Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-29 / 74. szám
4 NÉPLAP iga». MAnems 99. kedd SúntoUfi ád-c&tec lernte a fák védettnáM A fák hetében vagyunk. I Ennek a hétnek célkitűzése minél több facsemetét kiültetni, emlékfasorokat létesíteni, a fák védelmét biztosítani. Debrecen történelme is tanít erre a kötelességre. Százharminc- öt évvel ezelőtt itt létesített egy grandiózusán szép fasort, a Simo- nyi utat a „legvitézebb magyar huszár“. Éppen most került kézbe Simonyi óbester egykori levele — melyet a kollégiumi levéltár őriz — a fák védelméről. Simonyi óbester szerette a fákat s debreceni állomásozása idején olyan szerelmese volt a debreceni Nagyerdőnek, mint akár az újabb korban költőink, Ady Endre, Tótlh Árpád, Oláh Gábor és a többiek — még elébb pedig Csokonai Vitéz Mihály, ki tanítványaival a Nagyerdőre járt ki és ott a természet ölén szavalta el nekik verseit. Simonyi óbesterről is feljegyezték, hogy huszárjaival gyakran ment a Nagyerdőre és szívesen időzött árnyas fái alatt. A Nagyerdőre vezető útjain ragadta meg a gondolat, hogy kényelmessé és kellemessé teszi az erdőre való kijutást a város lakossága számára. Még egy évig sem időzött ezredével Debrecenben, mikor 1819-ben már felvetette a városból a Nagyerdőre vezető sétány tervét, sőt e célra mindjárt kétszáz forintot küldött a városi tanácsnak, ami akkor nagy pénz volt. A város udvariasan visszajuttatta az ösz- szeget, kijelentvén, hogy a maga erejéből igyekszik megvalósítani a szép elgondolást. A péterfiai kaputól a Nagyerdőre vezető hepehupás, gidres'gödrös, homokbuckákkal tarkított utat rendbe is hozatta, de bizony a faültetéssel késett az akkori bürokrácia. Simonyi óbester viszont a gyors cselekvés embere volt, és még 1819 őszén hatszáz jegenye csemetét hozatott és huszárjaival elülteftette; most már csak az elültetett fiatal fák mellé kért a várostól karókat. Egy-kettőre meglett tehát a Nagyerdőre ve* zető sétány a fasorral. Ám Simonyi óbester a továbbiakra is gondolt. Itt van aztán még százharminc év távlatából is időszerűsége annak a levélnek, melyet az óbester a fák elültetése után intézett a Kollégium tanári karához. Úgy hat ez a levél, mintha a vitéz magyar huszár hozzászólna a Nagyerdő védelmének kérdéséhez, mintha a mai generációt is figyelmeztetné a fák megóvására, védelmére. Hallgassuk meg, olvassuk csak Simonyi óbester egykori levelét és okuljunk belőle: így szól a nevezetes epis- tola: „Tiszteletes Rector Professor Ur! Tiszteletes és Tekintetes Professorátus! Minden jó hazafi tartozik Hazájával jól tenni; minden ember felebarátjának hasznára lenni..; Én, miólta életemet használni módom vagyon, ebben nyug- hatatlankodtam és Debrecenben is (ahol talán legnagyobb 'kötelességemnek tartom azon indulatokat teljesíteni) csak abban kezdhetem el szolgálatomat, hogy a város díszére és a publt- cum gyönyörűségére egy Álét a Nagyerdő felé készíttetők. Jól is tudom azt, hogy nem fogom fáradságaimat soha megbánni, mert sok érdemes megismerői lesznek ezen jó czélomnak. De azonban tartok a sokféle gyülevész és neveletlen gyér- mekemberelktől, hogy ezen munkám folytatásában szántszándékkal károkat fognák tenni. Kérem a Tiszteletes Professorá- tust, mint ezen Collégiumban a nagy gyülekezető ifjúságnak kormányzóját: az alattok levő Nemes Ifjúságot arra indítani méltóztassanak, hogy Ök a kik itten jövendő életékre palléro- zódni vannak és leggyalkortabb a Nagy Erdőben való sétáldsokból részesülnek, ezen Áléban lévő fákra, melyeket én nagy bajjal sok messzi helyekről ösz- ve hordottam, felvigyázni, és minden 'kártevőket meghátráltatni ne sajnáljanak, és a Con- servátióért ezen örökre való gyönyörűségre tett Fundamen- tomra Ök is vigyázó szemmel lennénék: úgy megnyugodva lehetünk, és az elkezdett dolognak szép végire jutni fogunk. Mellyek után egész tisztelettel maradtam kész köteles szolgája — Debreczen, december 11-kén, 1819. B. Simonyi óbester.“ A kollégiumi rektor nagy reverendával fogadta a levelet és válaszában közölte, hogy úgy a „nagyobb tanuló ifjúság“, mint a ,jkisebb ifjúság“ előtt a levél felolvastatott és nagy nyomatékkai ajánltatott figyelmükbe a vitéz óbester kérelme és intelme. ... Nos tehát ez az intelem szólhat a mai tanulóifjúságnak is. Védiük, óvjuk a fákat, különösen éberen vigyázzunk a most kiültetett fiatal fákra nemcsak az erdőn, hanem az utcasorokon is. és a most parkírozott részeken. Most is akadnak vandál természetű „neveletlen gyermekembe- rék“. kik csavargatják, tördelik a gyenge csemetéket. Ezekre „vigyázó szemmel lennének“ a nagyobb diákok és a kártevőket „hátráltatni ne sajnálianak“. Hogy is. írta Simonyi óbester: „Minden jó hazafi tartozik Hazájával jól tenni.“ Ehhez a magasztos gondolathoz hozzátartozik minden, ami a köznek használ. Ezt kell bevésni az elmékbe ... (Pj) írók, művészek ! Uj. nagyszerű alkotásokkal lelkesítsetek népünket a szocializmusért, a békéért vívott harc hőstetteire ! Éljen és viruljon a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan örök barátsága ! CSOKONAI-KLUB DEBRECENBEN Az urak társadalma üldözte az értelmiséget. Nemcsak Csokonai, Petőfi, József Attila volt földönfutó, minden tudóst, nevelőt lenéztek, torzfigurának tartottak a hatalom biztokosai. Csak akkor tűrték meg, ha hűséges kiszolgálója lett az uralmak, ha eladta magát. Egészen más az értelmiség szerepe, helye a szocialista társadalomban. A mi átmeneti viszonyaink közt ez még nem is látszik világosan. De a Szovjetunió példája már világosan mutatja, hogy a társadalom legeién állanak: a sztahanovisták, feltalálók, tudósok, művészek, pedagógusok. A mi Kossuth-díjasaink is a jövőt példázzák, a népet szolgáló értelmiség megbecsülését. Debrecen tanácsa az új szocialista világrend szellemében cselekszik, amikor Ménes János elvtárs javaslatára a város egyik legszebb házát (Arany János utca 1/b.) az értelmiségnek adta ta- nácskozchely, klub gyanánt. Fel- szabadulásunk 10. évfordulójára megnyílik ez a Csokonai Klub. Debrecen legnagyobb költő-fia nevét viseli, akit minden érdekelt a maga korában, a szülőföld, az egész magyar nép, az európai haladás, az emberiség jövője. Az ő példája ragyogjon szeretett városunk, megyénk értelmisége előtt, amikor baráti asztalnál kicseréli tudását, amikor megvitatja feladatait, a dolgozó nép megsegítésének gyakorlati módszereit. A Csokonai Klub megnyitása 1955. április 2-án este 8 órakor lesz, avató ünnepség keretében. LÉGY JÓ MINDHALÁLIG — a Fasrkas gimnázium tanulóinak előadásában A debreceni Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium nagy feladatra vállalkozott, amikor hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója tiszteletére Móricz Zsigmondi Légy jó mindhalálig című művét választották ki, hogy április 4-én bemutassák. Több mint négy hónapja tanulják a darabot a gimnázium tanulói és több tanára, s lelkiismeretes munkájuknak bizonyára meg lesz az eredménye. Csupán a főszereplőt — Nyilas Misit — közel 20 diákból választották ki. A darabot Thu- róczy György, a Csokonai Színház rendezője rendezi. A főpróbát tegnap, hétfőn délelőtt tartották a Csokonai Színházban. A nyilvános főpróbán is meglátszott, hogy a diákok és a szereplő tanárok lelkiismeretes munkát végeztek. A darabot kettős szereposztásban tanulták be, Nyilas Misit Legány Péter és Ra- sovszky Miklós alakítja. A bemutató előadás április 4-én lesz, majd április 11-én újra előadják. Mindkét alkalommal a Csokonai Színházban. A díszletek a Csokonai Színház műtermében készültek. Szélesedik a megyék lakarékossági versenye Felszabadulásunk 10. évfordulója alkalmából Somogy megye versenyre hívta az ország valamennyi megyéjét annak érdekében, hogy az egyéni takarékos- sági mozgalomban további eredményeket érjenek el. Somogy megye versenyfelhívását eddig több megye, közrtülk Hajdú megye is elfogadta. Ezek vállalták, hogy megszervezik a takarékos- sági aktívahálózatukat és növelik a takarékbetét-gyűjtők számát. BÁNK. BÁN ERKEL DALMŰVE A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN elöljáróban le kell szögeznünk “■ ünnepi érzéssel és büszkeséggel, hogy nagy nemzeti operánk, a' Bánk bán debreceni bemutatója a színház olyan kiemelkedő teljesítménye, hogy méltán kelt országos visszhangot. Távol áll tőlünk bármiféle helyi sovinizmus, mégis ezen tiszteletet parancsoló teljesítmény előtt alig tudjuk megőrizni a kötelező kritikai tárgyilagosságot, annyira szíven kell hogy üssön minden hallgatót a színházban: mennyi tehetség, lelkes munka, igaz hazafiúi lelkesedés, szakmai elmé- lyültség, odaadó gondosság izzik ebben a bemutatóban, amelyet a fővárosi sajtó is részleteiben jobbnak tart a pesti előadásnál. Hosszú és türelmes az az út, amelyen a Csokonai Színház ehhez a teljesítményéhez elérkezett. De most valóban ünnepi érzés fog el bennünket. Múlt századi nemzeti-romantikus operaművészetünk 'legnagyobb alkotása 1861. március 9-én hangzott fel először a Nemzeti Színház színpadán. A zenekart Erkel vezényelte, a címszerepet Ellinger József, Melindát Hollósy Kornélia, Gertrudot Hofbauer Zsófia, Tiborcot Kőszeghy Endre, Peturt Füredy Mihály alakította. A nézőtér és a sajtó hangulata egyaránt azt mutatta, hogy ha a mű nagyságát, forradalmi értékeit, nyelvezetének vívmányait általánosan nem is értették meg teljesen és értékelték mindenben helyesen a zenében csiszolt ízlésűek sem, azt mindenki érezte. hogy hatalmas erejű, a magyar lélek mélyéről kiáltó megnyilatkozásnak lehet a tanúja. A z opera az évtizedek múlásával a Wagner-kultusz nyomása alatt háttérbe szorult, a parvenü modernikedés ósdinak, porosnak hirdette, afféle hivatalos műsorszámmá vált. Igazi nagyságát, drámaiságának lenyűgöző ereiét ma ismertük fel igazán, most tanultuk meg becsülni Erkel heroikus tettét, amellyel a verbunkos stíluselemekből —melyek lényegükben hangszeres jellegűek — ilyen fenséges, ennyire magyar és egyben szélesen európai ölelésű színpadi remekművet tudott létrehozni, az olasz bel- vanto és az instrumentális verbunkos drámai szintézisét. Egressy Béni szövegkönyve, amely Katona József drámáját sűrítette egybe az operai dramaturgia feltételei szerint és egyben kibővítette azt a tiszaparti jelenettel — a maga korában szerencsés kezű, ügyes megoldásnak bizonyult. Katona drámájának' zordon ereje, eszmeisége lényeges mozzanataiban jól érvényesült Egressy librettójában, de hogy ez a mű ma még közelebb áll Katona József drámai koncepciójához. az Nádasdy Kálmán és Rékai Nándor (és nem Rékai András, mint ahogy a színlap hirdeti) elmélyült, kiválóan sikerült átdolgozásának köszönhető. Nádasdy a szöveget és az egész felépítést hozta még közelebb Katona drámájához, emelte ki Petur szerepének jelentőségét, élezte ki a helyenként elmosódó eszmeiséget, Rékai Nándor pedig ennek nyomán végezte el mesteri biztonsággal a szükséges zenei korrekciót Erkel gondolatainak, stílusának tiszteletben tartásával. A legújabb pesti felújítás alkalmával pedig a tiszaparti jelenetben Kenessey Jenő végzett szakavatott módosítást, amit a debreceni előadás részben szintén átvett. Itt kapcsolódik Nádasdy kiváló * munkájához a fiatal Vámos László, Nádasdy nagy tehetségű tanítványának rendezése. Vámos ezt az utat folytatja tovább, amelynek célja, vezérlő eszméje Katona drámájának és Erkel muzsikájának minél tökéletesebb egysége. Vámos Lászlót e rendezői munkája legkiválóbb operai rendezőink sorába emeli. Sehol felesleges, vagy külsőségesen hivalkodó gesztus, minden mozzanat a dráma egységét, zordon erejű mondanivalóját szolgálja. Megrázó Tiborc és Bánk kettőse, megindítóan költői Bánk és Melinda búcsúja, perzselően szenvedélyes Bánk végső leszámolása Gertrudis-szal, a tiszaparti jelenet romantikus halálittassága, balladai sejtelmessége pedig egészen sajátos hangulatot teremt. De külön ki kell emelnünk a zárójelenet felemelő megoldását, amidőn a sötétbe boruló trónteremből a megtört Bánk hű jobbágyai között távozik: azok fáklyái, mint a nép lobogó lelkének fényessége, világítják meg a nagy távozó útját. A zenedráma megszólaltatásának igényes, magas színvonala Blum Tamás karnagyi elhivatottságát dicséri. Ez a fiatal muzsikus a szemünk előtt fejlődött ki vérbeli színpadi dirigenssé. Modorosságai, vezénylő mozdulatainak egzaitált külsőségei sorra tünedeznek el, technikai biztonsága megnövekedett. Biztosan érzi a drámai lényeget és megvan a szuggesztív ereje is, hogy forró lelkesedését, az intenzív átélés feszültségét, az együttesre át is vigye. Egészében tudja átfogni a mű hatalmas koncepcióját és éreztetni tudja annak mély magyarságát. Melinda szerepe igen nehéz és összetett. Egyaránt lép fel a drámai, a lírai és a koloratur szoprán igényével. Tökéletes megoldása csak hosszú érlelődés eredménye lehet. Minden elismerésünk Balogh Éváé, aki kivételes muzikalitással, izzó átéléssel és énektechnikai biztonsággal viszi színpadra Bánk hitvesének tragikus alakját. A megoldás még nem is lehet tökéletes, de ezt hamarosan el tudja majd érni kimagasló tehetségével. Az I. felvonásban kevesebb mozgás és arcjáték többet mondana, jobban éreztetnie kellene a méltósággal telített távolságot tiszta lénye és az udvar romlottsága közt, itt a passzivitás teremti meg az igazi feszültséget. A Bánktól való búcsújától kezdve pedig fokozatosan és törés nélkül kell kifejtenie a téboly elhatalmasodását, amit Erkel kísérteties „halál csárdás“ zenéje csodálatosan alá is támaszt. B ánk bán nagyerejű megmintázásával Lothár Miklós első tenoristáink közé emelkedett. Tömör, érces zengésű, 'hősi fényű tenorja sejteti a jövő Othellóját és Lohengrinjét. Színészi átélése is magával ragadó. Ez az elismerés azonban nem jelenti azt, hogy Lothárt már képzett énekesnek tartjuk, sőt külön is alá kell húznunk, hogy ösztönös, őserejű tehetsége most áll a legnagyobb erőpróba előtt, most kell majd elsajátítania az énekművészet magas iskoláját. Ebben azonban nem szabad őt magára hagyni, az illetékes szerveknek meg kell adniok számára a teljes támogatást. Tiborc szerepében még azoknak is meglepetés Virágos Mihály fejlődése, akik tudták, milyen szorgalmasan fanul ez a fiatal énekes. Most már teljesen eltűnt régebbi technikai hibája, a merev gégefő, az úgynevezett „gombóc“, meleg színű, szép zengésű baritonja felszabadultan szárnyal. Színészi megoldása egyéni, eredeti, egyszerű és bensőséges. Dósa Mária Gertrudis királyné szerepében reális jellemábrázolást nyújt, szenvedélyes és gonosz . Hangjának vivő ereje is egyre fejlődik. Hámory Imre Petur bánja gránitba faragott alakítás, a hosszú évek tapasztalataira épített, nagy kultúrával megalapozott színészi műhelymunka remeklése. Oszwald Gyula mint Ottó herceg a gyűlöletes széptevő nehéz és hálátlan szerep>ében jól megállja a helyét. Biberach, a „lézengő ritter", az aljas kalandor figuráját Gordon József viszi színpadra — kitűnően. Valósággal „testre szabott“ kabinetalakítás. II. Endre király alakját nemes méWóséggal, kifejező játékkal kelti életre Nagy Béla. A kis létszámú kórus erejét ” felülmúlóan állja meg helyét tiszta énekkel és életteljes színpadi mozgással. A balettbetét azonban gyenge, műkedvelői színvonalú. A zenekar játékán érződik, hogy szívügye ez a muzsika, külön is ki kell emelnünk az angolkürt, a viola d'amour, a cimbalom és a hárfa szólamát. Siki Emil díszlettervezése komoly részt kér a sikerből. Nagyvonalú és monumentális, A II. felvonás első színpadképe különösen mesteri megoldás azzal a drámai kettősséggel, amit a szoba lezártsága ad a feszültséget feloldó árkádsorral és a távoli, nyájas tájképpel. A tiszaparti táj romantikus festőisége pedig meg- ragadóan varázsos hangulatú. Debrecen büszke lehet színházára. TÓTH DÉNES •
