Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-29 / 74. szám
1956. MÁRCIUS 29. KEDD N É P LAP « 164 százalékos átlag a felszabadulási * műszakban t A Debreceni Gyógyszergyár brigádjai közé tartozik a tinktura- csomagoló brigád. A brigád tagjai Csalánosi Margit művezető segítségével a felszabadulási műszakban 164 százalékra emelték átlagteljesítményüket. Februári teljesítményük 143 százalék volt. Gazdagodik termelőszövetkezetünk Termelőszövetkezetünkben is megindult a tavaszi mezőgazda- sági munka. Az elmúlt hét folyamán elvetettünk 5 hold tavaszi búzát, ugyanakkor 40 holdon a vörösherét is elvetettük. Hatvan hold őszi búza vetésünket fej- ír ágyaztuk, 10 hold cukorrépaföldet pedig műtrágyáztunk. Holdanként egy mázsa szuperfoszfátot és 50 kig pétisót használtunk. Vetésterületünkhöz a vetőmagvak biztosítva vannak, rostálva, szelektorozva, vetésre készen állnak. Szerződött veteményekből az idén többet vetünk, mint a múlt évben, mert tagságunk meggyőződött jövedelmezőségükről. Úgy határoztunk, hogy ebben az éviién 15 hold réticsenkeszt, 15 hold angolperjét, 10 hold korian- dert, 10 hold cukorrépáit, 20 hold tavaszbükkönyt magnak, 30 hold heterózis kukoricát és 15 hold Ülést tartott a Hazafias Népfront városi bizottsága Vasárnap, március 27-én délelőtt tartotta a Hazafias Népfront városi bizottsága a kerületi bizottságokkal közösen értekezletét a Déri Múzeumban. Bencsik István, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke ismertette az értekezlet célját: a Központi Vezetőség határozata alapján a Hazafias Népfrontmozgalom feladatainak megvitatását. Czirják Ferenc titkár beszámolójában rámutatott arra, hogy különösen feladata a Hazafias Március 27-én tartották a mesterekben és tettekben gazdag a Debreceni Gyógyszergyár , útja. Az üzem dolgozói különösen ' az utóbbi években méginkább öregbítették gyáruk hírnevét. Külsőleg talán nincs is nagy vái- • tozás a hajdani tőkés vállalat és a mai munkahely között, de a tartalomban és helytállásban annál inkább. Akkor a gyors haszon és a profitszerzés volt a cél, ma a gyógyszeripar tervszerű fejlesztése, kórházaink és egyéb intézményeink ellátása jó minőségű hazai készítményekkel. Akkor Németországból importált alapanyagot dolgoztak fel legtöbbet, ma alapanyagaink is jórészben a magyar ipar termékei. A munka »az egykori filléres robotból a bélésűiét és dicsőség dolgává vált. 5 A Gyógyszergyár 22 munkásának | mellét díszíti sztahanovista csil- «lag vagy még magasabb kitünte- Jtés. 245 fajta készítmény Az utóbbi évek legnagyobb eredményei a gyárban a termelékenység emeléséhez fűződnek. Pedig a munkásoknak korént sincs könnyű dolguk. Kétszáz- negyvenöt készítmény előállítása tartozik a debreceniek profiljába a 2 százalékos, morfium injekciótól kezdve a kámforkocsonyáig. A géppark növekedése sem gyorsütemű, a technológia sem ment át valami különösebb változáson. Mégis a termelékenységi mutatók évről évre jelentősen emelkednek. Vajon mi a titka a gyár előrelendülésének, mi . a magyarázata annak, hogy a Gyógyszergyár ma már körülbelül négyszerany- nyi terméket állít elő, mint 1949- ben? Korántsem bűvös és elérhetetlen dologról van itt sző. Minden üzem megcsinálhatja, ha jól gazdálkodik az idővel, ha felkarolja a dolgozók kezdeményezé- i seit s harmadszor, de nem utolsóA Debreceni Gyógyszergyár harca a termelékenység növeléséért részéről megjelent Czipa Mihály elvtárs felszólalása, mely sok útmutatást tartalmazott. A továbbiakban a kerületi népfront-bizottságok számoltak be eddigi munkájukról és terveikről. Az értekezlet a magyar—szovjet barátsági hónap jegyében zajlott le, az elnökségben helyet foglaltak az 1917-es forradalom- j ban részt vett Tárcsái Mihály és Hajdú Sándor elvtársak:, akik elmondották forradalmi élményeiket. gyei tanács kultúrtermében ez idei megyei fodrászversenyt. A közönség érdeklődésére jellemző, hogy délután 3 órakor, a verseny kezdetekor már minden ülőhely foglalt volt a hatalmas teremben. A dolgozó asztalok fölött függő villanykörték egész sorának ra- í< ygó fényében izgalomtól kipirult arccal ott álltak modelljeik fölött az első versenyszám részvevői, fiatal tanulólányok, akik mindössze 6 hónapja dolgoznak a szakmában. A nézők közül sokan kétkedőén figyelték a lányok első mozdulatait, gondolván, hogy ugyan mit tudhatnak ezek a gyermekek? Véleményük azonban a frizurák alakulásával együtt alakult, s a fiatalok ügyessége várakozáson felüli sikert aratott. A legfiatalabb tanuló, a 14 éves, szőke copfos kis Molnár Klára gyermeki kedvessége és igen jól sikerült munkája mindenkit csodálatba ejtett. A fiatalok önállósága, ügyessérizst. A rizstelep építése most van folyamatban, ugyanis Darvason lévő négy termelőszövetkezet közösen épít egy 80 holdas rizsitelepet, hogy kevesebbe kerüljön a műszaki és üzemeltetési költség. Az elmúlt hetekben gazdagodott szövetkezetünk. Vettünk két darab, 14 soros vetőgépet. A 30 férőhelyes tehéndstélló építése is befejezéshez közeledik. Az építő brigád vállalta, hogy az istállót április 4-re átadja rendeltetésének. Ezt a 30 férőhelyes istállót szövetkezetünk a saját erejéből építette. A mezőgazdasági munkák végzése során versenyben vagyunk a nagyrábéi Szabadság Termelő- szövetkezettel. Bízunk benne, hogy a versenyből ml kerülünk ki győztesen. Szabó Miklós, a darvasi Bem TSZ elnöke. Népfrontnak a tevékeny közreműködés a szocialista társadalom megteremtésében, amelyben a hazáért végzett munka, a nép iránti hűség, a képesség és tisztesség dönti el kinek-kdnek a helyét és megbecsülését. Fáradhatatlanul dolgozni kell a munkás- osztály és a dolgozó parasztság szövetségének további erősítésén. A beszámolót sok értékes hozzászólás követte. Különösen nagy segítséget nyújtott a további munkához a városi pártbizottság ge önkéntelenül is kínálja az alkalmat arra, hogy összehasonlítsuk a régi inasok életét a mai tanulókéval. Akkor 4 év volt az inasidő, s jó eredménynek számított, ha a fiatalok a harmadik évben megszerezhették azt a tudást, amit ezek a tanulólányok 6 hónap alatt elértek. A tanulók a versenyben a dolgozó nő nappali frizuráját készítették el. Első lett Molnár Erzsébet, tanmestere Zsugovics András. A második helyen Molnár Klára végzett (a kis copfos), tanmestere Kukla Györgyivé, a harmadik Sánta Júlia lett, Kocsis Imrénó tanítványa. A következő versenyszámban a férfi hajvágásban Sári István munkája bizonyult legjobbnak. Kerékgyártó Lajos a második, Kohut Imre pedig a harmadik díjat nyerte meg. A fodrászverseny harmadik eseménye a felnőttek versenyében a dolgozó nő nappali frizurájának elkészítése volt. Értékelési sorrend: 1. Gujdár Lajos, 2. Szűcs József, 3. Forgács Antalné. Utána a színházi frizurák bemutatása következett. A versenyt Fóris Istvánná nyerte, második helyen Szűcs József, a harmadikon pedig Gujdár Lajos végzett. A színházi frizurából átfésült fantázia frizura első díját Kassal Róza kapta. Második Gujdár Lajos, harmadik Fóris Istvánná. A verseny utolsó számaként történelmi frizurák elkészítését mutatták be. Nagyban emelte érdekességét, hogy a különleges, régi hajviseletek modelljei korhű ruhákban voltak. Ezt a versenyszámot Püspöki Róza nyerte, a második Hajdú Mihályné lett. A verseny rendezői a különböző számok első három helyezettjét pénzzel és oklevéllel jutalmazták. Ezenkívül felterjesztették őket sztahanovista oklevél elnyerésére. Budapesten, az országos fodrászversenyen is ők képviselik az itteni fodrászokat. sorban ha a szocialista munka- verseny kibontakoztatásához megadnak minden segítséget. Felfelé íveié ólon Mielőtt részletesen beszélnénk a Gyógyszergyár „titkairól“, néhány adatot a gyors fejlődésről. A termelékenység 1949-es átlagát figyelembe véve 1950-ben 62, 51-ben 38, 52-ben további 71 százalékkal növekedett. 1953-ban és 54-ben is változatlanul felfelé ívelt a grafikon. Az elmúlt évben a termelékenység 1953-hoz viszonyítva további 21,6 százalékkal nőtt. A felszabadulási munkaver- seny első két hónapjában kb. 5 százalékot tett ki az emelkedés. A dolgozók januárban 109, februárban 103 százalékra teljesítették a havi tervet. Március első dekádja 101, március második de- kádja 105 százalékra aJaürult. Legfőbb mozgatóerő a munkaversenv és az űjífómozgaiom A kivívott sikerek legnagyobb mozgatóereje a szocialista munkaverseny. Lehet, hogy közhelynek tűnik, de csak a mindennapos helytállás tette a Gyógyszer- gyár dolgozóit képessé arra, hogy évről évre több és jobb gyógyszert készítsenek. A szocialista munkaverseny jelentőségét hangsúlyozva hadd említsünk meg egy példát. Februárban hirtelen megsérült és átmenetileg üzemképtelenné vált a gyár kazánja. Dolgozók közül már többen arról beszéltek, baj lesz a tervteljesítéssel, csak papírra vetett ígéretek maradnak az április 4-i felajánlások. Az első dekád gőz hiányában tényleg 45 százalékos kieséssel zárult. Mar-már az öntudato- sabb dolgozók is elkeseredtek, mikor éktelen csörömpöléssel megérkezett az üzem udvarára három régimódi gőzgép. A szükséges technikai feladatok elvégzése után rögtön szenet adagoltak a kazánok gyomrába és megkezdődött a harc az üzemeltetés megszervezéséért. Mindenki lélegzet visszafojtva leste, hogy mi lesz. Lesz-e gőz, vagy nem? És mikor a gépeket mozgató erő s a termeléshez szükséges meleg szetáradt az üzemrészekben, a dolgozók rögtön az adósság törlesztéséhez kezdtek. Nem is lehet hűen leírni és szavakban visszaadni, milyen lelkesedéssel dolgoztak. A második dekádban a „kiesés“ már 22 százalékra csökkent és február 23-ra minden mulasztást pótoltak. Győzött a közös akarat és a lendület. Lényegében 24 nap tervét hat nappal rövidebb idő alatt 103 százalékra teljesítették! A siker további rugója az újítómozgalom felkarolása, következetes segítése. Az ötéves terv idején több mint 350 újítást nyújtottak be a gyógyszergyári dolgozók. Ezek jelentős része ma már a termelékenység emelését szolgálja. A mozgalom ma is elevenen él. Pillanatnyilag is a fel- szabadulási verseny vállalásainak keretében újtípusú töltőgép és egyéb kontrúkciók előállításán fáradoznak. A jelentősebb ésszerűsítések sorában Kovács László karbantartó egy opodoldoc dugőzógépet szerkesztett, ami 20 százalékkal megrövidítette a dugózási időt. Az újítás anyagtakarékossági, munkavédelmi szempontból is jelentős, mert a kézi műveletek elhagyásával a dolgozók nincsenek kitéve az üvegek elpattanásából adódó sérüléseknek. Az arzénes vér- és csontképző készítményeknél jó szervezéssel elsősorban az előkészítés idejét csökkentették. Egy brigád helyett az utóbbi időben kettőt szerveztek, amely hasonló létszámmal ugyan, de a zsúfoltságot megszüntetve gyorsabban végzi munkáját. Egy további helyes elgondolás Makkal Jánosné ampulla szignáló nevéhez fűződik. A szignálást eddig egy kézzel végezték. Ma már a gépbe két klisé van beépítve és Makkainé két kézzel szignál teljes sikerrel. .Csupán csak ezzel az ésszerűsítéssel & szóban- forgó műveletnél 40 százalékkal emelkedett a munka teiTnelé- kenysége. hm még nehézségeket okoz A gépáilások csökkentése, n minőség javítása szintén kedvezően befolyásolja a termelékeny ság alakulását. Itt elsősorban két dolgot kell felemlíteni. 1. A műszakiak segítségét, 2. a minőség javítását, illetve az elért eredmények ellenére is fennálló problémákat. A műszaki dolgozók az új receptura és a legfontosabb gyártási eljárások kidolgozásában igen dicséretre méltó munkát végeztek. Mindez segíti a minőség js- vulását és egyre több s egyre magasabb hatóértékű gyógyszert biztosít a lakosságnak. Ami a hibákat illeti, elsősorban a kapott alapanyagokkal és üvegkészítmé- nyekikel van sok baj. Az Orion hőpalackgyár például meglehetősen gyenge minőségű ampullákat küld. mivel az ampullák szennyezettek. Kommunisták vezessék a Harcot m úlehfj sikerekért Az üzemi pártszervezet nagy érdeme, hogy sikerült a dolgozók mindennapos ügyévé tenni a termelékenység növelését. Az öt év óta kivívott győzelmekben a népnevelőknek, a pártcsoportbi- zalmiaknak. nem utolsósorban a kommunisták példamutatásának is nagy szerepe van. Véleményünk szerint azonban még lényegesebb lenne az emelkedés, ha az agitáció számokkal, tényekkel is magyarázna, ha dicsérné a legjobb üzemrészeket és segítene ott. ahol az átlagos szinthez képest még gyengébb az eredmény. A termelékenység emelése számunkra ma is és holnap is fontos ügy! így korántsem közömbös, hogy használjuk ki, és milyen formában magyarázzuk meg az óriási lehetőségeket. A siker a Gyógyszergyárat sem kápráztathatja el és a jövőbeni még nagyobb szorgalommal kell a dolgozóknak helytállniuk, hogy továbbra is kiérdemelhessék az élenjáró vállalat címet. Nagyon sokat tehet a pártszervezet, ha számokkal, tényekkel magyarázza a további lehetőségeket, ha a dolgozók legkisebb javaslatát sem téveszti szem elől, ha igazán a termelés sokoldalú ellenőrzője ér? segítője lesz. A Debreceni Gyógyszergyár példája arra tanítja a többi üzemeket, hogy a mainál is sokkal többet kell tenniök a termelékenység növeléséért, a munkaverseny kiszélesítéséért, a minőség javításáért, s az önköltség csökkentéséért. K. T. Április: tisztasági hónap Régi népszokás a falvakban, hogy tavasz kezdetén nagyarányú takarítást rendeznek, meszelik a házakat, reodbehozzák a házak táját. Ezt a hagyományt elevenítik fel — s egyben szélesítik — tisztasági hónap megrendezésével. Az idén áprilisban tartják meg a tisztasági hónapot. A tisztasági hónapot országszerte a tanácsok egészségügyi és város- és községgazdálkodási osztályai szervezik meg. A mozgalomba bekapcsolják a Hazafias Népfront helyi bizottságait, illetve a DISZ fiatalokat, az MNDSZ asszonyokat, összekap-» csolják a rövidesen meginduló DISZ „város- és faluszépítési mozgalom“-mal. (MTI)