Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)

1956-05-20 / 118. szám

1956. május 30, vasárnap NÉPLAP MOZIBAN VOLTUNK Vloziban yoltunk hár- man, a kislányom, a feleségem, rreg én. öt éves lányom fogjtt szavamon, hogy menjünk, s már a né­zőtéren ültü ik a sötétben, de még minőig nem tud­tam, mit lát! arunk. Csak a címét ismertem: Koncert. ..Művészi ji gpszláv film.'’ Valami könnred. zenés da­rabra gyana íódtam. Ügy is indult. Diákok... vidámak és gondtalanok, akik helyiség és zongorát kaptak. A m i fiataljai. Az új helyiségbe költözés bol­dog. izgalmas percei. S azután a felíscjezés: hiszen abban a házban zongora­tanárnő lakik! S megjelenik a zongora­tanárnő, őszült, koravén ar­ca, összetört alakja, s vele egyszerre nehézzé, szinte gyötrővé válik a légkör. Amint eszelős révült pil­lantásával találkozunk, szin­te neheztelünk a filmíróra, rendezőre: hagyjuk ezt a szerencsétlen nőt, nem fo­gúnk tudni nevetni a fiata- lokkal az ő közelségében. Hohó! Hiszen itt nem kell nevetni. Máris elhang­zik a mesélő ajkán a kér­dés: ' Vajon milyen sorsa volt ennek az) asszonynak, hogy ide jutott? $s .most kezdődik a film. A megtört, 1 eszelős nő gyermekkora elevenedik. Játszik a zongörán; anyja egy újság szerkesztőségének takarítónője, ahol a gyer­mek hozzájut a nagyszerű élvezethez. Csodagyereknek tartják, s ő ve lóban hihe­tetlen készséggel játszik, és rajongva szereti a zenét. A zongora és ő elválasztha­tatlanok. Deháf ki lehetett akkor tekintettel egy taka­rítónő gyermekére, ezerki- lencszáztizennégyben? A zongorát eladják. A gyer­mek körömmel, ragaszkodik hozzá, belekapaszkodik a szállítómunkás lábába. a zongora lezuhan, s örökre bénává teszi. Csipőtöréssel biceg egész életében. S in­nen kezdve mintha a sors üldözné, egymás után érik a csapások. De a sors ül­dözi-e valóban,, vagy talán az a lezüllött arisztokrata család hasonkorú lánya, vetélytársnője, akinek szü­lei annakidején megvették a zongorát? Első találkozá­sukkor már megtámadta ez az erőszakos, korlátot nem ismerő „bárókisasszony”, s ezután is minduntalan meg­jelenik, elveszi szerelmét, elzárja a siker útját, s megalázza. Nem, itt sem a sors, sem egyedül ez az él­vezethajhászó léha lány nem üldözi, — ez csak lát­szólagos. A háttérben ér- zéklődik a tizennégyes há­ború, a nácizmus pusztí­tása sem véletlenül kerül a ..csodagyerek” életébe. Ná­ci fegyver oltja ki szerel­mesének életét is. akinek ajkát soha csókolni nem tudta, csak holtan. Lassan­ként megvilágosodik előt­tünk: nincsenek véletle­nek! Ennek akkor így kellett történnie. — Ve- télytársnője a züllött arisz­tokrata család, a háborúk, a „véletlen” körülmények csupán újak a gyilkos tár­sadalmi rend kezén, mely magjában fojtotta meg a proletárgyermek álmait, vá­gyait-. Nincs a mondanivalóban semmi túlzás. A legtisztább művészi eszközökkel for­málják a film alkotói és szereplői a cselekménye­ket. A alaphang, az álmo­kat álmodó. reménytelen sorsú fiatal gyermek vá­gyakozása, a szenvedő, szo­morú elzárkózottságban is átsütő forrongó feszültség, a s?.ép és jó utáni sóvárgás, szívszorítóan végigkíséri a történetet. Döbbenetesen átéreztük ezt a nagy tra­gédiát. s bár nem kiabál .tanulság, de tudjuk vala­mennyien: ez volt a sorsa száz és százezer fiatalnak a múltban. Almok és nyo- I masztó keserű valóság. Nem kívánok én ismer­tetést, kritikát adni. Nem filmnek tekintem, én való­ságnak fogadom el, amit láttam. Bennem még min­dig szól a filmben végig­síró, hullámzó, dübörgő zongoraverseny, és még va­lami — egy gondolat. Kislányom a film egyik jelenetében lehajtotta a fe­jét. Náci katonák emberre vadásztak. — Apu én nem nézem. — Később meg­kérdezte: —- Miért lőtték le azt az embert? Meghalt? És miért sírt a néni és miért nem lett zongoramű- I vész és miért nem lett a bácsi felesége? — Es hir­telen sorolta kérdéseit. Tehetetlenül néztem ra­gyogó két szemébe. Nem tudom én ezt neki meg­magyarázni. Soha. Soha? Soha. Nem fogja ezt megérteni sem ő, sem más mai gyer­mek, mint ahogyan a film diákjai is csak rettenve, csodálkozva vizsgálták a zokogó, megtört beteg asz- szonyt az utolsó képben. S ez a tudat letörölte a feleségem könnyeit, s én is könnyebb szívvel feleltem Évikének: — Tudod; az a másik rossz kislány. Az volt az oka. S. B. Lelke» labdarúgókat ismertünk meg а Павла kerületi ifjúsági válogatottban Szabolcs-Szatmár—Kassa kerület 1:1 (1:0) leg jobban látta az esetet — a 16-osról szabadrúgást ítélt. Ezután felszabadítot­tak a kassai fiúk és Sztre­damszki jó labdával dobta támadásba Bertát, majd Gazdát. A megyei válogatott mindjobban magára ta­lált. A 24. percben Ko­vacsics, az ellenfél tér­feléről egyedül indult el és megszerezte a ha­zaiak vezető gólját. Kiegyensúlyozottabbá vá­lik a játék, de a lelkes ven­dégcsapat csak a II. félidő­ben tudott egyenlíteni. Ez az 50. percben történt. A védelem elvétette a labdát, és a szemfüles kassai szél­ső, Balázs megszerette a kiegyenlítő gólt. Az utolsó negyedórában volt néhány perces fellán­golása a szabolcsi együttes­nek, de a vendégek kapu­sának nagyszerű érzéke és némi szerencséje is segített abban, hogy ártalmatlanná tegye a kapujára ekkor eléggé bőven zúduló lövé­seket. Az utolsó másod­percben Kovacsics lövésé­vel még megszerezhették Kedves sporttalálkozót I rendezett tegnap a DISZ, : és a megyei ifjúsági váló-• gatott ellenfeleként vendé- ! gül látta Nyíregyházán а I Kassa kerületi ifjúsági vá- ( lógatott labdarúgókat. — Mintegy kétezer főnyi kö­zönség ünnepelte a kifutó ' csapatokat. A himnuszok, I üdvözlő beszédek elhangzó- ( sa után zászló és virágcsere történt.. így állt fel a két együt­tes: A vendégek: Szopkó, — Szliivka, Bittner, Tirala, — Sztredamszki, Miga. — Jo- nyec, Berta, Gazda. Kama­rás, Balázs. A megyei válogatott fel­állítása ez volt: Molnár, — László, Csatlós, Fodor, — Ro­mán II., Boros, — Kovács, Papp. Kovacsics, Aranyi, Vékony. A vendégjátékosok tá­madásaival kezdődött az első félidő. Rövidesen két szögletrú­gás jelezte, hogy széllel I szemben is jól tartják ma- j gukat. Ekkor még három- í négy gólos győzelmet vár- | tak a vérmesebb hazai né- I zők. Ebből azonban nem [ lett semmi, mert lelkes labdarúgókból állt a ven­dégek együttese és a sza­bolcsi ötös fogat támadá­sait rendre rombolták. Tá­madósorunkból különösen ■ Kovacsics játéka tűnt ki, ' aki többször húzott veszé­lyesen kapura, csakhogy a kitűnően védő Szopkónak szinte lehetetlenség gólt lőni. A tizenkettedik perc­ben a vendégek 16-osá- nál ‘buktatják Kova- csicsot. 11-est vártunk, del a játékvezető — valószínű­Sok évvel ezelőtt történt. Egy -nagy úr és a fia egy szolga kíséretében vadászni indult. Útközben egyre na­gyobb lett a forróság. Az előkelő vadaszok levetették félszerelésüket, felesleges ruháikat és mindent rángat­tak kísérőjükre. volna a győzelmet a mieink, de Szopkó ezt a labdát is védte. Szöglet lett e lövés­ből utána felszabadítottak a védők, s a játékvezető síp­ja a mérkőzés végét jelezte. A vendégek megelégedet­tek voltak a döntetlen ered­ménnyel, ezt mutatta az a kedves epizód is. amikor a' mérkőzés végét jelző síp­szó után kapusukat örö­mükben a levegőbe dobál­* ták játékos társai, s vállu­kon hozták le a pályáról. — Nem ok nélkül örültek, mert Szopkó a mezőny legjobbja volt. Kiemelke­dett még: Berta, Gazda és Balázs. Válogatottunkból Ko­vacsics. Boros és Papp já­téka érdemel dicséretet. Az együttesen általában az ősz-- szeszokottság hiánya volt észrevehető. Bár voltak ke­mény belemenések, történt egy-két sérülés is, a mér-: kőzés őszinte barátságos légkörben folyt le. — Hammel József — A vadászok és a szolga — Türk népmese — Amikor látták, hogy azt kiveri a veríték és liheg, a nagy úr gúnyosan megje­gyezte: — Mi bajod? Hiszen raj­tad mindössze egy szamár normális terhe van! — Tévedsz uram — felel­te. — Rajtam két szamár terhe van ... „Újjá kell építeni я nyíregyházi) színházat.” Éppen ideje -j- sóhajtanak íel sokan, akik j ismerik az ötéves terv irányelvei kö­zút. a fentebbi Nyíregyhá­zára vonatkozó sort, vagy talán jaitak a színház kö­zegben, látták, hogy a mun­ka megnyugtató ütemben folyik. Sok akadály, lassította az épület újjáépítését, s most, mintha Kárpótolni kívánná az idő a színháábajáró kö­zönség várakozását, gyor­sabb tempót, és szebb ter­vet írt e’ő. Az épület még semmi szépséget nem mutat, riasz­tó megbontott ablakaival, ásító nagy üregeivel még ígéretét sem adj i annak a képnek, amely pedig fogad­ja majd a látogatót a teljes, készültség fokán. AZ ÉPÍTŐK Dolgoznak a salak tete­jén. bent az épületben, s oldalt is, a melegedő nap­sütésben, hol betont kever­nek, s az elbontott tégla­anyagot tisztítják új fel­használásra. A „magas­építő” munkásai, s közöt­tük, aki mindenütt ott van: idős Hu.dák János. Hallani is a hangját hol innen, hol onnari. Nóta tréfás, néha szigorú-„idepes“. De amit ..megcsinál, az meg van csinálva." Számtalan középület őrzi meg Hudák János emlékét, akkor is, amikor már a dédunokák is nagyapák lesznek. .Félüve­ges szemüvege fölött bí­ráló szemmel sokszor néz­te a készülő épületeket, Utazás a nagy terv nyíri térképén ÉS MÉGIS LESZ SZÍNHÁZ mint most a színházat is. Rövidke ősz bajusza, fa­kuló életereje, vigyázó lép­tei elárulják, hogy felében tapossa életének hetedik tízedét. De ..annyi még fut­ja", hogy ezt a színházat felépíti belőle. Azután ? Azután a megérdemelt pi­henés. — De addig nem! — mondja Hudák János. — Bármely percben mehetnék nyugdíjba, annál is inkább, mert beteg a szívem. Az Or­vosom azt mondja, csak a „saját rovásomra" dolgo­zom. MIÉRT DOLGOZIK MÉGIS HUDAK JANOS? Ezt kérdeztem tőle. — Ennek több oka van — fontolgatja a feleletet, mert nagyobb mestere a munkának, mint a szónak. Amint nagy, barna kezével szipkába igazítja a cigaret­tát, nyugalmából, alakjá­ból árad a jó mesterember biztossága. Felnéz a felüveg fölött az épületre, pillantá­sában benne van: ez az enyém, én csinálom, s ha erőm felét elmorzsolta is már az idő, ura vagyok a falaknak, fiatal épület szü­letik, tele kacagással. — Hát azért is maradok, mert a rajzok nagyon bonyolul­tak. Nagyon nehéz építke­zés. Nem dicsekszem, de tudom, hogy én hiányoznék innen. Azután maga a mun­ka is. Hogy micsoda épü­let lesz ebből! Mint a kris­tály! Mint a mese! Hadd hozzam le az alaprajzot... Beteg szíve ellenére köny- nyen járja meg az utat, s már teríti is szét a fény­másolt hatalmas lapot. S mesélő szavaira életre kel az épület. MILYEN LESZ A SZÍNHÁZ? Kívül, belül átalakítják. A homlokzatot lényegesen meg változtat ja egy elöre- ugró épületrész, amely ha­sonlatos lesz a megyetanács lépesőbejáratához. Belül tá­gas előcsarnok, két oldalt folyosók, a nézőtérre nyíló ajtókkal. Ruhatárak, büfé, színészöltözők, zuhanyozók, és raktárak sorakoznak a folyosók másik oldalán. — Mintegy 12 méterrel bővül az épület. A nézőtér arculata is megváltozik. Eltűnnek az oldalpáholyok, s a második emeleti karzat. Csak az első tovább? S ha döntött, hogy tovább dolgozik, nem az vezette-e elsősorban, hogy a keresete nagyobo, mi., с a nyugdíj összege? De ez va­lahogyan nem illett Hudák Jánoshoz, kérdezni sem mertem. Csak ennyi sza­ladt ki a számon: — És kedvvel dolgozik-e? — Hogy kedvvel-e? — értelmetlenül nézett rám, sehogysem fért a kérdés a gondolataihoz. — Kötéllel sem lehetne engem tovább idekötni. A gyermekeim már elröpültek hazulról, ketten vagyok a felesé­gemmel. Ö is beteg, én is. Pénzzel nem lehetne en­gem ideláncolni. Hanem ... még ez az egy munka. Ez, a legszebb. Ez lesz a koro­nája életemnek. És tudom, hogy mennyire várja a nyíregyházi nép. Beteg a szíved, János? — mondom magamnak. Majd csak ki­bírja. Ki kell bírnia, d? la maradsz. Es még ezt a szín­házat úgy istenigazában tei- építed. ÉS MÉGIS LESZ SZÍNHÁZ Mindig voltak mumusok, —■ ez nem babona, nem kell félreérteni. — akik fenye­emeleten lesznek páholyok, 1 hátul, a földszint nézőtere ■ felett. — Sok fehér munka, ap-( ■ rólékos, gyönyörű kidolgo- I zás vár ott ránk — helyezi I kezét Hudák János a rajz­1 Ira. — De Nyíregyháza olyan I színházat kap. amilyen ke- I vés lesz az országban, (legalábbis úgy gondolom. (Sokszor látom magam előtt ( készen, esti fénypompában I ragyogva, s ideges vagyok. Mert bizony két év kell an­nak, míg készen lesz. Mi persze úgy csináljuk a dől-1 gunkat. hogy hamarabb le-1 gyen. Hát ezért maradtam I én, a színházért. út ÍGY SZÜLETIK a HŐS! Amint néztem a rajz fö­lött magyarázó öreg kőmű­vest, akit a tudása főmű­vezetőnek emelt, s aki az elmúlt évtizedben javát ad­ta munkájának, s egész so­rát emelte megyénk jelen­tős épületeinek, mint leg­utóbb az új gépjavítót, — kényszerültem, hogy arra a harcra gondoljak, amit ön­magában meg kellett vív­nia. Mert vívott, amikor válaszúira került: menjen-c nyugdíjba, vagy dolgozzon gető szavakat suttogtak vagy kiáltottak Nyíregyház záia: Ide nem kell színtár­sulat, nem kell színház! Itt megbuknak a rendezvé­nyek, nem érdekli más a nyíregyházi népet, csak a labdarúgás, meg a tangó- harmonika-együttes. Szerencsére józan gondoL kodású emberek kezében I van a kulturális élet ve/e- I lése, akik nagyon jól tud- I ják. hogyha volt is idegen­kedés Nyíregyházán a I színházi előadásoktól, ez I annak a következmé- (nye volt, hogy megyénk I szinte fehér foltként szere­pelt országunk térképen. Azóta igen jól működő kul- (túrcsoportok bizonyít ják az ellenkezőjét, amelyek elő- I adásaikat „telt házak" előtt I adják. A debreceni színtár- I sulat csak nyert a vendég- jszereplésein, városunk kul­turális igénye ollyá emel- ( kedett. hogy a közelmúltban mintegy négyszázan utaz­tak Debrecenbe, hogy meg­nézzék a Hamlet előadását. Igenis, kell Nyíregyházá­nak színház, s íme: élő való­ság. S ezt a valóságot le le­het mérni Hudák János akaratán is. Addig nincs pihenő, — intett egy kibontott falon keresztül az épület belse­jébe, — amíg azokon a deszkákon nem látom meg az első előadást. Akkor majd megkezdem a pihe­nést, és tudom, hogy éle­tem munkáját bevégeztem. S. B.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents