Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. szeptember (13. évfolyam, 204-229. szám)
1956-09-30 / 229. szám
4 NÉPLAP 19áS szc-pt. 30, vasárnap Szerelmeseknek való „mese" a boldogságról Keskeny ezüstkarikán díszes foglalatban sziporkázott a fillérnagyságú drágakő. Mintha minden összegyűjtött szeretet ragyogása és minden könnycsepp csillogása a briliánsba lett volna sűrítve a hadifogoly keserves három évéből. Briliáns? ... Szegény szülők gyerekei soha nem láttak olyat, nem is hallottak róla. A sziporkázó ékszer a fiú számára nem jelentett többet a szépnél, egyetlen megmaradt emlékénél. — Neked hoztam hűséges várakozásodért. A lány gyönyörködve forgatta kezében a kápráztató ékszert, mely magába gyűjtötte és a boldogságtól ragyogó arcra szórta az ezerszínű fényt. Csak nézte, nézte és az arca egyre szomorúbb lett, egyre halová- nyult. — Nem fogadhatom el, mert. ■. 5 _ ? — ;;; Más menyasszonya Vagyok. Fájdalmat hasított a susogva kimondott gyilok. Döbbenet ragadta marokra a vergődő szivet, mely tíz éven át babusgatta a szeretet lángocskából pattant első érzelmeket. Pillanatok alatt suhantak el az ifjúság boldog tervezgétéseinek emlékei. Lázongó és csitító gondolatok káosza kavargóit. A cselekvés ösztönét a tehetetlenség béklyózta le. A józan ész magától kérdezett: nem adnak tanult lányt ivaros legényhez? — Hazudtak a levelek, melyek rendületlen szeretet- ről és várásról szóltak? Porba hullt az ékszer. — A levélválaszok?.-.. Szivem szerint szóltak. Csak azt hallgattam el, hogy szivem más rabolja. Legyek felesége, anyám így akarja. Tágrameredt a szem a síró lány láttán. Magyarázat után kutatott az értelem. — És most? — Nem tudlak feledni. Beszélt a száj, visszautat keresett az ész és a szívben újra zsongott, újra fellángolt a régi szerelem. Nem volt nehéz a boldogságot régi széles medrébe téríteni. Az arany karika helyében hamar a briliáns csillogott. Am nem sokáig, mert a lánynak tette miatt tovább nem adott otthont a szülői hajlék. Megoldásként ripsz- ropszra sürgetett a házasság. Fillér nélkül? Semmi nélkül? . -. -. Óh a boldogságért mit oda nem adnánk! Az ékszerész nézte, mé- ricsgélte a csillogó tárgyat. A szerelmes pár úgy gondolta, hogy talán adnak érte eg--két százast. Elég lesz iratokra, s tán jut belőle szerény vacsorára. Tovább meg? .. -. Bíztak önmagukban, dolgos kezükben és minden új napban. Óh, hogy megörültek, s jó hogy | fogózkodtak az asztal sarkába: 15 ezret számoltak ki a gazdaggá lett pár reszkető markába..} 1956. ...Jöttek, múltak évek. Sok öröm rózsája nyílt a két szív szerelmének. Megesik, hogy néha előbb van a valóság és csak aztán lesz álom. Álmodtam. Messzi földön, nagy városban voltam. Rommá lett palota vastag alapzatát bontottuk, hogy új épületekhez legyen elég tégla. Egyszer csak fél méternyi rozsdás csőben akadt meg a bontószerszám. Mi lehet benne? ... Cselekedett a kíváncsiság. Egy mozdulat és... hol vagyok?... Káprázat?... Vakító szerencse! Csillogva-villogva, arany, ezüst, rubint, gyémánt és ki tudja milyen kincs ömlött az ölembe. „Ékszer!!!" ... Alig hagyta el számat az önfeledt kiáltás, emberek rohantak oda, tizen, húszán, százan, vagy ki tudja hányán. A kincs miatt egymást cibálták, lök- dösték. Markolták a kincset, ki hol, amennyit csak elért. Mire feleszméltem a földre tiportan, — ruhám leszaggatva, zsebem kifosztottan — csak egy briliánsgyűrű lapult a markomban. — Apukám hét óra! Tessék felébredni. Hallom Évi hangját csilingelni. — Aputám hétója. Men- jünt óvodába. A kis Tomi fiam bújt hozzám az ágyba. Nyitom a szememet, valóság? Vagy álom? A két kis csöppséget magam mellett látom. Szóltam boldogan. — Gyertek csak, nézzétek mit szorongat markom. Gyere édes nézzük. Párom közelebb jött és nevetni készült. Amikor ki- mondtam a bűvös „briliáns“ szót, ragyogott a szeme, mint hogyha igaz vóna. Simult a két gyerek. — Nekem apu, nekem! Mutasd csak hadd nézzem! — hízelegtek egyre. — Közelebb, közelebb. Ide az ölembe. Odafurakodtak. Nevettek, ujjongtak. „Valami nagy dolog" — párom szentül hitte. „Milyen a briliáns?“ — Évi ezt kérdezte. „Mutasd csat aputám!" — Csókos piros arccal kérte kis Tomikám. Lefogták a karom és csiholtak, visongtak, hogy mutassam meg végre mit szorongat markom. Mi lehetett benne?! Briliáns biz nem volt. Néztek kíváncsian: egy leszakadt inggomb. Lett olyan kacagás, hogy a szoba zengett. Arcuk piros rózsa, a szemükben pedig ezerszínű élet! A briliánst így drágább kincsre váltva, igaz szeretettel öleltem meg őket a nagy boldogságban. OROSZ ANDRÁS. 'DíLafaLkaL LtaeLek ív, A búrok a háborút elvesztették a hatalmas túlerővel szemben, de politikai síkon tovább toj- tatták harcukat. És ezt a harcukat siker koronázta, Előre bocsájtort), nem fogom összehasonlítani a filmet a regénnyel, ugyanis az utóbbit még nem olvastam. Csupán Palotai Boris új filmjéről, az őszi évadban elsőként bemutatott magyar filmről mondom el véleményemet, ösz- szegeve azt mondhatnám: olyan az „Ünnepi vacsora”, mint az olyan leves, amelyből a gazdasszony kifelejti a sót, vagy keveset tesz bele. Ebből a filmből is hiányzik a só. Olt van az valahol, csak fel kellene egy kissé kavarni az ételt, hogy izes legyén. Sajnos, hogy a film alkotóinak nem sikerült érdekesebb, színesebb filmet készíteni erről a témáról. Mi is történik tulajdonképpen a vásznon? — Varsa főmérnök, a sokáig mellőzött „régi szakember” Kossuth-díjat kap. A téma nagyon új, és helyes, igaz. Felesége — a nagy polgári fgényűzésben nevelt szeszélyes asszony — ennek örömére ünnepi vacsorát rendez, amelyre meghívja hasonszőrű rokonait. Varsában, — amikor azt tervezgeti, hogy hóvá is költse a Kossuth-díját, falébred a munkás fiú, segíteni szándékszik szegényebb rokonain. Erről a szándékáról még akkor sem mond le, amikor azok — az ünnepi vacsora alatt — félreérthetetlenül megmagyarázzák a főmérnöknek, hogy a UilO május 31-én megalakult a Délafrikai Unió nevű államszövetség, pénzt nem fogadja«: el, hogy nem ők taszították el maguktól, hanem a felesége szeszélyei, előítéletei távolították el az osztályától. Varsa látszólag visszatalál osztályába, feleségével is megbékél, azonban ezt nyilvánvalóan annak köszönheti, hogy rokonai lemondtak a felajánlott támogatásról. A film érdekesnek indul, de a mondanivaló majdnem elvész. A végén a sok apró konfliktusból a fő mondanivalót nehezen tudja összeválogatni a néző. A film szereplői, a színészek színe-java — Tólnay Klári, Básti Lajos, Tőkés Anna, Ascher Oszkár, Makláry Zoltán, Bulla Elma, Ladányi Ferenc, Kállai Ferenc, Ruttkai Éva, Berek Kati, Olty Magda, Kováts Terus, Szirtes Ádam stb. — Szerepük azonban nem ad lehetőséget mélyebb ábrázolásra, talán Básti, Ladányi és Berek Kati (Lázárék ott az ünnepi vacsorán kitagadott lányának alakítója!) szerepkörén kívül. Révész György, a film fiatal rendezője igyekezett érdekessé tenni a filmet, de Végül ni ás megoldás hiján Ismétli az asztal körüli beállításokat. Mindent összevetve: tanulságos, de nem eléggé igényes film az „Ünnepi vacsora”. Kenyeres Irma. amelynek tagjai Natal, Oranje, Transvaal és Fokgyarmat. Az államszövetség székhelye ma is Cape town, kormánya és a minisztériumok Johannesburgban, főbírósága pedig Bloomfonteinben székel. Ha a nagy afrika-kuta- tók: Livingstone és Stanley ma felkelnének sírjukból és újra végigjár- ! nák egykori felfedező útjaik ösvényeit, nehezen ismernének rá Afrikára, Az egykori áthatolhatatlan dzsungelek helyén ma városok emelkednek hatalmas felhőkarcolókkal, egyetemek, szállodák, gyárait:. színházak, modern bérházak. Johannesburg' utcáin hatalmas neonfényes reklámok csalogatják az idegeneket egy és kéinetes társasutazásra a Délafrikai National Parkba. A Nemzeti Park — mely éppen olyan hatalmas területen fekszik, akárcsak az Egyesült Államok vagy Japán Nemzeti Parkja. A kiránduló turisták Johannesburgból indulnak hatalmas emeletes autóbuszok kitűnő autóutakon haladnak, gyónjörü tájakon keresztül messze északra egészen az egyenlítőig, a Viktória vízesésig. A vízesést a bennszülöttek nyelvén Moszivatu- nya-nak hívják, ez magyarra fordítva „füstölgő vizet'“ jelént. És valóban találó ez az elnevezés. A vízesés felső pereme 1808 méter széles. A Zambézi vize itt hirtelen lebukik a bazalt 40—100 méter széles kanyonjába, egyetlen, 119 méter magas vízeséssel! Azután ebben a kanyonban folyik tovább zegzugosan a Zambézi folyó vize, és csak 50 kilométerrel lejebb szélesedik ki megint a völgy. Ezt a nagyszerű vízesést Livingstone látta először 1855-ben, mint európai ember. Leírásaiban oly nagyszer űnek leste tte, hogy túlzásnak tartották. Ma már ezrek és ezrek csodálhatják a természetnek ezt a nagyszerű alkotását, mert vasút vezet itt keresztül Katanga felé és hatalmas emeletes autos buszok kíváncsi turisták1 ezreit szállítják a vízeséshez, Livingstone egyáltalán nem túlozott. Különöse . árvíz idején, amikor a Zambézi irtózla- tó víztömege egyetlen sző-, késsel, mennydörögve om- lik bele az infernális szakadékba, szinte lenyűgöző a látvány. Képzeljük el, hogy a megáradt Duna a Gellért hegy tetejéről tel-; jesen függőlegesen omol-J na le. De itt van Afrika másik természeti csodája; a 6010 méter magas vutw kán: a Kilimandzsáró. Ittj fent a magasban alpesi panoráma tárul a turista szemei elé. Micsoda csodálatos ellentét! Odalenn száraz forróság, pálmák sűrűje, örökzöld őserdők, s íme itt fenn, majdnem éppen az egyenlítőn ma-j gán, tündölő fehéren ra-< gyognak a hómezők gí meg-megropannak a lefele csúszó gleccserek. A Kilimandzsáró alapterületének hossza 90 kilométer, szélessége 60 kilométer. \ Balatont tehát bőven eltakarná, s a Bakonytólí lenyúlna messze Somogyba. A turistáknak az idegenvezetők nemcsak a) gyönyörű tájakat mutat-j ják meg, hanem az úti mentén található bennszülött falvakat is, ahol ai bennszülöttek ősi néger! táncokat mutatnak be a kíváncsi turistáknak. Ez hát a mai Délafrikai külseje, dr. Louis Boa hazája. Dr. Horváth Sándor.' Néhány szó az „Ünnepi vacsorádról Pirosán teltarcú. hullámos hajú szőke legényember Illés László. Alig három hete került a tisza- vasvári Munka Termelőszövetkezetbe, mint kihelyezett mezőgazdász. Kezdetben kicsit szerény szűkszavúsággal beszél, ahogy ülünk és ismerkedünk a tsz. tiszta, szépen berendezett irodájában. Magától két betűt se mond. Minduntalan kérdezni kell, míg rövid mondataiból összegyűlnék a következők: Az érettségi után a debreceni Mező- gazdasági Akadémiára iratkozott be. Mielőtt ez — Egy munkanaplót vettem. Nagyon fontos feljegyezni a végzett munkát, az esetleges észrevételekét. Lehetetlen mindent csak úgy fejben tartani. — Aztán munkához látott? — Nem éppen azonnal. Előbb ismerkedtem az emberekkel, a szövetkezet vezetőségével, a területtel, tanyaközponttal. Különösen Liszkai elvtárs év augusztus 30-án, hu- szonnégyéves korában tetette volna az utolsó vizsgát, pályázatot kellett beadnia: hova vágyna a vizsga sikerültével. A Ti- szavasvári Gépállomásra szeretett volna kerülni. Ügy lett. Aztán: szeptember elsején a megyei tanácson volt, másodikán az új munkahellyel barátkozott, hafmadikán a gépállomási értekezleten vett részt. És negyedikén7 Ekkor jött ki először a termelőszövetkezetbe. — Mit tett legelőbb? Most már bátrabb a hangja: segített ebben, aki harmadik éve mezőgazdász itt. Már a közös szakma alapján is, vele kötöttem legelőbb jó barátságot. Egyébként két agronó- mus kell ide, mert a téesz 2200 holdas birtokon gazdálkodik. Szép és eléggé kedvező összetételű jószágállománya, öntözéses kertészete, halastava, méhészete, két gépkocsi-, ja és még sok minden egyéb vagyona van. Illés László — Vett-e észre mindjárt olyasmit is, ami nem éppen mondható kedvező tapasztalatnak? — Az első napokban furcsának találtam, hogy kevés fiatal dolgozik a szövetkezeiben. Én úgy — Meg. Különösen sok fiatal jár az Alkaloidába a téglagyárba. Azt tartják: náluk nélikül is boldogul a szövetkezet. De ez mégsem így van egészen. A téeszből meglátásom szerint, mindjobban hiányzik a fiatal munkaerő. A lehetőségek egymásután vetődnek fel, amiket a minél előbb annál jobb elv alapján kell megvalósítani. Egyik ilyen a gazdálkodás belterjesebbé tétele — tüzesedik bele mindjobban a beszédbe a hullámos hajú fiatal mezőgazdász. — A Keleti Főcsatorna a szövetkezet birtoka mellett tartja a sok vizet. Ezt a lehetőséget jobban ki lehetne használni a kér-* megtalálja képzeltem el, hogy nem* csak idősebb emberek, asszonyok lesznek itt, hanem a fiaik, leányaik is, — S hogy miért nem így van. persze megérdeklődte. tészet és általában az öntözéses terület növelésével. Ezáltal több munka-* erőre lenne szükség. És ehhez kellenének a jó derekú, vidám fiatalok; Anyagilag is jól járná-; nák szüleikkel együtt, mert hiszen a nagyobb jövedelem minden munkaegységet értékesebbé tesz. No lám, egy kicsike’ szakmai kérdés, friss tapasztalat és a jövő terve úgy fújja el Illés László1 szótlanságát, mint viharos forgószél a könnyű szál-! maszálat. Beszéde egyrá bőségesebben árad. Hogy* most van kialakítás alatt a szakszerű vetésforgó,! ami jobb talajmű velőst,] nagyobb terméseredményeket fog jelenteni. Ez* A kezdet: egy munkanapló Itt a Főcsatorna! 1948.1
