Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-22 / 119. szám

8 NÉPLAP 1955. MÁJUS 22. VASARNAP SPORT A szparlakiM elkészítő versenyekről i\Ia vasárnap rendezi a Megyei TSB a falusi sz.partakiád előkészítő atlétikai versenyének megyei döntő­jét a nagyerdei Stadionban fél 10 órai kezdettek A fa usi szpartakiád előző évi ver­senyei azt mutatták; hogy falusi sportköreink elakészjileteiben. fel­készülésében komoly hibák voltak. Még a Megyei TSB. de a Járási TSB-k sem Ismerték, hogy egyes verseny­számokban egy-egy községben ki a legjobb versenyző. Az MHK testne­velési rendszer próbázásai adtak volna valami tájékoztatást, do ezek a próbák nem jutottak a Járási TSB-k tudomására, csak amikor a személyi lapokat a 9 próba telje­sítése után beadták. Ezeknek a hibáknak a kijavításá­ra és a községek legjobb versenyzői­nek nyilvántartására, majd ezeknek a versenyzőknek a rendszeres fog­lalkozásba való bevonása érde­kében rendezte meg a Megyei TSB az előkészítő atlétikai versenyeket Az előkészítő versenyeken igen komoly eredmények születtek. Súly- lökésben a berekböszörményt Nagy József 11 m-t. a hárándi Nyéki Im­re 11 tn-t. a nádudvari Balázs Lajos 10.11 m-t dobott. Női súlylökésben a biharkereeztesi Kiss Margit 7.81 cm-t. vagy női távolugrásban Jám­bor Teréz (Földes) 4,5 m-t. az ül- mosdi Erdei 'Anna 4 m 2 cm-t. a nádudvari Tóftu Teréz 4 m-t ért el. De soro’oi lehetne még több jő eredményt amit az előkészítő verse­nyek folyamán értek el a járások­ban a versenyzők. Ezek mellett az eredmények mellett a falusi szparta- kiád előkészítő munkáiban és elő­készületeiben természetesen hiányos­ságok is vannak. Ilyen hiányosság, hogy a versenyeknél elmaradtak a torna előkészítő versenyek. A járásokban alig van egy-egy torna-csapat, amelyik rendszeres munkával készülne fel a falust szpartakiád versenyeire. Csak a derecskéi és berettyóújfalui járás­ban. Ez a Járási TSB-k munkájának Komoly hiányossága. Járási TSB-inknek sokkal nagyobb gondot kell fordítani a torna nép­szerűsítésére. nagyobb akarattal kell a szervezéshez fogni és azokat a nevelőket, akik torna szakosak, sok­kal nagyobb mértékben be kell von­ni a munkába, csak az ö segítsé­gükkel lehet ezt a szép sportágat népszerűsíteni megyénkben. A további munkák sikerét csak úgy tudjuk biztosítani, ha a Járási TSB mellett a járási és községi ren­dező bizottságok és DISZ szerveze­teink fokozottabb segítséget ad­nak községi sportköreinknek. Helyes a biharkeresztesi és be­rettyóújfalui járás szervezésének az a módja, hogy a DISZ szervezeteket mindenütt bevonták a munkába, sőt a legtöbb községben a rendező bi­zottság elnöke 5 DISZ -'zervezet tit­kára, vagy más vezetője. A mai verseny fokmérő lesz és azokat a versenyzőket, akik jó ered­ményt érnek el bevonjuk az ifjúsági keretek munkájába és biztosítani kí­vánjuk a további fejlődésüket ezzel is elősegítve sz atlétikának falusi dolgozóink körében való népszerűsí­tését, tömegesítését és minőségi fej­lődését. Kárpáti Dezső MTSB előadó. J DISZ II. kongresszusának TISZTELETÉRE Hajdúnánáson a Körösi Csorna Sán­dor Általános Gimnázium növendé­keinek majd 80 százaléka részvéte­lével labdarúgó és atlétikai „olim­piát" rendeztek. A labdarúgó-döntő­ben a IÍI/b. osztály csapata 2:1 arányban legyőzte a IV. osztály együttesét Atlétikában 60 m síkfutás, távol­ugrál és gránátdobás szerepelt a versenyszámok közt. A lányok közt csapatban első 'ett a IIT/b. osztály, második a Il/b. osztály. Legjobb eredmények. 60 m síkfutás: Csáti 8.8 mp. távolugrás: Csáti 440 cm, gránátdobás: Kovács 36,5 m. A fiúk közt a IV/b. osztály lett a csapat- verseny győztese. Legjobb eredmé- nvek. 60 in Hkfutás: Víg 7,6 mp, távolugrás: Vfe 555 cm. gránátdo­bás: Zámbó 57 m A győztesek a gimnázium torna- vizsgáján bemutatót tartanak. DEBRECEN MAI SPORTMŰSORA LABDARÚGÁS. Kinizsi pálya. 4 óra: D. Állomás Törekvés—D. Vasút­építő Törekvés. 6 óra: D. Kinizsi — Püspökladányi Törekvés. — Előre pálya, P óra: D. Előre—D. Honvéd. — Bástya pálya, 9 óra: D. Vasas— Hajdúszoboszlói Szpartakusz. — Építők pálya 11 óra: D. Dózsa—D. Vörös Meteor. — Haladás pálya, 6 óra: D. Haladás—D. Bástya. Megyei bajnoki mérkőzések. ATLÉTIKA. Naqyerdei Stadion, fel 10: A falusi dolgozók szipartakiádja előkészítő versenyeinek megyei dön­tője. _ Délután 3 óra: Debrecen vá­ros_Borsod—Szöbolcs-Szatmár me­gyék közti felnőttek atlétikai via­dala. KÉZILABDA. Naq'erdei Stadion, fél 12: D. Bástya—Bp. Törekvés. Nagypályás OS női mérkőzés. — A Bástya pályán 10 órától, a Vörös Meteor pályán 9 órától kispályás férfi és női megyei bajnoki mérkö- zések ÖKÖLVÍVÁS. MSZT Vörös Hadsereg útja 45. szám alatti nagytermében este 7 óra: D. Törekvés—Kaposvárt Dózsa. Felnőtt 0B mérkőzés. AZ ÓZDI VASAS-D. TÖREKVÉS ma délután özidon sorrakerülö NB Il-es labdarúgó mérkőzés második félidejéről a Debreceni Városi Ta­nács Hangos Stúdiója háromnegyed 6-kor helyszíni közvetítést ad a Tóthfaluesi téren. RÖVID SPORTHÍREK Mai vidéki megyei bajnoki labda­rúgó-mérkőzések: Nádudvar—D. Építők. Hajdúböszörményi Traktor— Berettyóújfalui Vörös Meteor. — Hajdúböszörményben ma reggel 8 órától a várós legelő területén agyaggalamblövő versenyt rendez­nek. _ A püspökladányi járásban a járási DISZ bizottság és a JTSB ren- rezésében, három körletben, a DISZ II. kongresszusának tiszteletére lab­darúgó körzeti mérkőzés lesz kezdő csapatok részvételével. — Hétfőn délután fél 6-tól a Postás pályán férfi, a Vörös Meteor pá­lyán a női kézilabda válogatott ke­ret edzést tart. — A IX. Férfi Ko­sárlabda Európa-bajnoksáq június 8. és 19-e közti küzdelmeinek idején, legalább 25 fő csoportos utazása esetén 33 százalékos kedvezménnyel lehet majd utazni Budapestre. CSOKONAI SZÍNHÁZ — NÉPLAP labdarúgó-mérkőzést, bonyolítanak le hétfőn délután fél 6-kor a nagy­erdei Stadionban. A színház „lab­darúgó-művészei” az emuit héten komoly edzésekkel készültek a találkozóra. Lothár Miklós, Virá- goi Mihály, Oszvald Gyula, Dóri József, a „Civil a pályán” fősze­replője Soós Imre és a többiek fogadkoznak, hogy „elverik” az újsáqirókat. Majo meglátjuk . Színházi műsor Ma 3-kcr és Jé 8-kor Csárdás­királynő. Kedden 7-kor Bánk bán. Szerdán. csütörtökön és pénteken 7-kor, szombaton 3-kor Sok hűhó semmiért. Szombaton 8-kor* és va­sárnap 3-kor Csárdáskirálynő. Va­sárnap 8-kor Sok hűhó semmiért. Munkásokat keresnek A DEBRECENI Mezőgazdasági Akadémia Tangazdasága vizsgázott lejháavezetőt keres. Jelentkezni lehet Kismacs 4. sz. Ali PARK kezeléshez értő hivatalse­gédet felvesz a Kísérleti Fizikai In­tézet. Bem tár 18/a. Ali KŐMŰVESÜKET éa segédmunká­sokat felvesz a Debreceni Cemeut- áruipari Vállalat. Jelentkezni Vörös Hadsereg útja 34.. a Toborzó irodá­ban. AH VILLANYSZERELŐKET, villanysze­relési szakmában jártas dolgozókat azonnali belépésre felvesz a Megye- vili. Debrecen. Vígkedvű Mihály u. 23. sz. AH NAGYOBB gyakorlattal rendelkező önálló szerszámszerkesztőt (mérnök vagy technikusi képzettséggel) fel­vételre keresünk. Gördülccsapágy- gyár. ÁH A HAJDU-BIHAR megyei Kémény­seprő Vállalat Debrecen, Tímár u. 31. Debrecen és vidéki munkaterü­letre segédmunkásokat keres. AH KERESÜNK azonnali felvételre ács szakembereket, kerítésoszlop fara- gásához. Bérezés teljesítménybér szerint. Jelentkezés erdészetnél, Kartács u. 1. AH KÖSS SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST I Jo vételárat, előleget, mennyi- sé«i prémiumot biztosít az Al- latforgalmi Vállalat. Átvételi árak 1955. VIII. 31-ig 126-140 kilóig 20 Ft. 141 kilótól 22 fo­rint előleg, állatdarabonként 400 Ft. Mennyiségi prémium 5—20 darab átadásánál kilónként 80 fillér. 21 darabon felül 1 Ft. — Prémium elnyerésére társulhat­nak. Keresse fel az Állatforgal­mi Vállalat helyi megbízottját. Köss 9ertéshizla'ési szerződést! NÉPLAP A Magyar Dolgozók Pártja Hajdú- Sihar megyei Pártbizottságának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Felelős kiadó: BARCZI GYULA Szerkesztőség; Debrecen: Tótbfaluss! tér 10. Szabadság Lapnyomda, Debrecen. Párthírek MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Május 23-án, hétfőn délután 5 ói akor az önálló tanulók SZKP tan­folyamának Szabó elvtárs konferen­ciát tart a Pártpktatás Házában. Anyakönyvi hírek Születések. Kiss József Szigligeti u. 1. József; Molnár Gusztáv Hajdú- hadház Éva; Rostás Albert Hajdú- hadház Mária; Váradi Zsigmond, Hajdúböszörmény. Marja Eszter; Ráca Antal, Hajdúböszörmény, Gá­bor; Cserép Imre Hajdúböszöi mény, Imre; Hadzsi Sándor Hajdúdorog, Sándor; Herman Ferenc Kádár-dülő, Ferenp; Szabó János Szabolcs u. 13. Anna Gyöngyi; Kovács Lajos, Vá- mospétrs István; Miskolczi János Haláp 85. Magdolna; Varga János Hajdúsámson, János; Labanca Vilmos Eötvös u. 23. Vilmos; Kárpáti István Szabadság út, Magdolna; Toldi Gusz. táv Bern tér 12. László; Márton An­tal. Hajdúböszörmény. Zsuzsánna; Zagyva Lajos Kaba, Imre; Mezei Im­re Berettyóújfalu, Éva Irán; Kerék­gyártó József Polgár, József; Mile János Szerep. Irma; Moldován Jó­zsef Nagyiéta. Katalin; Bállá Imre Kunhalom u. 20. Ágnes; Bernáth József Sámsoni út 66. József; Ham­mel József Nyíregyháza. József; Je­néi József Hold u. 16. Piroska Brigi- ta; Nagy Sándor Szobosalai Papp István i 6 Sándor: Tóth Antiul Nyíl u. 1 16. Katalin Éva; S. Varga János Bellegelo 123 Erzsébet. Halálozások. Füstös Mihály Béke úíja 22. Sza >- Ilona Béke u. 42. Kiss Ferenc Rákóczi u. 32. Füzesi László Som u. 3. JUNIUS 5. Különvonat indul Mis­kolc— Lillafüred. Részvételi díj 28.80. Jegyek IBUSZ-nál válthatók. (x) F I G Y E L E M 1 Mlndetifé'e haszonvas szükség­letet kielégít a MÉH. Megrende­léseket bármilyen vasíéleségek- re felvesz, Debrecen, Külsővásár­tér 3 Telefm: 12-19. Hírek «IIIIIIIIIIl III llllll 1811! Biliül; Slülliiüil lllllll HIHI Ilii HIIll !B18lll!lI!9ISlllI!!lf 18 !|l Kovács Dénes és Mándi Margit hangverseny!; Az Országos Filharmónia debrece­ni kirendeltsége, csütörtökön, május 26-án est© hangversenyt rendez a Zeneművészeti Szakiskola hangver­senytermében. Fellép Mándi Margit dalénekes ás a külföldön is nagy népszerűségnek örvendő Kovács De­nes hegedűművész. Műsoron Mozart, Schumann, Strauss. Schubert, Ko­dály és több neves zeneszerző müve szerepel. Zongorán kísér Szabó Zsu­zsa. ..........B 70 évvel ezelőtt, 1955 1885-ben halt meg Viktor Hugó író és Május költó _ VÁRHATÓ IDÖJA­(/ RAS. Felhős, az év­.w ^ szakhoz képest hű­vös »dó. Több he- VASÁRNAP lyen eső. mérsékelt, időnként élénkebb szél. Várható legr magasabb nappali hőmérséklet- va­sárnap 16—19 fok között. SZOMBATON DEBRECENBEN 18 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. A reggeli minimum 3,6, talajmentén 1,9 fokot mértek. Csapadék 0.2 mm es-ett 8 órán át volt napsütés. FOGADÓÓRÁK, Ma, vasárnap dél­után 5—6-ig Ákos Lászilóné II. kerü­leti tanácstag a Méntelepen. Csor­dás Ferencne 4 — 6-ig a Bem téri pártszervezetben fogadóórát tart. Hétfőn délután fél 3-tól 5 óráig Hüse Péter I. kerületi tanácstag a Béke u. 19. sz. alatti iskolában tart fo­gadóórát. A NAGYKŐRÖSI Konzervgyár jú­nius 10—30 között napi 150 mázsa friss üres zöld borsóhüvelyt ad el a Debreceni Hütőházban. Frissen silóz­va i« kiváló takarmány. A tejhoza- tnot lényegesen emeli. Érdeklődni a Nagykőrösi Konzervgyár termelési osztályán Nagykörös, Örkényi u. 65. Telefon: Nagykőrös 25. (x) MÁTÓL KEZDVE a távolsági autó- buszjáratok menetrendje megválto­zik. Mától kezdve Hajdúszoboszlóra mindennap, Bükksaentkeresztre (Miskolcon át) minden munkaszüneti napon autóbuszjárat indul. K. K. ROGYJONOV, stockholmi szovjet nagykövet fogadást adott a svéd Riksdag küldöttségének tiszteletére, amely a Szovjetunió Legfelső Tanácsának meghívására látogatást készül tenni a Szovjet­unióban. ZENEMŰVÉSZETI SZAKISKOLA hétfőn este 7 órakor növendékhang­versenyt rendez az iskola hangver­senytermében. Belépődíj nincs. A DOLGOZÓK GIMNÁZIUMA I. osztályába június 30-ig jelentkezhet­nek azok a dolgozók, akik a 17. évüket betöltötték, a VIII. általános, vagy IV. polgári iskolai bizonyít­vánnyal rendelkeznek. Jelentkezni a Fazekas Mihály Gimnáziumban Hat­van u 44. szám alatt kell. NAGY BÉLA férfiszabóságát laká­sán Nyíl utca 54. alatt folytatja. Te­lefon: 38-00. (x) KISS FERENC MÄV nyugdíjas asz- talos temetése 23-án 3 órakor lesz. (x) A L’HUMATINÉ JELENTÉSE sze­rint a francia kormány véglegesen meghatározta az 1955. évi hadi­kiadások összegét. Eszerint Francia- ország 1955-ben ezer milliárd fran­kot költ katonai célokra, harminc milliárddal többet, mint tavaly. MINDAZOKNAK, akik felejthetet­len drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, Kovács Ferenc temeté­sén megjelentek, ravatalára koszo­rút, virágot helyeztek, mély fájdal­munkban részvéttel osztoztak, ez­úton mondunk köszönetét. A gyá­szoló család. (x) ALIG használt férfiöltöny fekete é9 szürke eladó, Bocskai tér I. sz. bérház, II. e. 6. sz JÉGSZEKRÉNY fehér alsó felső hűtéssel, féltáb­lás eladó. Veres u. 18. KÉT darab kövér sertés eladó, Eötvös u. 76. EGY gáztűzhely eladó, Kígyó u. 17. RÁKÓCZI u.. 14. számú ház beköltözhető lakással eladó. ELADÓ: el páccá evő- eszköa, képek, íróasztal, fotel, kárlológép, ládák, Bem tér 28. BERKEL mérleg kifogás­talan állapotban eladó, Csapó u. 83. EGY darab 180 kilós zsírsertés eladó. Lázár u. 19. sz. ELADÓ modern 2 + 1 Standard világvevő rádió, Pacsirta u. 19. MODERN fehér, mély gyermekkocsi eladó. Ba­ross utca 11. KÖZÉPKORÚ gyermek­szerető bejárónőt felve­szek, Szemklinika. VAGONGYARNAL 2030 kvadrát föld két részben eladó, Homok u. 93. EGY modern konyhabe- rendezéa eladó, Nyíl u. 142. sz. KÉT félidős hasas korn- vald koca eladó, Méhes u. 33. Tócóskert. ELADÖ 2 darab 120 ki­lós hízott sertés. Kerekes- telep, Komáromi u. 21. EGY 120 kilós kövér ser­tés eladó. Szabó Kálmán u. 43. VARRÓGÉPET bobinosat karikahajósat felelősséggel javítok Hiányosat. töröt­tet vessek, Bem tér 11. (Volt Magosa György tér). EGY fél köbméter diófa- deszka eladó. Pacsirta u. 54. S7._ KÉTAJTÓS szekrény fe­hérre festett eladó. Arany János ti. 19. BANKI utca 4. számú ház minden elfogadható áron sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet Brassäi u. IKER mély gyermekko­csi eladó. Gyermekszerető nőt vidékre felveszek, Eötvös u. 17. HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI lakásomat szioba, konyha, spelz, pince jószágtartással elcserélem debreceniért. Érdeklődni Veres u. 28. V. ajtó. ELCSERÉLEM szoba, konyha, speizos lakásomat hasonló jószágtartésosért. Kertben is. Arany János U. 61. TÖBB száa liter saját termésű bor eladó, Legátus u. 5. Vargákért. ELCSERÉLEM szoba, konyha, elöszobás, jószág- tartásos lakásomat ha­sonlóval, Bercsényi utca környékén. Érdeklődni Bá­lint Papp utca 15. ELADÓ egy új női piros kerékpár, 125-ös Csepel motor, egy 5 lámpás Phi­lips rádió Kincseshegy, Kálmánchelyt u. 20. KÚTFÚRÁST, kútjavítást vállal Paliga Mihály artézi és mükútfúró, Eötvös u. 16. Kútsziivattyú eladó. SPORTKOCSI és egy zo­máncozott tűzhely eladó, Dobozi u. 2 BUDAPESTI lakásomat elcserélem debrecenivel. Érdeklődni tehet Létai üt 34. Szabadság-telep. ELADÓ egy üj ebédlő- asztal, egy sezlon és prima női Singer varrógép Batthyány u. 3. I. ajtó. SÜRGŐSEN eladó azon­nal beköltözhető 2 szobás, parkettes üj családi ház szőlővel. gyümölcsössel, melléképülettel. Ugyanott kétmázsás zsírsertés eladó. Liget tér 20. Csapókért Ku- ruca utcából. EGY 120 kilós hízó el­adó, Mester u. 19. EGY világos cserépkály­ha eladó, Apafi u. 41. EGY szoba, konyha, elő­szoba és fürdőszobás la­kást cserélek hasonló két szobással. Kígyó u. 24. ELADÓ diófa ebédlőszek­rény és teljesen jó jégszek­rény. Darabos u. 61. 250 cm3 Ariel motorke­rékpár üzemképes állapot­ban eladó. Megtekinthető vasárnap délig. Rákóczi u. 25. sz. ELADÖ sürgősen azonnal beköltözhető családi ház, kertes gyümölcsös. Nyúlás, Urrétje u. 44. DISZNÓT ART AST felébe vállalok, Ilonvédtemető u. 4. sz. ELADÖ Miskolchoa 10 kilométerre családi ház 1000 négyszögöles kerttel és telekkel, amely áll két­szer két szoba, konyha, is­tálló és egyéb melléképü­letből. Érdeklődni lehet Sa- jöbábonyban, Kossuth u. 12. Dobos Istvánnál. ELADÓ Köntöskert, Sza- bölcs utca 41. alatti 600 négyszögöl telek niagas- törzsű pöszmétés, ökrös Sándcrné, Klinika Igazság­ügyi Orvostani Intézet. ELCSERÉLEM Nagyer­dőn lévő szép nagy szoba, kamra, j ószag tar tásos la­kásomat kis szoba,, kony­hára. Simonyi út 29. KIS gyermek gondozá­sát lakásomon vállalom, Hatvan u. 23., kapu alatt jobbra. Ali OLCSÓBÉRU szép utcai szoba, elöszobás lakásom (víz, gáz. W. C. bent van) elcserélném két szoba komfortossal, Groszmann, Honvéd u. 28. ASZTALOSMESTER elváL lal épület és bútorjavítást, alakítást Bethlen u. 42. Keresztépület. 125-ös feketetankos elől- hátul te’eszkópos motor- kerékpár eladó. Konyár 561. MÜLÉP, kaptárak és Hannemann rácsok eladók, Eötvös u. 2. JORKSIRI törzskönyve­zett 100 kilóg kan disznó eladó, Széchenyi u. 34. VILLANEGYEDBEN beke­rített házhely termő gyü­mölcsfákkal eladó. Hadhá­zi u. 49. SZÉP utcai két szoba, konyhás disznótartásos la­kásomat elcserélem ha­sonlóval, Lorántffy u. 20. 1. ajtó. 42-es mézpergető, mé­zesbádog, méhviasz eladó. MÁV Kolónia V/6. Tóth Fe­renc. ELADÖ 12 személyes ezüst evőszköz. Gyermek- gondozást vállalunk, Péter- fia u. 11. Giolay. HOMOK u. 72. számú ház részben vagy egész­ben eladó. Cserével beköl­tözhető. ELADÖ egy szép fehér, mély gyermekkocsi, Kis- hegyesi út 46. ELCSERÉLNÉM szoba, konyhás lakásomat szoba, konyha, speizosért. Érdok- lödni vasárnap egész nap, hétköznap 4 órától. Deák Ferenc u. 10. Varga. EGY szoba, konyha, speiz, kamara, jószágtartá- so3 lakásomat elcserélem hasonlóval, vagy 2 szobás­ra, jószágtartás nélkül, Széchenyi u.„ 92. EGY szép keresztezett közel fialó elohasú koca eladó, Szondi u. 25. ELADÓ egyajtós jó jég­szekrény, 10—12 évesre leánykaruhák és uborkás­üvegek, Borosné, Hadházi u. 23. ÚJRA gumizzuk kitágult bokafix zokniját és pulóve­rét. Háziipari Termelőszö­vetkezet. Kálvin tér 2. AH EGY fodrászüzlet teljes berendezéssel, kirakattal, redőnnyel etadó. Balogh Kálmán. Hajdúszoboszló, Bethlen utca 9. AH BUNDÁK, szőrmék moly- talanítását vállalom, hívás­ra lakáson is. Katona szücstnester, Simonffy u. 2. sz. AH EGY kis családi ház el­adó, Gftrgény u. 6. Rákosi- telop. VÖRÖS Hadsereg útján lévő 4 szoba hallos, össz­komfortos lakást (meg­osztható) elcserélném két darab kisebb méretű két­szobás vagy 1 szobás ugyancsak belvárosi la­kással, vagy esetleg 1 da- rab központi 2 szobás, komfortos lakással. Érdek­lődni lehet Gördülőcsap­ágygyár munkáséi! átási osztály vezetőjénél. Hét­köznaponként délelőtt 7-15 Óráig. AH ZONGORÁT páncéltőkést bérbevételre sürgősen ke­res a Debreceni Vendég­látó Vállalat, Rózsa utca з. sz. AH HASZNÁLT bútor, ruha­nemű, szőnyeg, kerékpár, gyermekkocsi, vari ógép és műtárgyak, minden hasz­nált ingóság vélelo ég el­adása, Hatvan u. 28. — Hasináltcikk KTSZ. Tele­fon: 17-54. AH 60—100 kilós süldők el­adók, Zrínyi u. 9. AH 3 + l-e9 rádió kifogásta­lan állapotban eladó, Andrássy út 40. DEMBINSZKY u. 28. sz. ház eladó, beköltözhető. ELADÓ modern ebédlő­bútor, akváriumok, minden felszereléssel, Pesti u. 2. IV. ajtó. CSALÁDI ház azonnal beköltözhető lakrésszel el­adó, Csigekert u. 10. NAGYBOCONADI három család méh eladó, Árpa u. 15. Katz-telep. EGY 130 kilóg sertés el­adó, Szálvásújfalusi utca ü. szám. EGY góré eladó, Uj u. U. sz. alatt. NAGY asztaltűzhely, fe­hér, mély gyermekkocsi eladó, Nap u. 19. ELADÖ egy új jégszek­rény, Vígkedvű Mihály u. 60. sas. KÉTAJTÓS alig használt jégszekrény, ‘/rés kis mes- terhegedü, keményfa áz- tatódézaa, 25 literes tejes­kanna, egy pár 40-es tú- ristabakancs eladó, Hatvan и. 46.. III. ajtó. VARÁZSSZEMES 3 plufz 2-es világvevő rádió eladó. Apafi u. 18/b. fehér csen­gő. FÉL háló, ebédlőszek­rény eladó, Érdeklődni Kossuth u. 33., kapusnál lehet. EGRI 2 szobás lakást cserélek debrecenivel. Szo- boszlai út 24. ELADÓ táskaírógép, Ár­pád tér 48. UJ festett hálószobabútor eladó, Déli sor 15. EGY jő fehér gyermek- kocsi eladó, Caapó u. 28.

Next

/
Thumbnails
Contents