Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. november (13. évfolyam, 254-278. szám)

1956-11-27 / 275. szám

1936 november 27. kedd SZ’ABOt.efe-SZÄT.MAlt NEÚB 3 Közlemény a magyar—román kormány- és pártküldötfségek tárgyalásairól Ez év november 22-én és 23-án Budapesten tárgyalá­sok folytak a Magyar Nép- köztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya és a Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői, va­lamint a Román Népköz­társaság küldöttsége között. A két ország kormányá- hak küldöttsége az őszinte és baráti, a kölcsönös egyet­értés szellemében lefolyta­tott megbeszélés során ki­cserélte véleményét az utób­bi hetekben a Magyarorszá­gon lezajlott események kö­vetkeztében előállott hely­zetről, valamint az időszerű nemzetközi kérdésekről. A tárgyalásokról nyilat­kozatot adtak ki, amely megállapítja, hogy a román kormány örömmel üdvözli a népi demokratikus rend­szer megdöntésére irányú-, ló magyarországi kísérlet meghiúsítását és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánynak a törvényese ség és a nyugalom helyre- állítására, valamint a népi demokratikus rendszer és a dolgozók szociális vívmá­nyainak megőrzésére tett erőfeszítéseit. Mindkét kor­mány egyetért abban, hogy az ellenforradalmi erők fe- lülkerekedése Magyarorszá­got a szomszéd népek és Európa békéjét veszélyez­tető ' Háborús tűzfészekké változtatták volna. Nem kétséges az sem, hogy a soviniszta uszítás levitézlett erői ismét megkísérelték volna a magyar és román népet egymás ellen fordíta­ni. A tárgyalófelek egyönte­tűen megállapították — közli a továbbiak során a nyilatkozat —, hogy szük­ségszerű és helyes volt a magyar kormány azon elha­tározása, amellyel — élve szuverén jogával — a szov­jet csapatok segítségét kér­te. Mindkét kormány egyön­tetű véleménye szerint el­ismerés illeti az ENSZ azon törekvését, hogy segítséget nyújtson a sokat szenvedett magyar népnek. A két kor­mány azonban nem ért egyet az ENSZ azon hatá­rozataival, . amelyek az ENSZ alapokmányát fi­gyelmen kívül hagyják és beavatkozást jelentenek Magyarország belügyeibe. A két kormány küldöttsé­ge — megtárgyalva a je­lenlegi nemzetközi helyzetet — megállapította, hogy az imperialista reakciós erők nagyarányú aknamunkát fejtenek ki a nemzetközi feszültség enyhülésének meggátlására. E körök te­vékenységének megnyilvá­nulása az Egyiptom ellen megindított angol—francia —izraeli támadás: A két­kormány azonos álláspontot foglal el az időszerű -nem­zetközi kérdésekben, Mind-., két kormány örömmel üd­vözli a Szovjetunió újabb leszerelési javaslatát. A két kormány — a nyi­latkozat további részében,— kifejezi szilárd elhatározá­sát, hogy elmélyítsék és to­vább fejlesszék önzetlen ba­ráti kapcsolataikat és . test­véri együttműködésüket a politikai, gazdasági és kul­turális élet minden .terüle­tén. A magyar forradalmi munkás-paraszt. kormány legőszintébb köszönetét fe­jezte ki azért a politikái és erkölcsi támogatásért é?-;3é* ientős anyagi segítségért, melyet a baráti román nép és a Komán Munkáspárt Magyarországnak nyújtott- a népi. demokratikus rend­szer megvédéséhez és a sú­lyos gazdasági nehézségek leküzdéséhez. A Román Népköztársaság kormánya — közli a latkozat befejező része —. annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a bará­ti szocialista országok segít- séerével és azokkal együtt­működve, a magyár nép Te fog győzni minden nehéz-' .séget és sikeresén fog há- ladni a boldog életét jelenítő szocialista Magyarország megteremtésének útján. Az agresszorok űzessék meg az egyiptomi károkat Hírek Kozép-Keleiről Port Said (Associated Press) Pénteken elrendel­ték a brit és francia had­erők tömeges kivonását Egyiptomból. Sir Charles Keightley tábornok, a szövetséges haderők főhadiszállásának parancsnoka, pénteken Ciprusból ide érkezett, hogy kiadja a haderők ki­vonulásáról szóló parancsot. A tábornok kijelentette, hogy egy zászlóalj „majd­nem haladéktalanul“ meg­kezdi kivonulását, a szö­vetséges haderők többi egy­ségei pedig rögtön megkez­dik a kivonulást, amint az ENSZ-csapatok megérkez­nek. New Torfe (AFP) Az ENSZ főtitkársága csütör­tökön este közölte, hogy a nemzetközi karhatalom lét­száma csütörtökig elérte a 4.214 főt. Jeruzsálem, (AFP). Mér­tékadó izraeli körök pénte­ken kijelentették, hogy öt­ven kilométeres szakaszon máris megkezdődött az iz­raeli csapatok kivonása a Sinai-félszigetről. London (Associated Press) A brit alsóház konzervatív csoportjának körülbelül ötven tagja szerdán este közölte Edennel, a beteg miniszterelnökkel, hogy szembehelyezkedik a brit csapatoknak Egyiptomból való kivonásával. A csoport követeli, hegy Nagy-Britannia előbb kap­jon szilárd biztosítékokat arra nézve, hogy az ENSZ hatékonyan meg tudja vé­deni a középkeleti békét és tisztázni tudja a helyzetet a Szuezi-csatorna körül. A brit csapatok kivonása csak a biztosítékokat követően történjék meg. A kén viselők megfenye­gették Edent, hogy ellenke. *ő esetben megvonják tőle támogatásukat a naria- menlbon. Belgrad Zsivko Milics, a belgrádi rádió kairói tudó­sítója jelenti: Most, amidőn az Egyip­tom elleni agresszió befeje­zése felé közeledik, az egyiptomi kormány követe­li, folytassanak vizsgálatot és az ENSZ szervei által lefolytatott vizsgálat alap­ján büntessék meg azokat, akik az egyiptomi szuvere­nitás és a lakosság éllen elkövetett bűncselekmé­nyekben felelősek. Kairó A Tanjug tudósító­ja jelenti: Az egyiptomi kormány követeli az egyiptom elleni agresszióban résztvett •'■' há­rom országtól, fizessék meg az okozott károkat és kár­talanítsák azokat a családo­kat, amelyeknek hozzátar­tozói az agresszió során meghaltak, vagy megsebe­sültek. Az egyiptomi kormány különleges bizóttsagók fel-' állítását rendelte el' mim den tartományban, azzal, a ’ feladatta], hogy állapítsák" meg azokat a károkat, amelyeket az. ■ agregszíjrek okoztak. Külön bizottságokat" pe­dig azzal a feladattal bí­zott meg a kormány, .ké­szítsenek jelentést a port-; szaidl helyzetről. Időközben, amíg ,a kér­dések nem , oldódnak meg, az egyiptomi kernjány sün-, gős intézkedéseket fogana­tosított a. károsultak meg­segítésére. Az agre'szió ál­dozatai számára ötven mil­lió font összegű különleges' vt-oit nv’toft a kormány. Pedagógusok ériekezlete Tegnap délelőtt a nyír­egyházi Bessenyei klubban a megyei oktatási osztály és a szakszervezet értekez­letet tartott a járási okta­tási Vezetők, iskolaigazgatók I és a nyíregyházi pedagógu­sok nagyszámú részvételé­vel. Az értekezleten meg­tárgyalták a belpolitikai helyzetet, majd az oktatás­ügy néhány problémáját és a szakszervezet kérdését. Itt a fűszer- utánpótlás A napokban ű teher­gépkocsi fűszer-utánpótlás érkezett Budapestről. Hoz­lak “borsot, teát, pótkávét és különféle konzervfélesé- geket. Kalocsától és Sze­gedtől paprikát kértünk és azt is megkapjuk a napok­ban. — ' közölték munka-, társunkkal a Fűszert Vál­lalat központjában. A VÁROSI és MEGYEI MUNKÁSTANÁCSOK KÜLDÖTTEINEK HATÁROZATA: November 27-től a inegye egész területén leiveszik a munkát A városi és megyei munkástanácsok küldöttei hét­főn mintegy I50-cn értekezletet tartottak ax Irodaház­ban. Meghallgatták a Budapesten járt küldöttség be­számolóját arról, hogy mit intéztek a kormánynál. Ez­után megvitatták a jelenlegi helyzetet és határozlak a munka felvételének kérdéséről. A határozat szerint a nagybudapesti központi munkástanács felhívásához csatlakoztak és a sztrájkjog, valamint az alábbi köve­telések fenntartása mellett a megye egész területén november 27-től felveszik a munkát: 1. A megyei munkástanács megalakuló intéző bi­zottságát ismerjék el. A sajtó és a rádió tájékoztassa rendszeresen a közönséget az intéző bizottság, majd a megalakult munkástanács munkájáról és közölje hir­detményeit. 2. A megyei vezető funkciókból váltsák le azokat, akik nem élvezik a nép többségének bizalmát. 3. A forradalmi események során letartóztatottakat Nyíregyháza és a megye területén adják át a magyar hatóságoknak és azokat, akiket közbűncselekménnyel nem vádolnak, bocsássák szabadon. Az értekezleten megválasztott 3 tagú intézd bizott­ság követelése, hogy határozatukat a sajtó és a rádió szószerínt közölje. A megalakuló megyei központ i munkástanács eze­ket figyelemmel fogja kísérni, hogy megvalősítják-o a követeléseket. Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Intéző Bizottságának közleménye November • 24-én az ■MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei. ■ Intéző Bizottsága ülést tartott, amelyen fel­hívta Varga Sándor elvtár­sat, az MDB megyei végre­hajtó bizottságának volt első titkárát és Fekszi Ist­ván elvtársat, a megyei ta­nács Végrehajtó bizottságé­nak elnökét, hogy a velük kapcsolatban qktóber 29-én megjelent közleményre tá­jékoztatást adjanak. A tájékoztatás és az .ezt követő vita alapján az in­téző bizottság tagjai felhív­ták Varga Sándor és Fekszi István elvtársakat, akik eddig az intéző bizottság kooptált tagjai voltak, hogy funkciójukról mondjanak le. Mindketten lemondtak in­tézőbizottsági tagságukról, --------------^ ------------------­A tájékoztatás és a vita közlésére az intéző bizottság visszatér, s egyben közölni fogja több eddig vezető ál­lásban lévő személy levál­tására vonatkozó javaslatát is. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Szabolcs-Szatmár megyei Intéző Bizottsága. Teljes versenyhét kezdődött Melbourne-ben Szombaton, este került sor As ENSZ-köxgvülé» jelhívása: Bz anp!, francia és izraeli csapatok azonnal hagyják e! EgyFpíoniot! Az , ENSZ közgyűlése szombat esti ülésén elfo­gadta azt a javaslatot, me­lyet India és az arab-ázsiai országok terjesztettek elő, felszólítva- Angliát, Francia- országot és Izraelt, hogy ha­ladéktalanul vonjál: ki csa­pataikat Egyiptom területé­ről. Csak Anglia, Franciaor­szág, Iztael, Üj-Zéland és Ausztrália szavazott a hatá­rozat elíen. Hatvanhárom ország, köztük az Egyesült Államok és a Szovjetunió Ta javaslat mellett szavazott, tízen tartózkodtak á szává- zástól. A közgyűlés ugyani­akkor felhatalmazta a főtit­kárt, hogy folytassa,-a Szue­zi-csatorna megtisztítására, irányuló tervek' megvalósít tusát. ■ ­Hamarskjöld 5főtitkári' be­jelentette, hogy három szak­értői nevezett ki:' A szakér­tők a Szúezi-csgtorna .jbáegT tisztításának kérdésében fognak rendelkezésre álluk á középsűiyúak súlyemelő bajnokságára.. Eredmények: Olimpiai bajnok; B.gilaoövszki (szov­jet) 420 kg. Új világ- és cijmpiai csúcs., (Régi: világ­csúcs 4Í5 kg., olimpiai csúcs AOCrkg.T 2. George (USA) 412:5. kg. 3. Pignatti (olasz) 385 . kg. .4. Bochenek (len­gyel) 3á2.ö kg. 5. Kim Sung jip (kóreái) S80 kg. •tr ' : A férfi tőrcsapatbajnok' Ságban a harmadik helyért vívott mérkőzésen a ma­gyar együttes ö:5 arányban győzött az Egyesült Álla­mok ellen és ezzel meg­nyerte az olimpiai bronz ér- ímet. j A vasárnapi szünnap után j hétfőn kora reggel teljes versenyhetet'-kezdtek az olimpia' résztvevői. A 4. vérrenynapon hét úiab'aranyérem sorsa dőlt el. . Vízilabda •; Hétfőn reggel elkérzít-t- ték" áz-: olimpiái vfzPabda- •torriá' • csopof‘beosztását és sórsőlásátv Eszerint tíz ország csapata küzd majd az olimpiai bajnoki címért. ; A csoportbeosztás a kö­vetkező: A; Jugoszlávia, Szovjet­unió, Románia és Ausztrá­lia-' B: - O'arzország, Német­ország. Szingapúr. C: ...Magyarország, Egye­sült „ÄUf-mok és Anglia. ;. A, -magyar csapat cl'ő mérkőzését november 29-én Angliával .játssza.- vívás . Á. St. Kihldhe'leban négy csoportban . " megkezdődött -férít egyéni torverseny több Így például nem jutott a középdöntőbe E. Hangi arot- ti, a helsinki olimpia máso­dik helyezettje. Kiesett még a francia Lataste, a belga Deiaunyis és sajq.es,, a ma­gyar Fülöp és Sómodi is. Az A-cscportban első Gyurieza (magyar). fi', győ­zelemmel. Súlyemelés Középsúlyú sú.yemelés- ben olimpiai bajnak: Tomi Kon no (amerikai) 447.5 kg., új világ- és Olimpiai csúcs. 2. Sztyepanov (szovjet) 427.5 kg. 3. George' (amerikai) 417.5 kg. Atlétika A 200 méteres síkfutás­ban a magyar Goidoványi a 7. futamban induit. Má­sodik lett és így tovább jutott. . 800 méteres síkfutásban olimpiai. . bajnok:.. Thomas Courtney (Amerika) 1:47,1 p., új olimpiai csúcs. 2. Johnson (angol). 3. Boysen (norvég). Három előfutamban. > bo­nyolították le ugyancsak hétfőn délelőtt az. 5000 m-es síkfutás selejtezőit, A ma­gyar versenyzők közül Tá­bori a második, Szabó , pe­dig a harmadik előfutam­ban biztosan harcolta ki. a továbbjutást. A 200 ,m-es férfi síkfu­tás középfutamait is l'ebé- nyolították. A négy csoport első három helyezettje ju­tott be a keddi elődöntőbe. Goidoványi Béla az ötödik helyen végzett és így ki­esett a további küzdelmek­ből. Á gerelyvetés döntőjében megszületett az pt’étíkai versenyszémok első világ­rekordja. A norvég Enni ei­sen 85.71 méteres dobással új világ- és olimpiai re­korddal szerezte meg a ge- relyveiés olimpiai bajnok» ságát A verseny másik nagy esélyese a lengyel Sidlo a második helyen végzett és csak két centi» méterrel maradt el a nyolc­van métertől.' 3. Cibmenko (szovjet). Krasznai Sándor gyenge ereameunyel (66.03) d tizenkettedik lettv. A rúdugrók szintén nagy küzdelmet vívtak a döntő­ben. Richards, Gutowsk i (mindkettő amerikai) és a görög Rubanisz között folyt a vetélkedés az első he­lyért. Végülis kis szeren­csével — mint maga is el­ismerte — Richards győzött és ezzel megvédte Helsin­kiben kivívott olimpiai bajnoki címét. Richards egy centiméterrel megjavította saját olimpiai csúcseredmé­nyét, tehát 4.56 méteres ug­rása is új olimpiai csúcs. 2. Gutowski (amerikai), 3. Rubanisz (görög). Százezer néző volt tanú­ja a mslbournei atlétikai stadionban a 100 méteres ! női sikfu'ás küzdelmének. ! Két ausztrál, egy-egy né- jme.t, amerikai, clasz és an- jgol versenyzőn» vívott nagy küzdeinvH az első helyért. Eredmény: olimpiai baj- ■ nők: Betty Couthbé*t '(ausztráliai) 11,5. mp. 2, i Stubnich (német), S. (Mathews (ausztráliai). Labdarúgás Anglia—Thaiföld 9:1 (4:0) Az olimoiai labdarúgó­torna negyeddöntőjébe Anglián és Bulgárián ki-, vül bekerült-m^g .az Egye­sült Á’Tamok, Jugoszlávia, a «z-r-iHo-tinió. Ind-néria és India csapata. A nyolcadik részvevő kedden megren- j dezfendő Ausztrália—Japán 'mérkőzés győztese lesz. » Véí>Í£ dolgozott az Alkaloida, dapesire, de ennek, egye­lőre szállítási akadálya ‘van,1 Nincs olyan szállitóeszköf.,- zük, amelynek segítségévéi , el tudnák küldőn!, qz. .áritf. A megyei tanács segítségét, kérik ahhoz, hogy niiejpbb,’ el tudják indítani az el-ő szállítmány alapanyagot.' A Tiszavasvári Alkaloida ; Vegyészeti Gyár munkásai j megszakítás nélkül d rlgcz- tnak tizediké óta. Itor.dszé- I résén folyik a morphin' és j mellék terme keinek gyár­Itása. i. A napókbkn akarnak egy szállítmányt elindítani Bu-

Next

/
Thumbnails
Contents