Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)
1955-06-16 / 140. szám
1855. JUNIUS lt>. CSÜTÖRTÖK N £ P L A p 5 (Folytatás a 2. oldalról) lő erejű, kiemelkedő esemény volt iskoláink életében a íelszabulási és a magyar-szovjet diák- 1) é t megünneplése. Középiskolai DISZ szervezeteink legfőbb gyengesége azonban, hogy munkájuk gyakran formális — mondotta, majd a többi között rámutatott arra, hogy: A hibák okait jórészt saját portánkon kell keresnünk. A Középiskolai DISZ szervezetek legtöbbször mostohagyermekek és a bizottságok keveset törődnek velük. Középiskolai szervezeteinknek a jövő tanévben feltétlenül javít a- niok kell világnézeti és erkölcsi nevelőmunkájukon. Állandó feladatunk előmozdítani középiskolás diákjaink munkára nevelését, hiszen a tanulók jó része a termelőmunkába találja majd meg eljövendő hivatását. E nevelőmunkához nélkülözhetetlen a pedagógusok segítsége. Ma már egyre több pedagógus segíti komolyan a DISZ munkáját. Az Oktatásügyi Minisztérium azonban még nem tudta kellően megértetni az egész pedagógus- társadalommal az Iskolai DISZ munka jelentőségét. Hozzájárul szervezeteink gyengeségéhez az is, hogy a középiskolások jelentős része, az iskola falain kívül végez például kultúr- és sportmunkát. Központi Vezetőségünk véleménye szerint ezért célszerű lesz a legrövidebb időn belül létrehozni a közép- iskolások sportegyesületét, az iskolai DISZ szervezeteket a nevelő munka minden eszközének gazdájává tenni. A DISZ Sl. kongresszusának első napja A DISZ munkájának különös jelentősége van az egyetemeken, a'hol új szocialista értelmiségünk nevelődik. Egyetemi ifjúságunk esztályössze tétele alapvetően megváltozott s túlnyomó többsége magáénak tudja népi demokratikus rendszerünket, világosan látja tanulásának, eljövendő hivatásának értelmét. A DISZ tevékenysége nyomán megnövekedett egyetemi iíjúsá. gunk felelősségérzete a. ország, a nép ügye iránt. Egyetemi DISZ szervezeteinknek azonban számos gyengesége van és munkájuk nem kielégítő. Sőt, az elmúlt két év során néhány területen visszaesés következett be. Komoly felelősség terheli ezért a DISZ KV-t és bizottságainkat. Néhány egyetemen középiskolás módszerek megszüntetésének, a minőség emelésének kizárólagos jelentőségét hangoztatva, megengedhetetlenül háttérbe szorították a munkás- és paraszthallgatók támogatását. Ez a jobboldali elhajlásból következett, amely a rosszul értelmezett „ifjúsági egység“ leple alatt igyekezett elaltatni az osztályharcot. A mi szervezeteink nem segítették megfelelően a munkás- és dolgozó paraszt hallgatókat. A hibák súlyosbodásához hozzájárult, hogy a nem egy terű. létén komoly érdemeket szerző marxista tanszékeink gyakran dogmatikusan, az éleitől elszakítva szinte légüres térben végezték oktató, nevelő munkájukat. A párt márciusi határozata óta erőteljesebben folyik a jobboldali nézetek ellent ideológiai harc egyetemeinken. Egyetemi ifjúságunk nyugodtan tekinthet a jövője elé. Népi demokráciánk biztos munkalehetőségeket nyújt az egyetemekről kikerülő értelmiségnek, tanulmányi ideje alatt pedig pártunk és államunk sokoldalú segítsége övezi. Egyesek — elsősorban zavartkeltő ellenséges szándékkal ezt mondják: „Nálunk értelmiségi túltermelés van és ezért egyetemi hallgatóinknak nincs perspektívájuk." De beszédte- tümk-e értelmiségi túltermelésről, amikor üzemeink háromszor any- nyi munkására jut egy-egy mérnök, mint a Szovjetunióban, s mikor nincs elegendő mezőgazda- sági, pénzügyi és jogi szakemberünk, s amikor a második ötéves tervünk során a mérnökök, or. vosok, közgazdászok, pedag ígu- sok, és más értelmiségi szakem- berek további ezreinek munkába állítására lesz szükség. Egyetemi ifjúságunkat olyanná kell nevelni hogy kész legyen a nép ügyének áldozatos szolgálatára. „Oda megyek dolgozni, ahová népem szólít’’ — ez legyen főiskolásaink jelszava. (Lelkes nagy taps.) Az első kongresszus óta tovább fejlődött ifjúsági mozgalmunk egyik legegészségesebb hajtása, a vidám és lelkes úttörők serege. Uttörőszervezetünk soraiba a pajtáscsaládokat is számítva mintegy 9Ö0 ezer gyermek tartozik. Az úttörőszer vezet alapél ve: a gyermekek öntevékenysége, érdeklődési körének, életkorának, igényeinek messzemenő figyelembe vétele. Ne féljünk a gyermekek érzelmeit megragadni, nasta át szervezeteinket a nemes úttörő romantika. A párt megtisztelő feladatként bízta a DISZ-re az útlörőszer- vezet közvetlen vezetését. Számos bizottságunk azonban felületesen, sokszor megfelelő hoz> záértés nélkül foglalkozik az úttörők közötti munkával. A DISZ megbízatások közül emelkedjen ki az úttörő ifjúvezetői hivatás. A következő tanévben valameny- nyi úttörőcsapatnak legyen üzemi, termelőszövetkezeti, vagy középiskolai testvérszervezete, amely gonddal és szeretettel se- j gitt az úttörőmunkát. Az ifjúság nevelése az egész társadalom ügye Beszámolója ötödik részében a szocialista nevelés egyéb kérdéseiről beszélt Szakali József. Rámutatott arra, hogy ifjúságunkat mindinkább azok a fiatalok jellemzik, ákik a párt és a nép ágyéért lángolnak. S ifjúságunknak ez az új politikai cs erkölcsi arculata a párt, az állam és a DISZ ncvelömunkájának egyik legszebb gyümölcse. Népi demokratikus rendünk ellenségei a kulákság, a klerikális reakció, a szétvert uralkodó osztályok maradványai, a kapitalista környezet — mindent elkövetnek, hogy befolyásolják a fiatalságot, s fenntartsák a fiatalokban, különösen a kispolgári és értelmiségi ifjúságban — a múlt nézeteit és erkölcsét. Vannak egyes reakciós papok, akik az ifjúság között a dolgozó nép, szeretett hazánk ellen izgatnak. Gyakran az ifjúság „barátjának“ álarcát veszik magukra és tevékenységük álcázására, az ifjúság megtévesztésére — kultúr- és sportmunkával is foglalkoznak. Az ellenséges elemek el akarják tántorítani az ifjúságot a párt, a nép ügyétől, mindent megkísérelnek, hogy a fiatalok egyes csoportjait a politikai é» erkölcsi züllés útjára taszítsák. A jobboldali elhajlás is elősegítette, hogy a fiatalok soraiban növekedjék az idegen eszmei befolyás, szövetségünknek, minden DISZ vezetőnek és diszistának forradalmi éberséget kell tanúsítani az ilyen aknamunkával szemben, védelmezve ifjúságunkat, szüntelen harcot folytatva az ellenség ellen. Szövetségünk nevelőmunkájának irányt mutat és gyakorlati segítséget ad a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének legutóbbi határozata az ifjúság között végzett munkáról. A párthatározat leszögezi, hogy az ifjúság nevelése az egész társadalom ügye. Az állami és társadalmi szervek széleskörű bevonásával bátrabban és jobban fel kell használni az ifjúság nevelésének összes formáit és eszközeit. Sokan kérdezik, mit is jelent diszistánaic lenni. Röviden felelhetünk rá: példát mutatni és helytállni. Legyen a diszista fogalma azonos a szocialista építésben helytálló, példásan élő, a szocialista erkölcs szellemében cselekvő itjú emberrel. Szövetségünk hivatása, hogy ifjúságunkat védelmezze . zokikal szemben, akik rágalmazzák, de- moralizálásra törekvő „romlottságról" fecsegnek. Az egészséges fejlődés tiszta áramát nem felejthetik el azok a helyenként felszínre bukkanó szennyes habok, a kevesek hibái és romlottsága, amelyeket mi magunk ítélünk el a legélesebben, kérlelhetetlenül küzdünk ellenük. A DISZ fontos rendeltetése, hogy szakadatlanul terjessze, propagálja, a fiatalok szívébe oltsa a marxizmu .>—1 em- nizmus eszméit. Szervezeteink tekintsék állandó feladatuknak az ifjúság sokoldalú kulturális nevelését. le volt és maraö népi demokratikus államunk irányítása, anyagi és erkölcsi támogatása. Szerepe van eredményeink elérésében sportmozgalmunk vezető szervének, az OTSB-nek is. A fiatalok azonban joggal mondják — s mi egyetértünk ezzel, hogy nincs minden rendjén sportéletünkben. Azt tekintjük legfőbb fogyatékosságnak, hogy nem folyik kielégítően a nevelőmunka a sportoló ifjúság között, hogy nem fejlődött 'kielégítően a tömegsport és súlyos hibáik jellemzik a falusi és üzemi sportkörök tevékenységét. Ezért jelentős mértékben felelős az OTSB. Sportolóink nagyobb része harcos, bátor, a hazafias magatartásról tesz tanúbizonyságot, s életmódjuk is példás, de szép számmal találhatunk olyan sportolókat is, akik ingatag erkölcsűek, anyagiasak, könnyű, munkátlan életre törekszenek és sokszor le is züllenek. A sportoló ifjúság soraiban különösen gyakoriak a nacionalizmus és sovinizmus megnyilvánulásai. Ifjúsági szövetségünknek az A DISZ muníkájánalk fontos területe a testnevelés, a fiatalok sportja, mint ismeretes — hála a pártnak és 'kormányunk gondoskodásának — hazánkban virágzik a sportélet. A sportoló ifjúság nemzetközi eredményei, hazai versenyeken elért sikerei Hangsúlyozta: a DISZ-re vár, hogy lelke és motorja legyen kulturális intézményeink életének, a kulturális tömegmozgalomnak. Kongresszusunk ugyanakkor hívja fel a Népművelési Minisztérium és a SZOT figyelmét arra, hogy tegyenek meg mindent, hogy a kulturális intézményék fokozottabban szolgálják az ifjúság szocialista nevelését és a fiatalok valóban otthonra leljenek bennük. A kultúrmunkénak Is a szocialista nevelés szolgálatában kell állnia, ez határozza meg eszmei tartalmát is. Itt szintén nagy károkat okozott a jobboldali elhajlás. Hatására felélénkültek a különböző kispolgári nézetek, idegen áramlatok, a giccs, a kultúr- szemét, az otromba, ízléstelen slágerek. Komoly felelősség terheli mindezért a Népművelési Minisztériumot. Ideológiai bizonytalanság s pártosság e’Jhomályosulása tapasztalható volt az utóbbi időbeli a fiatal íróink, művészeink körében. Kirívó volt e tekintetben az Uj Hang november—decemberi száma pesszimista hangjával, több hibás írásával, amellyel szemben a Központi Vezetőség élesen fellépett és amelyet megbírált. Ez arra is figyelmeztet bennünket, hogy a DISZ nevelő- munlcája meglehetősen gyenge volt értelmiségünk e fontos, értékes és tehetséges rétegében. ★ ★ — különösen a labdarúgóké világszerte ismertek. Hazánkban állandóan nő a rendszeresen sportoló fiatalok száma, s ez ma már eléri a háromszázötvenezret. Mindezt elősegítik új sportlétesítményeink is. Nagy spertsike- reinknek elengedhetetlen fel tétéegész sportmozgalom élharcosának kell lennie. A DISZ-nek a sportban irányító, szervező és vezető szerepet kell betöltenie^ Ezt mindenekelőtt jó munkával* főként a nevelés és a tömegsport területén végzett példamutató tevékenységével érheti el. Szakali József ezután kiemelte, hogy a DlSZ-mek eddig is legfontosabb kötelessége volt segíteni pártunkat az ifjúság hazafias honvédő szellemű nevelésében, néphadseregünk erősítésében, honvédelmi felkészültségében. A DISZ I. kongresszusa ennek tudatában hozott határozatot szövetségünk védnökségéről a légierők felett. Büszkén jelenthetjük a kongresszusnak — mondotta —, hogy a DISZ az eltelt öt esztendő alatt nagy számban küldte a legjobb diszistákat a légierőkhöz, néphadseregünk tiszt- képző iskoláira azzal a megtisztelő megbízatással, hogy váljanak néphadseregünk öntudatos. mesterien képzett tisztjeivé, neveljék a katona ifjúságot igaz hazafiakká, akik ha kell életük árán is védelmezik népköztársaságunkat mindén külső és belső ellenséggel szemben. Fegyveres erőink DISZ szervezeteinek fontos feladatai Az ifjúsági szervezeteinkben folyó politikai nevelőmunlkának égjük legfontosabb feladata a jövőben is ifjúságunk honvédő szellemben való nevelése és a katonai szolgálatra való előkészítése. A DISZ szervezetek és bizottságok támaszkodjanak a jövőben fokozottabban a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetségre, a fegyveres erők DISZ szervezeteinek segítségére. Legyenek minden DISZ szervezetben különböző körök a katonai ismeretek elsajátítására. Az önlténtes Honvédelmi Szövetség segítségével tanuljanak meg a diszistik már a katonai szolgálat előtt bánni a puskával, jól autót, motorkerékpárt vezetni, ismerjék meg a rádiót, a térképet, a különböző fegyvereket, tudjanak tájékozódni a terepen, a térképpel és iránytűvel. Népszerűsítsék DISZ szervezeteink a fiatalok körében a modellező, a repülő és ejtőernyős sportot, mert a korszerű techniilca alapos ismerete ma feltétlenül szükséges hazánk védelmének biztosításához. Fűzték á legszorasabbra kapcsolataikat a katona ifjúsággal, rendezzenek, a hadsereg DISZ szervezeteivel közös találkozókat. Fegyveres erőink DISZ szervezetei a haza fegyveres védelmére, a nép ellenségeivel való engesztelhetetlen harcra való nevelés iskolái. Díszista katonáink fegyelmezettségükkel, a harci és politikai kiképzés feladatainak élen iá ró végrehajtásával egyre inkább példát mutatnak az egész ifjúságnak. Néphadseregünk DISZ szervezeteinek továbbra is legfontesabb feladata olyan ifjúságot nevelni, mely minden cselekedetében a katonai eskü, szabályzatok, parancsok és utasítások szerint él. Beszédének befejező részében a DISZ szervezeti kérdéseiről beszélt Szakali elvtárs, majd összegezte a legfontosabb feladatokat: Szövetségünknek az eddiginél sokkal hatékonyabban kell foglalkozni a dolgozó és tanuló ifjúság szocialista nevelésével. Munkásifjúságunk törekedjék szakadatlanul arra, hogy ernelje a munlca termelékenységét, szakmai műveltségét, járuljon hozzá a gazdaságosabb termeléshez, a minőség javításához, a fegyelem megszilárdításához. Falusi szervezeteink győzzék meg türelemmel és szívóssággal a dolgozó paraszti!jóságot a szövetkezeti út előnyeiről. Állami gazdasági és gépállomási 075 í szervezeteink küzdjenek a gazdaságos, minőségi munkáért, a szocialista vagyon megőrzéséért, a tralktoristáSc versenyének fellendítéséért. Tegyük szövetségühlcet az ifjúság nagyobb részét magában foglaló milliós nagy szervezetté, majd befejezésül a követkesőleet mondotta: Legyünk büszkék arra. hogy olyan párt tartalékának és hű, ségének. segítőjének vallhaíjuk magunkat, mint a mi dicső, hosszú évtizedek győzelmes harcaiban gránitkeménnyé edződött nagy pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja! („Hurrá!" ütemes taps, „Híjén a párt“ 'kiáltozások.) Szakali József beszéde közben érkezett meg a kongresszusra Helmut Müller, a Szabad Német Ifjúsági Szervezet Központi Vezetőségének titkára. A beszámolóval a kongresszus délelőtti tanácskozása befejeződött. A DISZ II. kongresszusa délutáni ülésén felszólalt A. A. Rapohin, a Komszomol Központi Bizottságának titkára A DISZ II. kongresszusa ebédszünet után folytatta tanácskozásait. A délutáni ülésen Somogyi Sándor, a DISZ Pest megyei bizottságának titkára elnökölt, s megkezdődött a vita a DISZ Központi Vezetőségének beszámolója felett. A beszámoló feletti vitához többen szóltak hozzá, majd a részvevők hatalmas tapsa közepette emelkedett szólásra A. A. Rapohin, s Kocnszomol Ka*. ponti Bizottságának titkára, a DISZ II. kongresszusán részvevő szovjet ifjúsági küldöttség vezetője. Ezután Pozsonyi Tibor, a budapesti Fémáru- és Szerszám- gépgyár öntője szólalt fel, majd Bruno Bernini, a DÍVSZ elnöke köszöntötte a kongresszust. A DISZ II. kongresszusának első napi tanácskozásai ezzel végei értek, A tanácskozást ma reggel WtyteWüfc