Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)

1956-03-08 / 58. szám

4

IM ÉPLA!1

1936. március 8, csütörtök

SZABOLCS-SZATMARI IFJÚSÁG

Samui miUMUiüuaintimiiimiiMiunmmiin u

11*1111 Ilii flIWtlIIIIIIIIMIIinillKIIII

FORRONG!) NYÍRSÉG...

(A Tarpai Már ion-jele parasztfelkelés: 1437)

| | tszáztizenkilenc évvel ezelőtt egy jobbágy eres kardot hordott végig t nyírségi falvakban, városokban. Tavasz volt, március. S mégis fojtogató hőség érlelte az időt a nagy aratáshoz. Az elgémberedett jobbágyok görcsösen szorították a villogó kaszát és más olyan szerszámot, mellyel a földesuraknak, papoknak dolgoztak. A parasztseregek Márton jobbágy vezérlete alatt gyülekeztek. Halk morajukat szárnyra kapta a tavaszi szellő és messzire vitte. Minél távolabbról hallatszott, annál félelmetesebb volt. A föld- birtokosok behúzódtak kastélyukba, összedugták fejüket, mint a vihart érző íuhnyáj.

A vihar nem váratott aagára. Ellenállhatatlanul betörte a kúriák kapuit, s Heltai Gáspárt idézve „a nemeseket kegyetlenül öldökölte.” A nyomorgó jobbágyok több f5úr javait felosztották, s „felforgatás következett arra, hogy magukról a szolgaságot lerázzák” — írja Bonfini.

A Tarpai Mérton-féle parasztfelkelés egyik sejtje volt annak az anti- feudális harcnak, amely a feudalizmus egész történetén végighúzódott. A társadalom uralkodó körei a legkülönfélébb intézkedésekkel — rossz pénz, az egyház mohósága stb. — elviselhetetlenné tették a jobbágyság helyzetét. Egymást érték a parasztfelkelések. Az osztályharc ösztönszerű megnyilvánulásai voltak ezek. Követeléseik, fegyverfogásuk az emberi életmód megteremtésére figyelmeztették a hűbérura- kat. Eszmei tartalmukban csak akkor gazdagodtak meg, amikor a század egyik messze világító fáklyája, a huszita mozgalom hazánkban ts tért hódított. Az erdélyi parasztfelkelés

és a Tarpai Márton-íéle parasztfelkelés a huszitizmus forradalmi szárnya, a taboriták tanaival indította harcba a jobbágyságot. Az tény, hogy legkifejezetteb- ben gazdasági helyzetük, nyomorúságos életkörülményük megváltoztatása vezérelte őket harcukban. De e harc már eszmei erőket is rejteget méhében, amely közvetve bár, de lényeges szerepet játszott a felkelések kitörésében. A magyar- országi „eretnekek” tanításai egyre szélesebb körökben elterjedtek. Hogyne találtak volna termékeny talajra az olyan tanok, mint az egyházi szolgáltatások eltörlése?! Hiszen a papok, püspökök étvágya olyany- nyira megnövekedett éppen a XV. század derekán, hogy a parasztok feje alól a párnát is kihúzták. Lépes György erdélyi püspök például Zsigmond rossz pénz kiboc3ájtása idején három évig nem szedett tizedet. Mikor aztán ismét helyrebillent a pénz értéke, úgy csapott le a jobbágyokra, mint vérengző sas a csirkére. A nemesség sem szerénykedett. A szabadköl- tözködési jogot ugyancsak szépen érvényesítette. Próbált volna a jobbágy élni e törvénnyel! A nemes bosz- szúja bárhol utólérte...

t'zek ellen a rothadt intézkedések ellen, az embertelen falánkság ellen keltek fel a nyírségi parasztok is, Tarpai Márton vezetésével. Felkelésük tiszavirág életű volt, a megvadult nemesség a legkegyetlenebb terrorral fékezte meg törekvéseiket. A Báthoryak és a szabolcsi főurak együttes erővel szerelték le a jobbágyokat. Vezetőiket pedig kegyetlenül kivégezték.

Tinódi Lantos Sebestyén, a kor krónikása megrázóan írja le e megtorlásokat. — Akiket nem végeztek . ki,

azok egy részét testileg megcsonkították, örökös koldússágra kárhoztatták.

A nyírségi parasztfelkelés bukása az elzárkózással, elszigeteltséggel magyarázható. Még a sokkal szélesebbkörű erdélyi parasztfelkeléssel sem keresték a kapcsolatot. Mégis példát szolgáltatott arra, hogy a jobbágyság mint tömeg, erőt, hatalmas erőt rejt magában, amely a kősziklát is megmozgatja, ha mindenki egyet akar.

<M. J.)

Kisérleli psrceilákai létesííenek a nyirieleki Szabad Nép TSZ íiaiaijai

Termelőszövetkezetük terméshozamának növelése érdekében a nyírteleki Szabad Nép TSZ fiataljai kísérleti parcellákat létesítenek. A burgonya, lucerna, napraforgó termelésében az új agrotechnikai eljárásokat alkalmazzák. 5 holdon pedig kísérletet folytatnak az Ikersoros kukorica termesztésének megjavítása érdekében. A szorgalmas munka eredményeit a fiatalok is élvezni fogják.

A fiatalok a nyáron a környező termelőszövetkezetek ifjúságát és az egyénileg dolgozó fiatalokat meghívják a kísérleti parcellákra, hogy saját munkájuk alapján meggyőződjenek az új agrótecnikai eljárások helyességéről.

Barkóczi István mezőla- dányi tudósítónk az úttörők rendezte farsangi műsorról ír levelében. „Félévi munkájukat mérlegelve látták eredményeiket, hibáikat. Közben szorgalmasan készültek a farsangi műsorra. A jelmezbe öltözött úttörők kedvesen szórakoztatták a falu apraját-nagy- ját... A bevétel Összegéből kirándulást terveznek. A szegényebb gyermekeit útiköltségét ebből fizetik.”

*

A rn.índoki úttörők Vöröskereszt csoportjáról ír Ilarsányi István igazgató. „Az elméleti kiképzést már megkapták — írja. — Az elkövetkezendő időben az

GYÁRI POLIKLINIKA

A „Proletarka” pamutszövő kombinát mellett nagyszerű poliklinika működik, kiváló szakorvosokkal és képzett ápolónőkkel.

A képen: Varvara Puscsikova, a „Proletarka” textilkombinát munkásnője, a poliklinika röntgenrendelőjében. (Foto V. Noszkov)

egészségügyi segélynyújtás alapjaival ismerkednek meg. A szülői munkaközösség anyagi támogatása mellett minden kötszert, gyógyszert beszereztünk. A nyári mezőgazdasági munkák, idejére felkészültünk, s mozgó egészségügyi szolgálatot szervezünk.”

Közös kultúrcsoportoC

alakítottak a Dcmecseri Gépállomás és a Győzelem Termelőszövetkezet DTSZ- fiataljai. A kultúrcsoportj március 15-én már bemutatkozó előadást tart.

Versenytársai keres

Bodor Marsilka

rJ1iszavasváriból Bodor

J Sándor traktoros kislánya írta a következő< levelet szerkesztőségünk* be:

„A levélírást édesapámtól kedveltem meg. Gon doltam, ha ő ír, én is írok; Azzal kezdem, hogy ami kor szüleim iskolába adtak, édesapám jó tanulásra buzdított. Azt ígérte, hogy jó tanulásom esetén jutalmat ad. Iparkodtam, hogy sok ötöst kapjak. Ez sikerült is. Ötösön kívül más osztályzatom még nem volt. Ügy látszik, édesapám a jutalmat nem alcarja elhamarkodni. Biztosan azt gondolja, hogy még messze van az év vé-1 ge. Hiába vagyok most az\ osztály kiválója, ha év végére lehanyatlanék. Ebbc*i, édesapámnak igaza van, De én nem engedek a hu* szonegyből. Ev végére is kiváló leszek! Sőt — el ne árulja neki senki — meg-J lepetésre készülök. Bélyet get gyűjtök. Már eddig 300 forint van bélyegbe fekt tetve. Ev végén ebből főt gom szüléimét megalé.nt dékozni.

Olyan 11. osztályos kist lányt — vagy akár kisfiúi — keresek, aki jó tanulást ban és bélyeggyűjtésben versenyezne, levelezne vet lem.

BÓDOR MARGITKA II. oszt. tan. Tiszavasvárii

Egy ember, három ló, meg a tehénke

— MESE —

Volt egyszer egy ember, egy kis gazdálkodó. Egyszer elhatározta, hogy szerencsét próbál. Napfel- jöttekor nyakába kanyarí- totta a csíkos tarisznyát és bement az istállóba.

— No, kedves jószágaim, hát melyikőtök jön velem? — kérdezte az állatoktól.

Egyik sem vállalkozott.

Választott hát ő maga: fogta a három lovat, meg az egy tehenet, mert eny- nyije volt.

— Ezekkel jobban boldogulok majd az úton, mint itthon boldogultam — gondolta és elindult.

Ment, ment, elérte a hetedik falut, elhagyta a tizedik határt, és betért egy nagy-nagy erdőbe. — Este volt már akkor, de nem pihent, nem állt meg. Túl akart jutni rajta. Ment már vagy egy órányit, és találkozott egy tehénnel.

— Hát te tehén hová mégy? — kérdezte.

— Világgá, és ti?

—1 Mi is, de te csali menj magadnak, úgyis csak terhemre lennél.

A tehén szomorúan elment, ők is haladtak tovább. De alig mennek, utoléri őket a tehén.

— Hagy menjek veletek

— kérte a tehén.

— Ha ló lennél, akkor jöhetnél, de tehénből elég nekem egy is. — felelte az ember.

— Mentek tovább. Most már nem is egy úton, de egy óra sem telt el, megint találkoznak.

— Gondold meg jó ember, hasznomat veheted...

— mondta megint a tehén.

— Nem, nem, küldj magad helyett legalább egy csikót — gúnyolódott az ember.

Mentek tovább. Mindén reggel, minden délben és este megálltak, de az ember még szundítani is alig ért rá: etetni kellett a lovakat. A tehénre ném

volt gondja, mert az elment legelni, de a lovak mindig ott ugráltak körülötte. Az embert egy kicsit bosszantotta a dolog, ám mégis megnyugodott:

— Van dolgom velük, de mégis csak lovak, megérdemlik mondta és végezte a lovak körül a dolgát.

Két nap után egy hajnalon kiértek az erdőből egy havas, téli mezőre.

— Ejh, ejh... mi lesz, éhen döglenek ezek a szegény lovak — mondta és a tehénre nem is gondolt. Volt is cka a sóhajtásra, mert amikor eljött az este, az egyik ló odaállt eléje:

— No gazdám, hát adjál valamit enni.

Az ember odaadta magától az utolsó pogácsát.

Másnap elébe állt a második ló:

— Éhesek vagyunk, enni akarunk.

Odaadta utolsó falat szalonnáját, de másnap

már délben eléje állt a harmadik ló.

— No, gazdám, enni adj, vagy megeszünk.

— Én nem tudok mit adni, egyetek amit leltek — mondta az ember.

A lovak morgolódtak, civódtak vele, de estefelé mégis békén hagyták. Am amikor az ember elaludt, megették a bal karját.

— No, nem baj, egy kezem még van — gondolta az ember. Félkézzel megfejte a tehénkét és jóllakott. Estigre félig kinőtt a karja. Mikor este lefeküdt, a két kezét maga alá dugta. A lovak azonban megfordították és reggelre megetták a félig kinőtt kezét és a másiknak is felét.

— Ejnye ezek a lovacskák... most már még fejni sem tudok, de legalább lábam van, lovagolni tudok — gondolta és haladtak tovább. Nem bánkódott, inkább előre örült, hogy megcsodálják majd. az emberek, ha ebből a téli világból a tavasziba érve, szép, íényesszőrű lovakat vezethet.

Ilyen örömmel feküdt

le este megint. Előbb azonban jóllakott tejjel, hadd nőjjön tőle a két keze. Alig aludt el, a lovak megették két keze kinőtt csonkját és egyik lábafejét is. Reggel az ember nem tudott talpra állani. A tehénke állította fel.

— Mit tegyek? — tűnődött. — Csak tudnám, milyen messze van a tavasz... Nincs mit tenni, a lovaimat nem eresztem szélnek — határozta és nagynehezen felkapaszkodott az egyik lóra. így mentek tovább.

Az ember már nagyon félt az estétől, kölönösen a napközben kinőtt kezét és lábafejét féltette, de olyan fáradt volt, hogy alig álltak meg, elnyomta az álom. A lovak pedig megették reggelre a két kezét és tövig mind a két lábát.

így ébredt fel reggel.

— Jó, hogy a számat meghagyták, legalább tejet ehetek, de hogy megyek tovább? Vigyetek lovacskáim a szátokban.

— Mi? Nem viszünk, mert enni sem tudsz adni.

csontosnak is olyan csontos vagy, hogy jól sem, laknánk veled — mondta, az egyik ló és odacsatla-l koztak egy arramenä vargához. Az ember pedig; ott maradt a hóban. Csak a tehénkéje maradt vele.;

A tehénke szorgalmasan) kaparta minden nap a havat, ette a száraz füvet' és táplálta tejével az embert. Mikor a tejtől kinőtt keze, lába, elindultak gyár logosan, egymást vezetve,;

Mentek, mentek napnap után és egyszer elér-; tek egy mélyedéshez. Ott feküdt benne a varga., Annak sem volt már keze, se lába, mert meg- ették a lovak. Az ember a vargát felültette a tehénke hátára és így mentek tovább.

' Alkonyaira beértek egy faluba. Ekkorra kinőtt a tehénke tejétől a varga- keze-lába is. A vásáron vettek maguknak háromhárom. tehenet — az emJ bér csalt kettőt, mert egv már .volt —- meg egy-egf lovat és úgy mentek tovább, mindaddig, míg csak mehettek.

— ó. G. —