Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-20 / 196. szám

1955 augusztus #9, szombat

NÉP ff A P

HI ALKOTMMNY - 0} ELET

ALKOTMÁNY! Meg van ennek a szónak a muzsikája, ami belezendül az ember fülébe, ha ezt a szót hallja. Az egyik embernek a mezők szabad harsogását, a másiknak a gyárak rivalgó, szárnyas kürtölését, a harmadiknak a katedra, az iroda, a laboratórium, az alkotás melódiáit idézi a szabad élet orgonazúgásának egy-egy sajátos akkordjaként. Kinek-kmek természete, tervei és emlékei szerint. Egy azonban közös: mindenkinek megdobban a szíve tőle. Nem is csoda, hogy sok új alko-- tást, emberi és munkaközösséget neveztek el az Alkotmányról.

Megyéikben a császárszállási termelőszövetkezet is az Új Alkotmány nevet viseli. Büszkék a névre, a tagok, szívesen emlegetik, és úgy írták ki az iroda folyosójára, mint ahogyan azt szokás: becsület, emDerség, élet,

(I.)

MEGKÉRDEZTEM a szövetkezet egyik tagját, hbgy miért éppen ezt a nevet választották. Az idősebb ember gondolkozott, p.e- dergette a bajszát, aztán magyarázni kezdett.

— A mi szövetkezetünk, az Üj Alkotmány két tsz- böl alakult. A Vörös Nyílból és a Szamuellyből. A Nyíl nevet azért adtuk, hogy mindig egyenesen a cél felé haladjunk, mint a nyíl, a Szamuelly nevet pedig, hogy a tagok harcosak, törekvők és fáradságot nem ismerők legyenek az új élet építésében, mint Szamuelly Tibor volt. Aztán a kettőt összevontuk és az Alkotmány szóba foglaltuk más terveinkkel, céljainkkal, törekvéseinkkel együtt —magyarázza, aztán megáll, gondolkozik, emlékezik néhány pillanatig. — Én a magam részéről azért szeretem ezt a nevet, mert minden megvan benne, amit én elterveztem: jog, törvény, jövő és ezer és ezer lehetőség.

(II.)

IGAZA VAN. Sok csglád elmondhatja, hogy az Üj Alkotmányban mindent megtalált ahhoz,, hogy ember módjára, jólétben, kulturáltan éljen.

NEM KELL keresni, válogatni az ilyen embereket. Ha kiáll az ember a szövetkezet udvarira és a legelső szemben , jövőt megszólítja, kikérdezi ■ múltjáról, jelenéről, jövőjéről, rríeggyőződhet arról, micsoda utat tettek meg ezek az emberek a cseléd élettől-a jelenig, és milyen magasra vivő út' áll előttük. •

Ijtt van például . Pazsák János. Idősebb ember már, félül az ötvenen. Itt volt -cseléd a felszabadulás előtt. Azokon a dűlőkön járt, azokon a földeken • verejtékezett, ahol most dolgozik. Elesett ember volt, i aki egy fedél alatt1 élt a nincsennel és az Öröm . ügy suhant el mellette, mint- gyors szárnyú fecske a ház felett: sebesen, magát alig mutatva. Most" lányával együtt dolgozik a szövetkezetben; neki 460, a lányának 295 munkaegysége van.' Eddig előlegként kaptak, ,19 mázsa terményt, még kapnak majd vagy 14 mázsát, évi jövedelmük meghaladja — az előzetes számítások szerint — az idén is a ?0 ezer forintot. Házat építenek az idei termésből tavasszal. Házat! Házat, amire régen úgy gondoltak, mint valami sokszor megálmodott, de nem teljesülő álomra.

(III.)

VAGY OTT VAN például a fiatalabb nemzedék közül Máriás Mihály. Huszonhat év körüli, felesé- ges ember. Az apja ilyen idős korában már megtört, sokszor csalódott ember volt, aki alig-alig pislogó önbizalommal állt a rázúduló szűkmarkú esztem dők előtt. Ellobbant előtte az ifjúság, az erő táplálta célok. tüze,, mert a szolgaság, a megaláztatás melegét, fényét vette a legszebb és a legszerényebb céloknak is. Máriás Mihály a 26 évével az új élet alkotójának, kovácsának érzi magát. Felesége most vár gyereket — ő pedig úgy várja a gyereket, mint . egy titán, aki . színesre, szépre, hasznosra formálja . gyermeke sorsát egészen addig, míg azt a maga sorsa, kora formálójává nem neveli, tanítja^ a nép, az iskola, a szerető emberi közösség. Huszonkétezer forint jövedelemre számít ebben az évben. Tavasszal ő is házat épít — magának. Csak magának — így mondja — mert a gyermekének, mire oda nő, hogy a saját szárnyára keljen, másmilyen ház, másmilyen otthona lesz: még szebb, még kényelmesebb, még - jobb munkára, alkotásra ösztönzőbb.

A SZÖVETKEZET min., den tagja az Alkotmány szóban az új életet érti és a szövetkezetben ezt az új életet éli és formálja.

Szabó György.

JCiüiLáti&L&d&tt

A Vulkán öntöde II. dolgezói teljesítették vállalásukat

A Kisvárdai Vulkán Vasöntödében az öntöde II. dolgozói augusztus havi esedékes tervüket 114 százalékra teljesítették. A második dekádban 16 százalékról 11 százalékra csökJOBBÄGY KAROLY:

Hazafelé

ken tették a selejtet. Az eredmény dicséri Szabó István főművezetőt és a legjobb formázókai: Főző Istvánt, Cifra Mihályt, Cifra Ferencet és Varga Andrást, akik jó minőségű munka mellett naponta kél normát teljesítettek.

T/alamikor régen délceg, keménykö' tésű legény volt Nagyidai Józsi bácsi, ma sem ijed meg a saját árnyékától. A cudar múlt, az ötvenhárom nyomorúságban, szenvedésben, munkanélküliségben, no meg a harcokban eltöltött esztendő őszhajú, ráncoshomlokú, halványszemű embert csinált belőle, de az utóbbi egy évtized megint megfiatalította, mint a hosszú nyár az akácosokat, amelyek másodszor virágzanak. Nem, hogy lbrányba,de még máshol sem olvasnának a fejére 63-at. Pedig az 56-os esztendővel a hatvannegyedikbe fordul. Ha külsejére, vézna, csontos alakjára rá is vetette félelmetes árnyékát a múlt, mely ólomlábakon mászott felette, öreg korára úgy köszöntött a felszabadulás, mint a rekkenő hőség alatt már-már kipusztulásra kárhoztatott növényekre, virágokra a májusi eső. Fellélégzett, nagyot szippantott a friss levegőből, mint a rab, aki ki tudja hány esztendőt töltött tömlöcben, rozsdás vasrácsok mögött, vaksötétségben.

Életének több, mint félévszázadát valóbari börtönbe töltötte ő. A Horthy-kor- szak vasrácsai között élte le. Idézte a múltat, ahogy ott ballagtunk egymás mellett a poros úton. Beszédébe közelről belevegyült az óvoda gyermekseregének hancúrozása, kacaja. A nap fénye meg-meg- csillant sötét napszemüvegén. Megálltunk a községi tanácsháza felé forduló kanyarban egy kis fás ligetben.

Ide vonultunk fel 1928-ban — mu- tátoii vissza az úton, amerről jöttünk. — Itt volt a községháza, ahol most állunk. A Hősök terén gyülekeztünk.

Hogy miért és kik gyülekeztek itt régen, arról nem beszél írás, de annál inkább a megöregedett Nagyidai József.

— Abban az időben bolettás világ volt — magyarázta, ahogy megpihentünk a fa árnyékában. — Nyomor, munkanélküliség fojtogatta a község népét. Hiába álltunk naphosszat az emberpiacon az Ambrózy féle fahídnál, herceg Odescalchi Zoárdné, vagy Bleuer Jenő birtokán, munkát mm kaptunk. Egy néhány embert — akik jóerőben voltak — válogattak ki csupán , az ispánok, intézők, a többit szélnek eresztették. így ment ez évről- évre. Akik aztán megunták, elmentek Üjhelybe. A kis Tiszát végig kubikoltuk a Nesze hídtól egéspen Bércéiig. Mikor aztán már itt is több kubikos volt, mint amennyit foglalkoztatni tudtak, menesztették a felesleget. így kerültem én is haza. A szociáldemokrata párt nagygyűlést szervezett a Hősök terén. Az urak meg szimatolták a dolgot és gyorsan elő- ráncigálták Maiykót, a jobboldali képviselőt. A mezőről kapával, kaszával, kocsival, gyalogosan jöttek be a cselédek, parasztok a községbe. Több mint 5 ezer ember gyűlt össze. Munkát, kenyeret, földet követeltünk. A képviselő bement Jármy László főjegyzőhöz, hogy engedélyezze a gyűlést.

— Szó sem lehet róla — tolmácsolta, a főszolgabíró parancsát. A virilisek, ku- lákok a községház ablakából kárörvendően integettek kifelé a tömegnek.

— Akkor is megtartjuk — kiáltotta el magát Bácskái János. A tömeg utána ismételte.

Az ajtóban álló két csendőr nekiugrott.

— Az anyátok kutya úristenit, taka- májatok haza, mert közétek lövünk, — ordította az egyik. Bácskáit mellbe vágták d puskával. A szuronyt is b elemártották volna, ha oda nem ugrik Kulcsár Béla.

A/J unkát! Kenyeret! — zúgott a tö- meg.

— Éjszakának idején rontottak ránk. a csendőrök, felírták a nevünket s másnap m,ár gyalog kisértek be Gávára, a járási főszolgabíró élé,

— lágy figyeltek bennünket a csendőrök, mint a gyilkosokat. Mert munkát követeltünk.

— Hiába fájt a szívem gyermekeimért, akik 20 fillérért dolgoztak látástól vakulásig, nem tehettem semmit. — emlékezik, s öreg szemében könny csillant meg.

Kis ideig aztán ő sem szólt, én sem.

A/T őst hol dolgozik?

Kérdésemre fellélegzett, meg-, könnyebbült. Arcvonásai kisimultak.

— 1945-től a Szerencsi Cukorgyárban. Megbecsülnek — büszkélkedett.

— Milyen beosztásban?

— No, mit gondol az elvtárs?

— mondta nevetve.

— Nem tudom.

— Hát megmondom. Körzeti ellenőri vagyok — mondta nyomatékkal.

S ahogy munkájáról beszélt, öröm volt hallani. Hatvan éves elmúlt, de egyi szót sem mondott arról, hogy pihenni kívánkozik.

— 650 termelő tartozik hozzám. A berceli, kóródi, paszabi, kótaji, nagyhalászi határ — mutatott büszkén körbe, öreg, csontos kezeivel. — Nekem itt minden darab cukorrépa földet ismerni kell.

*

Nagyidai József, az öreg, harcedzett kommunista előtt kivilágosodott az út, melyet az alkotmány fénye világít még. S tovább halad, büszkén, felemelt fejjel, nem sajnálva azokat az érveket, melyeket nélkülözésben töltött el, mert látja, hogy érdemes volt harcolni az igazságért. Nem áll meg egy pillanatra sem ezen az úton, mert tudja, hogy ez a harc mindennapos. Most már nem a munkáért, a kenyérért folyik, nem csendőrszuronyok vigyáznak rá, hanem az új, a boldogabb életért mégy a küzdelem. S ő tovább akar haladni a. fény, a világosság felé: a termelőszövetkezetbe.

FARKAS KÁLMÁN.

Döcögő személyvonatom lassan megy át a Szamoson.

Valaki messzire mutat Matolcsnál kissé távolabb:

a víz partján, ott valahol volt az a kocsma. Tudja jól?

a kurta kocsma. Az, az ám!

Itt a Holt-Számos hajlatán.“

S próbálom nézni — nem saját szemmel: — de -hogy Petőfi lát a tájat; mindent, ami csak itt van:

A vasbeton hidat;

a jő utat s mi át meg át- viilan, a lámpák oszlopát;

az utcákon az ablakok üvegszemét, mi rám ragyog;

az antennát a házakon; a kerékpárt az*"Udvaron;

s a kocsinkban se látni mást, mint sok falusi iskolást.

Iratkozás van. Itt az ősz.

(A hangulat is ismerős.)

Ki az, kinek ez is kevés?

Szinte szédít a repülés.

A kerék, vagy a szív rohan?

... S én hátradőlök boldogan.

(A vonat ablakából, aug. 14.)

Tíz évvel ezelőtt az volt Tiszalök község, ami a többi, szegény dolgozó parasztok, cselédek települése. Legjobban a horgászok ismerték, egyetlen nevezetessége lévén a Tisza holt-ága.

Ma már nem csak hazánkban, hanem külföldön is emlegetik Tiszalököt, a község neve egybeforrt az ott épült vízierőművel, felszabadult dolgozó népünk nagyszerű alkotásával. Decemberben indul az első turbina, megkezdi az áramtermelést. S mintegy százkilométer hosszúságban húzódik már a Keleti Főcsatorna, mely élviszi a Tisza vizét a tikkadt pusztai földekre, s öntözi ezer. és ezer holdon majd a konyhakertészet, a rizsföld, s az esőtlen kapások fejlődő növényeit.

Tjiszatök

A faluból a dadai úton már látszik az erőmű építkezésén dolgozó. toronydaru hatalmas kútágasa. Még nem pillantottam meg, amikor megkérdeztem egy kupával igyekvő asszonyt, hogy jól megyek-e?

Mosolyogva intett a mesz- szi darura,

— Hátszen ott van ni, az

erőműnk.

Az erőműnk. A miénk. Pár szóval megtudtam, hogy egyéni dolgozó parasztok, nyolc holdon gazdálkodnak. Érdeklődtem, hogy itt öntöz-e már a csatorna.

— Jaj, még nem. Jó len->

(Folytatás a 3, oldalon.)

2