Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1956-08-11 / 187. szám

N E P L ' P

1958. augusztus 11, atomiját

fl gyümölcstermelők értekezletéről

Korábban hírt adtunk arról, hogy többszáz gyümölcstermel 5, a közigazgatás szakemberei és tudományos kutatók augusztus

7-én értekezletet tartottak Nyíregyházán.

A vitaindító beszámolót Nagy Sándor megyei kertészeti felügyelő tartotta. Az almatermelés jelentőségének és az elmúlt évek telepítési, termelési eredményeinek ismertetése után helyesen irányította a jelenlévők figyelmét a napi teendőkre. Hangsúlyozta, hogy az eddigi gyakorlat szerint a gyümölcsösökben augusztus közepén leálltak a permetezésekkel, ,ami szerinte helytelen. Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy az, addig minden kártevőtől megvédett gyümölcsösök ilyenkor kapnak pajzstetű fertőzést. Ezért javasolta az értekezlet részvevőinek a 3 ezrelékes nikotinos oldattal való permetezés folytatását, amely a pajzstetű mellett elpusztítja az ilon- cát is.

Továbbképzést...

Foglalkozott Nagy Sándor a szüret, a szállítás, tárolás állandóan visszatérő hibáival. Termelni ugyanis minőségben sokkal több jó almát termelünk, mint ami fogyasztásra kerül. Sok helyen 20—30 százalékos veszteség is van, amíg az alma a fáról a rendeltetési helyére kerül. Javasolta 6 napos tanfolyamok rendezését azok számára, akik az alma szüreti és utána következő munkálataival foglalkoznak.

Szóvá tette Nagy Sándor, hogy államunk az eddiginél jóval nagyobb ősz- szeget fordítson a jó jövedelmet hozó export alma

árából gépek, felszerelések vásárlására, almatárolók és bekötőutak építésére. Ezek a befektetések a szüreti, tárolási veszteségek csökkenésében gyorsan megtérülnek. A termelőkkel

nagy egyetértésben elégedetlenségét fejezte ki a vegyipar irányába, amiért igen sok védekezőszer megbízhatatlan hatású. Beszélt a védekező szerek árának csökkentéséről is, különösen a nikotin árát tartotta magasnak. Javasolta a kereskedelmi szerveknek,

hogy a többlettermés, illetve a jobb minőség után ne pénzbeli prémiumot fizessenek, hanem nikotint adjanak.

Mindezekben a kérdésekben igaza van Nagy Sándornak, ezt a hozzászólók is alátámasztották. — Amikor ezekkel egyetértünk, megjegyzéssel is tartozunk a beszámolóhoz. — Habár a hozzászólók közül Vince József elvtárs a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője és Kótun Károly elvtárs az állami gazdaságok igazgatóságának helyettes vezetője mondhatni a hiányosságokat pótolták, mégis két dologra ki kell térni.

Kevés szó esett a nagyüzemi termelésről

Egyik ilyen hiány volt, hogy nem ismertette kellően Nagy Sándor a nagyüzemek előnyét és az eddigi eredményeiket. A szakcsoportokról pedig, mint a nagyüzemi termelés egyik fokáról szinte megfeledkezett. A termelőszövetkezetek mellett, mint azok csiráira, a szakcsoportokra, igen hangsúlyozottan hívta fel figyelmünket a legutóbbi Központi Vezetőségi ülés is. Különösen egy olyan értekezleten, ahol nagy számban vesznek részt egyénileg dolgozó parasztok, világosan be kell bizonyítani szakmailag is, hogy a jövő a nagyüzemeké, mert ezek olcsóbban, kevesebb kézi munkával nagyobb eredményeket érnek el. Ezt nem kisebb dolgok, mint a tények igazolják.

Másik dolog, amit a jogos követelések mellett meg kellett volna említeni, a termelők hozzájárulása a fenti hiányok megszüntetéséhez. Csak egy kérdés, a tárolók ügye. Államunk egyelőre és még néhány évig nem lesz abban a helyzetben, hogy jó termés esetén néhány hét alatt minden mennyiséget felvásároljon, elszállítson és raktározzon. Várható lesz továbbra is, hogy a termés egyrészét csak a késő őszi hónapokban, vagy tavasz- szal tudja átvenni a kereskedelem. Ez azt jelenti, hogy az erősebb termelő- szövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok maguk is foglalkozzanak egyéni erőből tároló építéssel. Annak az egyéni termelőnek, aki 80—100.000 forintot kap az almájáért, nem nagy megerőltetésbe kerül egy kisebb almatároló megépítése. A hiányosság felszámolásának tehát kettős útja van: az eddiginél na- gyobb állami támogatás és a termelők önereje.

Az értekezlet tanulságos és segítő volt az utóbb említett hibái ellenére is, úgy a hozzászólások, mint a Nagy Sándor beszámolója.

Csikós Balázs.

Vita az ifjúság időszerű kérdéseiről Amilyenné mi neveljük Hiúságunkat, olyan lesz szocialista társadalmunk jövője'

Nem közömbös az senkinek sem de a népi demokratikus államunknak sem, hogy milyen ifjúságunk testi és szellemi nevelése, a jellembeli tulajdonságainak alakulása és fejlődése. Nem lehet eléggé vitatni azt, hogy ma amikor a társadalmi és gazdasági berendezkedés igen mélyreható átalakulásának korát éljük, éberen kell őrködnünk legértékesebb kincsünk: gyermekeink jövője felett.

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK által nyújtott nevelés megfelelő. Hiba talán ott van, hogy kissé túlterhelik a gyermekeket. Nagyon sietnek a meglehetősen nehéz tananyagot átadni. A torna és énektanítást rendszerünk a gyakorlati élet szemszögéből nézve nem megfelelő. A gimnáziumokban azonban még mindig nem az életre nevelik az ifjúságot. Igen sok nehézösszeállítású és főleg igen nehéz stílusú tankönyv van forgalomban. Sók tananyaggal teljesen feleslegesen terhelik a diákokat, szinte elveszik a kedvüket a további tanulástól. Kétségtelen tény azonban az, hogy ifjúságunk általános műveltsége, iskolázottsága sokkal nagyobb, mint a múltban volt. A tudás és az ismeret elsajátítása azonban egymagában még nem emeli fel az ifjú embert az erkölcsi gondolkodásnak olyan fokára, hogy képes legyen akár az életét is feláldozni a becsületért, a kötelesség teljesítéséért. Ifjúságunknak ezt az erkölcsi felkészültségét csak céltudatos neveléssel érhetjük el. Ennek a neve- lőmunkánák már a legkisebb korban meg kell kezdődni és állandóan kell folytatódnia. Nyugodtan beférne hetenként az órarendbe egy óra, a mindennapi gyakorlati életről, a helyes erkölcsi magatartásról és az időszerű országos feladatokról, stb. így talán kiküszöbölnénk azt, hogy a leérettségizettek egyrésze azt képzeli: az érettségi

bizonyítvánnyal együtt kapott egy íróasztalt és 1200 forint havi fizetést.

MI (JGY LÁTJUK, hogy 18 éves korig nagyobb hiba a középiskolákba került fiataloknál nem igen fordul elő. De más a helyzet azoknál, akik a VIII. általános után nem tanulnak tovább és falusi ifjúságunknak nagyobbik fele idetartozik. A 14 éves kortól 20 éves korig — ez a kritikus időszak. Itt az életben a nevelést a DISZ volna hivatva átvenni. A mindennapi életben azonban ezen a téren sok javítani való van, DISZ szervezeteink ugyanis nem elég aktívak, nem ölelik fel az egész ifjúságot. Bizonyos közömbösség tapasztalható a DISZ-szel szemben a tanácsok részéről is. Az ifjúság segítségét a falu szocialista fejlődése nem nélkülözheti. Legyünk meggyőződve arról, hogy ifjúságunkban fel lehet ébreszteni minden érdeklődést aziránt, ami a község fejlődése szempontjából fontos és kívánatos. A tanács az ifjúságban minden községi feladat megoldásához nagyszerű segítőtársat kaphat és ugyanakkor nevelődik a fiatalság is. Legyen a végrehajtó bizottság elnöke a DISZ veztőségének tagja. Közösen, szervezetten igyekezzenek lekötni az ifjúságot kulturális és sport megmozdulásokkal, kirándulásokkal. Falusi ifjúságunk jó része úgy nő fel, hogy egyáltalán nem ismeri például Budapestet, vagy fogalma sincs arról,

hogy hogy néz ki egy bánya, vagy egy gyár. Megérné az áldozatot, ha tanulmányi kirándulásokat szerveznének a falusi DISZ- szervezetek. Sajnos, a falusi sportkörök sem kötik le ifjúságunkat.

MINDEZEKEN KÍVÜL meggondolás tárgyát képezhetné az is, nem volna-e helyes, ha az állam nem 20 éves korban, hanem már 18 éves korban átvenné az ifjút a tulajdonképpeni katonai ellenőrzésre, illetve kiképzésre. Nagyon gyakran hallhatunk olyan hangokat a 18—19 évesek részéről, hogy minek iparkodjanak pályát választani, vagy elhelyezkedni, amikor úgy is katonának kell menni. De ezenkívül szintén a kritikus időszakban kötné le a katonaság az ifjúságot.;

Lehet még foglalkozni helytelen családi nevetés kérdésével. Úgy gondolom, helyes lenne, ha veszélyeztetett kiskorúak érdekében, a nevelő munkán túl a jelenlegi törvényeink szellemének teljes épségben tartása mellett olyan rendelkezéseket léptetnek életbe, amelynek alapján büntetőjogi felelőséggel tartoznak és fenyíthetö lenne az az apa, vagy gyám, akinek felügyelet és gondozás hiánya, vétkes mulasztása következtében gyermeke vágj' gyámoltja elzüllik.

A jogszabályok holt betűiből azonban csak akkor lesz termékeny, élő valóság, ha gondoskodunk arról is, hogy a jogszabályok nemes elgondolásai irányítói legyenek a gyakorlati életnek. Ne féljünk válogatni az eszközökben a cél érdekében, mert amilyenné mi neveljük ifjúságunkat, olyan lesz szocialista társadalmunk jövője. , in Dr. Aánássy Jsfytffl.

StíítlítSí!l8!!!I!t!l!tlt!HlfllIIfMltMlttlttlltttflItitlllMIUIHMIIIIt!f lllllfllítllff l!f! tilt! millllflltf11*1(11111«4l!fHmilltülltUtllimfItf tllHflf tlt»lltltfflHlll»»ll»»»»!»»»fItllttl(tillillftlflft (tlfItttltlltlllf tlltlttttlllf MtllfimitltlttltHIftimilttttFll••««•MlHmilltfttfAtYtii«

Asm«** Jenő t

HUNYADI JÁNOS*

II.

Ez a „két fronton” való harc, a haza igazi érdekeinek tisztánlátása, politikai, emberi következetesség, megalkuvás-nélküliség; ez fűzi össze legerősebben, s állítja a magyar történelem láncában a fő helyekre szabadságmozgalmaink vezetőit. Bennük, általuk e kettős küzdelem irányításában burkoltan, több áttétellel az elnyomott nép vágyai törtek felszínre tudatosan-öntudatlanul, Azé a népé, amely a kettős küzdelmet legradikálisabban —, de akkor éppen ezért irreálisan — Dózsa zászlai alatt folytatta, önállóan. Így volt ez Bocskainál, aki a hajdúk élén indult küzdelembe, miközben — egyik kapitánya szavaival — „nagy hallgatásban vannak az urak,” S míg sorra igyekszik megnyerni a rendeket, rövidesen már a belső megalkuvókkal, korlátolt, szűk érdekeik sáncai mögött széthúzást támasztó nagybirtokosokkal kénytelen hadakozni. Bethlen ez erdélyi urak, megyék gáncsoskodásának paralizálásával építi ki az erős erdélj^ államot, az egész ország függetlenségéért. Zrínyi Miklós, korának legtisztább elméje élete vége felé súlyos mondataiban a kettős küzdelmet jelölte ki célul: a Habsburgok és ugyanakkor a rendi anarchia, a „rossz magyarok” ellen. — Egyre komorabban emeli fel szavát az elpuhult, léha nagybirtokos osztály, az „eltunyult nemes”, a nemzet boldogulásának elgáncsolói ellen: a haza védelmét a „földnépére” kell alapozni. Miután pedig a jóslat rövidesen beteljesült, a Dózsa kereszteseire emlékező kurucok, bujdosók küzdelmeiből megszületett Rákóczi szabadságharca, elöbb-utóbb ismét a régi, tragikus helyzet állt elő. A vezetést kézbe keríti? nemesség, majd

* Megjelent az Űj Hang 1956 augusztusi számában,

íőnemesség visszataszító önzése, tehetetlensége, visszaélései bomlasztják a nemzeti egységet, s a felettük fenséges komolysággal álló vezérlő fejedelemnek küzdenie kell a kishitüekkel, árulókkal, akik „magok haszna keresésével nyo- morgatják az szegénységet”, bukás felé vezetik a mozgalmat. Mennyire egybevágó, mennyire tragikus képei a magyar történelemnek: a Bocskay szerencsi

vagy korponai gyűlésen megjelent rendek handabandázása, az ónodi ország- gyűlés botránykavaróinak tülekedése, vagy akár a debreceni padsorokban 1849-ben a béKepártiak rágalmazásai, sivár szóhadjáratai. S mennyire szomoiú folytonosságát adja meg a közbülső koroknak előbb is, később is, a legújabb időkig az uralkodócsztályok, vezető rétegek lelkiismeretlen országvesztésc, ahogy — egymással is klikk-harcokba bonyolódva — adták-veiíék, idegen piacokon árulták a népet, szűk érdekekből kótyavetyélték el a nemzet energiáit.

Ha jól meggondoljuk, e szégyenteljes jelenetek nagyon is szerves előzményei ott lelhetők fel már a XV. század 30— 50-és éveinek országgyűlésein, országla- nácsain, sőt már hamarabb, lényeges eredmények, a védelem komoly megszervezése nélkül feloszlott diétákon. — Eközben az előrenyomuló török hatalom a balkáni népek nagy részét lotiporva, szinte évente dúlta végig a Dráva-Száva közét, Erdélyt, gyakran a Dél-Dunántúlt, s a török krónikás leírhatta — mint 1438-ban — hegy: „negyvenöt napig gázolván, tipratván Magyarországot . . . egyetlen gyaur sem szegült ellene az uralkodónak . . .” Az előzmények ott jelentkeznek a politikai élet szálait bonyolító főúri szövetségek praktikáiban, a feudális anarchiát konzerváló, a külső veszélynek hátat fordító bárói ligákban, egyre agresszívebb Habsburg trónigények útcsinálóiban. Azokban a boszorkánykonyhákban, ahol annyi rágalmat, gáncsot, talán orvgyilkossági kísérletet íoztek, agyaitak ki a kor legnagyobb embere — Hunyadi János ellen. Es ez az előzmények másik — fontosabb — oldala. Ahogy a kortárs Thuróczi irta: míg az ország vezetői „kölcsönösen kitöltötték egymáson rablási és gyilkolási kedvüket, sem a hazával, sem a fenyegető veszedelemmel nem törődtek”, akadt egy férfi, aki „keserű szívvel vette” az ország pusztítását, s aki „annak a szörnyű felfordulásnak idején” élére állt a küzdelemnek. Hunyadi volt, aki a nemzet érdekeinek évszázadokra érvényes komplex védelmét először mondta ki és hajtotta végre — ez fűzi ót mindennél erősebb szálakkal a következő század nagy magyarjaihoz.

Kormányzóságának második évében, 1447-ben kelt oklevelében olvashatjuk, hogy fő hivatásának tartja az ország állapotait megreformálni, az országét, „meiyet sok éve a belső és külső ellenség támadásai egyaránt marcangolnak.” E „két fontos” harc változatos formái töltik ki egész életét. Érett férfi, képzett hadvezér, a negyvenedik évéhez közel, amikor a király környezetéből — több éves itáliai, csehországi tortózkodás után — 1439-ben a végvonalba kerül, hogy új alapokra fektesse, átszervezze az ország védelmét. De alig aratja első győzelmeit a törökön, egy év leforgása után már a „belső ellenség” ellen kell használnia kardját. 1440 nyarán fegyverrel veri szét a belhábcrút támasztó bárók egyesült hadait. Majd űjabb győzelmek a törökön, s 1442 tavaszán, úri seregek nemlétében, fegyverbe hívott parasztokkal űzi ki Erdélyből az ellenséget. Ezután nagyarányú támadó hadjárat szervezéséhez lát hozzá, s másfél év múlva olyan mélyen hatol a török birodalom testébe, mint előtte vagy utána senki — Szófiáig és azon túl űzi, hajtja maga előtt a török hadakat. Európai hírnév, általános felbuzdulás: mindezt újabb lehetőségként ragadja m»g nagy célja érdekében, hogy kiűzze a tö-»

rököt Európából. Szövetségi hálózatot épít ki a Balkánon — az albán Szkan- der béggel, a bosnyák királlyal, moldvai, havasföldi fejedelmekkel. Újabb nagy vállalkozását, mint ismeretes, a keresztény szolidaritás rozoga szólamai mögött megbúvó tehetetlenség és árulás Toppantotta össze Várnánál. Visszatérve újabb, többéves birkózás kezdődik a Garai-Cillei-Szécsi féle bárói önkényeskedésekkel. Általában véve, ezt a tizenhét évet, Hunyadi országos szerepét a politikai életnek egyfajta sajátos árapályszerű mozgása jellemzi. Ha Hunyadi pozíciója valahol átmenetileg megrendült, rés keletkezett, a bárói anarchia dagálya azonnal fékevesztetten tört elő, s hónapokra vagy évekre elöntéssel fenyegette az országot. Hunyadinak minden esetben heroikus küzdelemben kel-, lett lépésről-lépésre visszaszorítani, egyre szélesebb támaszt építve ki a társadalom rétegei közt. Így történt kor-' mányzósága első két évében, amikor a; nagy törökverő gondos, szívós politikai,; államférfiu munkával állitotta helyre a belső rendet, törvényt. Mögötte már kialakulóban a Hunyadi-párt, familiárisaiból, köznemesekből, városi polgárokból, s rá tekint bizalommal a kiváltságok sáncai mögül a köznép. Ezt kísérelte meg a rigómezei vereség, 1448 után is, kedvezőtlenebb körülmények közt, egyes ligákkal szövetséget is kötve, másokat; elszigetelve. Élete utolsó, legnagyobb diadalát is az uralkodóosztály tüntető tavolmaradása mellett vívta meg. Az or- szág teljes hódoltatására jött roppant méretű szultáni haderőt — a krónikás szavaival —■ „paraszti kéz verte le”; míg a főurak és köznemesek váraikba .húzódtak, igyekeztek minél messzebb ’lenni a végvonaltól, a bandériumok nem mozdultak — parasztokból, kapásokból. városi polgárokból, deákokból rekrutálódott keresztesek verték el háromhetes súlyos ostrom után Nándorfehérvár falaitól a szultáni hadakat 14^6 júliusában. Keserűen, gúnyosan irta. Hunyadi győzelmi jelentésében a királyi (Folytatás az 5. oldalonj