Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-13 / 214. szám
5956 sBsptember IS, csütörtök NfPLAP 3 Sajtótájékoztató a Honvédelmi Minisztériumban A Szuezi ügy legújabbb fejleményei Szerdán délelőtt sajtó- tájékoztatót tartottak a ÍHonvédelimi Minisztériumiban. A tájékoztatón Bata 'István vezérezredes, honvédelmi miniszter. Hazai Jenő [vezérőrnagy, a miniszter ihelyettese és Szabó István jpltábornagy, a miniszter helyettese adott tájékoztatást ínéphadseregünk helyzetéről. Az újságírók által feltett [első kérdés arra vonatkozott, működik-e már' a varsói szerződésben részvevő [államok fegyveres erőinek legyesített parancsnoksága. A honvédelmi miniszter Válaszában elmondotta: a Szerződésben részvevő államok által létrehozott poli- ifekai tanácskozó testület [prágai ülésén jóváhagyta fez egyesített fegyveres pa- irancsnokság működésére (vonatkozó utasításokat és felveket, és a parancsnokság ennek alapján megkezdte működését. A parancsnokság létrehozása taódot ad arra, hogy az érdekelt államok egységes tervek alapján készüljenek fel az esetleges fegyveres támadás elleni hatékony védekezésre. Egy másik kérdéssé! kapcsolatban a honvédelmi miniszter elmondotta. A korszerű harc követelményei az új jegyverek alkalmazását és a kiképzési módszerek átdolgozását teszik szükségessé. Néphadseregünk felszerelését ezeknek rz új követelményeknek megfelelően kell fejlesztenünk, anélkül azonban, hogy a fejlesztés túlzottan nagy terheket róna az országra. A leszerelő tisztekről és tiszthelyettesekről szólva a honvédelmi miniszter elmondotta. a Minisztertanács határozatot hozott a leszerelők megfelelő munkába állításáról. Távolról sem az a követelmény, hogy a leszerelő tisztek adminisztratív vagy irányító beosztásba kerüljenek: elsősorban a termelés megerősítését kell szolgálnia a létszámcsökkentésnek. Arra azonban ügyelni kell, hogy azok a tisztek, akik önként jelentkeztek a hadseregbe és megerősítéséért jelentős áldozatot hoztak, megfelelő megbecsülésben részesüljenek leszerelésük után is. A Honvédelmi Minisztérium más intézkedésekkel is igyekszik megkönnyíteni a leszerelők helyzetét, A katonai szolgálati idővel kapcsolatban a honvédelmi miniszter elmondotta: a haditechnika és a harcászat követelményei szükségessé teszik a jelenlegi szolgálati idő fenntartását. A minisztérium a megadott lehetőségeken belül igyekszik csökkenteni a szolgálat idejét, a páncélos fegyvernemnél például rövidesen kétéves lesz a kiképzés ideje. Egy másik kérdésre válaszolva a honvédelmi miniszter rámutatott, hogy a minisztérium behatóan foglalkozott a tényleges idejüket töltő katonák szabadságának kérdésével. Az első éves katonáknak 4, a másodéveseknek 8, a harmadéveseknek 12 nap szabadság jár. Ezen felül a parancsnok jutalomszabadságot Is adhat. A miniszter az újságírók kérdésére válaszolva ismertette, hogy a néphadsereg létszámának csökkentésével párhuzamosan a honvédség mintegy 700 millió forint értékű épületet és intézményt ad át a népgazdaságnak. Többek között ezer teljesen felszerelt kórházi ágyat és az ezekhez tartozó egészség- ügyi intézményeket, nagy befogadóképességű épületeket, mintegy ötszázezer négyzetméter alapterületű'raktárt, több, a honvédség birtokában levő kastélyt és más épületet bocsátanak polgári célokra. Átadja a honvédség például a Dózsa Lövész Tiszti Iskola pécsi épületét. A sajtó képviselőinek kérdéseire Hazai Jenő vePárizs, (TASZSZ). A volt Szuezi-csatorna Társaság kedden üzenettel fordult azokhoz a nem-egyiptomi alkalmazottakhoz, akik továbbra is szolgálatot teljesítenek a Szuezi-csatornán. Ebben szankcionálja munkájuk abbahagyását szeptember 14-én, illetve 15-én zérőrnagy elmondotta, hogy a néphadseregen belül is megtörténik az ártatlanul elitéit és megvádolt magasrangú tisztek bírói rehabilitációja. Ezeket a tiszteket részben visszahelyezték régebbi beosztásukba, részben pedig megfelelő kárpótlásban részesítették. Az ártatlanul kivégzett magasrangú tiszteket erkölcsileg rehabilitálták, családjukról pedig gondoskodtak. Felülvizsgálják azoknak a tiszteknek ügyét is, akik a Horthy-hadseregből kerültek a néphadseregbe, közreműködtek annak megteremtésénél. Ezeket a tiszteket, akik annakidején szembefordultak a fasizmussal, de az elmúlt években az indokolatlan bizalmatlanság következtében eltávolították őket a hadseregből, ugyancsak igyekeznek beosztásukba visszahelyezni, vagy megfelelően kárpótolni. „az ötösbizottság küldetésének befejezése miatt.“ (Két héttel ezelőtt a volt Szuezi-Csatorna Társaság javasolta alkalmazottainak, hogy lássák el továbbra is Sizolgálatukat az ötösbizottság és Nasszer elnök között tartandó tárgyalások befejezéséig.) (MTI.) A volt Szuezi- csatorna Társaság párizsi igazgatósága felhívást intézett a csatorna európai alkalmazottaihoz. A társaság felhívta az alkalmazottakat, hogy tegyék meg a hazatelepítésük érdekében szükséges lépéseket. Ali Szabri repülőezredes Nasszer elnök sajtófőnöke kedden este azt mondotta, hogy Anglia és Franciaország bíztatta fel a Szuezi- csatorna Társaságot a lépés megtételére, hogy megakadályozzák a csatornán folyó hajózást. „Ez a két ország — hangsúlyozta Szabri — olyan helyzetet akar teremteni, amelyben lehetőség nyílik a beavatkozásra és arra, hogy megfosszák Egyiptomot jogaitól.“ A szuezi bizottság jelentése A Menzies vezette öttagú szuezi bizottság kedden este jelentést tett közzé, amelyben leszögezi, hogy „teljes egységben és egyetértésben“ terjesztették Nasszer elnök elé a londoni konferencia többségének javaslatait. Sajnálattal tapasztalták azonban, hogy „Nasz. szer semmi áron sem hajlandó belemenni abba, hogy Egyiptomon kívül más is beleszólhasson a csatorna ellenőrzésébe, irányításába és karbantartásába.“ Eisenhower elnök sajtóértekezlete Hírügynökségi jelentések szerint Eisenhower elnök szokásos keddi sajtóértekezletén főleg a szuezi kér-) déssel foglalkozott. Az elnök a többi között kijelentette: „Az Egyesült Államok elismerte Anglia és Franciaország jogát az' erőszak alkalmazására a Szuezi-csatorna használatának biztosítása érdekében, amennyiben a szuezi viszály íendezésének minden békés eszköze kimerülne és amennyiben Egyiptom részéről valamilyen agresszió történnék.“ Az elnök azonban hozzáfűzte, bizonyos afelől, h >gy „a szuezi kérdést az ENS2 elé viszik, még mielőtt bármiféle fizikai akcióra kerülne sor.“ Angol lapok a szuezi ügyről Az angol lapok a szuezi üggyel foglalkozva egyrészt a parlament küszöbén álló1 vitájának, másrészt a volt Szuezi-csatorna Társaság felhívásának szentelik a fö figyelmet. A Times a szuezi ügynek az ENSZ elé utalását javasolja, de ugyanakkor hozzáteszi, „nem szabad abban a hitben ringatózni, hogy e kérdést tárgyalásokkal feltétlenül meg lehet oldani. Az sem bizonyos, hogy az ENSZ eredményesen működhet közre, mint döntőbíró.“ A lap szerint nem kívánatos, hogy a kormány lemondjon valamely eszközről, amelynek alkalmazása végső esetben szükségessé válhat. (Azaz az erőszakról, — a szerk.). A volt Ssuesi-esatorna Társaság vesetőinek provokációs eljárása A DUNA ÉS A DRÁVA KÖZÖTT reg, porfogó körtefákkal szegéiye- zett kövesút kanyarog a Duna és a lírává között. Aztán egy éles ív után egyszer csak nincs tovább . , s Girbegurba, vékony fatörzsből összetákolt so- jrompó jelzi: itt a határ, a túloldal már Jugoszlávia , » , Ma már egyre inkább csak földrajzi értelmezése van a határnak: területek bovattartozóságát mutatja. És ennek nyomán az élet is másabb lett itt, mint régen. A múlt — a nehéz határszéli éjszakák, a feszült légkör —, ha néha kísért, inkább csak gyötrő, izzasztó álmokban jelentkezik, vagy egy-egy meggyökeresedett, félénk mozdulatban, halk 'szóban. Egyébként csend van ezen a tájon, falán túlságosan is csend , , , Ivándárda Az útkanyarnál magyar határőr hadnagy mosolyog rám. — Igen, itt már meg kell állni — mondja —, néhány méterrel arrébb húzódik a határ. Nem kér igazolványt, elhiszi, hogy az fagyok, akinek mondom magamat: újságíró. S szolgálatkészen válaszol a kérdésekre. — Nem, Ivándárdánál még nincs határforgalom. Ez nem átlépő állomás. Csak *ni szoktunk néha átjárni, vagy jugoszláv határőr elvtársaink jönnek ide, hogy megbeszéljük közös dolgainkat. Hiszen most már együtt vigyázzuk a határt, óvjuk attól, hogy hívatlan személyek átlépjék. i— És a környékbeli lakosság, a rokonok, azok nem kereshetik fel egymást? — De, csak ahhoz útlevél kell, s máris mehetnek át. Aztán rámmosolyog megint. — Nemsokára azonban itt is megnyílnak az utak. Szemem ismét a sorompóra téved. Szinte látom, amint felemelkedik, s az első szekér átdöcög rajta, aztán trappban nekiiramodnak a lovak Béli Manasztir, vagy ahogy itt mondják Pélmonostor felé. Ez a kis határszéli forgalom többet deiejvl. ma iri az itteni embereknek, mint az egyre javuló baráti kapcsolataink új módja. Ez tulajdonképpen az igazi, valóságos érintkezés első lépését hozza. Hiszen eddig Ivándárdáról még jóformán senki sem utazott át a szomszédokhoz, rokonokhoz. Hiába lehet már útlevelet kapni, nem fizetődik ki Kelebiáig vonatozni — ott van a legközelebbi átlépőhely — aztán onnan megint vissza a határ másik oldalán mondjuk Pélmonos- torig. Ez túl körülményes, költséges és főleg — szokatlan. A kis határszéli forgalom az más! Az egyszeriben új helyzetet teremt ezen a tájon. Lippó Ez a falu néhány kilométerre beljebb van a határtól. Mégis itt már megfordult néhány vendég Jugoszláviából. Most is éppen megérkezett Ács Sándorékhoz két rokon Zomborból. Nővérei. Csak úgy ömlik belőlük a szó, az öröm. •— Bizony nem kis boldogság, annyi év után ismét látni a rokonokat. És milyen simán ment minden. Kérvény, aztán útlevél, vízum és már át is léphettük a határt Szuboticánál. Ideát nem volt semmi zökkenő, olyan udvariasan fogadtak minket a magyar hatóságok, hogy szinte el is felejtettük azt a sok bajt, rosszat, amit régen az itteni határviszonyokról hallottunk . . . Igen, a múlt lassan homályba borul. De azért Lippón itt-ott még pislákol valami. Bágyadtan, haldcklóan, de mégis . t a Panaszkodnak az itteni szerb nemzetiségű családok. Sok sérelem érte őket a múltban. De hiszen volt már három más, szebb esztendő, hát kevés volt arra, hogy jóvátegyük a rajtuk esett igazságtalanságokat is? Nézzük csak sorjában, mi történt. Rehabilitálták a kulákká minősített délszláv középparasztokat, a helybeli pravoszláv pap népfront-titkár lett, néhány szerb nemzetiségű gazda bekerült a tanácsba, törölték a korábban jogtalanul kirótt adó- s beadási hátralékokat . . . Nem volt elég? Bizony nem, maradt még a szívükben néhány tüske. Itt van az első: Zsófi néni. Mirkovics Szófia esete. Egyszerűen leváltották a tanács- elnöki posztról, azzal a megokolássaf, hogy „nem alkalmas erre”. Most az óvodában gondozónő, de csak szakácsnői fizetéssel. Aztán Mirkovics Boldizsár panasza: a tsz. könyvelőnője, Izsák Jenőné durván megsértette nemzeti önérzetét, s a járási tanács vezetői — ahelyett, hogy kivizsgálták volna az esetet, az válaszolták levélben: forduljon a bírósághoz, indítson becsületsértési pert. Pedig ez politikai ügy a javából! Ratkovics Lázár is nehéz szívvel beszél arról, hogy hosz- szú betegsége után valósággal kiűzték a tsz-ből és még a kórházban töltött hosz- szú időire szóló járandóságait sem kapta meg. Kasanini János azt sérelmezi, hogy Karasz László tsz-elnök engedély nélkül kivágatta több mint .ötven akácfáját. Talán akadnak még más panaszok is. Ha az orvoslás hiányának több okát kutatjuk ,az első lépés megnyugtató: a járási tanács és a pártbizottság vezetőiben megvan az akarat hogy megoldják a rendezetlen ügyeket Lippón. Csak valahogy nehézkesen — és tegyük hozzá, kicsit ügyetlenül — fogtak hozzá. Kezdjük mindjárt a legkényesebb dolgon: Biró György tanácselnök személyén. Ö bizony eléggé durván viselkedett itt hosszú ideig, a legfájóbb években; nem csoda, hogy szinte az egész lakosság „nem kívánatos személynek’ tartja a faluban. Erről tudnak a járásnál is. De úgy gondolták, hogy Bíró nem is tanácselnök, csak ideiglenes megbízatással vezeti a község ügyeit és szeptember elsején úgyis elmegy. Ezt viszont nem tudták a falubeliek. Hát miért nem lehetett közölni velük? Mindjárt más lett volna a hangulat. Aztán Zsófi néni . . . Ahogy elbeszélgettem vele, kiderült, hogy nagyon okos, becsületes, jószándékú asszony. Miért kell akkor annyit kertelni körülötte? Ha a falu más, jobb tanácselnököt akar, ám legyen úgy, ő belátja azt. De miért nem kaphatna valami komolyabb, méltóbb beosztást Lippón. Mindjárt érezné a falu, hogy jobban megbecsüljük a dél- szlávokat. S lehetne így sorolni tovább a jogos és talán csak vélt panaszokat. Ha a járási tanács vezetői megértenék, hogy a sérelmek szenvedett délszlávok szív® érzékenyebb — hiszen kétszeresen nagyobbnak érzik a bajukat —, akkor két. szeresen nagyobb jóindulattal közelednének hozzájuk, meg tudnának mindent, ami bántja őket, s jó szóval (ez a legfontosabb!), okos intézkedésekkel nyomban begyógyíthatnának minden sebet. De keveset beszélnek velük, $ azért valójában nem is ismerik panaszaik lényegét. Szerencsére ilyen ügyek nem fordulnak elő a többi délszláv lakta falvak ban. Egyet azonban mindenütt kérnek: a pécsi rádió kicsit terjedelmesebb műsort: sugározhatna a délszlávoknak. Talán a budapesti rádió is beiktathatna néha egy-egy szép, tartalmas adást az ő számukra. Megérdemlik! Udvar A kis falu rajta fekszik a határvonalon. Egyik része át is nyúlik deli szomszédainkhoz. Ide már külön engedély kell az idegennek, ha be akar lépni. Udvar nagyon csendes. Se vonat, se autóbusz, se vándormozi, de még a mentőautó se igen jár be a faluba. Pedig a köves útján most már nem tilos a forgalom, mint régen. Mégis valóságos senkiföldjének, elhagyatott, sejtelmes vidéknek tűnik. Talán ezért történt meg nemrégiben, hogy amikor a pécsi autóközlekedési vállalat néhány dolgozója ott járt, s véletlenül átléptek a nyomsávon, uösággal megijedtek a barátságosan mosolygó jugoszláv határőröktől. Nem értve a nyelvükön, (azok azt mondták: csak jöjjenek, nézzenek körül nyugodtan), kapták magukat és visszafutottak. Pedig, ha még elhagyatott falu is Udvar, azért a helyzet itt is derűsebb, napfényesebb már. De ideje lenne, hogy ha. többet nem, hát autóuszjáratot kapjon. Legalább a gépkocsi dübörgése szüntesse meg ezt a kissé nyomasztó és indokolatlan csendet. Hadd legyen zajosabb, forgalmasabb a; határszéli élet. Hiszen ez a jószomszédi viszony szívet gyönyörködtető zenéje E. Gov, (Megjelent a Szabad Főidben,)
