Néplap, 1955. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-10 / 108. szám

NÉPLAP 1955. MÁJUS 10. KEDD J? nem ő&a&ad metytoefvanni a Uultúchtunkának Az elmúlt április újból pél­dát mutatott időjárásunk szeszélyességéről és szélsősé­ges voltáról. Hiába mutatta a naptár április közepét és vé­gét, a hőmérséklet állandóan alacsony maradt és télikabá- tot öltve tudtuk csak elviselni az áprilisi időjárás szeszélyeit. Az állandóan tartó hideg északi szelek nyomán még május el­ső napjaiban is igen elmara­dott képet mutatott a termé­szet. Á FÁK LEVELEI csak most kezdenek bontakozni. S míg normális körülmények kö­zött ebben az időtájban már gyöngyvirág és orgona virít, s a rozs virágzók, ma még ettől hetek választanak el bennün­ket. A múlt hónap középfliőmér- séfclete 7,7 fok volt, s mivel az áprilisi átlag Debrecenben 10,3, így a hiány —2,8 fokra rúgott. Ha a havi középhőmérsékletet nézzük, úgy 1891 óta, tehát 65 év óta ilyen, vagy ehhez ha­sonlóan hűvös április, az 1955. évin kívül még 4 ízben fordult elő, 1891-ben, 1929-ben, 1933­ban és 1954-ben. Ezek közül a leghidegebb az 1929-es volt, mert ekkor a havi középhő­mérséklet mindössze 7,1 foltra rúgott. Tehát a jelenleginél is több mint egy fél fokkal hi­degebb volt. Nem sokkal ma­radt e mögött 1933 áprilisa sem 7,2 fokos havi középhő­mérsékletével. A kellemetlen mindenesetre az, hogy az elmúlt esztendőben is egy hasonlóan hideg, télies jellegű áprilisban volt részünk. Mint emlékezetes, akkor még május eleién is fűteni kellett az alacsony külső hőmérséklet miatt. A hónap hideg jellegét még néhány jellemző adattal vilá­gítjuk meg. 2 méter magas­ságban 8 napon, a talajmentén ellenben 18 napon süllyedt a hőmérséklet a fagypont alá. .A fagyos éjszakák közül legjelen­tősebb volt az április 2-i, 20-i és 26—i éjszaka, mikor 2 m ma­gasságban a 4 fokig, vagy az alá süllyedt a hőmérséklet. Á PRILIS 20-ÄN 2 m ma­gasságban —4,8, a talaj­mentén pedig —9,3 fok volt a minimum. A legkellemetlenebbek talán nem is a fagyos éjszakák vol­tak, hanem a hűvös nappalok. Tizenegy napon a nappali föl­melegedés 10 foknál alacso­nyabb volt, ami ebben az idő­szakban már szokatlan jelen­ség, és a napi középhőmérsék­let, amelyhez tudvalévőén a fűtés igazodik, mindössze 6 na­pon érte el, vagy haladta meg a kritikus 10 fokos értéket. Április 18-án és 19-én pedig a napi közép éppen csak megha­ladta a plusz 1 fokot. Ilyen kö­rülmények között természete­sen nem szokatlan, hogy a ter­mészet a fejlődésben vissza­maradt. Jelentősebb nekilendü­lés a fölmelegedésben csak a hónap utolsó 3 napjában kö­vetkezett be, 28-án a nappali fölmelegedés végre megközelí­tette a 20 fokot, 30-án pedig az év első nyári napját jegyeztük föl, mert ezen a napon a nap­pali csúcsérték meghaladta a 25 fokot. A 20-a körüli télies időjárásból tehát 10 nap lefor­gása alatt, a tavasz átugrésá- val egyenesen a nyárba kerül­tünk, és a nyárias időjárás május első napjaiban is tar­tott, mert 2-án és 3-án a nap­pali meleg már a 30 fokot ost­romolta, 28, 29 fokos nappali csúcsértékével. Ez tehát való­ban szélsőséges időjárás és ez az átmenet nélküli fölmelege­dés erősen megviselte az em­beri szervezetet is, mert nem volt idő arra, hogy a nagyobb meleghez alkalmazkodjunk. Az április többi időjárási eleme a sokéves átlaghoz vi­szonyítva, már kevésbé muta­tott szélsőséges képet. A csa­padékösszeg 44 mm volt, 5 rmm-rel kevesebb a sokéves át­lagnál, illetve annak 90 száza­léka. g^ECEMBER ÖTA ez az első hónap, amely csapadék mérlegét némi hiánnyal zárta. A relatív nedvesség, a levegő relatív páratartalma 72 száza­lék, pontosan megegyezett a sokéves átlaggal. Ebben a hó­napban is kevesebb volt azon­ban a napsütés. Mindössze 184 órát sütött a nap, 5 órával ke­vesebbet az áprilisi átlagnál. Ez mindenesetre az előző hó­napokhoz képest már kedvező aránynak tekinthető, minthogy a hiány mindössze 3 százalékra rúg. A kedvezőtlen, március és kon keresztül a kultúramnka eredményeit, közben azonban né­hány észrevételt mégis meg kell említenünk. Éppen azért, mert is­merjük a Járműjavító kulturális eredményeit, szívesen láttuk vol­na őket a kulturális seregszemle elődöntőjén s nem különben a vá­rosi döntőn is. És a Járműjavító nem volt sehol. Pedig a kultúr- munkások legnagyobb része DISZ tag, s mi úgy gondoljuk, hogy kicsit ők is érdekelve lettek volna a DISZ kulturális seregszemléjén. Persze azért nemcsak ők a felelő­sek. Zádor elvtárs azért kultúr­otthon igazgató, hogy a kultúrver- senyekre megszervezze a beneve­zést. ő ezt nem tette meg, így a Járműjavító a seregszemléből ki­maradt. És ez nem éppen öreg­bíti a Tiszántúl legnagyobb üze mének hírnevét. Sőt még a május elsejei kultúrcsoportnak egyik kis felvonulását is megakadályoz­ta és ami még nagyobb baj, a dél­utáni kultúrműsorokban sem jut­tatta szóhoz az üzem jó csoport­jait. Pedig kár volna csorbát ütni azon a hírnéven, amit a Jármű­javító már eddig is megszerzett magának. Ebből az üzemből a ká­dereknek olyan csapata nőtt fel, akikre ma is méltán büszke a párt, az üzem, a munkásosztály. És ennek a lehetősége ma is fenn­áll, mind a termelő, mind a kul- túrmunkában. A kultúrotthon ve­zetői, illetve Zádor elvtárs szá­jában sok a panasz. Objektív ne­hézségeikre hivatkoznak és köz­ben a kultúrmunkák lendülete fé­ket kap, megtorpan. Ebben az üzemben nem szabad megtorpan­ni. Mozijuk és olyan könyvtáruk van, min.t egy üzemnek sem, olyan hagyományuk, amelyek mindig köteleznek. József Attila nagy proletár ódá­jában azt írja: „Föl a szívvel az üzemek felé“. A Járműjavító dol­gozóinak mi is csak ezt mondhat­juk. Föl a szívvel az üzemek fölé, munkásaink szíve, indulata lobog­jon ma is úgy az üzemi kultúr- munkában, mint ahogy azt 1945- ben megkezdték, mint ahogy azt szabad tíz évünk történelmében számtalanszor beigazolták. Boda István. >♦»♦♦»♦♦♦»»♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ április időjárása nyomán a mezőgazdasági növények álla­pota is visszamaradt. Jelen pil­lanatban a fejlődésben való el­maradás 2—3 hétre becsülhe­tő. Az elmaradás mértéke ter­mészetesen függ a következő napok időjárásától, ment ha a hőmérséklet továbbra is ma­gas marad, úgy a visszamara­dás egy-kettőre el fog tűnni. Bármennyire is kívánatos azonban a meleg, ha az olyan túlságos méretben jelentkezik, mint a múlt napokban, ez semmi esetre sem lesz kedvező. Egy mérsékelten meleg és csa­padékban bővelkedő május helyrehozhaitja mindazt, amit a növényzet eddig elszenvedett. Persze, bármilyen kedvező is lesz az időjárás alakulása a következő hetekben, azokat a virágokiait, amelyeket az ápri­lisi fagy elpusztított, twár hely­rehozni nem tudja* Az időjárás kilátásai május hónapban: az eddigi tapaszta­latok alapján meleg időjárást helyeznek kilátásba. Mindazon években, amikor április szokat­lanul hideg volt, a rákövetke­ző május több fokos meleg- többletet hozott. Ez alól kivé­tel csőik az 1933-os esztendő volt, amikor a rendkívül hideg április után kissé hűvös má­jus következett. Azonban hoz­zá kell fűzni ehhez azt ts, hogy az 1933-as esztendő bő­séges termést is hozott. C'őAMUNKRA tehát az vol­na a kedvező, ha a 22 év előtti ritka eset következne be most, egy mérsékelten meleg, de csapadékdús májusi időjá­rás 'képében. Ur Serényi Dénes minden, minden művészeti cso­portnak és ráadásul még a mozi- vetítés is itt történik. De ha jo­gos is ez a panasz, már csak a felsoroltakból is kitűnik, mi (min­dent meg lehet itt oldani, meny­nyire szükséges ez a terem. Csak a kultúrotthon igazgatójának meg kell találni a módját, hogy jobb szervezéssel, próbák összehango­láséval még gazdaságosabban ki­használják, még gazdagabb kul- tűréletet teremtsenek. Egyben viszont igazuk van a Járműjavító dolgozóinak, és ké­résük nagyon is jogos. A terem­nek nem az a baja, hogy kicsi, hanem az, hogy még ma is hideg, és hűvös betonpadlóval van le­öntve. Pedig már a pénzük is meg­van, hogy leparkettezlessék, e eb­beli buzgóságuk mégis mindig akadályba ütközik. Mi úgy gon­doljuk, hogy az ebben illetéke­sek minden nehézség nélkül se­gíthetnének, hiszen mást nem kell tenni, mint azt az összeget elkölteni, ami erre rendeltetett. Annál is inkább, mivel a Jármű­javítónak annyi és olyan jó kul- túrmunkása van, hogy megérde­melnék ezt a segítséget. S hogy mennyire így van, bizonyítsa ezt néhány statisztikaszerű szám­adat. Fúvószenekaruk 28, vonószene- karuk 14, gitárcsoportjuk 11, szín­játszócsoportjuk 23, tánccsoport­juk 6 fő. Sőt még van képzőmű­vészeti és foto szakkörük is. Ezek a különböző csoportok népesek is, látogatottak is, talán még lelkese­désben sincs hiány. 1954-ben pél­dául a színjátszók 36 különböző darabot tanultak be, a zenekar is három, négy hangversenyt rende­zett, az énekkar is szerepelt. A színjátszók már ez évben is szép sikereket értek el, jónéhány szín­darab bemutatása van a hátuk mögött. Hogy csak a legutóbbit említsük, április elején mutatták be a Liliomfit, mindig megújuló sikerrel. Sorolhatnánk még oldala- ****+******** menekülő dühükben felgyújtot­ták a Járműjavítót. De rajtuk már a tűz sem segített. Igaz, az üzem egy része hamvába roskadt, de az üzem nagy részét sikerült a munkásságnak megmentenie. A tűz, a nagyobb tűz azonban megsemmisítette az egész korha­dó világot, fasizmust, nyilas ural­mat és az ősz végi szél már vö­rös zászlók selymét lengette a Járműjavítón. S akkor kezdődött itt az igazi élet. Nemcsak a termelés, de a kul­túráiét is új lendületet kapott. Most már szabadon és olyan gaz­dagsággal, mint még sohasem. Igaz szavak és tiszta dallamok zúgtak fel az emberekből, ame­lyek forradalmat, lendületet vit­tek a termelésbe is. De a mun­kások nemcsak magukra, üzemük kultúréletére gondoltak. Falun is meg kellett kezdeni a kultúrfor- radalmat, és ennek az elindítása a munkásosztályra várt. És a párt meg kezdte szervezni a falujárá­sokat. A Járműjavító dolgozói elsőnek vettek benne részt. Hogy mi volt ennek akkoriban a jelen­tősége, mi nem elemezzük, de Csiszár Tibor, Tóth József, Szőke Katalin és az akkori kultúrmun- kások ma is tudják és őrzik ma­gukban annak az időnek a for­róságát. A falu segítése közben r.em feledkeztek meg saját portájuk­ról sem. Uj és új színjátszó, ének-, tánc- és zenekari csopor­tokat szerveztek, amelyek a falu segítése mellett a saját üzemük kultúrigényeit is ki tudták elé­gíteni. Felépítették az új kultúr­otthon t is, ahol már számos al­kalommal zúgott fel a taps, csen­dült fel a dallam, csattant ki a kacagás. A kultúrotthonnál azonban meg kell állná néhány mondatnyira. A kultúrotthon vív zetójének megállapítása szerint ez a terem kicsi. Pláne kicsi, hogy itt keli próbálni a színjátszók­nak, zenekarnak, énekkarnak és annál is inkább, mert az anyagi élet megváltoztatása törvénysze­rűen forradalmasítja az élet szel­lemi, kulturális területeit is. Ez a Járműjavító életéből is kielemezhető. Az a forrongás, amely sokszínűén átszövi az itt sarjadó, lombosodó kultúréletet, kultúrmunkát. Mert az emberek itt is szeretnek örülni, kacagni, felvidámodni a színjátszóik víg­játékain, s olykor heteken ke­resztül dúdolni az énekkar, vagy a zeneitar egy-egy szépen ár­nyalt dallamát. És ez annál is inkább jellemző a Járműjavító­ra, mivel itt a kultúráiéinak, toul- túrmunkának élénk és sokszínű hagyományai vannak. Olyan ha­gyományok, amelyekből nem egy ma is értékesíthető. Mert azt még elérték valaha a munká­sok, hogy növekvő kultúrigényük kielégítésére színjátszó, énekcso- portokat, vagy a kor nyelvén szólva dalárdákat alakítottak, ahol bizonyságát adták annak, hogy ezek között az egyszerű munkások között mennyi a tehet­séges színjátszó, szólóénekes, vagy zeneművész. Ök ezt olyannyira bebizonyí­tották, hogy előadásaik sok eset­ben látogatottabbak voltait, mint 3Z akkori hivatásos színházé. Mert olykor mégis csak sikerült “gy-egy olyan darabot, énekszá­mot becsempészni, amelyben a munkásság álma lobogott, amely­ben a munírásszívek vágya har- sonézta indulóit. Mind tudato­sabban kezdték érezni, hogy a nép, a proletariátus a kultúra sgyetlen örököse, megteremtője. Es mind tudatosabbá vált köz­tük az is, hogy a kultúra Igazi megújhodásához szét kell rom­bolni az egész társadalmi rend­szert, alapjaiban kell megrendí­teni az egész úri életet. Akkor el­tűnik a giccs is, az idill is, s a lazugságot propagáló kultúra is. L945-ben ez is bekövetkezett. Csak közben még valami történt. A németek szűkölő és Kemény és vidor szavak kel­lenének most ahhoz, hogy súlyá­hoz mérten hírt adhassunk a Jármű javítóról. Nem az egész életéről, hiszen ahhoz egy re­gény is kis lélegzetű lenne, csak néhány problémáról, amelyben mégis ott tömör]ik munkásosztá­lyunk egész jelene, történelem­formáló mozdulata. Hej, ezek az emberek csupa vasból, szívből, lélekből vannak gyúrva és míg kalapácsot csendítenek markuk­ban, szívükben a jövő alapjait ágyazzák, történelmet olvasztó hőfokon vigyázzák az életet, őr­zik a világot, szítják a forradal­mat. Milyen forró és mennyi ve- reitékcsepp csorog olajos hom­lokukról, hogy egybefogja soha "pm porladó cementként napjaink minden győzelmét. Valami különös és szilaj len­dülete van annak az életnek, amely a Járműjavító hatalmas szerelő és hegesztő műhelyeiben zúe. A szavakat nem is hallani, csak a szem képes fel inni azo­kat a mozdulatokat, amelyekből a munka melege süt és parázs­lik. Cseng-bong a világ, hegesztő­pisztolyok kék fénye villan, s az olvadó acél szikrái sziszegve pattogzanak szét. Hatalmas moz­donyok emelkednek a magasba, csigák csikorognak, s az emberi arányok szinte apróvá kicsinyed­nek a kazánok hatalmas méretei mellett. És mégis, hogy megnő itt az ember, mag mozdonyt Ja­vít, acélt hegeszt, verejtéket hul­lat. Megnő olyan harcos, legyőz­hetetlen sereggé, amely örök sze­repet játszik a tudatos jövő meg­szerkesztésében. Itt készül a történelem — sóhajt belé az emberbe József Attila megállapítása. Itt a Jár­műjavítóban is, a Járműjavító körüli kolóniákban, az Olajütőn, a külváros terein, ahol valaha még nem is olyan régen az volt a valóság, az volt az igazság: „Minden nedves, minden nehéz. A nyomor országairól térlcépet rajzol a penész. S amott a kopár rétéken, rongyok a rongyos fü­veken, s papír." Ez volt itt is az igazság, a húsbatépő valóság és innen és ilyen mélyről indultak, hogy győzelemre vigyék a külvá­ros, a munkásosztály igazságát. íme, egy mogyoróhéjnyi törté­nelem az óceáni valóságból. Nem új, mindenki tudja, de sohasem fakuló, mindent lenyűgöző. Nem elemző, csak felelevenítő, hiszen a történelem, a város peremének guanószerűen lerakodó korma itt is csak olyan volt, mint minde­nütt a proletár sors. Szomorú, kopár, nedves és nyirkos, de örökké forradalomban élő, min­dig nehéz harcoktól vemhes. Valahogy villanásszerűen mind végigperegnek az emberben ezek a szavak, míg a Járműjavítóban a mai történelem mélysége után kutat. A munka az ma is izmo­kat sajdítóan nehéz itt, de öröme van, szépsége van és becsülete van. S hogy mennyire, azt mu­tatja az a íáz, amely lendületet ad itt minden mozdulatnak, az a tempó, amely ott feszül a mun­kák legaprajában is. A kétszeres él üzem cím, a vándor zászló, a megyei pártbizottság felszabadu­lási serlege is azt bizonyítja, hogy a Járműjavítóban a szavaiknak súlya van, ereje van, eredménye­ket re j tenet A termelő munka eme vázlatos képe után az ember mind kíváncsibb és érdeklődőbb lesz, hogy mélyebben merüljön a Jár­műjavító életébe, s a fizikai, a termelő munkán túl képet for­máljon magának az üzemi élet azon oldalairól is, amelyek mun­ka után mosolyt, jókedvet vará­zsolnak az emberek szivébe. Hi­szen itt több mint kétezer ember dolgozik — sok községnek nincs ennyi lakosa —, akikből eleven és élő vágy buzog, akik mér megtanulták és megízlelték, hogy a fizikai, a termelőmunka szükségszerűen követeli a szel­lemi felvidulást. Követeli, mert ez az élet teljessége é* követeli 4 TAVASZ HELYETT NYÁR?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents