Néplap, 1955. július (12. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-23 / 172. szám
f 1*. E F L A P I9aó julius 23. wombat E L E V\To r „A kővé vált vitéz" Létéi és ráláss Szalmái kazalba, Fel a magasba. Megállás nélkül — Kicsit se szédül — Egyre csak hordja, Jó bőven ontja. Látod a gépet, Hogy az teérted Mire nem képes? Hogy veled érez! Ügye már áldod! igaz barátod. A nyíregyházi Sóstó Gyógyfürdő parkjai egész nyáron hangosak a vidám úttörőktől. Évek óta rendszeresen keresik fel ezt a helyet, ahol a „Szeréna- lak“-ot az ő részükre rendezték be. Játék és sport felszerelések, zenegép, gazdag könyvtár állnak itt rendelkezésükre. A táborvezetők kéthetes programot dolgoznak ki, amelyben első helyen szerepel a híres Sóstói-erdő természeti, növény- és állatvilágának megismerése. Az idén már a második 50—50 főből álló úttörőcsoport üdül, s augusztus 1-től pedig a városi DISZ-bizottság szervezésében mintegy 150 főből álló alsóiagozatú gyermekcsoport veszi birtokába az úttörőtábort. Az élei könnye, Verejték csöpp je ... Mennyi lecsorgott. Mikor a dolgot Válladon vitted. Akkor nem hitted. Pedig az élet Annyi sok szépet, Annyi nagy dolgot Amit kibontott Elibéd tárja. Vigyázzál rája! A nyíregyházi úttörőház három váltásban Sárospatakon mintegy 100 úttörőt üdültet. Ugyancsak Sárospatakon szervezi meg augusztus 1-től az úttörők nyári táborozását a kisvár- dai járás is. A mátészalkai járási DISZ-bizottság és a nyírmeggyest „Ifjú természetkutató állomás" Nyírpa- rasznyán állított sátortábort, A nyírbátori járás augusztus 1-től Nyírbátorban, a vásárosnaményi járás pedig a Tisza mellett szervezi meg az úttörők nyári táborozását. Az idén 770 úttörő részesül központi, S00 megyei és járási táborozásban s a hétvégi 2-3 napos táborozásokkal együtt pedig csaknem 3000 gyermek üdül a megyéből, Van abban valami felemelő, ha régészeti anyagokat nézeget az ember. — Felemelő, jóleső érzés látni, hogyan fejlődött az ember, s kezemunkája nyomán a technika. A Jósa András múzeumban tettünk látogatást a minap. Bár most rendezik s múzeumot, mégis van egy-két olyan érdekes dolog, ami tolira kívánkozik. Jósa András, a nagy nevű magyar orvos alapította ezt a múzeumot 1867- ben. Gyűjtötte, gyarapította a múzeum anyagát, és az utána következők folytatták ezt a nagy munkát. Ez év májusa óta népi demokráciánk és a múzeumi főosztály segítségével elkezdték a régészeti anyagát konzerválni, restaurálni. Mindezt azért, hogy a fémanyagokat megóvhassák a további rozsdásodás- tól, pusztulástól. Mivel a nyíregyházi múzeumnak restauráló műhelye nincs, azért a fémek megdolgozását brigádmunka keretében a debreceni Déry-mú- zeumban végzik el. Körülbelül 6.300 darab különféle tárgyat hoznak rendbe. Más brigád a kerámiát (edényanyagot) restaurálta (kiegészített®), kb. 2.000 darabot ragasztottak össze. Mielőtt az edények restaurálásra kerülnének, valamennyit át kell mosni és sósavval kezelni. A múzeum mintegy 20.000 régészeti tárgya teljes egészében rendezésre vár. — Augusztus folyamán az újra leltározás munkálatai megindulnak. A régészeti szertár rendezése során meglepően érdekes darabok kerültek napfényre. II. Rákóczi Ferencnek pecsételője, egy laposkő, oroszlán festéssel, — amiről eddig még nem tudtunk. — A legérdekesebb és legmeglepőbb — a lapidárium kövei közül egy kővé vált vitéz is előkerült. íme a szólás-mondás: „Majd kővé dermedtem” — szokták valami rendkívüli dolog történtével mondani. S itt egy harcos kőből van előttünk. Valószínűleg az Árpádkor idejéből való. A fejet és a felső testrészt láncgyürűs páncél és páncéling borítja. Ezt a részt a vasoxid konzerválta. Az a feltevés, hogy talán meszes gödörbe esett annakidején, úgyhogy a páncél alatti részek meg- kövesedtek, első látásra mindenki faragott kőnek gondolhatja. A „kővé vált vitézt” a napokban a budapesti történeti múzeumba küldik megmunkálásra. Szeptember 18-án újra nyílik a múzeum, keletázsiai fametszet kiállítással nyitja majd kapuját, amelyet az Iparművészeti Múzeum rendez. Ezt fogja követni az ajaki népviseleti és kézimunka kiállítás. A napokban levél érkezett szerkesztőségünkbe. A .veiet Irinyi György, a nyíregyházi Homokkisérieti Telep csoportvezetője, lapunk olvasója írta. „Folyó hó 16-án, szombaton este az Erdei-kitérőnél a Sóstó felől jövő villamosra felszállt egy középkorú, erősen ittas férfi, két gyermekévei. Az apa alig állt a lábán, s egy értelmes szót sem tudott kiadni a száján. De ez még bagyján. A kisebbik fia — aki 8—9 éves lehetett, szinte az eszméletlenségig be volt rúgva. A gyermek arca egészen el volt zöldülve, görcsösen csuklóit, még ülni sem volt képes. A nagyobbik, 10—11 éves fiún is látszott, hogy ivott, de saját bevallása szerint neki nem árt meg olyan köny- nyen az ital, mert már hozzászokott. Kérdezősködésemre megmondta az apja nevét és címét'. A Beloiannisz-téren leszállva, a 12 éves fiú vonszolta hazafelé erősen imbolygó és botladozó apját, akinek karjai között csüngött a kisebbik, eszméletlen gyermek. Július 22-én este a Vö-; röskereszt városi szervezete a városi tanács nagytermében értekezletet tartott. Ezen az értekezleten alakították meg az országban elsőnek a lakóterületi egészségügyi állomásokat. A város lakóterületein, « városhoz tartozó termelőszövetkezetekben és tanyabokrok-1 Szomorú, de egyben nagyon felháborító látvány volt. Ügy gondolom, hogy nem ártana az ilyen lelkiismeretlen, magáról megfeledkező apat kellő felelósségre- vonásban részesíteni. — Ugyancsak felelős a történtekért a Tölgyes-csárda kiszolgáló személyzete ,s.” * Meglátogattuk T. Gy. nyíregyházi lakost, a szó- banlévő apát. Elmondotta, hogy valóban kinn volt a Tölgyesben fiaival, akik vigyázatlansága folytán többet ittak a kelleténél. Ö magának azért ártott meg az ital, mert kórházból jött ki olyan súlyos betegség után, amelyik teljesen legyengítette, ő maga nem volt berúgva, csupán a megivott két pohár sör hatására gyengült el. T. Gy. megköszönte, hogy e levél nyomán felhívtuk a figyelmét az eset káros voltára s ígéretet tett, hogy máskor sokkal jobban vigyáz gyermekeire s ő maga sem ad okot arra, hogy viselkedése feltűnő, visszatetsző legyen. ban összesen 168 egészség- ügyi állomást' szervezlek, amelyet hordozható, az első segélynyújtáshoz szükséges Vöröskeresztes dobozzad láttak el. Minden egészségügy! állomásnak öt jól képzett tagja van. Az egészség- ügyi állomásoknak különösen a tanyabokrokban van nagy jelentőségük. Szalmát kazalba, Fel a magasba Megállás nélkül — Mennyi könny térül — Hordja magától Sok elevátor. Konczilj Béla. Csaknem 3.000 úttörőt iidültetnek ax idén megyénkben Lakétertiletí egészségügyi állomások Nyíregyházán cA naqif bité oerejéqe Íz 1905-ös év nyarán ju- ílt Harkály Mihály, mi- éppen tíz éve viselte a bíró nehéz tisztét. Ez a esztendő minden gondol egyetemben cseppet öregítette. Ha gondja ki nem aludt a pipája; balsors üldözte", újabb ó gurult a főbíró pincé- Ha meg éppen fejleckét kapott, mire Válent Lajos, az Írnok, em arra, hogy két sztárt törje a saját fejét? lindezek, no meg a het- ..myolc hold föld, benne nőt hold szőlővel, gyil- h nőssel, hozzásegítették rkály Mihályt, hogy a év alatt hiányzó tizenkét átlóját is megszerezze a százhoz, sőt, még meg Ás pótolja eggyel. Ezenközben a haja kicsit megritkult, de megnőtt a szőke bajusza. Ábrázata orrával együtt megpirult, négy tehene kilencre szaporodott. Egyszóval gyarapodott mind javakban, mind tekintélyben. Ezidén határozta el, hogy az öreg Balogh János húsz holdas tanyáját megveszi, ha az beadja a kulcsot. (Nagyon esedékes már.) Tervei valósvlásának kellős közepébe csapott az aratósztrájk. Előző nap a cselédei, meg valami tizennégy kaszás már beálltak a gabonába, de ma reggel Jani, a belső cseléd azzal verte fel, hogy a faluban „cangáznak" az aratók. Kapkodta most már a ruhát Harkály Mihály. A fésülködésre se vesztett időt, csak úgy csapta fejébe a kalapját. Éppen csak a szokásos borát hajtotta fel, izgalom ellen. Thury Zsigmond, a főszolgabíró, köszönés helyett ezzel fogadta: — Hát idehallgasson Harkály! Miféle bíró maga, hogy nem tud arról, mi készül ebben az átkozott faluban? Miért nem tett jelentést arról, hogy a parasztok sztrájkolni akarnak? Mi?! A bíró megrettent. Elképedve meredt a főszolgabíró sápadt, vértelen arcába. Keskeny, fekete bajuszán ragadt meg a tekintete, mivel a szemébe nem tudott nézni. — En nem tudtam... — hebegte, de Thury félbe-\ szakította. — Maga marha, hogy lehet tíz éve bíró, ha ezt se látja meg? Most mi a fész-J kés istennyilát csináljunk, mi? — A méltóságos úr tajtékzott a felháborodástól, és j felelőssé tett a kalászosai- j nak a betakarításáért. Két- ! ezer hold búzáról van szó, le kell aratni, ha a fene fe- ! nét eszik is! I Harkály Mihály csende- j sen megrágta a bajusza ! szélét. A tiz év megtanította | arra, hogyan kell vala-' .mit csinálni, és ha kell is, | I hogyan lehet. Az első meglepetését gyorsan le- i nyelte, s hogy a felelősséget a főbíró magának testálta, visszatért magabiztos- | sága. — Hát lehet valamit csi- ! nálni. Egyenesen a hivatalába ment, tudta, hogy a sztrájkoló parasztok keresni fogjak. Nem is csalódott. sxmiyi iuu se műn, míg t szék megmelegedett volna t nadrágja alatt, már dobo gott a tornác az embere! lába alatt. Egy két csizmt is koppant, de legtöbb csal mezítláb csuszkorálta a kü szöböt. Vagy nyolcan-tízei álltak a nyitott ajtóban. — Mit akartok? — tömU a pipáját a bíró, oda sí nézve. — Igazságért jöttünk - felelte keserű meggyőző déssel Fekete István, inas csontos fiatal paraszt. — Azt itt mindig talál tok. De csak az jöjjék be akinek nyelve van. A több maradják kint. A processzió tagjai össze néztek. Fekete István te kintete is végigfutott a embereken. — Lenne szava mindnél — mondta csendesen, de ha tározottan. — Ne szaporítsátok i szót. Ki közietek a hang adó? — Fekete — mondta a, egyik meggondolatlanul. — Na, gyere be Fekete De csukd be az ajtót, me nagy melegség szökik be Hallod? A fiatal paraszt összeszo rította a száját, de enge delmeskedett. A kívülállt nép tágrameresztett szemi előtt becsukódott az ajtó. Harkály Mihály rácsiholt s hátradőlve eregetni kezd te a füstöt. Kezével lese perte az asztalról a kihűl lőtt dohányt, a zacskójába — Te a méltóságos gró; úrnál szolgálsz? — Nem. Napszámos va gyök. — Ühüm. Hát persze baj baj. De, mondcsak fiam mi a fészkes istennyiláér nem szóltál te nekem ten nap? Hogy mi a bajotok'. Most már én nem tehetői semmit. — Semmit? — ragyogót lázasan Fekete István sze me. — Éppen semmit, — rázta a fejét sajnálkozva Har-1 kály Mihály. — Tudod [ fiam, hogy én mindég az igazság pártján voltam, és maradok. Ha legalább ten- nap szóltál vóna! De ma már a gróf úr izent a bocs- korosokér. Pekketekre éppen Nyíredházán vágynak ezek a tótok, s a délután mán itt is lesznek. — A tótok? — sáppadt el : az ember. A torka is kiszá- j radt. — S azok hányadába aratnak? — Tizennyócadába. Azok nem olyan rátartiak, mint tik. — Tizennyócadába .— lihegte Fekete István, s maga elé meredt. — Bizon, fiam, hama- rébb szóltatok vön, lehet, hogy ezt elkerülitek. Most aztán fuccs nektek az aratás. — Az nem lehet — vetette rá mélyenülő szemét az ember. Halálos kétségbeesés tűzött azokból a szemekből. — Éhen veszünk. Fekete István szédülve kutatta a bíró tekintetét. Nem lehet az igaz. De a bíró nyugodtan, egyenesen állta az éles vizsgálódást. — Hát fiam, máskor idejébe szóljatok. Tudhassátok, hogy én mindég pártollak tikieket. Van még valami beszélni való? Fekete István nem felelt. Szeme tele szivar gott köny- nyel, orra kitágulva kapkodott levegő után. Alit, görcsösen ökölbevont kézzel. Látta maga előtt a félelmetes telet, hidegével és kopárságával, amikor egy szem érettén gyümölcs sincs a gyerekeknek. Látta a kenyértelen napokat, a szédelgő embereket, a csontos, aszott arcokat, a kiapadt tejű, lógó melleket, s robba- I násig feszült a mellében a keserű harag. Azután hideg, vértelen nyugodtság kezdte clönteni. Egyszerre kitisztult a szeme, s úgy kezdte Látni Harkály Mihályt, mintha csak most állná előtte első ízben. : — Bíró úr, . £?*■ H s Harkály meglepetten emelte fel tekintetét. Olyan csendességgel, nyugodtan ejtette ki a szavakat az ember. — Mi nem engedjük ide a tótokat. Mi nem haragszunk rájuk, de nekünk aratni kell, mert kenyer kell. — Nem engeditek? Huszárság kiséri azokat, te! Megrendelték ma reggel. Csak bajt hoznátok a feje- tekre. Szorult a hurok. Fekete István arca fehér lett, csak a szívében nyiladoztak a rettenetes lángok. Mereven tüzelt a szeme a bíróra. Harkály Mihály elnyomott egy mosolyt. Nem tudta megállni, ha valami ritka jól sikerült, hogy ne mulasson. Ez a paraszt pedig meg van törve, s már csak ügyes szavakon-múlik, hogy beadja a derekát. S most úgy gondolta, hogy lendít a hajlandóságon. Hirtelen ráordított az emberre'. — Elég legyen! Mentek aratni mindjárt, míg nem jönnek a tótok?! Aztán nézhettek magatok körül! Piszok népség. Fekete István feje megrándult. Egy hajszállal magasabbra emelte. — A magunkét learassuk — lihegte —, de pusztuljon ott az uraké! Azt meg megmondom, hogy senkit a búzába nem eresztünk! Harkály Mihály arca nekivörösödött. Váratlanul érte ez a nagy vereség. Felugrott az asztal mellől, s ütésre emelte a kezét. Fekete István úgy ragadta meg a karját, hogy ha nem nyílik az ajtó, menten eltöri. De az ajtóból egy öreg paraszt szólította. — Gyere István. S a néma parasztok elhagyták a házat. SIPKAY BARNA.
