Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 127-152. szám)

1956-06-03 / 129. szám

4

NÉPLAP

1456. június 3. vasárnap

Jwdaloiu

♦

JH.üiMLzet

•JCritika

ÜNNEPI KÖNYVHÉT f956

, J» ■■ ~~ti .W.L4.I.WI... 414.. I ' '"’M? 1 ■ rwaww^r ■ ■ 1 n. mnrs

BAB SZÁZADOK

„A múlt század elején Pest legnagyobb épülettömbje nem iskola, nem kórház, nem múzeum — börtön volt. A hirhedt Neugebäude.” így kezdődik a Rab századok című új könyv előszava.

A címlap komor, fekete. A betűkön kívül mindösz- sze egy láncos bilincset ábrázol.

Zz a sötét tónus vonul aztán végig az egész könyvön. Nemhiába. Börtönben készültek, rabságról, kivégzésről, szabadságüldöző, nemzetnyomorító terrorról szólnak feljegyzései. Mintha csak a „400 év küzdelem” című történelemkönyvet olvasnánk — azzal a különbséggel, hogy minden sorát e szomorú századok szenvedő részesei írták. — Nagy emberek voltak. Legtöbbjük nevét aranybetűkkel írva őrzi a történelem. S mindez ki nem mondva is bizonyítja, hogy a múlt évtizedek, évszázadok láncraverték a haladó gondolatot, az egész nemzetet. Ha nem is mindenütt, de gyakran megszólal a nép hangja а könyv oldalain, a nagy néptömegeké, amelyek sorsa egy volt a szószólókéval.

Gyászos időket siratnak már az első lapok. „Nagy Törökországból”, törökuralta tájakról keltezték e verseket, leveleket. Am a törökkel szinte egyidőben fészkelte be magát Magyarországra a német — pontosabban a habsburgok magyarfaló dinasztiája, amely ha lehet, a töröknél is ádázabb ellenségünknek bizonyult. Zrínyi Péter, II. Rákóczi Ferenc nagyapja só- (orával, Frangepán Ferenccel együtt a bécsújhelyi vérpadon fejezte be életét. A könyvben közölt 'levéllel szeretteiktől vesznek búcsút.

Nem lehet mindenkit megemlíteni: ki mit üzent a börtönből, a bitó árnyékából, hiszen ott állt szinte az egész magyar nép. — Rákóczi, a nagy fejedelem rabságának történetét mondja el. Martinovics Ig- nácz „végrendeletében” újból állást foglal jakobinus eszméi mellett, s levelét az emberiség, a haza és — mivel Martinovics végtelenül jóhiszemű volt — a „félrevezetett” uralkodó éltetésével fejezi be. A magyar jakobinusok vérpadon fejezték be életüket. Kivégzésükről hitelesen szól Kazinczy börtönnaplója.

Batsányi János költeményei, Kossuth és Táncsics börtönlevelei követik a jakobinusokat. A haladó polgári eszmék szószólói, a nemzet ébresztői töltik meg e kor börtöneit. Búcsúlevelek következnek ismét. — íróik — VécSey, Pölten- berg, Lázár — Aradról keltezték őket, 1849 októberében » a >

Madách és Sárosi Gyula versei megint azt a kort idézik, amikor a magyar „szerte nézett, s nem leié honját e hazában”.

A közelmúlt mártírjai, a munkásmozgalom hősei, kommunisták és antifasiszták írták a könyv utolsó lapjait: Frankel Leó, Szántó Kovács, Ságvári, Schönherz és megyénk szülötte, Bajcsy- Zsilinszky.

Pintér József, a könyv szerkesztője hasznos munkát végzett a börtönlevelek, naplók összegyűjtésével. Hasznos a könyv elsősorban az iskoláknak, a magyar történelem oktaói- nak és tanulóinak. A személyes élmény erejével elevenítik meg írásai az elmúlt évtizedek, évszázadok szomorú valóságát. A közérthetőséget jegyzetek, képes illusztrációk segítik. Kár, hogy mind a kettő a kötet végére került, egy tömbben foglalja el az utolsó lapokat. S tovább emelte volna a könyv tartalmát egy-egy fénymásolat nagy halottaink keze- írásáról.

* Megjelent a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadásában.

Júniusi filmújdonságok a moziban

Egyéni ízlés dolga, hogy ki, milyen könyvet szeret olvasni, de hogy Stendhal „Vörös és feketé”-je minden olvasott ember „legkedvesebbjei” között szerepel, az biztos. Pedig a film tartalma egyszerű, talán rendőri hírnek is nevezhető, mint ahogy Stendhal valóban a korabeli újságok rovatából merítette regénye cselekményének magvát.

Julién Sorélről szól a film, aki egyike a világ egyik legizgalmasabb jellemeinek. Tehetség és becsvágy, ravasz számítás és rendíthetetlen becsület, gyűlölet a kiváltságos osztályok felé és mégis mérhetetlen vágy, hogy közéjük tartozzon — váltakozik a filmen.

„Páncélos dandár” — a címe a legújabb érdekes történetű, színes csehszlovák filmnek, -mely feleleveníti az 1944—45-ös éveket.

Az izgalmas és harcos filmek között találhatjuk

Ma élő kiváló mesterek müveiből nyílik ma délelőtt kiállítás Nyiregyhásán

A nyíregyházi Jósa And- rás Múzeum termeiben ma délelőtt 11 órai kezdettel képzőművészeti kiállítás nyílik meg. A megnyitó beszédet dr. Molnár Jenő elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese tartja. A kiállításon a ma élő magyar mesterek műveit állítják ki, amelyek a VI. Magyar Képzőművészeti Kiállításon szerepeltek.

A kiállítás egy hónapig lesz nyitva.

még a „Merénylet a kikötőben” című szovjet játékfilmet.

Üj sikeres vígjátékot üdvözölhetünk az „Irén menj haza” című lengyel filmben. A nagyszerű és kedves filmvígjáték pellengérre állítja az olyan férjet, aki csak saját kényelmének biztosítását látja az asz- szonyban, nem pedig élet- és munkatársát. Különösen az asszonyok között fog rendkívül népszerűségnek örvendeni a film.

A havi műsorban az olasz színeket „Holnap már késő” című film képviseli, melyet minden szülőnek, és jövendőbeli szülőnek meg kell néznie. Mikor kell őszintén beszélni egy serdülő fiúval vagy lánnyal a szerelem, a nemi élet kérdéseiről — ez a cselekmény magva.

KISS ZOLTÁN:

OTTHON

Májusi szél hajtott haza, szülői ház hívó szava csalogatott: gyere, gyere, forog az idő kereke . , ,

Robogott a vonat vélem.

Kószáltam zöld, selymes réten Fogadtak a jóbarátok, s másnap egész falum látott.

Lat a falu, nyílik szeme.

Menne is már, tudja merre, Haladna a tiszta úton, bár kétkedik még szavunkon.

Megy a falu, járni tanul, hogy ne teljék áldatlanul elsuhanó perc és óra — figyelme/. az okos szóra.

Követi az idő szavát, s kézenfogva a kis tanyát átlépi a gazos mezsgyét, veti az új élet rendjét.

Faluhosszat merre járí

am, boldogság az úr a házban, nem ásít rája a nincsen, nem ül kétség a kiíincscn,

Lép a falu, lép előre, ring az unokák bölcsője;

új nagyszülők rengetgetik a szabadság szülötteit . . ,

Asszony-lányuk tanácstitkár, ember-fiúk gépkocsin jár, a nagy fiú katonatiszt, s nem feledi jó szüleit,

Haza hívja szülőföldje, tavasz-mezők árnyas zöldje. Betonjárdán kopog lépte, s ráragyog a villany fénye.

Hyár dalban és humorban címmel tart vendégelőadási Nyíregyházán a budapesti Kamara Varieté. A hétfő esti előadásokon Rátonyi Róbert, Zentai Anna, Herendi Manci, Bellák Miklós és Marcelle Martinique lép fel. Az előadások este hatkor és fél kilenckor kezdődnek.

Csipkerózsika Kisvárdán

A postásszakszervezet kisvárdai színjátszói ma este is bemutatják Poldini Ede értékes, táncos ifjúsági játékát, a Csipkerózsikát. Az előadás iránt nagy érdek-' lődés nyilvánul meg.

Ajánlás: Ignátz doktornak.

Rövid, apró léptekkel felsietett a lépcsőn, át a verandán s már az ajtóban találkozott a feleségével. Nem is kérdezte mi újság, csak a kicsiny asszony felzaklatott arcára nézett. Letette műszeres táskáját, és az asztalhoz ült. Már évek óta beteg a szive s az ilyen fáradtságos út után vagy izgalmas pillanatokban szúr, dobog, pihenni kell.

— Már megint? — kérdezte csendesen.

Az asszony arcán a fáradt vonások élesebbre rajzolódtak. Szerette volna eltagadni őket férje előtt, de most már mindegy. Szerette volna megsimogatni a doktor őszülő haját úgy, mint valamikor, de hogy közös munkával töltik napjaikat, ez a bizalmasság ragaszkodó szeretetté változott.

— A kislányunkat.;;

— Hogy mit csinált?

— Leköpdöste a gyerekeket. — Nehezen jöttek ajkára a szavak, látta maga előtt a lányka sírásra váló arcát, s a tehetetlen harag újra felcsapott az atyai szívben.

Az orvos kezébe temette arcát, hosszan és mélyen sóhajtott. Két órája ült kerékpárján, betegtől, beteghez, elfáradt. A szobában megnőttek az árnyak, a zsúfolt bútorok közt valami nehéz, terhes levegő ült meg. A fehér érzékeny ujjak lesiklottak az asztalra.

— Nem lehet ezt bírni. Mit vétettem, hogy így kell bűnhődni érte?

•— Nem vagy éhes? — mondta gyorsan a törékeny asszony, hogy gondolataiban megállítsa az orvost. Ez némileg sikerült is, mert szórakozottan felállt, hogy kezet mosson s a vacsorához elkészüljön.

De a víz hideg, gyöngyöző cseppjei sem tudták megállapítani feltámadt érzéseiHősök9 vagy szürke emberek ?

— Novella —

nek viharát. Miért? Miért ez lett a sorsa. A szappan síkosán csúszott ujjal között, mint az igazság amit hiába kergetett. Igazság. Dehát van e igazság?

Hirtelen végigfutott életén, látta magát, amint az egyetemen esküt tesz a forrólevegőjű teremben, hogy életét az emberek javáért áldozza, hogy gyógyít öreget, és gyermeket, gyógyíthatót és reménytelen beteget, s aztán arra a saját titkos esküjére gondolt, hogy nem vezérli majd a pénz.

Megtartotta-e esküjét? Nem. tud ellent, állni fellobogó indulatának. Meg. Megtartotta. Fel kell egyenesednie, a szive újra szúrni kezd. Az a sok hosszú év fut el előtte, melyeket falun töltött, mielőtt Nyíregyházára került. Lehet-e azt mondani, hogy csak egyetlen esetben is megtagadta volna esküjét, hogy visszautasította volna a segítségért nyúló kezet? Üldözte-e a pénz és vagyont szerzett-c, mint annyi más? Hiszen itt van, végre idejutott gondolatmenetében. Lakása sincsen, ahol rendelője lehetne. — Rendelője? Az még csak elfogadható, hogy az SZTK régi épületének egyik szobáját használja erre a célra, de úgy fáj, mérhetetlenül fáj családjának nyomorúságos helyzete, amelyet a szinte lakhatatlan otthon kényszerít rájuk. A szimpla üveges veranda, ahol a hosszú és kemény telet átszenvedték, főként felesége, aki a házi munkán kívül vállalta, hogy férje segítőtársa lesz, s emellett jóban rossz ban hűségesen kitart. Ez, ez a lakás kérdés rendítette meg benne a hitet.

Az udvaron e pillanatban harsány részeges hangok csattannak fel. Az orvos feleségére tekint és látja, hogy az asz- szony összerezzen. A lakótárs tért haza, italos pajtásaival. Az a lakótárs, aki ezer kellemetlenséget okoz nap-nap után, egyre erősebb és durvább sértésekkel halmozza cl az orvost és családját. Itt van és itt is marad. Mint egy nehéznyomás úgy terpeszkedik az orvos életére, számtalan tettével — megtörtént, hogy a betegeket is elküldte, amíg az orvosra vártak — azon igyekszik, hogy kiüldözze ebből a lakásból. S a lakáshivatal nem ad az orvosnak igazat. Nem ad, gondolja amíg a fehér törülközővel arcát szárítja. Nem ad, és ez azt jelenti, hogy az én küzdelmes életem, munkám, a számtalan meggyógyított beteg értéktelen. Nincs rám szükség, el lehet dobni engem, mint a rongyot. — Felindultságá- ban a nyitott ajtón át felesége alakját kereste tekintetével. Ez az asszony, ez a kicsi asszony tudja megmondani, hogy ö mit érez.

De ki hallgatja meg és minek? Hirtelen gúnyos mosolyra rándult a szája. Régi értelmiségi vagyok — gondolta keserűen. — Mit is nyomhatok én egy olyan mérlegen, amelynek másik serpenyőjébe egy munkás van téve. Megint fellázadt igazságérzete, hány ezer munkásnak adtam vissza az egészségét, hány ezer dolgozó parasztot gyógyítottam meg a tudomány segítségével. Ezek nem állhatnak velem, egy serpenyőbe, hogy kibillentsék, a másikból azt a másikat, azt az italost, goromba embert, aki semmiképen nem képviseli az igazi munkást? Eh, ennek nincs semmi értelme, — dobta le a kendőt. — Az én életemen pecsét van, régi értelmiség, akin egy semmiházi is rúghat. A lakáshivatalban óvatos emberek ülnek ... Csak vajon meddig bírom még?

Az asztalhoz ült. Mereven nézte a kávét a melléje készített kenyeret s akaratlanul kicsúszott a száján:

— Itt van a minisztérium levele, amelyben kiutalták a lakást. Itt van az ügyészség bizonyítványa, mely szerint lakótársunk összeférhetetlen. Itt van számtalan összeütközésünk, amit a szomszédok is bizonyíthatnák. Milyen bizonyítvány kell még hát, hogy elismerjék az igazságot?

Az asszony hirtelen sírni szeretett volna, de elfojtotta könnyeit. Érezte, hogy nem a lakás fáj már az orvosnak, hanem a kiközösítés. Érezte, hogy nem lehet ez igaz, nem lehet ez helyes, itt valamitévedés van. Az ö férje nem lehet az az ember, akit félre állíthatnak mindenítélet nélkül. Kell, hogy igazság legyen s ez ahogyan most élnek, ebben a kétségben, ebben a megaláztatásban, ez nem annak az országnak az akarata, amelyet tíz éve fokozott erővel, teljes hűséggel építenek mind- a ketten. Ennek az igazságnak ki kell derülni!

Nem tudta mindezt szavakba- önteni, csak csendesen rászólt a mozdulatlanul ülő agyonfáradt orvosra:

— Egyél, késő van.

S az orvos, a hétköznapok vasakaratú szürke munkása egy új nap töretlen hitével legyőzte kétségeit, és enni kezdett.

SIPKAY BARNA