Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-11 / 214. szám
XII. évfolyam, 214. szám AHA «<► FILL hit 1955 szept. 11, vasárnap A mai számban : A Minisztertanács határozata a kukoricaértékesítési és sertéshizlalási szerződésekről (2. oldal) Megérkezett megyénkbe az olasz szövetkezeti küldöttség (3. oldal) Levél a Szovjetunióba. (4. oldal.) Ibrányban is győzelemre jut a szövetkezeti gazdálkodás (5. oldal) Adjunk meg minden segítséget az új termelőszövetkezeteknek Az első lépés a legnehezebb, mert ekkor még nem segít bennünket a személyes tapasztalat, hanem az előbb elindulok példájával, biztatással, tanáccsal és • segítséggel kell nekivágni az útnak. így indulnak a most alakult termelőszövetkezetekben a tagok, az egyéni parcellagazdálkodás völgyéből a nagyüzemi gazdálkodós napsütötte csúcsai felé. Nekik is az első lépés, az első esztendő a nehéz. Ez érthető is, hiszen most kell megteremteni magát a közös gazdaságot, most kel! összehangolni az egyéni gazdálkodás nyomát még nagyon magán viselő célokat, terveket, álmokat, hogy azok szilárd akaratot, közös erőt szüljenek az előrehaladáshoz, a feladatok megoldásához. Van is sok feladat, amelyeket feltétlen meg kell oldani. Csak a néhány legnagyobbat vegyünk sorra: üzemtervet, új gazdasági vetéstervet, közös állatállományt, nagyüzemi munkaszervezetet, könyvelést, számvitelt, tartalékokat, alapot kell teremteni a gazdálkodáshoz. Az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok soha nem csináltak még ilyet, mert a kisparcclla-gazdaság üzemterve, vetésterve elfért a gazda fejében, az állatállomány — ha egyáltalán volt — gondozásának, takarmányozásának terhét szintén c maga viselte, a kis egyéni gazdaság munkaszervezetének, a családnak a mozgatása és ellenőrzése a családfő kötelessége és teendője volt. Könyvelés, számvitel? Ezt el lehetett végezni fejszámítással, vagy egy kis pálcikával a homokban, mert a kis egyéni gazdaság soha nem forgatott olyan összegeket, amelyeket észbe ne tudott volna tartani a gazda. Ezért kell segítség. Fártszervezeteink- nek, járási és helyi »tanácsainknak, gépállomásaink vezetőinek, szakembereinek kell adniok a segítséget, a helyszínen ellenőrizniök kell, hogyan oldják meg az új termelőszövetkezetek vezetői és tagjai azokat a feladatokat, amelyek megoldásával alapot keil teremteni a boldoguláshoz. Ennek a segítségnek nem szabad általánosnak lenni. Azok, akik a segítésre hívatottak, vizsgáljanak meg tüzetesen az új termelőszövetkezetekben mindent, vegyék figyelembe az új közös gazdaság sajátságait, adottságait, lehetőség«#, a rendelkezésére álló erőket, eszközöket, és ezeknek megfelelően adjanak segítséget. Ne felejtsék el, hogy a segítségadás kötelesség amelynek teljesítése rendkívül fontos, hiszen az újonnan alakult termelőszövetkezetek mindannak a szívós munkának az eredményei, amellyel a régibb szövetkezetek bizonyítják a nagyüzemi gazdálkodás fölényét, és amelyet a párt és társadalmi szervezeteink lelkes népnevelői, fáradságot és időt nem sajnálva, kifejtettek. Űj termelőszövetkezeteink jelentős része meg is kapja a pártszervezetektől, a helyi és járási tanácstól, a gépállomástól a szükséges segítséget. A mezcladányi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetnek állandóan segítséget ad a gépállomás, a nyírbogáti Haladás-nak a helyi pártszervezet és a tanács. Megérdemli a dicséretet Berecz András mándoki főmezőgazdász, Pál Barnabás nyírbogáti agronómus, mert a körzetükben lévő új termelőszövetkezeteket nem hagyják magukra. Sajnos, azonban vannak rossz példák is. Nem minden új termelőszövetkezet vezetősége és tagsága kapja meg a szükséges segítséget. Több' községünkben az tapasztalható, hogy a községi pártszervezet, a helyi és a járási tanács, a járási pártbizottság megalakulás után megfeledkezik az új termelőszövetkezetről. A gépállomások egyrésze is így tesz. Például a balkányi Alkotmány Termelőszövetkezet kevés segítséget kap a gépállomástól, a bökönyi Új Élet TSZ hasonlóan. Nagy István elvtárs, a gépállomás igazgatója, eléggé el nem ítélhető módon elhanyagolja egyik legfőbb kötelességét, nem gondoskodik kellően a segítségadásról. Ezen sürgősen változtatni kell! Az új termelőszövetkezetek segítése váljék a községi, járási párt- és állami szervek munkájának egyik legfontosabb részévé. Ezt a munkát úgy végezzék, mint a mezőgazdaság elé kitűzött kettős feladat, — a mezőgazdasági terméshozamok emelése és a szövetkezeti mozgalom gazdasági és számszerű megerősítése, — megoldásának főrészét, amely a község, a járás, a megye és az egész ország szövetkezeti mozgalmát előbbre viszi. Feltétlenül növelnünk kell mind a búza, au ind a *•©*« termelését Az országos kenyérgabona-termelési tanácskozásról Szombaton az OrszágházI kongresszusi termében megkezdődött a Földművelés- ügyi Minisztérium, az Állami Gazdaságok Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia által összehívott kétnapos országos kenyérgabona-termelési tanácskozás. A tanácskozáson a gabonacsata hősei, a kenyérgabonatermelésben élenjáró állami gazdasági, gépállomási dolgozók, termelőszövetkezeti elnökök és tagok, s egyéni dolgozó parasztok, továbbá a kenyérgabonatermeléssel foglalkozó kutatók és a mezőgazdasági igazgatás szakemberei vesznek részt. A tanácskozáson megjelent a pártós kormány vezetői közül Acs Lajos, Dobi István, Hegedűs András, Matolcsi János, továbbá Szobek András begyűjtési miniszter. Penyigey Dénes földművelésügyi miniszterhelyettes megnyitója után Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter tartott előadást: Mezőgazdaságunk legelső feladata az ország kenyerének bőséges biztosítása A mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozatok, az 1953 decemberi párt- és kormányhatározat éppen úgy, mint a Központi Vezetőség ez év júniusi határozata, egyaránt ezt a feladatot állították az első helyre a mezőgazdaság fejlesztése során. S mindkét határozat különleges súllyal szabta meg azokat a feltételeket és eszközöket, amelyeket kenyérgabonatermelésünk fejlesztése érdekében meg kell teremtenünk. — Azt is meg kell azonban állapítani, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének összes főbb feladatai közül ebben a legnagyobb az elmaradásunk s ezt nagyon nyomatékosan hangsúlyozza a június 8-i határozat. — Az ország kenyérgabonaszükséglete jól ismert előttünk. Népünk böséses kenyérellátásához, s emellett a rosszabb termésű évekre szükséges tartalék megteremtéséhez együttesen legkevesebb 30 millió mázsa kenyérgabona szükséges. Ezzel szemben országunk búza- és rozstermése az 1950/54-és években együttesen általában alig haladta meg a 26 millió mázsát. Sem elegendő kenyérgabona vetésterületünk nem volt. sem termésátlagaink nem érték el azt a szintet, ami a szükséglet teljes ellátását biztosította volna. Feltétlenül növelnünk kell mind a búza, mind a rozs termelését vetés- területben és terméshozamban egyaránt. — Népgazdaságunk szempontjából feltétlenül az lenne a legkívánatosabb, hogy a terméshozam emelésével gondoskodjunk a szükséges kenyérgabona-mennyiség megtermeléséről. A terméshozam emelésének a 'e- hetőségeit legközelebbről és a legdöntőbben az is bizonyítja, hogy ebben az évben az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek termésátlaga 'ényegesnn meghaladja az egyéniekét, valamint az is, hogy a jól gazdálkodó egyéni termelők az ország minden vidékén jóval az átlag feletti terméshozamot értek el. A kenyérgabona termés növelésének másik módja a bevetett terület növelése. A vetésterület kiterjesztésének határt szab az ország állatállományának takarmányszükséglete, jelentős ipari növénytermelésünk. A kenyérgabonatermés növelésének mindkét lehetőségét szem előtt tartva, s mindkét irányban az elérhető reális célokat kitűzve. a Központi Vezetőség június 8-i határozata a kenyérgabona vetésterületét 3,3—3,4 millió kát. holdban szabta meg, a terméshozamokat pedig 1956-ra búzából az állami gazdaságok országos átlagában legalább 10—10,5 mázsa, rozsból 9 mázsa, a termelőszövetkezetekben búzából 9.5 mázsa, rozsból 8—8,5 mázsa holdankénti terméshozamban tűzte ki, ennek megfelelően valamelyes kisebb hozammal számolva az egyéni termelőknél. A megtervezett vetésterület az állami gazdaságokra vonatkozóan azt jelenti, hogy az összes állami gazdaságok átlagéban 28 százalékos kenyérgabona vetésterületet kell biztosíta- nupk. A termelőszövetkezetek közös szántóterületének általában mintegy 40 százalékán kell búzát és rozsot vetni. Nem egészen egyszerű feladat az egyéni gazdálkodók területén sem a vetésterületet biztosítani. A 36—38 százaléknyi kenyérgabona vetésterület általában meg-1 ni gzdálkodók egyrésze nem szokott a paraszti gazda- \ szívesen vet az átlagnak Ságokban. Azonban az egyé-1 megfelelő kenyérgabonát. Jövő évi kenyérgabonaierntésünk biztosítása megköveteli, hogy a vetésterv teljesítésére a lehető legnagyobb gondot fordítsuk Az összes mezőgazdasági irányító szerveket a legteljesebb felelősség terheli azárt, hogy minden termelőszektorban feltétlenül érvényt szerezzenek a gabonavetésterv teljesítésének. A tervezett 3,3—3,4 millió kát. hold kenyérgabonavetés lényegesen alatta van annak az aránynak, ami mezőgazdaságunkban a felszabadulás előtti években megszokott volt. Az 1924-es és 38-as évek átlagában az ország kenyérgabona vetés- területe meghaladja a 3,900.000 kát. holdat az 1930-as évben pedig egyenesen a négymillió holdat. Világos, hogy az ennél lényegesen kisebb kenyérgabonaterület nemcsak beilleszthető országunk növénytermelési szerkezetébe, hanem ilyen arányú kenyérgabonavetés egyenesen szükséges. Erdei Ferenc ezután a kenyérgabonavetés fontosságát lebecsülő nézeteket cáfolta meg, majd így folytatta: Nem nehéz a kenyérgabonavetés csökkentésére irányuló nézetek mögött azt a helytelen politikai és gazdaságpolitikai irányt felismerni, amely országunk mező- gazdaságát nem a kipróbált, szilárd alapokra és a népgazdaság összes követelményeit figyelembevevő arányokra, hanem kalandos és egyoldalú elképzelésekre építené. Jelentős erőfeszítésre van szükség, hogy a tervben kitűzött termésátlagainkat elérjük. A búza termésátlaga az 1950—54-es években több mint 1 mázsával alatta marad annak, amit 1956-ban el kell érnünk, a rozsé hasonlóképpen. A terméshozam emelésének az 1956. évi terve tehát pontosan azt jelenti) hogy búzából az 1950 —54-es évek átlagában ténylegesen elért 8,4 mázsa helyett 9,5, az ugyanezek, ben az években elért 6,9 mázsa rozs átlagtermés helyett pedig 8 mázsa termést kell elérnünk. Mezőgazdaságunk jövő fejlesztését tehát úgy kell irányítanunk, hogy az eddigi hektáronkin- ti 17 mázsa körül búza termésátlagunk a 20 mázsa fölé emelkedjék és a 12—13 mázsa közötti hektáronkin. ti rozstermésünk a 15 mázsa fölé emelkedjék. A legfőbb és a legdöntőbb tényező a szocialista nagyüzemek kialakulása, megszilárdítása és állandó növekedése. A fejlődés törvényszerűsége, s ténylegesen és a gyakorlatban is megvalósult, eredmény már, hogy szocialista nagyüzemeink kenyérgabonatermése jelentékenyen meghaladja az egyéni gazdálkodókét. Az ebben az évben elért termésátlagok már azt mutatják, hogy az állami gazdaságok elérték, a termelőszövetkezetek pedig megközelítették a gabonatermelés magasabb fokát és jóval meghaladják az egyéni gazdálkodók termését. Természetesen a szocialista nagyüzemek területi növekedése magábanvéve és önmagától még nem jelenti azonnal a búza és a rozs terméshozamának a növekedését. Jelenti azonban akkor. ha nagyüzemeinkben kihasználjuk a nagyüzemi 1 gazdálkodás adta lehetősé- i geket s alkalmazzuk a fej- 1 lettebb termelés minden I módszerét. Legfőbb feladatunk most az, hogy az 1955. évi terv teljesítése érdekében inimlent megtegyék Kedvező feltétele a jó vetésnek és a jó termésnek az, hogy a talajokban van elegendő nedvesség, tehát mindenütt lehet jó magágyat biztosítani, mindenütt biztosítható a megfelelő kelés és az őszi megerősödés. Kenyérgabonatermelésünk legközelebbi gondja a búza- és rozsföldek előkészítése a vetéshez. E téren két döntő tényezőt kell számításba venni. Az egyik az a körülmény, hogy számos elő- vetemény csak késve takarítható be, a másik az az elérendő cél, hogy szocialista nagyüzemeinkben feltétlenül úgy kell előkészíteni a búza és a rozs talaját, hogy azon minden gépi munka akadály nélkül elvégezhető legyen. Az 1953. évi decemberi határozat kimondja, hogy igyekeznünk kell a legjobb előveteményeket a kenyér- gabonának biztosítani. Az állami gazdaságokban nagyobb lehetősége van az őszi kenyérgabona elővete- ményének a megválasztásá- rá, miután vetésterületükben igen jelentős a szálastakarmányok, borsó stb. területe. Itt tehát arra kell törekedni, hogy a legjobb elővetemények után első(Folytatása a 2. oldalon)
