Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-20 / 169. szám

19S5 július 29, szerda NÉPLAP s a kiilligyminiszlerefc javaslata a genfi értekezlet napirendje tárgyában Faure francia miniszterelnök beszéde a négyhatalmi kormányfői értekezlet július 13-1 délelőtti ülésén Eden beszéde a genfi értekezlet megnyitó ülésén A francia miniszterelnök nyilatkozatában főként két problémát érintett: a hideg­háború befejezésének kér­dését és annak kapcsán a német problémát, valamint a leszerelés lehetőségeit. Faure több kérdést vetett fel a német probléma meg­oldását illetően. Egyebek között abból indult ki, hogy helyre kell-e állítani Né­metország egységét? — Vi­tathatatlanul igen — mon­dotta a francia miniszter- elnök. Leszögezte, hogy 1 ebben a kérdésben az érte­kezleten képviselt hatalmak álláspontja megegyezik. Az egyesítés módozatait és kö­vetkezményeit' illetően azonban megoszlanak a vé­lemények. Faure szerint Eden terve — választások, közös kor­mány, békeszerződés — nagy vonalakban megfelel a szilárd logikának, habár nem kell minden részleté­ben érinthetetlennek tekin­teni. A miniszterelnök vé­leménye szerint Németor­szágot nem lehet és nem kell semlegesíteni. Azt állította, hogy a nyu- gateurópai unió és az észak­atlanti szövetség keretében tartott Németország újra­egyesítése egyáltalán nem olyan tényező, amely meg­bonthatja a biztonságot és a kockázatnak semmiféle növekedését sem vonja maga után. A francia miniszterelnök elismerte, hogy a Szovjet­unió a német kérdés kap­csán jogosan igényli biz­tonságának biztosítását, majd hozzátette: ebben a szellemben javaslom, hogy a Szovjetunióval szemben vállalják a közvetlenül a párizsi egyezmények előírta kötelezettségeket. E köte­lezettségek minden olyan kormányt, amely erőszak­hoz folyamodott, fosszanak meg az északatlanti szerző­désben előirányzott katonai segítségtől. Javaslom to­vábbá, hogy irányozzuk elő Németország bekapcso­lását az általános biztonsági rendszerbe. Ez a szervezet kiterjed­hetne minden olyan európai államra, amely hajlandó tagjává lenni. Ez a már meglévőkön kívül szintén új védelmi kötelezettsége­ket szabhatna meg. E meg­oldás kielégít minden érde­kelt hatalmat. Ugyanakkor Faure ki­emelte, hogy a nyugati ha­talmak fenntartják az ál­taluk aláírt egyezménye­ket és az általuk létrehozott szerveket. E rendszer te­kintetében — ismerte be — Genf, (MTI). A Gsnfben tartózkodó szovjet és ame­rikai küldöttek hétfőn este közös vacsorán vettek részt. Sajtókörökben úgy tud­ják, hogy az este folyamán egyfelől Hruscsov és Dul­les, másfelől Zsukov és Eisenhower hosszabb be­szélgetést folytatott. a Szovjetunió némi bizal­matlanságot táplálhat. A francia miniszterelnök kifejtette azt az elképzelé­sét, hogy a jövőben a két biztonsági rendszer — a nyugati és a keleti — eggyé olvadhat. Akkor ebbe az egységes szervezetbe egyide­jűleg bele kell kerülnie a Kelet-Európábán létesült szervezetnek. Emlékeztet­nem kell arra — mondotta — hogy az európai bizton­ság általános szervezete, amely magában foglalja Németországot is, abban az esetben lesz különösen hasznos, ha az általam han­goztatott feltételezés nem valósul meg, vagyis, ha Né­metország nem marad a nyugateurópai unióban. Faure hangoztatta, hogy ismertetett elgondolásai tel­jesen vázlatosak és elkép­zelhetők más javaslatok is. Nyilatkozatának második részében a leszereléssel fog­lalkozott és elismerte, hogy ez áll a béke általános meg­szervezésének középpontjá­ban. A francia miniszter- elnök szerint a leszerelés megoldását az ellenőrzéssel kel] kezdeni. Most — mon­dotta — nem látszik lehet­ségesnek, hogy az általunk képviselt négy hatalmat olyan szervezetbe tömörít- sük, amelynek közös stra­tégiai eszközei vannak. Vi­szont lehetségesnek látszik megteremteni az együttmű­ködést a gazdasági és tár­sadalmi érdekek szolgálatá­ban. A leszerelés gazdasági vonatkozásairól szólva el­ismerte, hogy a katonai po­tenciál mindennemű csök­kentése szabad költségveté­si hiteleket és termelési eszközöket teremt. Minden állam megértheti, hogy a biztonsága biztosítását szol­gáló kiadások csökkentésé­vel növeli termelési eszkö­zeit és jólétét. Azt a kocká­zatot azonban nem vállal­hatja, hogy egymaga csök­kentse a biztonsági kiadá­sokat. A biztonság problé­mája nemzetközi kérdés, nymodon egyidejűleg nem­zetközivé lehet tenni a biz­tonsági kiadások csökkentő­iét. Faure javasolta, hogy hozzanak létre nemzetközi szervezetet, amely átvenné mindazokat a pénzügyi és anyagi eszközöket, amelyek a fegyverzet korlátú dúsának szerződésszerű végrehajtá­sa folytán felszabadulná­nak. Ezeket az eszközöket egy különleges és közös szerv kezelné és azokat a fejlődésben visszamaradt területek megsegítésére használnák lel. A sajtóház folyosóin el­terjedt hírek szerint a va­csora rendkívül jó hangu­latban folyt le s légköre bíztató a tárgyalások to­vábbi előrehaladásara. Kü­lönösen azt emelik ki, hogy a részvevő államférfiak mindvégig rendkívül köz­vetlen eszmecserét folytat­tak. Genf, (MTI). Anthony Eden angol miniszterelnök a genfi értekezlet megnyitó ülésén a többi között kife­jezte azt a véleményét, hogy „semmiféle hábo> ú sem lehet előnyös a győz­tesnek sem. Neki és a le- győzöttnek egyaránt csak teljes megsemmisülést je­lentene“, majd hangsúlyoz­ta: „Ez az értekezlet kísérlet arra, hogy előhaladást ér­jünk el azokban a problé­mákban és nézeteltérések­ben, amelyekkel itt ma szembenézünk. És ezen az értekezleten főleg az euró­pai vonatkozású kérdések­kel kell foglalkozni.“ Eden ezután a következő három javaslatot terjesztet­te elő: ,.l. Célunk annak meg­valósítása, hogy Németor­szág egyesülhessen, továbbá az, hogy szabadon válassza meg azt az országot, amely- lyel szövetkezni kíván. Ez — mint mondotta — senki­re nézve ne jelentsen sem­miféle fenyegetést. Készek vagyunk belépni egy olyan biztonsági paktumba, ame­lyet az itt képviselt hatal­mak és az újraegyesített Németország alkotnának. E paktum értelmében min­den egyes ország kinyilvá­níthatna, hogy kész segít­Alig egy hete jelent meg a Minisztertanács rendele­té a kenyérgabona állami felvásárlásának szabályozá­sáról. Nagy fontosságú ren­delet ez, amely úgy a szövetkezeti, mint az egyé­nileg dolgozó parasztok ér­dekében történt és ezen túlmenően pedig az egész ország javát van hivatva szolgálni. Hogy bőséges kenyere legyen biztosítva a nép államának s idejében elejét vegye a kenyérgabo­nával való törvénytelen mesterkedéseknek, kulák spekulációknak. A nagyjelentőségű ren­delet megjelenése után né­hány nappal, amikor az már a rádió és a sajtó út­ján ismeretessé vált, ellá­togattam megyénk egyik községébe, a mátészalkai járáshoz tartozó Gebére. Hadd lássam: mint véleked­nek, nyilatkoznak arról a gebei dolgozó parasztok. (Magam sem tudom, hogy miért éppen Gebét válasz­tottam. Hiszen akármelyik másikat is így választhat­tam volna a megye két­száztól is több községe kö­zül.) Túl hosszúra nyúlna, s így unalmassá is válna ez az írás, ha azt is sorra venném: hogyan s mint jutottam el a tanácselnök­kel, Varga Gyula elvtárs- a dolgozó páráitokhoz. Hiszen aratás van és a Le­nin TSZ mellett az egyé­niek sem akarnak lema­radni — attól kapják a kö­vetendő példát. így a köz­ség valósággal „néptelen’. Csak a játszadozó gyerme­kek és az árnyas kapu­éi 5tt, tornácokon pihenő öregek vannak otthon. — Mindenki, aki valamit te­het, kinn van a határban. Ezért csak a nyilatkozato­kat írom fel, de azt aztán szóról-szóra. Cseh Miklós 7 holdas dolgozó paraszt: — A szomszédokkal be­] szélgeítünk előbb a ren­ségére sietni egy agresszió áldozatává esett országnak, bármelyik legyen is ez az áldozat. E paktumra nézve különböző formákat meg­vizsgálni és mindegyikre vonatkozólag ismertetni né­zetünket. Javasoljuk, hogy egy ilyesfajta megállapodás az ENSZ fennhatósága alatt jöjjön létre. 2. Készek vagyunk meg­vizsgálni és felkutatni a megállapodást a Németor­szág mindkét részében és a Németországgal szomszé­dos országokban lévő erők és fegyverzetek összmennyi- . ségére vonatkozólag. E cél eléréséhez szükséges lenne belépni egy kölcsönös ellenőrzési rendszerbe, amelynek célja a létrejött megállapodás hatékony fe­lülvizsgálása. Reméljük, hogy minden itt képviselt ország, valamint az újra­egyesített Németország ré­szesé lenne ennek a rend­szernek: Megállapodás tör­ténne arról, hogy e téren semmiféle javaslat nem tenné feleslegessé, vagy nem hátráltatná az ENSZ leszerelési albizottságának munkáját, amelynek óriási jelentőséget tulajdonítunk. 3. Készek vagyunk tanul­mányozni a kelet és nyugat közötti demilitarizált övezet lehetőségét.“ deleiről.' Előbb nem láttuk tisztán a dolgot. Olyan hangok is szállingóztak, hogy a cséplőgéptől mind elviszik a terményt. Szól­tam is erről a tanácselnök elvtársnak. Igaz, Varga elvtárs? — A tanácselnök hely- benhagyólag int. — Mond­ta is, hogy menjek be a tanácsházára és győződjek meg az igazságról. így ol­vastam azt el a Szabad Népből. Akkor láttam, hogy egyenes dologról van itt szó. Az állam jól meg­fizeti az átadott felesleges kenyérnekvalót. Mert igen tisztességes ár a búzáért a 240, a rozsért pedig a 220 forint mázsánként. Aztán minden mázsa után 20 kiló korpa is jár, egy forint öt- venével kilója. De a 30 forintos árkedvezménnyel járó műtrágya vagy mély­szántás is nagyon jól jön. Ha pedig se korpa, se ez a két utóbbi nem kell va­lakinek, akkor az alapár­hoz még 20—20 forintot kap. Kell ettől jobb vásár? így semmi értelme annak, hogy valaki törvénytelenül spekulálgasson a feleslegé­vel. Az ilyen már igazán gazember, ha arra vete­medik. Idős Horváth József, 1.9 holdas középparaszt: — Igen. Olvastam az új­ságból — feleli nevetve a dereshajú, 69 éves, de még mindég vidámbeszédű idős Horváth. — Mert olvasó ember vagyok én. Jónak látom ezt az intézkedést. Igazi vásár ez. Most egy éve, csépléskor jóval ke­vesebb volt a kenyérnek- való piaci ára. Magam is megjártam egy pár má­zsával, mert nem kaptam mag érte a számításomat. Az időt is eltöltöttem vele. Most nincs semmi értelme a rakosgatásnak, emelge- tésnek, fuvarozgatásnak. Mind eladom az államnak, ami feleslegem lesz. Azon­nal be is viszem a cséplő­A nyugati hírügynöksé­gek egybehangzó jelentése szerint a Pinay elnöklete mellett kedd délelőtt össze­ült négy külügyminiszter úgy döntött, hogy az aláb­bi kérdések listáját java­solja a kormányföltnek: A lista egyúttal az ér­A Minisztertanács a ter­melőszövetkezeti tagok anyasági segélyének folyó­sítására vonatkozó rendel­kezéseket kiegészítette. — Eszerint, ha az anya nem szövetkezeti tag, de mint családtag dolgozik a me­zőgazdasági termelőszövet­kezetben és legalább 80 munkaegységet, férje pe­dig legalább 160 munka­egységet teljesített, a férje jogán anyasági segélyben részesül. Az első gyermek után 400 forint, a második és minden további gyer­mek után 300 forint anya­sági segélyt folyósítanak. A családtagként, dolgozó anyát az anyasági segély akkor is megilleti, ha a férje — katonai szolgálat, vagy bentlakásos tanfo­lyamon való részvétel miatt — a kötelező mun­kaegységet nem tudja tel­jesíteni. géptől. 8 és fél hold ve­tésem van. Már számol­gattam, hogy mennyire tu­dok . szerződést csinálni. 25—30 mázsára számítok. Mi pénzt kapok én ezért egyszerre!? — Hát a kedvezmények, János bátyám, amik az alapárhoz jönnék még. Ar­ról mit gondol? — kérdezi Varga eivtárs. Idős Horváth János mo­solyogva sodorint egyet a bajuszán: — Az keli. A korpa nem, maradhat el. A műtrágyá­ról se mondok le. Az idén is 6 mázsát vettem én. — Most majd attól is többet számítok venni. Sok kell abból. Akkor jó a termés. Ha mi jó szándékkal va­gyunk azokhoz, akik azt csinálják, (az ipari munká­sokat érti idős Horváth), akkor azok is előteremtik azt, ami nekünk' kell. Nagy Béla 13 holdas dol­gozó paraszt. A tanács végrehajtó bizottságának tagja: — Eleinte valamiféle morgást hallottam róla. Félre értelmezték. Amikor megtudtam a valóságot, egészen megnyugtatott ez a határozat. Nem olyan a mi kormányunk, hogy rosz- szat tegyen a dolgozóknak. Még többet kapunk a fe­lesleges kenyérgabonán­kért, mint akármikor ilyenkor a szabadpiacon. És egyszerre kapjuk a pénzt, minden felesleges fáradság, fuvarozgatás és időtöltés nélkül. A körze­temben már minden csa­láddal beszéltem róla. Például Oláh Mihály azt mondta nem tárolja a feleslegét egy percre sem. Nem látja érdemesnek, amikor ilyen árat kap ér­te. Mert minden benne van, ami a becsületes pa­raszt ember számítását ki­elégítheti. A szintén kör­zetemben Cselenyák Sán-' dórral pedig, amikor be­szélgettem a dologról, azon tekezlet napirendjét ké­pezi. 1. Németország újraegye­sítése. 2. Európai biztonság. 3. A leszerelési probléma. 4. A kelet és a nyugat közötti kapcsolatok kiter­jesztése. Ikerszülés esetén az anyát saját jogán az első szülésnél minden gyermek után 500—500 forint, min­den további szülésnél gyer- mekenkint 400—400 forint, a további szülésnél' gyer- mekenkint 300 forint anya­sági segély illeti meg. A halvaszületett gyermek után 120 forint anyasági segélyt kell folyósítani. A határozat kimondja, hegy az anyasági segélyt abban az esetben is folyó­sítani kell, ha az előírt, munkaegységet, — napközi otthon hiányában — kettő­nél több tíz éven aluli gyermek gondozása miatt az anya nem tudja teljesí­teni. A jogosultság megál­lapításához a községi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak és a termelőszövetke­zet vezetőségének igazolása szükséges. nevetett, hogy bárcsak lenne neki vagy ötven má­zsa feleslege. Mind eladná az állámnak. De persze, — jegyzi meg mosolyogva, —*. olyan sok csak a termelő- szövetkezetnek van. Egyéb­ként én 10—15 mázsa fe­leslegre számítok, amit át­adásra mind leszerződök. Azt hiszem, ezek után felesleges felsorolni min­den dolgozó paraszt nevét, akikkel beszélgettünk. Ha­sonló szavak, hasonlóan helyeslő megnyilatkozások valamennyié. Mint a nyilatkozatokból kitűnik: itt is volt az első órákban bizonyos félreér­tés, helytelen magyarázás. özvegy Jakab Istvánné például azon sopánkodott, hogy „még a háziszükségle­tet sem hagyják meg.“ Kinek a hangja volt ez? Nem ne­héz kitalálni: a kupeceké, a kulákoké, a könnyű, munkanélküli haszonra spekulálóké. De amikor a felvilágosító szó, jóakaratú magyarázás megértette öz­vegy Jakabnéval is a tényleges valóságot, — amire elsőnek éppen Var­ga elvtárs, a tanácselnök nem sajnálta a szót, — megnyugodott és azt mond­ta: így már igen, ez be­csületes vásár. És most ez a vélemény, az általános megnyilvánu­lás az egész községben. Ezért viszik még nagyobb lendülettel a gebei dolgozó parasztok is az aratás csa­táját, ezért terveznek több közös szérűt, ezért zöldéi már több hold másodvetés határukban, mert ebben az új intézkedésben is meglátták a párt és a kor­mány hasznos szándékát az egész ország jólétének, további felemelkedésének javára. Asztalos Bálint. Befejeződött a négy korménylő kedd délutáni ülése Genf, (MTI). A négy nagyhatalom kormányfői hírügynökségi jelentések szerint 19 óra 40 perckor befejezték kedd délutáni ülésüket. Barátságos légkörben folyt le a szovjet és az amerikai küldöttek liétfő esti közös vacsorája A BECSÍJEETES VÁSÁR Gebei dolgozó parasztok nyilatkozatai A Minisztertanács rendelete a terhes‘ anyáit részére a termelőszövetkezetekben

Next

/
Thumbnails
Contents