele szemben Szamuelly Tibor?

Lackovszky József beszél erről aki szemtanúja volt a városházi jelenetnek, mint a negyvenszemélyes katonai tanács tagja.

Rövid, pattogó szavakban kérdezett Szamuelly.

feleségek, anyák — sáriin folydogáló könnyek között csomagollak az útra. Éhesek voltak. Hajnalban indultak Kisvár délről — 30 kilométert gyalogoltak a bizonytalanság felé — anélkül, hogy egy falatot ettek volna. Az egyik — egy fiatal paraszlgyerek — megpróbált összekötöző it kezével tarisznyájába nyúlni, de a puskatussal olyan ütést kapott, hogy elment a kedve a próbálkozástól. Szomszédja — akit a többiek mérnök úrnak szólítottak — mondta is neki: — Hagyd fiam! Vadállatok ezek ... így értek a Puszta-kertbe.

— Állj! — vezényeltek a fegyveresek.

— Mindent lerakni! — hallatszott a következő parancsszó.

Egy csomóra kerültek a kendők, tarisznyák. Az egyik fegyveres megoldotta a szíjakat. Mohón dörzsölgette elzsibbadt kezét Váry Emil, Csávzy László és a többi fogoly. Nem sokáig...

— Vetkőzni — hallatszott újra a kegyetlen parancs. Már sejtették, hogy a halál leselkedik rájuk a dombok mögül. Lassan mozogtak. Egyikük észrevétlenül a szép, zöldellő fiivet simogatta, a másik az érlelő naptól búcsúzott. Volt, ki hazagondolt gyermekére, volt aki elé kedvese arca rajzolódott ki a melegtől vibráló levegőben.

j eglassabban a pa^ rasztfiú keze mozgott. Alig látott 20 tavaszt életében és most vé-Kovács beismerte, hogy a szervezőtevékenység az övé volt. De hozzátette: — Katona vagyok. Utasításra cselekedtem. — Ki utasította? S a válasz: — Kiss Roland.

— ön melyik famíliába tartozik?

— Árva gyerek vágj'ok* gyógyszerészsegéd. Érdekeim a munkásokéval azonosak.

Tibor pár pillanatig töprengett.

— Vessünk fátylat ar, ön cselekedetére. De ha visszaél bizalmunkkal..;

Úgy tűnt, mintha Kovács István valóban megváltozott volna, és a munkáshatalom rövidesen nagyobb feladatot rótt rá: a vörös őrség főparancsnoka lett. A Kossuth tér 10. szám alatt.nyitott irodát — így mondja Laczkovszky József.

ge. Nem valósulnak meg . iatalbs optimizmussal kér szült tervei. Nem lesz soha csacsogó kisfia, nem látja soha az édes, a sokat dörmögö, de jószívű édesapját, a szőke, hosszú fonotthajú kedvest, akinek még egyszer sem mérte megmondani, hogy nagyon, de nagyon szereti. És akinek esténként mégis az illatos szénán álmodozz va — már ölében látta fiát, amelyik még meg sem fogamzott és most már nem is fog.

— Hé, te tuskó — riasztotta fel egy hang a fiút álmodozásából — párosítva erejét egy rúgással.

Igen, a többiek már ott álltak levetkőzve, meztelenül, ő meg ■ még csak a csizmáját vétette le. Nadrágját akarta éppen lehúz-HETEN

im».