Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. július (13. évfolyam, 154-177. szám)
1956-07-04 / 155. szám
NÉPLAP 1956. július 4, szerda Aw, S5KKP Központi Bizottságiunk határozata a személyi kultusz és következményeinek leküzdéséről (A határozat első részét tegnapi számunkban közöltük.) A kommunista párt a lenini útmutatásokat teljesítve, hozzálátott az ország szocialista iparosításához, a mezőgazdaság kollektivizálásához és a kulturális forradalom végrehajtásához. A szocialista társadalomnak egy egyedülálló országban folyó építésével kapcsolatosan e hatalmas feladatok megoldásának útján a szovjet népnek és a kommunista pártnak hihetetlen nehézségeket és akadályokat kellett leküzdenie. Országunknak történelmileg igen rövid időszak alatt, mindennemű külföldi gazdasági segítség nélkül meg kellett szüntetnie évszázados elmaradottságát, új, szocialista alapon kellet átépítenie egész népgazdaságát. Ez a bonyolult nemzetközi és belső helyzet megkövetelte a vasfegyelmet, az éberség szakadatlan fokozását, a vezetés legszigorúbb centralizálását, ami szükségképpen negatív hatással volt egyes demokratikus formák fejlődésére. Országunknak az imperializmus egész világával folytatott kíméleten harc során bizonyos mértékig korlátoznia kellett a demokráciát, amit igazolt népünknek a kapitalista környezetben a szocializmusért vívott harca logikája. De a párt és a nép ezeket a korlátozásokat már akkor ideigleneseknek tekintette, amelyeket ki kell majd küszöbölni, amint erősödik a szovjet állam, fejlődnek a demokrácia és a szocializmus erői világszerte. A nép tudatosan vállalta ezeket az ideiglenes áldozatokat, mivel napról-napra látta a szovjet társadalmi rend mind újabb és újabb sikereit. A szovjet nép a szocializmus építésének útján ' jelentkező mind e nehézségeket leküzdötte a kommunista párt és a lenini általános irányvonalat következetesen megvalósító központi bizottsága vezetésével. A szocializmus győzelme ellenséges környezetben lévő és a külső támadás állandó veszélyének kitett országunkban világtörténelmi jelentőségű hőstett volt, amelyet a szovjet nép vitt véghez. A gazdaságilag elmaradott ország az első ötéves tervekben a nép és a párt megfeszített, hősi erőfeszítései eredményeképpen gigászi ugrást tett előre gaz. dasági és kulturális fejlődésében. A szocialista építés sikerei alapján emelkedett a dolgozók életszínvonala, egyszersmindenkorra megszűnt a munkanéküliség. Az oszágban mélyreható kulturális forradalom ment végbe. A szovjet nép rövid idő alatt létrehozta a műszaki értelmiség nagyszámú kádereit, akik a világ technikai haladásának színvonalára emelkedtek és világviszonylatban az első helyek egyikére juttatták a szovjet tudományt és technikát. E győzelmek lelkesítője és szervezője a kommunisták nagy pártja volt. A világ dolgozói a Szovjetunió példájából szemléltető módon meggyőződtek arról, hogy a hatalmat kezükbe vevő munkások és parasztok, a tőkések és földesurak nélkül sikeresen építhetik és fejleszthetik a széles néptómegek érdekeit kifejező és védelmező szocialista államokat. Mindez hatalmas, lelkesítő szerepet játszott a világ valamennyi országában a kommunista és munkáspártok befolyásának növekedésében. J. V. Sztálin, aki hosszú időn át volt a párt központi bizottságának főtitkárra, más vezetőkkel együtt tevékenyen harcolt a lenini útmutatások megvalósításáért. őszinte híve volt a marxizmus—leninizmusnak, mint teoretikus és tekintélyes szervező vezette a párt harcát a trockisták, a jobboldali opportunisták, a burzsoá nacionalisták ellen, a kapitalista környezet ármánykodásai ellen. Ebben a politikai és eszmei harcban Sztálin nagy tekintélyre és népszerűségre tett szert. Azonban helytelenül az ő nevével kezdték összekapcsolni összes nagy győzelmeinket. A sikerek, amelyeket a kommunista párt és a szovjetország ért el, a Sztálinhoz címzett dicsőítések megszédítették őt. Ilyen körülmények között kezdett fokozatosan kialakulni Sztálin személyének kultusza. A személyi kultusz fejlődését nagymértékben előmozdították J. V. Sztálin bizonyos egyéni tulojdonsá- gai, amelyeknek negatív jellegére már V. I. Lenin rámutatott. Lenin 1922 végén levelet intézett az ösz- szeült pártkongresszushoz. A levélben ez állt: „Sztálin elvtárs miután főtitkár lett, beláthatatlan hatalmat összpontosított kezében és nem vagyok biztos afelől, hogy mindig elég körültekintően tudja-e használni ezt a hatalmat.” E levélnek 1923 január elején írt függelékében V. I. Lenin ismét visszatér Sztálin néhány, vezetőknél tűrhetetlen egyéni tulajdonságának kérdésére. „Sztálin túlságosan durva — írta Lenin — és ez a fogyatékosság, amely teljes mértékben elviselhető közöttünk, kommunisták között, tűrhetetlenné válik a főtitkár tisztségében. Ezért javaslom az elvtársaknak, gondolkozzanak Sztálin áthelyezésének módján és nevezzenek ki erre a helyre más embert, aki semmilyen tekintetben nem különbözik Sztálin elvtárstól, csupán egyben rejlik fölénye vele szemben, éspedig abban, hogy türelmesebb, lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakkal szemben, kevésbé szeszélyes stb.” A XIII. pártkongresszuson, amely kevéssel V. I. Lenin halála után zajlott le, Lenin leveleit a küldöttek tudomására hozták. Ezen okmányok megvitatása eredményeképpen célszerűnek tartották meghagyni Sztálint a főtitkári tisztségben azzal, hogy vegye figyelembe Lenin bírálatát és vonja le belőle az összes szükséges következtetéseket. Sztálin, aki megmaradt a központi bizottság főtitkárának tisztségében, a Vlagyimir Iljics Lenin halálát követő első időszakban szem előtt tartotta az ő bíráló megjegyzéseit. Később azon. ban Sztálin mértéktelenül' túlbecsülte a maga érdemeit, szilárdan hitt saját csalhalatlanságában. A pártdemokrácia cs a szovjet demokrácia egyes korlátozásait, amelyek elkerülhetetlenek voltak az tsz- tályellenség és ügynökei ellen vívott kíméletlen harc idején, majd később a német fasiszta területrablók ellen vívott háborúban, Sztálin kezdte a páriáiét és az állami élet normájává emelni, durván sávba tiporva a vezetés lenini elveit. A központi bizottság üléséit és. a pártkongresszusokat rendszertelenül tartották, majd hosszú éveken át nem is hívták - össze. Sztálin gyakprlatilag . bírálhatat- lanná vált. A szocialista építés ügyének, a párt- és az állami demokrácia fejlődésének nagy kárt okozott Sztálinnak az a tétele, amely szerint egyre jobban éleződik az osztályharc, amint a Szovjetunió halad előre a szocializmus felé. Ezt a tételt — amely csak az átmeneti időszak bizonyos szakaszaiban volt helyes, amikor a „ki kit győz le” kérdés dőlt el, amikor kemény osztályharc folyt a szocializmus alapjainak felépítéséért — előtérbe helyezték 1937-ben, vagyis olyan időpontban, amikor a szocializmus már győzött országunkban, amikor a kizsákmányoló osztályokat és gazdasági alapjukat már felszámolták. Ez a hibás elméleti tétel a gyakorlatban a szocialista törvényesség legdurvább megszegéseinek és a tömeges megtorló rendszabályoknak szolgált megalapozásául. Éppen e körülmények között alakult ki egyebek között az állambiztonsági szervek különleges helyzete. E szervek iránt óriási bizalom nyilvánult meg, hiszen a forradalom vívmányainak megvédésében kétségtelen érdemeket szereztek a nép és az ország előtt. Az állambiztonsági szervek hosszú időn keresztül igazolták ezt a bizalmat és különleges helyzetük nem járt semmiféle veszéllyel. A helyzet azután változott meg, amikor a párt és a kormány fölöttük gyakorolt ellenőrzését fokozatosan felváltotta Sztálin személyes ellenőrző tevékenysége, az igazságszolgáltatási normák szokásos alkalmazása helyébe pedig az ő egyéni döntései léptek. Még bonyolultabbá vált a helyzet, amikor Berijának, a nemzetközi imperializmus ügynökének bűnös bandája került az állambiztonsági szervek élére. A szovjet törvényességet súlyosan megsértették és tömeges megtorlásokat követtek el. Ellenséges cselszövések következtében megrágalmaztak és ártatlanul büntetéssel sújtottak sok becsületes kommunistát és pártonkívüli szovjet embert. A XX. pártkongresszus és a központi bizottság Sztálin halála után folytatott egész politikája ékesszólan bizonyítja, hogy a központi bizottságon belül megvolt azoknak a vezetőknek kialakult lenini magva, akik helyesen megértették a megérlelődött szükségszerűségeket mind a bel-, mind a külpolitika területén. — Nem lehet azt mondani, hogy nem voltak ellenakciók azokkal a negatív jelenségekkel szemben, amelyek összefüggőitek a. személyi kultusszal és fékezték a szocializmus előrehaladását. Sut mi több, voltak meghatározott időszakok, például a háborús években, amikor Sztálin egyéni akciói lényegesen korlátozódtak, amikor lényegesen gyengültek a törvénytelenségek, az önkény stD.’ negatív következményei. Ismeretes, hogy éppen a háború idején a. központi bizottság tagjai, valamint kiváló szovjet hadvezérek a hátországban és az arcvonalon saját kezükbe vették a tevékenységet bizonyos területeken, önállóan hoztak döntéseket és saját szervező, politikai, gazdasági és katonai munkájukkal, a helyi pártszervezetekkel és a szovjetek szervezeteivel vállvetve biztosították a szovjet nép győzelmét a háborúban. A győzelem után a személyi kultusz negatív következményei ismét nagy erővel kezdtek mutatkozni. A központi bizottság lenini magva nyomban Sztálin halála után erélyes harcot kezdett a személyi kultusz és súlyos következményei ellen. Felmerülhet a kérdés: miért nem szálltak szembe ezek az emberek nyíltan Sztálinnal és miért nem távolították el őt a vezetésből? A kialakult körülmények között ezt nem lehetett megtenni. A tények kétségtelenül arról tanúskodnak, hogy Sztálin vétkes sok olyan törvénytelenségben, amelyet különösen életének utolsó időszakában követtek el. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a szovjet emberek olyan emberként ismerték Sztálint, aki mindig síkra száll a Szovjetunió védelmében az ellenség merényleteivel szemben, harcol a szocializmus ügyéért. Ebben a harcban időnként méltatlan módszereket alkalmazott, megszegte a pártélet lenini elveit és normáit. Ez volt Sztálin tragédiája. De mindez egyszersmind megnehezítette az akkor elkövetett törvénytelenségek elleni harcot is, mivel a személyi kultusz légkörében a szocializmus építésének, a Szovjetunió erősödésének sikereit Sztálinnak tulajdonították. Ilyen körülmények között érthetetlen lett volna a nép előtt minden ellene irányuló megmozdulás. És itt egyáltalán nem az egyéni bátorság hiányáról van szó. Világos, hogy bárki, aki ilyen helyzetben szem- beszállt volna Sztálinnal, nem részesült volna a nép támogatásában. Sőt, mi több, az akkori körülmények között az ilyesféle szembeszállást úgy értékelték volna, mint fellépést a szocializmus építésének ügye ellen, mint a párt és az állam egységének a kapitalista környezet viszonyai között rendkívül veszélyes aláaknázását. Emellett azok a sikerek,“ amelyeket a Szovjetunió dolgozói kommunista pártjuk vezetésével vívtak ki, méltán töltötték el büszkeséggel minden szovjet ember szívét és olyan légkört teremtettek, amelyben az egyes hibák és fogyatékosságok az óriási .sikerek mellett kevésbé jelentőseknek tűntek, e hibák negatív következményeit pedig gyorsan kárpótolták.» • párt és a szovjet , társadalom hatalmas arányokban növekvő életerői. Tekintetbe kell venni azt a körülményt is, hogy sok lény es Sztálin sok nelyte- ten iritézxedése, különösen a szovjet törvényesség megsértése térén, csupán az utóbbi időben, már Sztálin halála után, lóként a Be- rija-banda leleplezésével és az állambiztonsági szervek pártellenőrzésének megteremtésével- kapcsolatban vált ismeretessé. Ezek a fő feltételek és okok, amelyek J. V. Sztálin személyi kultuszának megjelenéséhez és elterjedéséhez vezettek. Magától értetődik, hogy -az elmondottak megmagyarázzák, de távolról sem igazolják J. V. Sztálin személyének kultuszát és e személyi kultusznak pártunk által oly élesen és igazságosan elítélt következményeit. III. A személyi kultusz elvitathat« tlanul nagy 'kárt okozott a kommunista pártnak, a szovjet társadalomnak. Durva hiba lenne azonban abból a tényből, hogy a múltban személyi kultusz volt. olyan következtetéseket levonni, hogy valamiféle változások történtek a Szovjetunió társadalmi rendszerében, vagy pedig a személyi kultusz torrasát a szovjet társadalmi rendszer természetében keresni. Mind ez, mind az teljesen helytelen, mivel nem felel meg a valóságnak, ellentétben áll a tényekkel. Mindannak a bajnak ellenére, amelyet Sztálin személyének kultusza a pártnak és a népnek okozott, a személyi kultusz nem változtathatta és nem változ- tatta meg társadalmi rendszerünk természetét. Semmilyen személyi kultusz nem változtathatta meg a szocialista állam természetét, amelynek alapja a termelési eszközök társadalmi tulajdona, a munkásosztály és a parasztság szövetsége és a népek barátsága — bár c kultusz komolyan megkárosította a szocialista demokrácia fejlődését, millió alkotó kezdeményezésének fellendülését. Azt gondolni, hogy egy személyiség, még ha olyan nagy volt is, mint Sztálin, megváltoztathatta társadalmi-politikai rendszerünket, annyit jelent, mint súlyos ellentmondásba keveredni a tényekkel, a marxizmussal, a valósággal, any- nyit jelent, mint idealizmusba esni. Ez. azt jelentené, hogy olyan felmérhetetlen, természetfölötti erőt tulajdonítanak egy személynek, hogy meg tud változtatni egy társadalmi rendet, méghozzá olyan társadalmi rendet, amelyben a döntő erőt a dolgozók sokmilliós tömegei jelentik. Mint ismeretes, a társadalmi és- politikai rendszer természetét az határozza meg, hogy milyen, a termelési mód, hogy a társadalomban kik birtokolják a termelőeszközöket, hogy melyik osztály kezében van a politikai hatalom. Az egész világ tudja, hogy országunkban az októberi forradalomnak .• .és a szocializmus győzelmének eredményeképpen meghonosodott a szocialista termelési mód és hogy a hatalom már majdnem 40 éve a munkásosztály és a parasztság kezében van. Ennek következtében évről évre szilárdabb - lesz a szovjet társadalmi' rendszer, fejlődnek termelőerői. Ezt a tényt még rosszakaróink is kénytelenek elismernil Mint ismeretes, a személyi kultusz következtében néhány súlyos hiba történt a párt és a szovjet állam; tevékenysége bizonyos ágainak vezetésében, mind a szovjetország belső életét, mind külpolitikáját tekintve. Többek között rá lehet mutatni azokra a komoly hibákra, amelyeket Sztálin a mezőgazdaság vezetésében, a fasiszta hódítók visz- szaverésére való felkészülésnek a megszervezésében elkövetett, arra a durva önkényességre, amely a leg- ' utóbbi időszakban a Jugoszláviával való összeütközést okozta. Ezek a hibák kárt okoztak a szovjet állam élete egyes oldalai fejlődésének, különösen Sztálin életének utolsó éveiben fékezték a szovjet társadalom fejlődését, de magától. értetődően nem térítették le a kommunizmus irányába tartó fejlődés helyes útjáról. Ellenségeink azt állítják, . hogy Sztálin személyi kultuszát nem. .bizonyos múltbeli történelmi feltételek, .' hanem maga a szov jelrendszer, annak az ő szempontjukból nem demokratikus volta stb. okozta. Az _ ilyen rágalmazó állításokat. . megcáfolja á szovjet állam, fejlődésének egész törté- . nete. A szovjetek, mint az , államhatalom új, demokra- . tikus formája, a szabadság?-.; harcot vívó nagy ' néptörne- gek -forradami alkotásánál eredményeként keletkeztek,. - A szovjetek az igazi nép-. '' hatalom szervei voltak é's\ '. maradnak. Éppen a szo.v-. . jetrendszer teremtette meg a feltételeket a nép hatal-. más alkotó energiájának megnyilvánulásához. Mozgásba hozta a néptömegek- . ben rejlő kimeríthetetlen érőket, embermilliókat vont be az állam öntudatos igaz-, gatásába, a szocializmus építésében való aktív, alkotó részvételbe. A szovjet' ; állam rövid történelmi idő-, szak alatt győzelmesen került ki a legnehezebb megpróbáltatásokból, kiállta a próbát a második világháború tüzében. Amikor országunkban fel- . számolták az utolsó kizsákmányoló osztályokat, amikor a szocializmus az egész népgazdaság uralkodó rend- . szere lett, országunk nem- - zetközi helyzete pedig gyökeresen megváltozott, a .. szovjet demokrácia keretei . _ mérhetetlenül kiterjedtekés.' továbbra is bővülnek. A szovjet demokrácia minden burzsoá demokráciától elté- rőleg nemcsak hirdeti, ha-/ nem a társadalom minden", tagjának ' kivétel nélkül .,. anyagilag is biztosítja a . munkára, a művelődésre és . az üdülésre, az jd'amügyek- ben való részvételre való . jogot, a szólásszabadságot, a, sajtószabadságot, a lelkiismeret szabadságot, az egyéni képességek szabad ki- . bontakozásának reális lehetőségét ás minden más de-.. . mokratikus jogot és szabadságot. A demokrácia lé- . nyege nem a formális je-, gyekben van, hanem abban, hogy a pclitilm hatalom szolgálja-e, tükrözi-e a valóságban á néo többségé- . nek akaratát és létérde(Folytatása a 3. ollalon)
