Szabolcs-Szatmári Néplap - Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. október (13. évfolyam, 230-253. szám)
1956-10-07 / 235. szám
1956 október 7, vasárnap NÉPLAP § BÉCSI NAPOK \T al amilyen oknál fogva T jó későre, szeptember utolsó napjára maradt az indulás. Hajóút szeptember jvégén? És még hozzá olyan messzire? Hát nincsenek megáldva annyi realitással r rendezők, hogy legalább az időjárás válható alakulását figyelembe vegyék’ N "'s: az aggodalmaskodóknak nem volt :gazuk. Szeptember és testvéröccse, október is olyan emberül bánt velünk, hogy az minden reménységet felülmúlt. Fél kilenckor (erre az időpontra ígérték az indulást) ott volt a kirándulók serest ; Ki lódenes, ki ballonka- M -'s hátát melengette a gyenge napsugárral. Aztán lekerült a felöltő, a pulóver, s mire elindult a hajó, az időjárás legfeljebb a könnyű inget tűrte az emberen. Egyesek pedig még azt is sokallták, s napoztak Vise- g -ádig.-z igazság kedvéért meg kell jegyezni, a rohamosan melegedő idő kevés lett olna ehhez a „vetkőztetés- hez“. Csakhogy nem fél kilenckor, hanem tíz óra után lépett a hajóra az első utas, s riiég ezután s másfél óra telt el az indulásig. A szervezés tehát túlságosan óva. tos, gondos volt. Számított a ’Csőr-kelőkre, a lustálkodólíra. Az embernek az volt az érzése, hogy csupa nyíregyházi színházlátogatót vár hajó. Azok ugyanis reménytelenül hadilábon állnak a pontossággal. Az indulás percei lass 'n mégis elkövetkeztek. Fél 12- kor megoldódtak a nehéz kötelek, s a Deák Ferenc gőzös elhagyta a Molotov téri kikötőt. A téren és a hajókorlátnál még sokáig lobogtak a kendők, míg csak el nem fáradt az integető kéz. Azaz, hogy csak egy időre, mert a nagy hidakon újra és újra előkerült egv- egy búcsúzkodó rokon, és integettek azok is, akiknek a hajó utasai közt nem volt sem rokonuk, sem ismerősük. A búcsúzás megilletődött percei után még soká nem oldódott fel a hangulat. Hosszú órák teltek el, míg kelete lett a sakknak, kártyának, könyvnek és újságnak. A büféablak előtt új ismerősök próbálgatták a gyomor befogadóképességét, egy „szemfüles riporter'1 keményen vallatta a másod, kapitányt: ugyan mondja már meg, hány csomó sebességgel haladunk, mert úti beszámolójában el akarja helyezni azt a szójátékot, hogy „elindult a hajó — mondjuk — 2 csomó sebességgel és 1 csomó vidám kirándulóval. Már messze' járt a hajó, már el is feledtük a hidakat, amelyek alatt pedig emlékezetes volt elúszni, mert a hajókémény tudja, mi a tisztesség: fejet hajt az olyan tekintély előtt, mint a Margit híd. Viszont nem tiszteli a hátsó fedélzetet és koromesővel önti el a az ott ülőket. Szóval mindezen túl voltunk már, amikor hosszas recsegés és sipolás után értelmes szót is hallottunk a hajó hangszórójától. Egy női hang közölte, hogy tulajdonosát Lazarovicsnénak hívják és a hajó utasai hozzá forduljanak minden kérésükkel reggel ekkortól eddig, délután pedig emekkortól emeddig. Aztán mintha megbánta volna a szigorúságot, megigérte, hogy „rugalmas ■ lesz, vagyis magyarul nem vetni a cigányzene problémáját is. Általában ezt a fogalmat is tévesen használják. Cigányzene alatt értik azt a zenét, amit a cigány- zenekarok játszanak. Szűkebben elsősorban a „'magyar nótákat“ és az idők folyamán magyar nótává vedlett operett zenét. Vagyis mai értelemben cigányzene alatt nem a zene eredetét értik, hanem egy sajátos zenekari összetételt, sajátos zenekari hangszerelést és sajátos előadói stílust. Tehát tévesen a cigányzene alatt nem a cigányság sajátos zenéjét értik, pedig Ilyen is van. Ezt nevezhetjük tudományos értelemben cigányzenének. r TTgy hiszem, hogy az el- mondottakból világosan következik, hogy a magyar népzene, magyar nóta. cigányzene nem azonosítható fogalmak. (Az említett cikkben az iró ezeket következetesen azonos értelemben használja.) Éppen ennek a helytelen szóhasználatnak a következménye, hogy: ,.Valahányszor csak külföldön magyar zenéről esik szó, azonnal cigányt kezdenek emlegetni! Egyébként a cigányzene szó helytelen használata még kisebb baj. A nagyobb az, hogy hivatalos zenei és nem tenei köreink nagyrésze úton útfélen, itthon és külföldön az úgynevezett cigányzenének olyan jelentőséget tulajdonít, ami azt egyáltalán nem illeti meg, az Ítélkezni képtelen nagy tömeg pedig százszorosán ragaszkodik az írott és íratlan szabályokhoz. Aztán közölte az étkezés beosztását, s végül megdicsérte az időjárást. I * égi ismerősöm, B. elv- társ Debrecenből rögtön vállalkozott az időjárás- felelősi funkcióra, mondván, hogy neki gyakorlata van az ilyesmiben és tulajdonképpen már meg is kezdte a működését, ezért van ilyen jó meleg. Az ,do- járásfelelcsi funkció egyébként az egész odaúton kapós volt, csak visszafelé nem akarta vállalni senki, amikor közel 24 órán át verte a hajót az eső. Ami az étkezést illeti: eredetileg három csoportot szerveztek. Fel is írták az étkezési jegyek hátlapjára hatalmas római számokkal. Ezt azonban már az első ebédnél nem vették komolyan az útitársak. Fél egykor, az első csoport étkezési időpontjában bementek annyian, ameny- nyien csak elfértek. A többiek pedig — ha „kibírhatatlanul“ éhesek voltak, előszedték a bőröndöi.et. Előszedték, az igaz. De vagy eljutottak a hazaiig, vagy nem. Mert ez inkább olyan „koffervizit" volt. Nem belülről, hanem kívülről. Kimilyen táskát hoz magával? Vannak-e rajta külföldi szállodákból származó címkék? Mert az adja meg igazán egy táska értékét nem az anyaga vagy az ára. Irigykedve szemléltük az egyik bőröndöt, amelyen már vagy nyolc cimke díszelgett. Egyik négyszögletes, másik köralakú, harmadik háromszögű és ki tudja még hányféle formájú. Mondom, tulajdonosát irigyeltük. Egész addig, amíg a kabin félhomályából kJ nem került a bőrönd a napsütötte fedélzetre. Itt jói olvashatóan kibetűzhettük hogy minden cimke ugyanabból a városból való. Nem M. útitársunk tulajdona hanem a barátjáé, és az is csak úgy kapta a címkéi külföldi ismerőseitől a fián; kévéért. Megnyugodva lélegzett fel e sorok írója is. Még sincs az utolsók közöt, akik rövidebb-hoss^abb időre eluagyják <*z ország területét. A címkékkel ilyeténképpen felsült barátunk aztán már akkor sem tudta visszaszerezni világjárói becsületét, amikor aldunai útjáról beszélt s megemlítette, hogy nagy bajban voltak az egyik hídnál: le kellett bontani a parancsnoki hidat. Arra már nem emlékszik, hogy a hajó volt-e nagy, vagy a Duna vvküläsa, csak azt tudja mondani, hogy órákat vesztegeltek a nyílt Dunán. De a társaság már unottan hallgatta. Vagy az ebéden járt az esze, vagy a veszélyt látta távolinak: híddal i gyanis csak estefelé találkozunk valahol Komárom környékén. (Folytatjuk.) Kovácsvölgyi Sándor. Szó és felelősség — Levél Merényi Osxkárltos — Tanár Elvtársi Ne haragudjon, hogy éppen vasárnap keresem meg levelemmel és nyilvánosság előtt kellemetlen dolgokat érintek. Meg kell ezt tennem, mert köztünk — anélkül, hogy tudtunk volna egymásról — két nyilvánosság előtt tett felszólalásával olyan konfliktus keletkezett, amelynek tisztázását személyes sérelmemen túl lapunk szó és felelősségének hitele is követeli. Arról van szó, hogy a megyei pártbizottság ülésén ön felszólalt és elemezte azokat a sérelmeket, amelyek megyénk értelmiségét és általában az értelmiséget érték az elmúlt években, ön azt állította; az értelmiségnek az a sérelme, hogy kiszorult a vezetésből, csak álsérelem. Én ezt megértettem és lapunkban közzétettem. A cikk megjelenése után való napokban egy városi pedagógus értekezleten szóba került a cikk és az ön felszólalása. Az értekezle- I ten résztvevők egy része nem értett az ön megállapításával egyet, ön ezt nem hagyta szó nélkül. Felszólalt, és azt állította, hogy felszólalásában nem azokat mondta, amiket én lapunkban közöltem. Azt bizonygatta, hogy az értelmiség kiszorulását a vezetésből sérelemnek tartja, és ezt mondta azon a bizonyos ülésen is, hogy a cikkben más van, az az újságírók felelőtlenségéből született. Tehát az én felelőtlenségemből. A felszólalásokról az ülésen jegyzőkönyv készült, bizonyság lehet arra, megsértettem-e az igazságot. Arra nem is hivatkozók, hogy néhány ember jegyzet- füzetéből ugyanazokat olvashattam ki — mert utánajártam — amit az újságban is megírtam. Ezek után biztosan állíthatom, hogy a szó és felelősség megsértése önt terheli. És kétszeresen, háromszorosan terheli, mert az értekezleten résztvevők lapunkból vett, tehát lényegében egyoldalú tájékozódását kihasználva igaza védelmére engem és a lapot igazszólás dolgában nagyon enyhén szólva — elmarasztalt. Ügyhiszem nem lett volna erre feltétlen szükség. Éppen most, amikor az igaz szónak oly nagy becsülete van. Tisztelettel: Szabó György. SZÜRETEL A HEGYBÍRÓ Már csa.c nyugalmazott. Megöregedett. Megcsalták az évek Hock Jánost az Oszőlőben. Mint a fürge kis madarak a szőlőskerti lugason, ágy szöktek be az interpellálóhoz visszhangozza ezt a hivatalos véleményt. Ezzel szemben az igazság ez: Az a zene, amit a városi cigányzenekarok ma pénzért játszanak nem más, mint újabb magyar népies műzene. Ennek az újabb magyar népies műzenének feladata nálunk az, hogy alacso- nyabbrendű zenei igényeket elégítsen ki. Vagyis ugyanaz, mint a nyugateurópai országokban a kupiék, operettslágerek, másszóval a sramli és hasonló zenekarok repertoárjának szerepe.“ (Bartók': Cigányzene? Magyarzene? c. művéből.) Az előbbiekhez hasonlóan téves a népzenész és cigányzenész fogalmak azonosítása, különösen pedig általánosítása. Az, aki hivatásszerűen különböző szórakozóhelyeken pénzért zenél, — ez megélhetésének egyetlen és főforrása, — nem népzenész. Még akkor sem, ha népi zenét játszik. így a vendéglőkben és egyéb szórakozó helyeken szerződésileg alkalmazott cigányzenészek sem népzenészek. (Saját magukat sem tartják annak. Még akkor sem. ha a zenekart helytelenül népi zenekarnak nevezik.) Népzenész az a zenélni tudó (s a tudását nem zeneiskolában. — hivatásos vagy nem hívatásos, de tanult zenésztől, vagy zenepedagógustól sajátította el, hanem egyik népzenésztől, de általában önműveléssel szerezte tudását valamilyen hangszer birtokában), akinek nem hivatása a zenélés, nem ez megélhetésének forrása, s csak alkalomszerűen zepél, még ha ezért a megvendégelésen kívül egyéb honoráriumot is elfogad. Népzenész például egy kosár- vagy gyékényfonó, vagy sármunkás (és ezt iparszerűen űzi) stb., aki valamilyen hangszeren játszik és alkalomadtán tánchoz vagy mulatozáshoz zenét szolgáltat. Népzenész ez még akkor is ha cigány. Nálunk Magyarországon ma már alig van igazi népzenész. A népzenészhez azonban még hozzátartozik a népi hangszer is. A népi hangszerről talán elég annyi, hogy a gyárilag készített hangszert semmiképpen nem nevezzük népi hangszernek. A hegedű sem népi hangszer. Megtalálható népi hangszerek nálunk: a furulya különböző változatai, duda változatai, a ci- terák, a nyenyere, stb. tlasonlóan a népi zene- kar fogalom használata is téves, annak ellenére, hogy ez csak az utóbbi időben vált közhasználatúvá. Azt már eldöntöttük, hogy a cigányok nem népzenészek, a cigányzenekarban alkalmazott hangszerek nem népi hangszerek. Ebből nyilvánvalóan következik. hogy azokat a zenekarokat. melyek semmiben nem különböznek a cigányzenekaroktól, sem a zenekar hangszereiben, sem a hangszerelésben, de még csak a zenészekben sem, tudományos és elvi szempontból nem tartjuk népi zenekaroknak. Akkor sem népi zenekar, ha az előbbitől abban különbözik, hogy nem cigányzenészek a tagjai, de sem hangszerossze- tételében, sem hangszerelésében, de különösképpen az előadás stílusában és repertoárjában nem különbözik az előzőktől. Ez egy olyan helytelen irányú törekvésnek az eredménye, amelyik azt szerette volna tükrözni, hogy bizonyos népi művészetek vonalán, jelen esetben zenei vonalon, mennyire kulturált népünk, mert rengeteg ilyen öntevékeny népi zenekarunk van. Egyes alkalmakkor majdnem minden vállalati és egyéb kultúrcsoport megszólaltatja „népi zenekarát, de valóságban hivatásos, pénzért toborzott cigányzenészek alkotják ezeket. Történt ez önámításunkra, valamint annak dokumentálására, hogy a kultúrforrada- lomban ezen a területen milyen eredményt értünk el. Ez azonban egyáltalán nem bizonyítja, hogy megindult volna valami zenei fejlődés megfelelően helyes irányban, s ezen keresztül növekedett volna a zeneileg kulturált, vagy a kultúráló- dás útjára lépő egyének száma. Más kérdés az említett cikkben felvetett cigányzenészek helyzetével kapcsolatban tett megállapítások helytállósága. Ebben a kérdésben igazat kell adni a cikk írójának, sőt sok tekintetben tovább kellene menni. Erről azonban egy következő cikk keretében kívánok vá'ac^olni. Lábas Menyhért aztán röpp, elszálltak. Itt- agyták, kisemmizve még u rangjától iS megfosztották. Rég volt, amikor azt a címet viselte, hogy: Hegybíró úr — és felügyelt a hegyre, na meg ilyenkor már minden esetre olt állt a csőszház előtt az új bortól kifestve, és énekelte :zt hogy: „Igyál, igyál.. Ö kívánt legelőször „bő ozüietet, nayy csizmát“ a szőlősgazdáknak. Ügy irányította a sok banda cigányt, mint egy képzett karmestei. Ment a dáridó, olyan volt a hegy, mint gv eleven bolondos álomhistória. Dehát hol van ma már az a régi, fiatal jókedvű idő? Úgy maradt itt az anyjukkal, mint a megszedett tőke, üresen, árván, kiszáradó félben. Hol az a három szép gyermek, akiket felneveltek Mék merre ■.. Egyik tisztviselő a városi tanácsnál, másik ez, harmadik az... Haza azért most, hogy szüret volt, csak eljöttek a gyerekek a régi fészekbe. Szüret az csak egyszer van egy esztendőben, akkor igazán illik itthon lenni. Szüret? Szegény apjuk 1918 óta szőlősgazda, itt él kint az Úkisteleki szőlőben, nem sérthetik meg, hogy még most — o szüreteléskor — se nézzenek feléje. így volt aztán, hogy együtt szüretelt a Hock- familia, a nyugalmazott régi hegybírónál. János ga.da mint egy korelnök irányította a szedőket, sürgette a rokont, Siska Sándort, aki a legjobban megjárta, egész nap a teli-’ puttonyt cipelte. Hock néni csak néha száll a ve-< tésbe, főle'- az asszo* nyokhoz: ,Siessetek, da-< noljatok, beszélgessetek, mert sok szőlő fogy!“ Kopaszodott is a tőke, gyűlt a rizling, fehér gó- hér, ezerjó. Siska József st gulyáslevestől felbuzdulva már neki is állt taposni a! hatalmas taposókádba. A felesége kisérte erre a kicsapongó útra, folyton azt hajtogatva a két balett- cipőből: „Te csak táncolj, táncolj.“ A taposó pedig táncolt, a lyukon már csöpögött a mézédes nedű. A kíváncsi fehércselédek már óstolgatták volna, de az öreg furfangos gazda folyú ton incselkedett velük, azt mondogatta, hogy a taposó nem mosott lábat, hogy innák meg a mustot. Este kivételesen a szüretelésre való tekintettel, emlékeztetőül csirásgalus- kával zárult a nap. Ettek rá szagos szőlőt, ittak ízletes mustot. Na, meg lágykenyeret sütött Hock néni... így jubiláltak a vendégek csendesen, szerényen, a 78 éves Hock Jánosnál, a régebbi idők nagy hegybírójánál. P. G. A kara-kalpaki falvak új arca Kara-Kalpak Autonom Köztársaság kolhozaiban nagyarányú lakóház és kulturális építkezés folyik. Számos kolhoz új lakótelepeket épít, erre a célra több mint 5 millió rubelt irányoztak elő. A Kipcsak kerületi „Molotov“ kolhoz lakótelepére 4 millió rubelt fordítottak. A széles utcákon szép új házak sorakoznak. A falu központjában emeletes épület földszintjén helyezik el az 500 férőhelyes klubot. Az emeletet a kolhozvezetőség foglalja el. Üzletek, iskolák, erőmű, rádióadó, szabómúhely létesül. A kolhozparasztok dísznövényekkel és gyümölcsfákkal szépítik a falut.
