Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)
1956-05-20 / 118. szám
4 NÉPLAP 1P5B. mäyue 20, vaeáraap 'ziwdalt) III Jllííoétzef * ■JCritika A Zeneiskola kamarazene hangversenye Május 13-án este tartotta az Állami Zeneiskola immár az 5. hangversenyét a jubileumi hangversenysorozatból. A 7 műsorszámból mindegyik más-más összetételű kamarazene volt s éppen a hangszerek (vonós és fúvós) érdekes és változatos összeállítása miatt nem volt unalmas még a nem képzett hangversenylátogatónak sem a műsor. Jó pedagógiai módszer volt ez a kamarazene megszerettetésére. A nagy klasszikusok alkotásaiból tevődött össze a műsor: Bach, Händel, Haydn, Mozart és Beethoven triók és kvartettek voltak műsoron. A zeneiskola majdnem minden hangszeres és énekes tanára közreműködött: Aginé énekelt, Straky Tibor, Farkas Márta, Erhardt Jenőné zo- gorán, Marssó József, Ta- riska Edit hegedűn, Vikár Sándor mélyhegedűn, Friedl Endre fagotton, Zongor István klarinéton, Csősz Sándorné fuvolán, Rako- vics Miklós csellón, Kiss Ernő oboán játszott. — Nem hallgatható el az a nagyjelentőségű dolog, hogy ezzel a mindinkább kedveltebbé váló hangversenysorozattal a zeneiskola egy állandó hangversenylátogató közönséget, egy zenebarátok körét alakít ki s ezzel nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben a komoly zenének is nagyobb közönsége legyen. Ma este 8 órakor, mint a hangversenysorozat következő előadása a Bessenyei- klubban Vikár Sándor szerzői- és Straky Tibor zongoraestje lesz. Közreműködik Ági Gézáné és a zeneiskola női kamaraének együttese. A gazdag szegények (A Déryné Faluszínház előadása) A Déryné Faluszínház Jókai Mór: A gazdag szegények című három felvoná- sos tragikomédiájával járja megyénket. A Jókai regényt E. Kovács Kálmán alkalmazta színpadra. Elöljáróban erről néhány szót: E. Kovács Kálmán megbirkózott a feladattal, szinte töretlenül hagyta meg a regény sajátságos Jókai-ro- manticizmusát. E tragikomédia komikumában Jókai humorát érezzük. A halhatatlan mesélő bujkáló mosolyát tükrözi a darab. Arról van szó, hogy Kapor Adám és Kömény Zsuzsa élete végcéljaként a szegényházba akar jutni. Ezen elhatározás köré bonyodalom szövődik, mert kiderül, hogy ők bizony pap előtt sohasem esküdtek meg és a házassági bizonyítvány nélkül nem veszik be őket. Alapjaiban ezzel teremti meg Jókai a humor lehetőségét, E. Kovács Kálmán a színpadra író ezt vissza tudja adni. Néha ugyan jobban rövidebbre foghatta volna Jókai mesélő kedvét. Ilyen például a második felvonásban Kömény Zsuzsa árvízről szóló története, amelybe beleszövi házasságuk történetét is. Úgy gondolhatnánk, hogy e tragikomédiának nem sok köze van a reális élethez. És mégis a darab folyamán az ellenkezőjéről kell mcggyő. ződni. Korképet is ad Jókai a század végéről, a mindent felfaló tőkés rendszerről. Tarafás Baziliusz szinte megtestesítője a századvégi uzsorásoknak. A köré fonódó eseményeken keresztül (de a többi felvonásból is) nemcsak a lakásviszonyokról kapunk valamiféle képet., hanem szinte a pesti külvárosok életét és az ott lakó szegénynép sanyarú sorsát is megismerjük. A faluszínház előadása változatos színekkel viszi színpadra Jókai e kedves játékát. Kapor Adám vasútőr (Polgár Ferenc) kedves 70 éves öregember. Talán a legjobban megírt figurája az egész darabnak. Polgár Ferenc nagyszerű Kapor Adámot alakít. Szinte érezzük, hogy mennyire igazi élő ember ez a vasútőr, olyan emberi apró mozdulatai vannak. Például ilyen a harmadik felvonásban, amikor azzal dicsekszik, hogy bársonygallért tettek kifordított kabátjára. Donáth Lili Kömény Zsuzsa mosónőt alakítja. Méltó párja Kapor Adómnak, bár koránt sem olyan jól megírt ez a szerep. S néha küszködik is vele. Ilyen például a második felvonás már említett monológja. Ez szép ugyan, de túlhosszű, és egy kicsit messze is esik Kömény Zsuzsától, így teregetni a múltat. Kömény Zsuzsa emlékezetes marad a néző számára. Megszereti, csak sokszor a mosolyfa- kasztásával van egy kis baj nála. Lídia varrónő rangrejtett grófleány (Fáy Györgyi.) E szerep vizsgálatánál úgy gondoljuk, hogy a színészi, de főleg rendezői beállítással kell vitatkoznunk. Mert Fáy Györgyi nem a tragikomédia kettősségével oldja, meg szerepét, hanem sokkal inkább a tragédia színei érvényesülnek nála. Különben ez a figura a. legjellemzőbb Jókai figurák egyike. Sajátságos romanticizmusa Jókainak itt ismerhető fel legjobban: Rangrejtett gróflány, aki a szegények közt akar helyet találni magának, s lányává fogad később egy tőle nem sokkal fiatalabb szegény árvalánut. A darab végén pedig eljegyzi magát egy közrendőrrel. Tehát igen bonyolult figura ez. De sajátságos komikuma is van a megírás szerint. Mert hiszen a felsoroltak végeredményben helyzetkomikumok termői is lehetnének. Fáy Györgyi bájos, jó tagja az együttesnek, hátha még néha sikerült volna a rendezői felfogás ellenére a komikumot jobban kihasználni. Homok János közrendőr, (Csabai János.) Egy ritka rendőrrel állunk itt szembe. Ilyet csak Jókai képzelete tudott megszülni. Mindenben a szegényeket pártfogolja, sohasem felejti el származását, sőt igen büszke, szegény mivoltára. S amikor a darab végén választásra kerül sor, még az egyenruhát is hajlandó volna letenni. A való élet realitását nagyon nehéz megtalálni ebben a figurában. És ez a rendőr mégis él, s elhisszük mondatait. Ez a jó színészi játékának köszönhető. A grófleány és a közte kibontakozó szerelmet is hitelesnek érezzük, bár néha Csabai János e szerelem érzékeltetését túlságosan feltűnővé teszi. Csicsónka virágárus lány (Csik Etel). 14 éves lány, árva, később Lidia örökbefogadott lánya lesz. Naiv, de sokszor érezni rajta mostohájának félrenevelő hatását is. Kedvesen oldja meg Csik Etel feladatát, bár itt- ott a sokadik előadás rutinja is érezhető játékában. Krányecz Frányó, vándor bicska és bögreüzér (Tordai Gábor), Ritka Panna, piaci hagymaárus (Somfai Margit), Zsiga cigány (ifj. Tóvári Pál) három érdekes színfolt. Krányecz Frányó a tótlegény, vidám, tréfacsináló ember. Ritka Panna palóc menyecske, és Zsiga cigány a. népszínművekből annyira ismert cigányalak. Jó kiegészítői az együttesnek. Talán Ritka. Panna pa. lócos nyelvjárására kell egy megjegyzést tenni: néha elejti a nyelvjárási sajátságokat. Mindhárom alakításon sajnos egy kis szürkeség is látszik, melyet a sokadik előadás rutinja okoz. Szüköl Makár, városi díjnők (Szalag Gyula). Az egyik legérdekesebb figurája a darabnak. Egy ember, aki senkitől sem kapott eddig emberi szót, most itt ezen a szegénytanyán szerető szivekre talál. Nagyon hálás ezért. Ez fűti cselekedeteit, így lesz egyik „vezére“ Kapor Ádámék ügye harcának. Szalag Gyula játékán talán legjobban érzik a már említett rutin. Egykét helyen puszta szövegmondássá válik játéka. Majd másutt izzóvá lesz, bizonyít, va azt, hogy az idők folyamán vált itt-ott színtelenné. Tarafás Baziliusz, háztulajdonos (Bánó Mihály). Az első mondatokban már szó esett erről az alakról. Ahhoz hozzátéve: a megformálás, egy zsugori háztulajdonos színpadravitele Bánó Mihálynak sikerült. A harmadik felvonásban az ő megjelenésével ért magaslatra. majd, emelkedik még magasabbra Szüköl Makár megjelenésével, a tragikomédia. Itt válik igazán rendezésben is azzá a darab. A mosoly most már állandóvá válik a közönség arcán, s ebben nem. kis szerepe van Bánó Mihálynak. A rendezésre egy-két megjegyzést már tettünk. Még annyit hozzá, alapjaiban egységes a játék. Látszik a rendező irányító munkája, eltekintve a vitatható felfogásbeli differenciáktól. Kalmár Tibor rendező jó segítőtársa volt E. Kovács Kálmnánnak abban, hogy Jókai regényét így megeleveníthessék a színpadon. (H. SZABÓ) Lammel Kálmán: Homoktalajok gépi művelése A nagyüzemek szakembereinek, az egyénileg gazdálkodó parasztoknak igen nagy segítséget nyújt ez a könyv a gyakorlati munkában. Mezőgazdasági szakirodalmunkban egyedülálló ilyen tárgyú munka, amely mezőgazdaságunk egyik lényeges kérdésnek, a homoktalajokon való gazdálkodásnak kutatási eredményeit ülteti át a gyakorlatba. A könyv összefoglalóan tárgyalja a homoktalajok gépi művelését, az egyes gépek és munkaeszközök alkalmazását a homokon, a homoktalajok legújabb agrotechnikáját és az ehhez, alkalmas gépeket, illetve a meglévő sorozatgyártású munkagépek alkalmazhatóságát és átalakításuk lehetőségeit. Kitér a legújabb homokjavítási módszer ismertetésére is. Grábner Emil: Szántóföldi növénytermesztés A könyv összefoglalja mindazokat a növénytermesztési ismereteket, amelyek a termelésben, igazgatásban és oktatásban' dolgozó szakemberek számára nélkülözhetetlenek. Az I.- rész a növénytermesztés általános kérdéseivel foglal, kozik és különös részletességgel tárgyalja a talajművelés, trágyázás és vetőmagelőkészítés feladatait. A II. részben sorra veszi szántó-- földi növényeinket, tárgyalja azok népgazdasági jelentőségét, biológiai sajátosságait, a termesztésben szobajövő fajtáit és mindazokat a módszereket, amelyekkel nagy termések érhetők el. Részletesen foglalkozik a növényi betegségek és kártevők felismerésével, a korokozók életmódjával és a védekezési eljárásokkal. Nem célom a felelőtlen hangulatkeltés, de itt rideg, sőt kegyetlen tényekről van szó. Engedjék hát meg, hogy e levélben szubjektív érzelmekről is szó essék. A minap a nyíregyházi temetőben jártam. Nem hiszem, hogy az ember találkozhatnék ellentmondóbb benyomásokkal másutt, mint éppen május derekán egy sírkertben. A frissen zöldelő fák, a nehézillatú dús orgonák lila és fehér fürtjei, a néhány hete sarjadó fű minden pici szála, a fényben fürdő ég kékje mind, mind az élet szépségét hirdetik. S e szépséges környezetben fekete és szürke sírkövek figyelmeztetik az embert a könyörtelen halálra. Megrázó és kegyetlen a tavaszi temető! Abba még úgy-ahogy bele lehet nyugodni, hogy hetven-nyolcvan éves emberek életútja megszakad, de valósággal belehasitanak a szívbe az ilyen könnyfakasztó sirkővésetek: „ .. .élt 2 hónapot ...“, „élt 3 esztendőt...“, „élt 25 évet...“ Szüntelenül arra kell gondolni, hogy a tudósok, orvosok csatát vívnak a halállal és nem egyszer alul maradnak még. Csecsemők, gyermekek, fiatal nők és férfiak szomorú sírjai emlékeztetnek erre. Nem sokkal azután jártam a temetőben, hogy a városi pártértekezleten szóba került- a nyíregyházi megyei kórház szülészeti osztályának munkája. Megközelítően idézem az igazgató főorvos felszólalását, amellyel az észrevételekre válaszolt: „ ... Igazuk van azoknak, akik bírálják a szülészeti osztályt. Sajnos az egész kórház jó hírét, hitelét rontja az a durva, sokszor embertelen bánásmód, amely itt elburjánzott és már szinte közmondásos a megye határain túl is ...“ Ezek a szavak, ha nem is érintették váratlanul a pártértekezlet résztvevőit, de mégdöbbentették és felháborították. Vala. Qlyílt hűéi a megyei kórház ssiilésseti osztályának orvosaihoz mennyien arra gondoltunk: igen nehéz lenne pontos statisztikai adatokkal kimutatni, hogy vajon az osztály betegei, ke- zeltjei közül hányán estek e bánásmód áldozatául — de egy tény a laikus szájából is tényként hangozhat el, a durvaság, a felelőtlenség, embertelenség, az igazságtalan megkülönböztetés szelleme nem a gyógyulás, hanem a koporsó felé taszít! Talán túl erősnek tűnik a következtetés, de őszintének kell lennünk. Ezt követeli sok születendő élet, sok piciny embervirág, sok-sok áldott terhet hordozó édesanya érdeke. Az Ö nevükben szólok most Önökhöz. Ügy vélem dolgozó társaimmal együtt, hogy a szakma gyakorlása közben túl kevés szó esik Önök között a szocialista humanizmusról, az emberek iránti szereiéiről és felelősségről. Igen, nem a marxiz- mus-leninizm.us alapfogalmairól, hanem a szocialista humanizmusról. Eszembe jut egy történet, amelyet Pausztovszkij szovjet író örökített meg. Egy partmenti városka kórházába hétéves fiúcskát, szállítottak súlyos agyrázkódással. Az orvosok úgy vélték: talán életben marad, ha tökéletes csend és nyugalom mellett gyógyulhat. Az orvosok véleményét a helyi újság különkiadásban közölte a lakossággal. A városi szovjet azonnal rendeletet adott ki, amelyben a polgárokat a lehető legnagyobb csendre szólította fel. A rendőrség a kórház közelében minden közlekedést leállított. Az iskolásgyermekek csoportokat szerveztek a csend biztosítására. Ám az inézkedések feleslegesek voltak, a város parancs nélkül is visszafojtotta lélegzetét — mint Pausztovszkij írja —. Egyetlen „kirívó“ eset fordult csupán elő. A kikötő lámpatisztogatója, aki szeretett énekelni, egy este dúdolva végezte munkáját. Az iskolásgyermekek mégállitották és megmagyarázták, hogy miről van szó. Az öreg munkás leült a kikötőlépcsőre, lehúzta, a csizmáját és lábujjhegyen, ment haza. Otthon a macskát bezárta a kamrába, hogy ne nyávogjon, a hangosan ketyegő régi órát letakarta egy párnával. (Mindehhez hozzá kell fűzni, hogy nem. vezetőállású tisztviselő, funkcionárius gyermekéről volt szó, s a fiú szülei még külön pénzt sem csúsztattak senki, markába.) Korántsem összehasonlításképpen mondtam, el a lámpatisztogató esetét. Hiszen Önök kulturált és müveit emberek. Gyönyörködnek Leonardo és Munkácsy festményeiben, szivük csordultig telik, ha Beethoven muzsikáját hallgatják és feltehetően verseket is olvasnak. Ismerik az emberiség felejthetetlen emlékű orvos óriásait, Pasteurt, Kochot és Pavlovot. Ismerik megyénk egészségügyi büszkeségeit, Jósát és a két Korányit. Ám mit ér mindez, ha éppen a. kicsiny emberpalánták, vajúdó édesanyák szemében nem látják meg az élet nagy szépségeit, ígéreteit?! Lehet, hogy vannak még önöknek jogos kívánságaik a munka jó előfeltételét illetően, sőt biztos vagyok benne, hogy nem tettünk meg mindent e téren. Ez azonban nem menti Önöket s a dolgozók méltán tehetnek szemrehányást. Hiszen a kórház, az osztály a mienk. A mi gyermekeinké, asszonyainké, akik élni, növekedni és szülni akarnak erőben, egészségben. Persze ne. higgyék, hogy most bosszúért kiáltunk. Szó sincs róla. Ellenkezőleg. Azért mondunk el mindent őszintén és nyíltan, mert bízunk önökben, az önök gyógyító tudásában és emberségében. Kétgyermekes apa vagyok. Tudom, mit. jelent a jajgatástól hangos szülőszoba előtt várakozni ólomlábakon járó percekben. Tudom, mit jelent súlyosan beteg gyermek forró lázt lehelő ágyánál izgatottan várni az orvost és fellélegezve tisztelni a gyógyító tudományt. Sokezren vagyunk ilyenek a. városban, a. megyében. Mi, ennek a. megyének és ennek a városnak dolgozó emberei szeretnénk önöket is fenntartás nélkül, teljes bizalommal tisztelni. Gárdonyi Géza azt mondta egyszer: ,,.. . ha az orvosok egyenruhában járnának, tisztelegnék nekik...“ Mi. szeretnénk mindenkor tisztelegve gondolni Önökre. Szeretnénk, ha Önök, a szülészeti osztály munkásai, drága asszonyaink orvosai a. szocialista humanizmus szellemében dolgoznának. Ezeket, akartam tolmácsolni és most a jó reménység jegyében zárom levelemet. SOLTÉSZ ISTVÁN
