Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. június (13. évfolyam, 127-152. szám)

1956-06-24 / 147. szám

pr&ltá áriái ! ХШ. évfolyam, 147. szám ARA 50 FILLÉR 19Se* jünJus 24> vasárnap — Gépállomásaink — a nagy munkák előtt Miért a nagy munkák előtt? — kérdezhetné bárki. Talán) amit eddig végeztünk, nem volt nagy munka? Igen, eddig is nagy munkát végeztünk, de a nyári munkák, az aratás-cséplés időszaka az ed­digieknél nagyobb feladatokat jelent. A nyári munkákkal kezdődik meg egész évi munkánk gyümölcsének a betakarítása, amelyet a múlt évi tarlóhántásoktól mostanig végzett mun­kánkkal alapoztunk meg. De nagy munka azért is, mert ebben az időszakban minden rendelkezésünkre álló gép üzembe kerül. Ezek között némelyik igen bonyolult szerkezetű, például az arató-cséplőgép (kombájn), Amely ma már a nagyüzemi mezőgazda­ság egyik legismertebb és legjobban kedvelt gépe, mert hiszen a legnehezebb és legsürgetőbb munká­nál az ember leghatékonyabb segítőtársának bizo­nyul. A most következő időszakban, a nagy munkák idején sokrétű feladatot kell elvégezni gépállomá­sainknak. Nemcsak talajmunkát és szállítást, mint tavasszal, hanem a gépi aratást, behordást, cséplést. Sót, folytatni kell a növényápolást, a takarmányok kaszálását, szárítását, behordását, kazalozását, a tarló letakarítását, a másodvetéseket és már most keil megalapozni a jövő évi még nagyobb termés előfeltételeit is. Ahhoz, hogy jobb termés legyen, egyik féle munka sem hanyagolható el. Csakis meg­fontolt, felelősségteljes munkaszervezéssel lehet bo­nyolult feladatainkat végrehajtani. A sok fontos munka sorából azonban ki kell emelnünk az ara­tást, ezek közül is a gépi aratást,. A kévekötő-aratógépeket 2 évvel hamarabb kezdtük Alkalmazni, mint a kombájnt. így nagyobb a tapasztalatunk és a gép szerkezete is egyszerűbb. Mégis az elbizakodottság helytelen lenne, ami gép­állomásaink többségénél észlelhető. — Az ide tar­tozó munkák megszervezése is nagy körültekintést igényel, hiszen termelőszövetkezeteinkben a gépi aratás kétharmad részét aratógéppel végezzük el. Igen fontos, hogy ezek mellé mindenütt állítsák be a kévegyűjtő kocsikat. így egyrészt újabb munka­erőt takaríthatunk meg, másrészt a kocsi egy helyre rakja le a kévéket külön mozgatás nélkül, ami szemmehtakaritással jár. Az pnköltség és a szemveszteség csökkentése céljából) is legfontosabb gépi munkánk a kombájn­aratás. A kombájn egy munkafolyamatban sokrétű és nehéz munkát végez el, ezért még nagyobb szak­értelmet és szervezettséget kíván a vele összefüggő munkád megszervezése. Gépállomásaink jelenlegi felkészi|iltsége a nagy munkákra nem megnyugtató. A rendelkezésre álló napokat fel kell használni a még hiányzó alkatrészek, üzemanyag pótlására, a gépi munkacsapatok megszervezésére és többek kö­zött a szerződéskötések befejezésére. Az e téren el­maradt gépállomások (a nagyvarsányi, a vencsellói stb.) dolgozói magyarázzák meg a gépi munkától vonakodó tsz-ek tagságának a gépi aratás olcsósá­gát, előnyeit s azt, hogy a tagság kézi munkaerejére mennyire szükség van más helyeken. Igen fontos a kombájnok és az aratógépek te­rületéhek gondos kijelölése. A dőlt kalászost, a hepe-hupás, gazos területeket kézi aratásra szervez­zük meg. Tavaly e téren sok kifogás merült fel. Ez gátolta a gépi munka jó minőségét, sőt a gépi terv mennyiségi teljesítését is. Gépesítésünk jelenlegi foka Szerint egy-egy kombájn 200 holdnál is több kalászost tud átlagosan learatni és elcsépelni. Ezért a gépállomási, termelőszövetkezeti pártszervezetek és az üzemi bizottságok segítsenek abban a gépállo­más és a tsz. vezetőségének, hogy a „Minden kom­bájn legalább 200 holdat arasson” versenymozgalom elterjedjen. Kedden, szerdán több helyen is meg­kezdik az őszi árpa aratását, mint a mándoki, a venqsellői és más gépállomások körzetében. A kom- bájnbkat már az őszi árpa aratásában is használjuk fel a gép beállítása és bejáratása szempontjából. Gondoskodni kell a gépeket kiszolgáló munkacsa­patok összeállításáról, a balesetelhárításról, a tűz­biztonságról, a dolgozók elhelyezéséről, megfelelő ét­keztetéséről. A nagy és apró feladat egyaránt közös célért, a kenyércsata megnyeréséért folyik. A jó előkészü­let félsiker! Éppen ezért a gépállomások, a termelő­szövetkezetek, a pártszervezetek, a tanácsok, a tö­megszervezetek egymást segítve induljanak mun­kába a közös nagy cél megvalósítására. Áldott István, a gépállomások megyei igazgatója. 20 munkáslakás, exlrakciós épület, új gépház Nemcsak megyénkben és az országban, de öt világ­rész 40 országában ismert — sőt elismert — a Tisza­vasvári Alkaloida Vegyé­szeti Gyár. Termékei, új gyártmányai beutazták a világot és Törökországban éppúgy kedveltek, mint Brazíliában vagy Chilében. Érthető tehát, hogy álla­munk nagy gondot fordít az üzem korszerűsítésére, bő­vítésére. Már eddig is nagy összeget fordított arra, hogy minél jobb körülmények között dolgozhassanak a munkások. Az elmúlt év­Alig egy fél éve alakult meg Nyírbogáton az Ist­ván tanyán a Béke TSZ. Most az a dicsőség érte, hogy a járás első termelő­szövetkezete lett a nö­vényápolási munkákban. Minek is köszönheti ezt? Fontos követelmény egy tsz-ben a jó vezetés. Be­lies Miklós tsz-elnök kitű­nően végezte eddig ezt a munkát. A pártszervezet segítő ellenőrzése sem marad el. Üveges Sándor párttitkár vezetésével a kommunisták mindig ott vannak, ahol a legnehe­zebb problémákat kell megoldani. A tavaszi munkák he­lyes megszervezésében, időben és helyesen való végrehajtásában nagy ré­sze volt Ricu József bri­Vállalták ~ téliesítettek 40 000 téglát adlak a fehérgyarmatiak a* árvízkárosultaknak Nagyon sokszor találkoz­tunk már e két szóval: Vál­lalták — teljesítették.“ Hallhatjuk rádióban, olvas­hatjuk újságban vagy unott közönnyel hallgathatjuk az utcán. Arra gondolunk: Mi különös van ebben? Már sokan megtették, nem is haltak bele — miért beszél­nek róla annyit? épül ez évben az Alkaloidában ben olyan étkezde épült az üzemben, amely párját rit­kítja nemcsak megyénkben, de az országban is. Korsze­rű fürdő és más új épület­részek létesültek itt az évek során. Most, ebben az esztendő­ben újabb nyolcmillió fo­rintos beruházást kapott az üzem. 20 munkáslakást épí­tenek ebből (a kollektív szerződésben is szerepel a terv.) Az év végére el is készülnek a lakások. Egy extrakciós épület munkáit is megkezdték már, és épül a korszerű gépház. Üj, el­lennyomásos iker gőzgép beszerzése is folyik, ami ha­sonlíthatatlanul jobbá teszi az energiaszolgáltatást a ré­ginél. Más, kisebb nagyobb be­ruházások kerülnek még sorra ebben az esztendőben a nyolcmillió forintból. A következő évre is meg­van már a tervük az Alka­loida vezetőinek. Azt terve­zik, hogy 1957-ben irodahá­zat, kultúrházat és más épületeket létesítenek, hogy még kellemesebb, jobb le­gyen a munka. Beke TSZ minden tagjá­nak. A Petőfi tagjai hálá­sak, ezt személyesen is el­mondták már. Azért te­szem közhírré, hogy a pél­da követésre találjon má­sutt is. Takács István, a járási tanács vb. elnökhelyettese. Megtalálom számításomat a tsz-ben Régebben foglalkoztam már azzal a gondolattal, hogy én is tsz-tag leszek. Többször beszélgettem er­ről feleségemmel, lányom­mal és katona fiammal. Egyetértettek velem. Már­ciusban léptem be a domb­rádi Vörös Csillag TSZ-be. örültem, hogy a tagok szí­vesen fogadtak. Most már a nagy család tagja vagyok. Legjobb igyekezettel dolgo­zom. A dohánytermelő csoport­ba osztottak be. Hat hold dohányunkat igyekszünk szakszerűen ápolni és tisz­tán tartani. Szépek a vete- mények is. Jók a terméski­látásaink. Az őszi zárszám­adáskor én is biztosan jó jövedelmet fogok kapni. Ügy látom, hogy jól válasz­tottam, megtalálom a szá­mításomat a tsz-ben. Plosz János levelező. Igen, többé, kevésbé így gondolkozunk erről és eszünkbe sem jut, hogy e mögött a két szócska mögött emberek vannak, hősiessé­gükkel, fáradságukkal, nagy-nagy munk®,r~d”uk- kel. Verejték, boldog öröm van e két szó mögött, fá­radság — mert hiszen ezek nélkül soha nem lenne meg a vállalás után a teljesítés.- így volt ez a fehérgyar­mati téglagyár munkásai­nál is. Kicsi ez a gyár, in­kább gyáracska, az admi­nisztratív dolgozókkal együtt alig foglalkoztat negyven munkást. De ha kevesen is vannak, nagy tettekre képesek. Ez a kis kollektíva, ami­kor arról hallott, hogy mi­lyen nagy veszélyben van­nak az árvízkárosultak,' azonnal felajánlották segít­ségüket. Több mint 3.000 fo­rint készpénzt gyűjtöttek megsegítésükre és elhatá­rozták, hogy 40.000 téglát gyártanak terven felül a felépítendő űj otthonokhoz. Valamennyien tudták, hogy mit jelent a terven fe­lül vállalt 40.000 tégla elké­szítése. Hiszen akkor kell ottmaradniuk, hogy elké­szítsék a téglákat, amikor legjobban esne a pihenés, amikor már napi munká­jukkal elkészültek. De tud­ták azt is, hogy milyen le­het azoknak a sorsa, akik fedél, otthon nélkül vannak, mennyire vágynak arra, hogy újra meleg fészkük legyen. Ez a tudat adott erőt mindannyiuknak ar­ra, hogy dolgozzanak, hogy mielőbb teljesítsék adott szavukat. Nem volt könnyű a munka. Egy hétig min­dennap meghosszabbított műszakban dolgoztak. És milyen nagy volt az örö­mük, amikor az első szál­lítmányt, 20.000 téglát el- küldhették. Vállalásuk má­sik felét a vállalat központ­jában dolgozók segítségével készítették el egy vasárnap. Amikor útnak indult a szállítmány, nemcsak a tég­lát vitte a dunamenti köz­ségekbe, hanem elvitte a fehérgvarmati téglagyár dolgozóinak szeretetét és üzenetét: nem vagytok egyedül, segítünk bajbaju­tott társainkon, segítünk az új, meleg otthon felépíté­sében. F. F, gádvezetőnek. Az ő lelkes irányítása nagyban segí­tette a tsz-tagság törek­vését a boldogulásért. Négyszer kapálták meg a kukoricát és a dohányt, megtöltögették a burgo­nyát, betakarították a szé­nát. Az aratásig szóló munkákat befejezték. A múlt heti közgyűlésen megszervezték az arató­brigádokat és megbeszél­tek minden fontos dolgot. Ezért elhatározták, hogy pihengetnek, erőt gyűjte­nek a nagy munkára. Igen ám, de a szomszédos Petőfi TSZ-nél sok a munka és ahhoz kevés a munkaerő. Emezek meg­hallották, hogy a Béke tagjai pihenni akarnak, ezért a tagság elküldte Pálvölgyi elvtársat, az el­nököt segítséget kérni. Ügy gondolták, nem sike­rül, de hát mepróbálták. Amikor a Béke TSZ tagjai meghallották a test­vér baját, egy emberként ajánlkoztak. Mindjárt ha­tározatba tették: 3 napon át 25—30 munkaerő áll rendelkezésére a Petőfi­nek a Béke tagjai közül. A testvéri segítség szép példája ez! Dicséret érte a A Vulkán segítsége Anarcs dolgozó parasztjainak A Vulkán vasöntöde dol­gozói rendszeresen segítik a falu dolgozó parasztjait. Most Anarcs dolgozóit és a két termelőszövetkezetet patronálják. Ma, vasárnap ellátogatnak a községbe a Vulkán munkásai, hogy el­beszélgessenek a szövetke­zet tagjaival, az egyénileg dolgozó parasztokkal. Egy­ben előkészítik a következő vasárnapra tervezett szö­vetkezeti napot is. Amikor először jártak a községben a vasmunkások, azt tapasztalták, hogy na­gyon sok bosszúságot okoz a falu népének a rossz, használhatatlan kút. Haza­tértünk után elhatároztuk, hegy társadalmi munkában megjavítják a kutat, ezzel is segítik a falu dol­gozóit. Természetesen más mó­don is segítik a falu dolgo­zóit, különösen most, az aratás-cséplés nagy munká­ja előtt. Rendszeresen segítik a Kisvárdai Gépállomást. Kölcsön adják legjobb szak­embereiket a gépek javítá­sához. Most is négy szakmunkásuk van a gépállomáson, akik az arató és cséplő­gépek javításában se­gédkeznek. Az a tervük, hogy a mun­ka dandárjának időszaká­ban is géplakatosakat és szerelőket kölcsönöznek a gépállomásnak, hogy ezál­tal biztosítsák a gépek azon­nali kijavítását. Emellett elkészítik azokat az alkat­részeket is, amelyeket csak hosszú idő múlva kapna meg a gépállomás, ha más­hol rendelnék, és ez nagy kiesést okozna egy-egy gép munkájában. Legutóbb így készítettek el egy fogaske­reket és más olyan apró, de fontos alkatrészt, ami szük­séges a gépekhez. Játszókért épül a Martinovics téren Hegedűs elvtárs, az utcabizalmi indítványozására a városi tanács játszóteret létesített Nyíregyházán, а Martinovics téren. A játszótér építését a környék la­kói társadalmi munkával segítik. Különösen kitűnik jó munkájával Veres József nyugdíjas mozgópostás, aki' 40 munkaórát ajánlott a játszótér szépítésére. A környék lakói és gyermekei köszönetüket feje­zik ki a városi tanács vezetőségének azért a támoga­tásért, amivel hozzájárultak egy újabb játszótér léte­sítéséhez. Aczél Attila, levelező. "ЙГ A városi tanács vb. vezetői szeretettel üdvözlik az üj játszótér jövendő vendégeit, a Martinovics tér kör­nyéki gyermekeket. Üzenik, hogy a játszótér jelenlegi felszerelése (a hármashinta, a körforgó) lócákkal, ho-, l mokjátszóval és egyéb jatöüehetósegekkel fog bővülni.

Next

/
Thumbnails
Contents