Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-01 / 1. szám

NÉP LA 'fiz éve muit, de most x is úgy gondolok rá mintha csak tegnap történ volna. Úgy ültük körül t benzines hordóból rögtön zöt kályhát, hogy szinte el­veszett köztünk. Bár a tá­bor területén szabadon me­hettünk mindenfelé, az év utolsó estéjén nem volt kedve senkinek sem csava­rogni. Ehhez persze hozzá­járult a 40 fokos hideg is, amihez mi magyarok nem­igen voltunk hozzászokva. A beszélgetés nehezen akart megindulni. Lehaj­tott fejjel, gondolatokban talán otthon járva hallgat­tuk a tűz barátságos patto­gását. Én különösen nehe­zen vártam, hogy megszó­laljon valaki, ösztönösen éreztem, hogy ezen az es­tén nem lehet másról szó, csak a Szilveszterről, s én, aki soha nem tartottam Szilvesztert, éppen erről szerettem volna sokat hal­lani. Úgy 10 óra felé nagy ne­hezen megindult a beszél­getés. Elsőnek egy pesti borbélysegéd mondta el egyik szilveszteri kaland­ját. Ez ugyan mindössze arról szólt, hogy barátjá­val együtt megittak egy li­ternyi pálinkát és fogalma sem volt arról, hogy ho­gyan került haza. Másfajta történetek is következtek aztán. Olyanok is, hogy Szilveszter éjje­lén betévedt egy munkás az urak vendéglőjébe és újév reggelén félholtra verve éb­redt a rendőrségen. Sok tör- ténetet hallottam azon az estén, de ahogy most, tíz Szilveszter tapasztalataival visszagondolok rá, megal­apíthatom, hogy ezek a történetek nagyon szegé­lyek voltak. T gy beszélgettük át a fél éjszakát. Majd­nem mindenki mondott va­lamit. Alig voltunk a ba- rakban 10—15-en, akiknek egyáltalán nem volt sem­milyen szilveszteri élmé­nyük. A többiek ugyan biz­tattak bennünket, hogy be­széljük el mi is: hogyan szoktunk Szilveszterezni, de mi — legalábbis én, mivel hazudni nem akartam, az igazat, hogy én sohasem szilvesztereztem, szégyeltem elmondani. Dehát mit is mondhat­tam volna: hogy tizenketten voltunk testvérek és hogy az uraság, ahol apám cse­léd volt, Szilveszterre adott két liter bort — ezt mond­jam el? Ezen ugyan nem­igen nevetett volna senki. Már pedig a hangulatot nem akartam elrontani. I lyen gondolatokkal fog- lalkozva álltam fel a kályha mellől, s már a többiek is készülődtek a le­fekvéshez, amikor kicsapó- ! dott a barak mindkét aj­taja, s tangóharmonikával, bendzsóval felszerelt szov­jet katonák jöttek be hoz­zánk táncolva. Mi a meg­lepetéstől úgy álltunk, mintha gyökeret vert volna a lábunk. Nem akartunk hinni a szemünknek. Hát lehetséges ez is? Hogy a győztes katonák idejönnek a hadifoglyokhoz, a legyő- zöttekhez, szilveszterezni, mulatni? Sehogy sem akar­tuk megérteni a történte­ket. De a meglepetés még csak aztán jött. Előkerül­tek a szilvóriummal, vod­kával telt üvegek, és ne­künk olyan szilveszterünk volt kivilágos kivirradatig, amilyenre azóta sem em­lékszem. És reggel örö­münkben sírva csókoltuk meg a szovjet katonákat, akik ezt a boldog szilvesz­terestet szerezték nekünk. Falcsik Ferenc. ' Édesapám; Most, az új év küszöbén emlékeztetni szeretném arra a sok-sok beszélgetés­re, amit különösen az el­múlt évben folytattunk, a termelőszövetkezeti gazdál­kodásról. Édesapám is lát­ja, hogy m.i történik ná­lunk Tiszavasváriban, tud­ja jól, mennyit vitatkoztunk a tsz-ek eredményeiről. Én egymás után soroltam fel a magasabbnál magasabb eredményeket, de édes­apám vagy elhallgatta, vagy azzal intézte el az egészet, hogy: „én már megpróbál­tam egyszer, nem fogok is­mét közösködni.“ De ami­kor így nyilatkozott, vallja be őszintén, nem gondolt arra, hogy két év telt el, amióta a tsz-ből kilépett és két év alatt sok minden történt. Azóta megerősöd­tek a tsz-ek. Apám éjjel­nappal dolgozik azon a négy és fél hold földön, más munkát is vállal és mégis kevesebb a jövedelme, mint azoknak, akik a tsz-ben dolgoztak. A két hold búza IS mázsás eredményt ho­zott. Ebből rendezte a be­adást, félretette a vetni- valót és alig maradt meg a család kény érnekv alóia. Ár­pából, kukoricából, bw go- nyából éppen megvan a szükséges mennyiség. A szerződött cukorrépa után kapott annyi cukrot, hogy elég lesz újig, de a kész­pénzt az adóba és az álla­mi tartozásba kellett fizet­nie. És mi van a tsz-ben? Bodnár Mihály — tudja édesapám, az az ember, aki mindig kérdezni szok'a: „Mikor jön már a komám hozzánk?!“ — öt holddal lépett be és a múlt évben 453 munkaegységet teljesí­tett. Ök is hatan vannak, mint mi. Am Bodnáréknál tele van a kamra. Mihály bácsi 23 és fél mázsa bú­zát, 5 és fél mázsa árpát, 15 és fél mázsa szénát, 161 kiló cukrot, mézet, szap­A boldog élet esztendeje köszönt Irencsényi Katicára Kicsi Katica! Édes­anyád karjai között feküdtél. Halk léptek­kel, suhanó szárnyon közeledett az új esz­tendő. Ott pihentél boldogan, önfeledten, ártatlanul. Te, az óév szülötte. Ólomkereké­vel lépkedett az idő, az óév már utolsót szusszantott, és te las­san öntudatlanul be­lecsöppentél egy új esztendőbe, egy új életbe. Milyen kedves kis gyerek vagy::; A szülői szem és a gon­doskodás kíséri min­den mozdulatod, ahogy megmozdítod kis kacsodat, a hóvi­rágokkal díszített pu­ha takarón. Kis Katica! Talán te vagy a megye leg­fiatalabb gyermeke. Keveset... semmit sem tudsz arról, mi van körülötted, mi­lyen világ és milyen új esztendő fénye ra­gyogott rád. Nem tu­dod, hogy édesanyád mennyit szenvedett érted, mennyit vigyá­zott rád, mielőtt meg­születtél. Nem tudod, hogy édesapád áldo­zatos elfoglaltsága mellett minden per­cét veled' töltötte, a te édes kis képed, göndör hajad, 56 cen­timéteres termeted megjelenését — szü­letésedet várta. Nem tudod kis Ka­tica, hogy a te szü­leid nem ilyen bo:- dog és örvendetes vi­lágban születtek. Nem. Katica. Az ő születé­sükkor nem a béke csillaga ragyogott az emberiség felett. Az álnokság, és kapzs:- ság uralkodott, ami­kor édesanyád és édesapád született, 23 évvel ezelőtt. Keserű valóság, nyomor ásá- gos gyermeksors, cse- lédeskedés ébresztette őket arra, hogy mi­lyen világban szület­tek. Édesapád cseléd- gyermek volt. Nem a nyíregyházi kórház szülőszobájában szü­letett — gondos és szakszerű felügyelet mellett, mint te. A nyirkos, egészségte­len cselédszobában iátta meg a napvilá­got, jóval távolabb a várostól, a tanya vi­lágban. Azt sem tu­dod, majd ha nagy leszel, hogy édes­apádnak nem . telt szép kis babaruhára, mint neked. Rongyos ruhában járt, éh mer, és kölcsön könyvből tanult az iskolában. Kis Trencsényi Ka­tica! A te életed más élet lesz. Terád más világ, más új eszten­dő köszöntött. Te bol­dog leszel. Kis i uhá'd már készen várnak, szüleid rövidesen megvásárolják kis ko­csidat is, amiben sokszor játszadozol. Ahogy növekedsz, úgy kapod majd sor­jában a többi kis ru­hákat is. Szüleid és a társadalom úgy vi­gyáz rád, mint a sze- mefényére. Aztán majd jönnek a játé­kok, a mackót, a ba­bát, meg a kis mó­kust is nemsokára megcirógatod. Az új év első napján a bol­dog élet köszönt rád, örömével, szépségével! és derűjével. P—9­pant, olajat, szalmát ka­pott. Készpénz-jövedelme 10.520 forint. Ügy-e elis­meri jó apám, hogy Bodna- rék eredménye nagyobb, mint a miénk?! Vagy ott van a Kossuth­ban Simon Miklós, aki 525 munkaegységért a követke­zőket kapta: 28 mázsa bú­za, 6 mázsa 60 kiló árpa. 18 mázsa szá'astakarmány. 3 és fél mázsa burgonya, 190 kiló cukor, 6 kiló méz. ezenkívül szappan, olaj, ta­karmányrépa, szalma és egyéb apróságok. Készpénz­ben 12.200 forintot kere­sett. Simon bácsi összes jö­vedelme 49.600 forint. Mi­kor jövedelmez ennyit az édesapám négy és fél hold­ja? Én megmondom. Akkor, ha belép vele a termelőszö­vetkezetbe! Ugyancsak a Kossuth­ban Réti Mihály 412 mun­kaegysége 21.638 forintot ér. Édesapám mindig azt szokta mondani, hogy nem jó az a munkaegység. Pe­dig dehogynem! Az Üj Élei­ben, amelyikből annak ide­jén édesapám kilépett, most 38 forint 35 fillért ér egy munkaegység. A Kcs- suth-ban 52.5 forintot, a Dózsában 44 forintot. Bódi Imre harmadmagával dol­gozott a Dózsában és 34 ezer forintot keresett. Ügy-e most már belátja, hogy bi­zony sokat ér egy munka­egység. Szeretném ha megértené édesapám ezekből a pél­dákból, hogy hol a helye. Azt szeretném, ha egy év múlva a~ én apám is Bod­nár Mihály és Simon Mik­lóshoz hasor' adást csinálr mi családi' legszebb és újévi ajáni 1956 első kívánok t egészséget < csét! Lánya Czakóné százba lodik A NAPOKBAN szokatla­nul furcsa, szinte hihetet- j- -lennek tűnő levél került a kezembe. 106 év. — Milyen nagy idő. Vajon hogyan nézhet ki az a Czakó And- rásné, akiről Kovács Endre, egyik levelezőnk írja, hogy 1850-ben született Besenyőd községben. Nem hittem a szememnek, amikor a kö­vetkezőket olvastam: „A 105 évet megélt dédanya még ma is jó erőben van, jó egészségnek örvend. El­végzi a ház körüli munkát, főz, jószágot etet, vizet visz, s mi még több szemüveg nélkül varrogat.” Nem hagyott nyugodni ez a levél. Hajtott a kíváncsi­ság, hogy kimenjek Pócs- petribe és felkeressem, találkozhassak megyénk legidősebb asszonyával, így is történt. A KÖZSÉGI tanácshá­zán az emberek talán még ma. az újesztendő napján " is'tiétclkednek abban, — mint néhány nappal ezelőtt kísérőm, Gyula bácsi, a hi­vatalsegéd, — hogy Czakó nénire éppen ma köszönt az esztendő 106-odszor. — Nem hiszem én, hogy olyan vén lenne, hisz még anyakönyv sincs róla, ami kimutatná — dörmögte nagy fekete bajusza alól. — Sokszor láttam, amint galy- lyat vágott, vagy vizet vitt a konyhára — magyarázta. — Nem lehet azt kérem 1C8 évvel megcselekedni. Én biztos voltam a dol­gomban, mert mielőtt ki­mentem volna, megkérdez­tem a megyei levéltárban, hogy tudnak-e erről. Any- nyit tudtak ugyan, hegy valóban akkor született Czakóné, Hegymegi Erzsé­bet, mint ahogy azt Kovács Endre levelében írta. De azt már nem. hogy most is élne. MÁRPEDIG Él. A hitet­lenkedő Gyula bácsival együtt indultunk el a Pócsi-út 36-os számú há­zat felkeresni, ahol Czakó Andrásné a fiánál lakik. — Helyben vagyunk — mutatott a kapura. Bementünk. A legna­gyobb csodálkozásunkra Czakó néni menye azzal fogadott bennünket, hogy nincs otthon a mama. — Hát? — meresztette a szemeit Gyula bácsi. —■ Elment a Samu fiá­hoz a falu túlsó szélire. Utána mentünk. Kíváncsian nyomtam le az ajtókilincset Czakó Sá­muel 80 juhval és 8 hold földdel rendelkező egyéni gazda házában. esztendeje Meglepődésünk csak fo­kozódott, amikor a tűzhely mellett megláttuk Czakó Andrásnét a lábas fölé ha­jolva. Csontos, szikkadt ke­zében fakanál. Kavarta a rántást. Fogatlan szájjal, sejpítve a szavakat, fogad­ta köszönésünket. ARCA NYITOTT KÖNYV, melyből olvasni lehet. Sár­ga, mint a viasz. Viharos, keserves, szenvedésektől, súlyos, csslédsorban eltöl­tött esztendőkről tanúsko­dik. Az idő fogai szántot­tak barázdákat arcára, t olyan kopottá, gyűrötté va­rázsolták! Szemei szürkék, halványok, s csillogásából úgy tűnik, mintha a múlt századának embere nézeti volna ránk minden szenve­désével. alázatosságával. Amint kiderült, Samu fia azért hívta át az any­ját, mert felesége szeren­csétlenül járt a favágás közben s nem tud főzni. A mama segíti ki. Közben az idős asszony magcsúfolva magas élet­korát —- felállt, rakott a tűzre, s úgy ment el mel­lettem a szoba másik vé­gébe a vizeskupáért, egye­nes derékkal, bekötött fe­kete fejkendőben, ráncos szoknyában, mint egy élet­erős asszony. A lélegzetet — igaz — nehezen szedte. Mi meg Gyula bácsival nem győztünk csodálkozni, ahegy megláttuk. Felemelte a kannát és felöntöíte a rántást. Aztán visszaült a he­lyére. NEHEZEN EMLÉKEZIK, rozsdásak a gondolkodás kerekei, s nagy" szót hall. Élele történetéből csak foszlányokra emlékszik már. De amit mondott, az iga­zolja, hogy a szegény em­ber emlékezetében legin­kább a szomorú eseményei: maradnak meg leginkább. — Gergelyfi tekintetes árnál voltunk cselédek a férjemmel — mondta aka­dozva, szaggatottan, s köz­be nagyokat lélegzett. Szó-—' -nssa-i jr"—'•»*' — Sötét van ebben a házban — szólalt meg, ami­kor meglátta, hogy írom szavait. — Látok én — válaszol­tam s ránéztem szemüvege­men keresztül. Szinte mo­solyogni lett volna kedvem, u varráshoz sem visel szem­üveget. pedig csekély 80 évvel idősebb nálam. Tovább viszem a beszéd fonalát. — Hogy éltek az ura­ságnál? — Dolgoztunk. A szőlő­ben. Nyitottunk ... Szüre­teltünk ... fedtünk. Szere­tett bennünket a Jancsi úr (Gergelyfi tekintetes). — Ö dolgozott? — Nem!. . . Tekintetes úr vöt az. Jó ember vöt... Tavasszal nyitottunk. Éhen. Kijött a Jancsi úr. Kérdi: — Van-e sódar? — Nincsen. — Na, küldje be a fiát. — Hozta is a Bandi gye­rek.-— Újévkor mit kaptak? — Semmit! Húsvétkor osztottak kommenciót. Négy zsák életet •.. Vöt min nyitni a szőlőt, a családdal. — Meddig voltak cselé­dek? — Húsz esztendeig. — Mire vitték? — Semmire, — Egy házra valót ke­restek-e? Néz rám. — Az uradalomban lak­tunk mi, a tanyába. DE MEGKERESTE«"' — mert a cselédsorssal járt,— András, István, meg a 14 éves Juliska, — gyermekük halálát. Cselédvért követelt a Czakó-familiától a földes­úri rend. Andrást, aki gu­lyás volt az uradalomban, a bika ölte meg, esküvője előtt két nappal. Három óra hosszat hányta a szarván, mire kimúlt. — Csak akkor üzent: k már értem, amikor meg- hótt, — mondta késéi űen a megye legidősebb asszonya. — Megölték a gyermeke­met! — kiáltotta amim meglátta fia holttestét. S most elismételte e kijelen­tést, erőtlenül, fájdalmasan, hogy százszor vádolja ezzel is a multit. — Pista miatt került resztülment kintetes kocsij meg a műnk meg. S öreg szeme nézett előre, < könnyes nem le Ez volt a mú HIRTELEN az ajtó s a déc hantak be ugrá cagva. Az ifjú rásnak, r.éphad; zedesének fiai kívül van még Dédunokából i De népes is lf ha most együ, A fiai közül a n. lamennyi cseléd v dás, gulyás, kocsis, Ma egész más en Sámuelnek 8 hold u 80 juha, saját háza. Jái nak 18 holdja, azon gs dálkodik. Miklós és Józst a földosztáskor kapott föl-, det. Czakó néni, ha keveset is tud a jelenről, de látja fiai­nak, unokáinak és déduno­káinak az életét, boldogu­lását, s együtt ünnepli va­lamennyivel szívében az új­esztendőt. Én nem kívánok mást Czakó néninek, csak azt, hogy viselje el egész­séggel azt a surcot (kö­tényt), amit János fia vett, s főzze még sokáig a fi­nom, ízletes ebédeket. Fai kas Kálmán 2 ELSŐ SZILVESZTEREM 1956 január 1, vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents