Néplap, 1956. február (13. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-17 / 41. szám
193« február If, tötetek NfiPti *1» I* A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) Hruscsov. A tanácskozáson sikerült megállapítani a mezőgazdaság irányításának hiányosságait, teljesebben feltárni a tartalékokat és gyakorlati rendszabályokat kidolgozni a szemestermények, az ipari növények és az állati termékek termelésének fokozására. A terület mezőgazdasági dolgozói a kijelölt rendszabályokat teljesítve, elértek egyes eredményeket. Meg- (lövekedett a szemestermé. nyék, a cukorrépa és a napraforgó össztermése. A szemestermények össztermésének nagyarányú növelésében jelentős szerepet játszott a kukorica, amelyből :í85.000 hektárt vetettek. Ezáltal lehetségessé vált, hogy az elmúlt mezőgazdasági évben több mint kétszeresére növeljék az összes tejhozamot, megerősítsék a ta- karniá-yalapot. , A terület kolhozai és szovhozai, megvizsgálva tartalékaikat, elhatározták az idén, hogy a múlt évhez viszonyítva megkétszerezik a hús beadását és eladását az államnak. Skolnyikov befejezésül felvetette, hogy a voronyezsi területen bővíteni kell a hús, a tej és a cukorrépa feldolgozására szolgáló termelési bázist. A kongresszuson a jelenlévők viharos tapsa közepette felszólalt gyobbarányú erősödése, a Szovjetunió minden területen megmutatkozó, egyre nagyobb győzelmei — mondja az üdvözlet — a Szovjetunió Kommunista Pártjának legyőzhetetlenségét bizonyítják. Az SZKP kiváló példa volt, marad és lesz valamennyi ország kommunista pártja számára. Az SZKP a világ forradalmi és munkásmozgalmának első „rohambrigádja“. A Szovjetunió .Kommunista Pártjának XX. kongresszusa óriási alkotó hozzájárulás a Szovjetunió kommunista építéséhez, a világ békéje nek megőrzéséhez és megszilárdításához. Az üdvözlet zárósorait, amelyek éltetik a Szovjetunió Kommunista Pártját, az SZKP lenini központi bizottságát, Kína és a Szovjetunió népeinek örök, megbonthatatlan barátságát, a mindenekfelett diadalmaskodó kommunizmust, a küldöttek és a vendégek viharos tapssal fogadták, Mindenki felállt. Ezzel az esti ülés véget ért. Február 16-i délelőtti ülés Csu Te, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai irodájának tagja. A Kínai Kommunista Párt kilenc millió tagjának és országa 600 milliós lakosságának testvéri üdvözletét tolmácsolta a kongresszusnak. Az SZKP XX. kongresz- szusán elhangzott beszámolók és felszólalások — mondotta —- ékesen mutatják azokat a nagyszerű sikereket, amelyeket a Szovjetunió a kommunizmus építésében és a világ békéjének megőrzésében elért. A kínai nép nagy örömmel veszi tudomásul, hogy a szovjet nép határidő előtt, négy év és négy hónap alatt teljesítette az ötödik ötéves tervet. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány békés külpolitikájával nagymértékben hozzájárult a nemzetközi feszültség enyhüléséhez, az országok békés egymás mellett élésének és baráti együttműködésének fejlődéséhez. A Szovjetunió hatódik ötéves terve irányelveinek tervezete megmutatja az egész világnak a Szovjetunió kommunista építésé, nek nagyszerű - távlatait. A kínai népben szilárdan 61 az a meggyőződés, hogy a szovjet nép a hatodik ötéves tervet nemcsak határidő előtt teljesíti, hanem túl is teljesíti. Csu Te elmondotta, hogyan küzd országában a Kínai Kommunista Párt és a hatszázmilliós kínai nép a szocializmus építéséért. Kína első ötéves tervét — hangsúlyozta — feltétlenül határidő előtt teljesítjük és túlteljesítjük. Mindez elválaszthatatlan attól a sokoldalú és önzetlen segítségtől, amelyet a Szovjetunió nyújt Kínának. Befejezésül Csu Te felöl vasta a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának az SZKP XX. kongresz- szusához intézett üdvözletét, amelyet Mao Ce-tung írt ala. A Szovjetunió Kommunista Pártjának egyre na Moszkva, (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának február 16-i déleőiti ülése A. X. Kiricsenko elnökletével nyilt meg. A kongresszus meghallgatta a mandátumvizsgáló-bizottság jelentését. Az előadó A. B. Arisztov, elmondotta, hogy a kongresszusra 1355 szavazati joggal és 81 tanácskozási joggal rendelkező küldöttet választottak meg. A XX. kongresszusra 77 küldöttel többet választottak meg, mint az előzőre, mert növekedett a párt tagjainak a száma. A XX. kongresszuson sokkal több, közvetlenül a termelésben foglalkoztatott küldött vesz rész, mint a XIX. pártkongresszuson. A munkásküldöttek száma 2.7- szer, a -kolhozparasztoké kétszer annyi, mint az előző kongresszuson volt. A küldöttek lelkesen üdvözölték az ülésen felszólaló B. Bierutot, aki a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a lengjél nép üdvözletét tolmácsolta. Melegen köszöntötték A. NoVotny-t, aki a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága és a csehszlovák nép nevében mondott üdvözletét. A kongresszus folytatja az SZKP Központ? Bizottsága beszámolójának és az SZKP Központi Revízips Bizottsága jelentésének vitáját. A vitában felszólalt: A. N. Larinov (Rjazani), Sz. Babajev (Turkménia). I. V. Kapitonov (Moszkva) és más küldöttek. * A TASZSZ jelenti: A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresz- szusán 55 testvéri kommunista- és munkáspárt küldöttei vesznek részt. A. I. Kiricsenko felszólalása A Központi Bizottság beszámolója — mondotta — mély elvi tartalomról tanúskodik, tudományosan indokolja meg a jelenlegi történelmi körülmények között végzett kommunista építő munka legfontosabb kérdéseit. A beszámoló önkritikusan értékeli a Központi Bizottság tevékenységét, feltárja munkánk fogyatékosságait és megmutatja a fogyatékosságok megszüntetésének útjait. Kiricsenko elvtárs a XIX. partkongresszus óta végzett munka eredményeit értékelve megállapította, hogy az elmúlt időszakban még szorosabb lett a párt és a nép egysége, s megerősödtek népünk oly csodálatos erői, mint a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a szovjet népek nagy barátsága, méginkább megszilárdult a gazdaság szocialista rendszere, emelkedett a szovjet emberek éleiének anyagi és kulturális zínvonala. Kiricsenko elvtárs beszélt Szovjet-Ukrajna dolgozóinak azokról a munkasikereiről, amelyekkel az SZKP XX. kongresszusát köszöntötték, Ukrajna adja most a Szovjetunióban termelt szén 32 százalékát, a nyersvasnak majdnem a felét, a vasérc hatvan, az acél és hengereltáru 37 százalékát. Az ipari termelésnek az ötödik ötéves tervben előirányzott színvonalat a köztársaság négy év alatt teljesítette. Ukrajna kolhozparasztjai, gépkezelői és szovhoz-dof- gozói az SZKP Központi Bizottságának 1955. januári teljes ülésén kitűzött feladatokat valóra %’áltva rohamosan növelték a legfontosabb mezőgazdasági növények termelését —hangsúlyozta Kiricsenko elvtá’\s. — A köztársaságban tavaly túlteljesítették a szemes- tefménytermelés, a napraforgó, - a zöldségfélék és más mezőgazdasági növények termelésének tervét. Ukrajna kolhozai cs szovhozai minden eddiginél jobb eredményt értek el á' cukorrépatermelésben. A szemeftermények bruttó termésének növekedése lehetővé tette, hogy Ukrajna több mint 160 millió púd gabonát adjon be terven felül. Kiricsenko elvtárs az ukrán nép kultúrájának Virágzásáról- szólva a többi között a következő példát említette meg: Ukrajnában ma. minden tízezer lakosból 180 tanul főiskolán és technikumokban, azaz több • mint bármely tőkés országban. A hatodik ötéves tervben — jelentette ki A. I. Kiricsenko — hatalmas mértékben továbbfejlődnek az Ukrán SZSZK termelő érői. Jelentékenyen növekszik a széntermelés, a vasgyártás, az acélgyártás, a; hengereltáru és más nehézipari cikkek gyártása. A köztársaság az ötéves terv során új nagy nehéz-, köny- nyű- és élelmiszeripari vállalatokkal, új villamoserőművekkel gazdagszik. Ukrajnában a gabonatermés 1960-ban eléri majd a 2.1 milliárd pudot. A felszólaló beszélt azokról a nagy feladatokról is, amelyek a hús- és tejtermelés növelésében hárulnak a köztársaságra. A kolhozok és szovhozok elhatározták, hogy a határidőnél 2—3 évvel előbb érik el a központi bizottság 1955. évi januári teljes ülésén 1960-ra kitűzött állati termék termelési mennyisévet. teibjl és sertéshúsból 1957-ben. a többi ál- ’ati termékből pedig 1953- ban. A hús és tejtermelés nö- i velősében — mondotta A. T. Kiricsenko • döntő jeI lentőségű a takarmány, őzért a köztársaság kolhozai és szovhozai az idén líörüibelül egy millió hektárral növelik a kukorica vetésterületét. Ez a vetés- terület ezzel meghaladja majd a hét millió hektárt. Más takarmánytermelési intézkedéseket is terveznek. Kiricsenko elvtárs nagy Ügyeimet fordított a szocialista verseny fejlesztésére. Hangoztatta, hogy célszerű a köztársaságok szocialista versenyének megszervezése. Ezt sok kolhozparaszt, szovhoz és gépál- lomási dolgozó kívánja, i Ukrajna például versenyez- | hetne az OSZSZSZK-val, mint a legnagyobb köztár- ' sasággal,' a többi között a lehető legtöbb állati tennék termeléséért. A. I. Kiricsenko egyúttal megjegyezte, hogy a mező- gazdaság i termelési verseny „szervezésében még sok a lényeges fogyatékosság: sok esetben észlelhető a sablo- nósság, a formalizmus, a kampányszerűség. A versenyre — hangsúlyozta a szónok — most komoly figyelmet kell fordítani. A párt-, a szovjet- és a gazdasági szervezetek sok vezetője — mondotta Kiricsenko — még nem tartja döntő_ fontosságú párt- és állami kötelességének, hogy meghonosítsa a termelésben az élenjáró tapasztalatokat. Pedig enélkül nem lendíthetjük fel gazdaságunkat. El kell érnünk, amint ezt Lenin követelte, — hogy a' követendő példát mlnde- nütt széles körben megho- i nősítsük és az kötelez jvé váljék. Ukrajna kommunistái és az egész ukrán nép — mondotta végezetül Kiricsenko _ .elvtárs — egységesen helyeslik az SZKP Központi Bizottságénak irányvonalát és tevékenységét, Szovjet-Ukrajna dolgozói jól tudják: hatalmas feladatok állanak előttük, nem kímélik majd erejüket, hogy becsülettel dolgozzanak a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa ■ határozataink megvalósításán. A. B. Arisztov —■ A nemrég befejeződött beszámoló- és vezetőségválasztó taggyűlések, kerületi, körzeti, városi, területi, határterületi pártértekezletek és a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak kongresszusai — mondotta az előadó — a pártdemokrácia további ki. bontakozásának, a párttagok tömegei magasfokú aktivitásának jegyében zajlottak le, megmutatták a kommunisták eszmei gazdagodását és bolsevik elvhűségét, tárgyismeretet és a hibáikkal szemben tanús: tett kérlelhetetlenségét. Az egyszerű kommunisták, a párt- értekezletek és kongresz- szusok küldöttei behatóan megvitatták a vezető pártszervek munkáját, meghatározták a pártmunka gyakorlati feladatait, a gazdasági és kulturális építésben, megválasztották a pártbizottságokat, továbbá kül- ' dötteket választottak az SZKP XX. kongresszusára. — A mandátum vizsgáló bizottság megállapította mutatott rá Arisztov ■ hogy a kongresszusi küldöttek megválasztása minden pártszervezetben a párt szervezeti szabályzata követelményeinek szigorú megtartásával folyt. A választásokat zárt (titkos) szavazással bonyolították le. A meghatalmazások ellenőrzése azt mutatta, hogy .valamsnvnyi megválasztott kongresz- szusi küldött megkapta a szükséges szavazati többséget. A bizottság érvényesnek ismerte el ’ valamennyi megválasztott kongresszusi küldött meghatalmazását. Arisztov ezután adatokat ismertetett a küldöttek párttagságáról. Egyebek között megjegyezte, hogy a kongresszuson 22 olyan küldött van jelen, aki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előtt lépett be a pártba; A kongresszus egyhangú, lag jóváhagyta a mandátumvizsgáló bizottság beszámolóját. Az elnök ezután átadta a szót Boleslaw Biemtnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, akit a küldöttek meleg fogadtatásban részesítettek. Bo’esiaw Bíerut elvtárs hozzásiőlősi Bierut a Lengyel Egyesült Munkáspárt, a lengyel mun. kásosztály és a lengyel nép forró üdvözletét tolmácsolta az SZKP XX. kongresszusának. Elmondta, hogj év- ről-évre erősödnek a közös forradalmi harcnak, az eszmei közösségnek, a barátságnak és a testvériségnek a szálai, amelyek a lengyel munkásosztályt és pártját félévszázadon keresztül eL szakithatatlanul összefűzték az SZKP-vel. — Ha ma, — jelentette ki Bierut — az SZKP XX. kongresszusán, az egész vi- láj? dolgozói előtt beszélhetünk eredményeinkről és a népi Lengyelország további fejlődésének megkapó távlatairól — ipari termelésének ötszörös növekedéséről, a népgazdaság valamennyi területének egyre nagyobb sikereiről, az egészségvédelem, a közoktatás és a kulturális építés gyorsüíemű fejlődéséről, az általános életszínvonal emelkedéséről, — akkor ezt nagyrészt önöknek, szovjet barátainknak és testvéreinknek köszönhetjük. A szovjet nép hősi harcának példamutatásával, nagyszerű eredményeivel a szocializmus építésének nagy munkájára és az egyetemes béke megszilárdítására lelkesíti a lengyel munkások, párás; tok sokmilliós tömegeit és az értelmiséget. Bierut a továbbiakban kijelentette, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja példát mutat a marxizmus, leninizmus mindenekfelet: diadalmaskodó ideológiájának mély elvi alapokon álló fejlesztésére, példa- és mintakép minden kommunista és munkáspárt számára a gyakorlati pártmun- káfcan, amelynek célja még jobban megerősíteni a tömegekhez fűződő állandó kapcsolatot, még behatóbban megismerni a nép szükségleteit és érzéseit, még odaadóbban gondoskodni az emberekről, még magasabbra emelni annak a harcnak pártvezetését, amelyet a dolgozók a szocializmus felénitéséért és a világ békéjéért vívnak. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Hruscsov elvtárs előadói beszédében kifejtett megkapó munka- programja — mondotta Bie. rut — újabb hatalmas lelkesedést vált ki országunk dolgozóiban, elő fogja mozdítani a békeszerető erők további aktivizálódását az egész világon. Mélységes meggyőződésünk, hogy a XX. kongresszus hatalmas ösztönzője lesz a Szovjetunió és a Szovjetunió valamennyi szocialista nemzete további virágzásának, hatalmas ösztönzője lesz egész táborunk további tömörülésének és egységének, a beikéért küzdő valamennyi nép. szolidaritása erősítésének, a haladás és a szocializmus erői további növekedésének. A. Novotny etviárs felszólalása A Csehszlovák Kommunista Párt nevében A. Novotny, a Központi Bizottság első V titkára üdvözölte a kongresszust, A küldöttek őt is meleg fogadtatásban részesítették. A csehszlovák nép forró, testvéri üdvözletét és őszinte barátságát tolmácsolta a Szovjetunió népeinek. Az SZKP XX, kongresz- szusa — mondotta Novotny — olyan időszakban ült össze, amikor a Szovjetunió és a vele együtt haladó országok, a demokratikus tábor országai komoly eredményeket értek el a népek békéjéért vívott harcban. Amikor a kommunizmus halhatatlan eszméi világszerte győzelmesen utat törtek maguknak. A kommunista párt vezette szovjet népnek bátor gazdasági fejlesztési tervei végrehajtásáért vívott har- élénk visszhangot kelte't Csehszlovákia dolgozó tömegeiben. A szovjet népnek a nehézipar további fejlesztésére és a korszerű technikának az egész népgazdaságban való meghonosítására irányuló erőfeszítéseit, azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel megoldja a mezőgazdasági termelés lényeges fokozásának feladatát, országunkban nagy figyelemmel fogadták, mivel ezek megmutatják, hogyan lehet biztosítani a gazdaság fejlesztését nálunk is és megteremteni ily íródon az előfeltételeket a nép élet- színvonalának szakadatlan emeléséhez. Népünk most kezdi végrehajtani második ötéves tervét. A dolgozók®,állandóan fokozódó kezdeményezőkészsége és a kitűzött feladatok megvalósítására irányuló eltökéltsége záloga annak, hogy az elkövetkező 5 év folyamán a népi demokratikus Csehszlovákia megteszi a következő lépést a szocializmus győzelme felé. A. Novotny ezután a béke megszilárdításáért küzdő, békeszerető szovjet külpolitika hatalmas jelentőségéről beszélt. A Szovjetunió javaslatait a népek széles körben támogatják, a békés egymás mellett élés eszméje mélyen gyökeret vert minden nép tudatában és a nemzetközi viszonyok egyik legfontosabb tényezőjévé vált — mondotta. A Szovjetunió külpolitikája — hangsúlyozta a továbbiakban —r az egész világ népeinek nagy rokon- szenvét élvezi, mivel m:g- felel a népek legfontosabb létérdekeinek. A csehszlovák nép történelme tapasztalatain meggyőződött róla, hogy mit jelent számunkra a barátság gs szövetség a Szovjetunióval és egész szívéből kijelenti: „A Szovjetunióval — mindörökre!"‘ • Büszkék vagyunk, hogy vállvetve a Szovjetunióval, cselekvőén elősegítjük a béke erőinek diadalát a háború sötét erői felett,.