Néplap, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-03 / 79. szám

e NÉPLAP lyjű. ÁPRILIS 3. VASÁRA.4P ■ A (elszabadulás óta boldog jólétben él rßaiusku cAnxlrás, a kismarjai Bocskai Termelőszövetkezet tagja A havas eső nem zavarta a kis­marjai Bocskai TSZ tagjait a munkában, vagy inkább nem hagyták magukat zavarni. Pedig nem esett jól a hideg, havas lér ahogy a nyakukba, arcukba csa­pott. Mikór aztán az utolsó gép- alját is elvetették, haza indultak. Benéztek az irodába, szusszantak egy keveset, aztán ki a jószághoz ment, ki meg haza a családhoz. Közben még megbeszélték, hogy csak legalább ne kínlódna ez az idő, tudnának vetni, nem jó. ha későn kerül földbe a mag. Ezer meg ezer gond van egy ilyen szövetkezetben, sokat kell dolgozni egész éven át. de nem hiába. A tagok valahogy úgy van­nak vele. hogy már nem is na­gyon lelik helyüket otthon, a tsz- ben érzik jól magukat, hiszen ez a második otthonuk. Itt élnek kö­zösségben, egymást megbecsülve, egymás gondját-baját ismerve, megelégedetten az élettel. Ezt bizonyítják a kismarjai Bocskai TSZ öreg tagjának, P a- luska Andrásnak a szavai, amint az irodában a lócán rövi­den elmondja életét. NEM HAGY EL két kiházasítottam. Gyuszi ja­nuárban, Margit márciusban es­küdött. Mindegyiknek lakodalmat tartottam, külön-külön. Egy-egy borjút vágtunk a lakodalomra, meg 250 liter bort vettünk. Az el­ső lányomnak is azóta vettük meg a bútort (6000 forintért), mióta a tsz-ben dolgozunk- Mikor férjhez ment, nem telt rá. 1Z0 KILÓS HÍZÓT ÖLTEM BENNÜNKET SENKI A MUNKÁBAN császi bácsi vine a hírt, Utyy.szabad az ocszáfr — Megalakulása óta tagja va­gyok a Bocskai TSZ-nek, de én mondom, hogy nem hagynám itt semennyiért. Nincs énnekem a vi­lágon semmi bajom. ' Enni-inni van mit, a ruházat is megvan. Se bú, se baj, nem ismerek gondot. Az igaz, hogy dolgozunk a fele­ségemmel együtt, a tagok közül nem hagy el bennünket senki a munkában, pedig én már az 58. évet nyövöm, a feleségem meg $ az 53-at. Tavaly ketten a felesé- j gemmel 681 munkaegységet tel- • jesítettünk. Megtanított bennün-f két a múlt, hogyan kell dolgozni- r Sokat dolgoztam már életemben, J de sokat is, mégsem értem any-f nyira, mint 1949-től mostanáig, r Földem akkor egy talpalatnyi sem J volt, nagyon nehezen összekupor- | gattunk két lóravalót, bérelt föl- ♦ dön dolgozgattunk, leginkább do- J hányt termeltünk. Húsz évig lak-1 tam 2 kilométerre a konyári^Sós- • tóhoz, abban az időben ott mé|> » fürdő volt. Nappal kapáltunk, tör- } tűk a dohányt a feleségemmel, Ó Vacsora után 10—11 óráig meg | fűztük, hajnalba 3 órától megint j fűztük, míg a határba nem kel-t lett menni. A 20 év alatt egyet-. len egyszer tudtam elmenni a Ó fürdőkertbe szórakozni. Nem ju- f tott rá : :: f HÁROM GYERMEKI?! HÁZASÍTOTTAM KI. MIÓTA TSZ-TAG VAGYOK j ♦ — Hát így éltünk — folytatta a | beszédet Paluska András, miköz-1 ben nagyot szippantott a cigaret-! fából. — Nagyon nehéz volt a há- j rom gyermeket felnevelni. Dehát • ez már a múlté. Az utóbbi 10 év 1 nem hiába szaladt el a fejünk fe- | lett. 1945-ben 10 hold földet kap-j tunk, azt munkálgattuk a család- j dal- Rá négy évre, 1949-ben meg- jj alakult a Bocskai TSZ, 17 taggal,« köztük voltam én is. Emlékszem. I mennyit bajlódtunk az első évek- | ben, de azért nem hagytuk ott a « t.sz-t, kitartottunk — és nem bán- I rak meg. Jólétben élünk. Ki hogy | dolgozik, úgy telik neki a kony-j hóra, meg vásárlásra. Nekem nincs okom panaszra. | Tavaly eladtam a házamat, ami« falu sizélén volt, nagyobbat vet-1 m, közelebb jöttem a tsz-hez. ( 000 forintot adtam a kisebbik Iá- j — ' ómnak, a házamhoz nádat, az J ' illőhöz cserepet vettem. Mind j három gyermekemet pár ezer< inttal segítettem, hogy házat J r-enek: 1951-ben két gyere­EZEN A TfiLEX * I És Paluska András tovább so­rolja, hogy hazahordott ő annyi búzát, mióta a tsz-ben van, hogy sohasem volt azelőtt belőle any­ányi egycsomóban a Paluska por­tán. Minden esztendőben az előző évi keresetüket eszik. 1951-ben 43 mázsa búzát kaptak, 1953-ban 30 mázsát, még most is az 1953. évit eszik, 1954-ben 17 mázsa búzát, 6 mázsa árpát, 50 kiló cukrot, 6 má­zsa kukoricát, 50 kiló étkezési borsót, 36 mázsa szalmát hordtak haza és munkaegységenként 10 forint 60 fillért. Azonkívül 1100 négyszögöl háztáji területen 15 mázsa tengeri termett, 150 négy­szögölön, meg 10 zsák krumpli. Azt is elújságolta, hogy van 7 darab féléves süldője. Hízót is ölt, 220 kilósat. Hát, mi más keli az embernek — mondja — mint a nyugodt, gondtalan élet. Azt megtalálta a tsz-ben, amely év- ről-évre gyarapodik, évente újabb tagokkal szaporodik. Az utóbbi hónapokban nem múlt el közgyű­lés, hogy ne vettek volna fel új tagokat. 22 új belépővel gazda­godott ősz óta a tagság, most is 3 belépési nyilatkozatot töltöttek ki. Nagykerekiből, Pocsajból is jönnének a Bocskaiba- Azok, akik felismerik a szövet­kezeti gazdálkodás előnyeit, köze­lebb kerülnek a boldogabb élet- hez- Csomós M.-né. Nem hősről akarok beszélni. Nem olyan em­berről, aki már gyer­mekkorában csodálatos tetteket hajtott végre, s aztán mint felnőtt, bá­mulatba ejtette a fél­világot. Akinek életéről elmondok most néhány dolgot, soha nem pró­bálkozott azzal, hogyan örökíthetné meg nevét az utókor számára, de megöregedett, megösziiit becsületben, tisztességben. Fiatal éveinek emlékei kemény hétköznapok­hoz fűződnek, ahol szű­kén mérték a dicsőséget, a megbecsülést, sőt még a mindennapi kenyeret is. Az ünnepek ízét pe­dig csak öregkorára is­merhette meg. Császi Jánosnak hív­ják ezt az idős embert. Császi bácsit sokan is­merik Debrecenben. Alacsony, fürge mozgá­sú alakja gyakran jele­nik meg a város külön­böző hivatalaiban, üze­meiben, pártszervezetek, tömegszervezetek iro­dáiban, s kézbesíti a megyei pártbizottság leveleit, küldeméi ayeit. Tíz éve végzi ezt a munkát a párt szolgála­tában. És hogy meddig szeretné még végezni, arra maga adja meg a választ. — Én csak akikor ha­gyom ott a pártbizottsá­got, mikor már olyan öreg leszek, hogy az unokám vezet majd az utcán. Több esetben lett volna már alkalmam a tíz év alatt olyan helyre mennem, ahol több fi­zetést kaptam volna. De én nem megyek. Itt aka­rok megöregedni — mondja mosolyogva, mintha mosolyával is hangsúlyozná, hogy bár 65 éves, azért még ő nem öreg. Pedig éppen elég meg­próbáltatásban, szenve­désben volt része fiata­labb korában. Az élet értelmét mindig a munkában látta, mégis állandóan változ­tatni kellett munkahe­lyét, mert akkor, aki szerette az igazságot, nem tudott sokaiig egy helyen megmaradni. Mint fiatal kefekötőse­géd dolgozott Debrecen­ben, Szegeden, Mohá­cson, Özdon és még jó- néhány városban. .Hód­mezővásárhelyen Simon Sándor kefékötőmester 1910-ben például sztrájk- szervezésért bocsátotta el. — Mikor aztán a ke­fekötő szakma tönkre­ment — mondja a to­vábbiakban Császi bá­csi — hazajöttem Deb­recenbe és itt alkalmi munkákból éltem. Dol­Ilyen volt az akkori világ. De 1944. őszén új élet csírája sarjadt Debre­cenben. Császi bácsi az elsők között volt, akik felajánlották szolgála­tukat a kommunista pártnak. Büszkén me­séli, hogy közvetlen a felszabadulás utáni hó­napokban mint géppisz- tolyos őrszem vigyázott a város rendjére. Negy­venöt tavaszán aztán a pártbizottság kézbesítő­je lett. Ö vitte a hírt 1945. április 4-én hajnalban a szovjet parancsnokság­ról a pártbizottságra é* tudatta Szabó István elvtárssal, hogy a fa­siszták utolsó maradvá­nyait is kiűzték az or­szágból, s annyi meg­próbáltatás után szabad végre Magyarország. Császi bácsi az elsők között örülhetett a hír­nek, az elsők között ün­nepelhette a nagy na­pot. Most tíz éve volt az az emlékezetes hajnal. Azóta sok minden tör­tént ebben a városban és sok minden törtért Császi bácsival is. Múl­tak az évek. s csakha-- mar megszokta, termé­szetesnek vette a na­gyobb darab kenyeret, meg azt, hogy becsüle­tesen végzett munká­jáért szeretik, tisztelik felettesei és ismerősei egyaránt. Tavaly ősszel az egyik nap 163 levelet kézbe­sített. Nem gépkocsival, sem kerékpárral, hanem gyalog, házról házra járva. Igen büszke erre a rekord teljesítésére, de sokkal büszkébb tíz­éves jó munkája elis­meréséért kapott kor­mánykitüntetésére. A Minisztertanács 1955. januárjában mellére tűzte a Munka Érdem­érmet. Viselje Császi bácsi erőben, egészségben még sok-sok évig. V. B Az Állami Népi Együttes történetét most dolgozza fel Kiss István. A világhírű mű­vészegyüttes krónikája át van szőve debreceni vonat­kozásokkal. Az alábbi rész­letet a Népi Együttes tör­ténetének bevezető fejezeté­ből közöljük: d dthifimti kdllqimiii k&MLltúl a világhírig* fáin esivitoló madarak zajával, ekkor már hetek óta a délutáni órákban Kodály dallamai Ömlői­tek ki a napfényes debreceni ut­cára . .. Csenki karnagy vezeté­sével készülődött a fiatalok kóru­sa a júniusi fellépésre. Erről az első szereplésről írta a Néplap kritikusa: ,A hangversenyen sze­replő kórusok valamennyiének teljesítményén messze túl emel­kedett a kollégiumi énekkar, mely Kodály Zoltán „Jézus és a kufá- rok“ c. kórusát énekelte. TJgy éreztük, ez volt az a művészi él­mény, melyért önmagában is ér­demes lett volna megrendezni a kultúrnapokat, s vállalni a vele­járó áldozatokat. Művészileg és technikailag egyaránt tökéletesen előkészített produkció volt, figye­lemmel a legapróbb árnyalatókra minden mozzanat, hang, lélegzet- vétel tökéletes betanításával... a kórus Európa bármely hangver- versenydobogóján sikerrel állná meg a helyét.“ E Z VOLT AZ ELSŐ MÉLTA­TÁS, amely a sajtóban a kó­rusról megjelent... Ott van bera­gasztva ma is az első kritika az Állami Népi Együttes hatalmas kötetté duzzadt „Kritikák gyűjte- ményé“-ben: szovjet, francia, kí­nai, holland, belga, svájci lapok áradozó hangú írásai, a magyar sajtó sokszínű méltatásai élén. — Azt hittem — mondja a visz- szaemlékezés mosolyával Csenki Imre — hogy ezzel az alkalom­szerűen a kultúrnapokra született kórus be is fejezte munkáját, de a fiatalok követelő erővel léptek fel. Nem hagyták szétszéledni a társaságot, kérték, hogy folytas­suk a munkát, egyre többen jöt­tek. Aztán következtek a nagysikerű hangversenyek egymásután. Vi­dékjárás: Hajdúnánástól Miskol- cig, Nyíregyházától Szentesig, az­tán a fővárosi szereplések: Zene- akadémián és rádióban ... 1948- ban a svájci út sikerei. 1949-ben egyesültek a debreceni dolgozók dalkörével, melynek Pogácsás An­tal, a jelenlegi pénzügyminiszter­helyettes volt a vezetője. 1949-ben első helyet érnek el a budapesti nemzetközi munkás-kórus verse­nyén. Nagyszerű szereplés a VIT-en, majd 1950-ben a debre­ceni szabadtéri színpad megnyi­tása a Székelyfonóval. 1 decembere országos L yrítty jelentőségű esemény az Állami Népi Együttes megala­kulása. Az együttes magvát a debreceniek képezik, irányítói kö­zött ott van Csenki Imre, Gulyás László, Szőllősi Gyula. Tagjai kö­zött számos énekese a kollégiumi kórusnak. Még most, évek múltán a nyugat-európai diadalát részve­vői közt Csenki mellett kilenc debreceni énekes volt: Pompola Károly, Pompoláné Horváth Ka­talin, Jakobinyi Mária, Csapóné Porffy Irma, Náfrádiné Győri Magda, Horváth Károly, Péter Imre, Sztanó Pál és Szabó Attila. Ezután már mint Állami Népi Együttes végzi kemény munkáját s folytatja sikersorozatát. 1952-ben éri el művészi munkájának legna­gyobb eredményét. Diadalmasan járja a Szovjetuniót és Kínát az együttes. Uj sikerek lobbannak fel Moszkva, Leningrad, Peking hangversenydobogóin. Novikov ,A magyar művészet mesterei“ cí­men ír róluk a Pravdában. Igor Mojszejev pedig az Izvesztyijában méltatja művészetüket. 1952. má­jus 1-én a pekingi Vörös téren részt vesznek művészi számaikkal a felvonuláson. De térjünk vissza a legutóbbi sikereikre: kát hónapos külföldi útjukra. Csenki Imre elmondja, hogy az énekkar 58, a táncegyüt­tes 48 előadást tartott 60 nap alatt. Közben négy rádió, négy televízió és 5 hanglemezfelvételük volt. Nyugati útjukon a Cigánytánc­ban, Csenki Imre püspökladányi és túrkevei eredeti cigánydallam gyűjtése alapján adták elő a ci­gánynépzenét cigánynépviselet­ben. Mellette bemutatták magyai' viseletben a magyar népdalokat és táncokat. így szemléltetően is­mertették Nyugattal, ahol a hamis közvéleményben a cigány nótát és a magyar dalt egy kalap alá vet­ték, hogy — ez két különböző né­pi művészet. A Bartók- és Ko- dály-számok művészi előadásain át pedig teljes sikerrel szálltak szembe azzal a hazug propagan­dával, hogy nálunk Bartók és Ko­dály művészetét nem becsülik, félreállítják. A Z ÁLLAMI NÉPI EGYÜT­TES szombaton meleg baráti hangulatú, termékeny tapasztalat- cserét tartott • a Szvesnyikov- együttessel. Holnap, április 4-én, felszabadulásunk 10 évfordulóján pedig legszebb számaikat nyújt­ják át dolgozó népünknek, hogy utána kéthetes jól megérdemelt pihenőre térjen a százhúsz tagú művészgárda, mely a szocializ­must építő magyar nép kultúrkö- vete volt Moszkvától Párizsig. Pekingtől Géniig és Brüsszelig világszerte. Kiss István a rendősök megkardlapozták. goztam a városi kerté­szetnél, téglagyárban, temetkezési vállalatnál, szóval, ahol éppen -mun­ka volt. Emlékszem. 1932 őszén olyan nagy volt a munkanélküliség, a nyomor, hogy céklát tallóztam a határban, és ebből éltünk. Ezrével jártak az emberek a népkonyhára. Mikor * a kép nyomora már na­gyon nagy volt, ínség- munkát adtak az embe­reknek. Napokig ott ge­reblyéztük, egyenget­tük a Gólya utcát, és hogy éhen ne haljunk, odapöktek egy kis lisz­tet, meg babot. Aki pe­dig szóvátette, hogy ke­vés. azt A nyugat-európai körútjáról tíz , nappal ezelőtt hazatért Állami Népi Együttes forró sikerekben. I diada-lutakban. gazdag művészi I pályafutásának egy újabb szaka- . szát zárta le. Párizs, Brüsszel, I Hága, Antwerpen és Amsterdam | népe tomboló tetszéssel fogadta a . művészet örök nyelvén vitt üze- | ne tét. Mert az együttes — mint I Kállai Gyula népművelési minisz­■ terhelyettes mondotta a pályaud- | vari fogadtatáson — : „Az élet. a I béke és a szabadság hírét vitte el ■ a kapitalista országokba, reményt ! keltve azokban a dolgozókban, | akik vágynak a béliére és a sza- j badságra.“ A SIKEREK, emlékek fényénél érdemes visszatekinteni az I együttes tizedik esztendőbe for- ; dúló munkásságára. Igen, a tize- . di-k esztendő, hiszen az Állami I Népi Együttes, ez a nagyszerű í kultúrértékünk a debreceni fé- > székből röppent ki, a kollégium I egy kis szerény terméből, ahol j első próbáit tartotta. így jutott > el a moszkvai, pekingi, párizsi és j amszterdami sikerekig — a világ- } hírig. A mag, amely-bői az együt- j tes kultúrélctünknek ez az ezer- j színű virága fakadt, a kollégiumi } kórus volt, mely a kollégium és j i debreceni leányintézetek fiatal- ! jaiból verbuválódott, először szin- | te alkalomszerűen, a debreceni {kultúrnapokra készülve műsorá- ! val. Erre az időre emlékezünk. Az I idő: 1946 májusa. A kollégium j Darabos utca felőli emeleti abla- • kán, melyen diákzsivaj, prepák } aegedűcincogtatása szokott kiszű­rődni, egybefolyva az emlékkert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents