Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-27 / 73. szám
ISóö. MÁRCIUS 27. VASAKRA? NÉPLAP 0 h'frfrpúle>ls& vift előtt ÚJABB SIKEREK A felszabadulási műszak eredményeképpen egyre több üzemünktől, vállalatunktól érkezik jelentés, hogy határidő előtt teljesítették a dolgozók a negyedévi tervet. A legújabb sikerekről az alábbiakban számolunk be: A TEJIPARI VÁLLALAT dolgozói is jelentették, hogy negyedévi kötelezettségüknek március 24-cn eleget tettek. Április 1-ig 520 000 forint értékű árut akarnak terven felül feldolgozni. A VILLAMOS VAS ÜT dolgozói örömmel jelentették, hogy első negyedévi tervüket március 25-én befejezték. A hónap hátralévő részében azért harcolnak, hogy legalább 5 százalékkal túlteljesítsék a tervet és megőrizhessek negyedszer is az élüzem címet. A HAJDÚNÁNÁSI MALOMBÓL szombaton délelőtt érkezett tclcfonjclcntés: „Dolgozóink lelkes munka versenyének eredményeként ma, március 26-án reggel 6 órakor teljesítettük első negyedévi tervünket.“ A TISZÁNTÚLI ROSTKIKÉSZÍTÖ VÁLLALAT dolgozói is eleget tettek első negyedévi kötelezettségüknek március 24-én. Az üzemegységek közül a Tukai Telep lett az első: negyedévi tervét már március 17-én befejezte. A TEXTILRUHÄZATI KSZ a felszabadulási műszak kezdetekor meg 8 százalékkal el vol: maradva negyedévi tervének teljesítésével. Most örömmel jelentették, hogy nemcsak az elmaradást hozlak be, hanem határidő előtt, március 26-án teljesítettek első negyedévi tervüket. A VEGYIANYAG NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT is eleget tett negyedévi kötelezettségének március 23-án. A DEBRECENI CIPŐ KSZ dolgozói már március 20-án befejezték első negyedévi tervüket. Azóta a terven felül vállalt 400 pár cipőjavítást is elvégezték. A DEBRECENI PAPÍR ÉS IRODASZER ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT a vállalt határidő előtt két nappal, március 23-án teljesítette első negyedévi értékesítési tervét. A DEBRECENI ASZTALOS ÉS KÁRPITOS KSZ januárban 93,5, februárban 98 százalékra teljesítette havi tervet. Március folyamán azonban letörlesztették a dolgozók a tervteljesítcsben mutatkozó adósságot és március 25-én befejezlek első negyedévi tervüket. A dolgozók most megígérték, hogy a hónap végéig még 40 ezer forint értékű árut gyártanak terven felül. A második negyedév jó előkészítésén dolgoznak a Ruhagyárban Hírt adtunk arról, hogy a Ruhagyár befejezte első negyedévi tervét. A felszabadulási verseny során 10 704 különböző női ruhát, Bzoknyát, blúzt és pongyolát készítettek el a terven felül. A kiváló eredmény eléréséhez különösen az 5-ös és 6-os szalag munkásai járultak hozzá jó munkájukkal: átlag 150—160 százalékot értek el és 99,8—100 százalékban első osztályú árut gyártottak. Egyénileg Főző Eszter sztahanovista ifjúmunkás jár elől jó példával a termelésben. Átlagteljesítménye 182 százalék. A gyárban már a második negyedévi munka alapos előkészítésén dolgoznak. Készítik a kísérleti modelleket ás a szalagok hétfőtől kezdve folyamatosan átallnák ezek gyártására, hogy ezzel is elősegítség a második negyedév zavartalan indulását, a terv', főleg a kiszállítási terv túlteljesítését. 40 177 tonna túlsúlyt továbbítottak az első negyedévben i Debrecen Állomás dolgozói A vasutasok is lendületesen vesznek részt a felszabadulási versenyben. Ennek bizonysága az, hogy a negyedévi terv határidő elejti teljesítése során Debrecen Állomás dolgozói a következő eredményeket érték el: az átlagos terhelési tervet 102,7, a kocsi- tartózkodási tervet 113,7, a kocsimozgatási tervet 108, a menetrend- szerinti indítási tervet 107,9 és a kocsikifutási tervet 101,9 százalékra teljesítették. 300 ezer forintot takarítottak meg az első negyedév során. Például 40177 tonna túlsúlyt továbbítottak, ami 54 átlagos vonat terhelésének felel meg. A tolatás jó megszervezésével a negyedév során egy mozdony és személyzete 50 napi munkáját takarították meg. A kocsifordulót igen meggyorsította az, hogy 13 054 órával kevesebb ideig tartózkodtak a vasúti kocsik az állomáson, mint amennyi időt a terv előírt. A nagy munkagyőze- iemnek az állomás minden egyes dolgozója részese. Különösen kitűnt pontos és jó munkájával Szabó András szolgálatvezető váltóőr, pártcsoportbizalmi. Sárvári András és Varga 1. János tolatás- vezető. Szőke Sándor térfelvigyázó, szakszervezeti bizalmi és Fazekas Gyula tolatásvezető brigádja. JCimítűkttak szél a nóta Pattogó indulóik hangjai töltötték be pénteken délben a Járműjavító kocsiosztályának hatalmas szerelőcsarnokát. Az üzemrész legjobb dolgozóit köszöntötte a zenekar az üzem vezetői és a többi munkás nevében. Ezen a napon elsőnek Kocsis Lajos alvázlakatos ifjúsági brigádja kapott jó munkájáért szép muzsikát. A brigád időarányos tervét eddig 7 kocsi kijavításával teljesítette túl. Szombati István villanyhegesztő 150 százalékos teljesítményéért kapott jutalmul egy indulót. Szabó X. József villanyszerelő brigádja 150 százalékot ért el az ígért 125 százalék helyett. Bánszegi József asztalos brigádja 117 százalékos átlagteljesítményt ért el kiváló minőségű munka mellett. Mosolyogva hallgatták a jutalomzenét. ‘Horváth Béla bognár brigádját és Kovács Béla szekrénylakatos brigádját köszöntötte még a zenekar. A Járműjavítóban naponta felkeresi a fúvós- és vonós- zenekar, valamint az énekkar a legjobb dolgozókat, hogy ju- talarrvműsort adjon tiszteletükre. Ezenkívül a Járműjavító vezetői azzal is népszerűsítik a jó dolgozókat, hogy levelet írnak családjuknak. I ♦ I i ♦ ♦ * I ♦ I ♦ I ♦ • j i ♦. i » i ♦ I A 4 4 Hajriú-Biharban 600 traktor vasárnap is végzi a szántás-vetés munkáját Az igen kedvezőre fordult időjárást a mezőgazdaság minden dolgozójának alaposan ki kell használnia, hogy pótolja a szántásvetésben bekövetkezett elmaradást. A megyében szombaton délre mintegy 6000 hold tavaszi búza került már elvetésre. Van tehát még cselekedni való bőven, hiszen 12 000 holdon kell elvégezni a tavaszi búza vetését, hogy a. megye tudja teljesíteni kenyérgabona vetési tervét. A megye minden gépállomása csatasorba állt, hogy a kedvező időt ihasználva a még hátralévő Vetést napok alatt elvégezhessék. A traktorok vasárnap is dolgoznak a megyében. A megyei gépállomási igazgatóságtól kapott értesítés szerint 600 traktor dolgozik a megyében. í d imcpLjM piud-imttuíq Ichza ka (Lalái i strici] clrt Felszabadulásunk évfordulójának tiszteletére indult verseny legjobbjai a megyei pártbizottság díszes kivitelű, felszabadulási serlegeit, a második, harmadik helyezettek 'pedig a pártbizottság zászlajait, okleveleit kapják. Ezekért! a megtisztelő értékes díjakért igen komoly vetélkedés indult a megyében. A gépállomások közül a legtöbb esélye a püspökladányi, pocsaji, nagylétai, hajdúböszörményi gépállomásoknak van. A termelőszövetkezetek közül jó munkával élre tört a bihar- nagybajomi December 21, de az álmosdi Táncsics is igen szép eredményeket ért el. Az őszi kalászosok fejtrágyázását már befejezték. A tagság kimondotta, hogy vasárnap is dolgoznak, vetik a borsói, takarmányrépát, cukorrépát. Az a tervük, kedden estére, a tengeri kivételével minden tavaszi magot földbe tesznek Húsz község fefezte be a búzavetést A megyében szombat délig 20 község fejezte be a tavaszi búza vetését. A városok közül elsőnek Hajdúszoboszló jelentette tavaszi búza vetési tervének teljesítését. A járások vetési versenyében továbbra is a püspökladányi járás tartja az ejső helyet, úgyszólván minden községe túlteljesítette vetési tervét. JZliVELEZÖtNK A FELSZABADULÁSI MŰSZAKRÓL f ★ GYÁRAVATÄSRA KÉSZÜLNEK A LAKATOS ÉS GÉPIPARI VÁLLALAT DOLGOZÓI Kettős ünnep számunkra az idei április 4: e napon ünnepeljük hazánk jelszabadulásának tizedik évfordulóját és régi álmunk megvalósulását új, korszerű gyárunk avatását. Územürúk valamennyi dolgozója méltóképpen készül kettős ünnepünkre. A lakatos részlegnél például Erdei Árpád brigádja 190 százalékos átlagteljesítménynél tart a vállalt 174 százalék helyett. Deli József marós 160 helyett 174 százalékra teljesíti már tervét. Lukács Sándor és Sass László öntők, akik már hat hónapja selejtmentesen dolgoznak, szintén túlteljesítették felajánlásukat: 150-ről 165 százalékra fokozták teljesítményüket. Pusztai Márton 11, Gor- zsás András brigádja 30, Berki Sándor 17 százalékkal szárnyalta már túl felajánlását. S így sorolhatnám még sokáig az eredményeket, amelyek mind azt bizonyítják, hogy méltóképpen készülünk április 4-re. Boéköles Jenő verseny felelős. ★ Új termelőszövetkezetek alakultak a megyében A tavaszi munka gyoi'suló lendülete mellett a termelőszövetkezeti mozgalom is szélesedik Hajdú-Biharban. Pénteken Görbeházán Uj Élet néven 13 taggal termelőszövetkezet alakult, elnöke Megyesi Dezső 10 holdas középparaszt. Megalakult a megyében az első halász termelőszövetkezet Hajdúszoboszlón Bocskai néven. Ennek a halász szövetkezetnek 26 tagja van, elnöke Szegedi Sámuel, aki sok éven át volt halász a Tiszán. A halász termelőszövetkezetnek működési területe a keleti és a nyugati főcsatorna, a Kösüly, a Hortobágy és az Árkus. A szövetkezet tagjai úgy tervezik, hogy az első évben 500 mázsa halat fognak ki ezekből a vizekből. Középparasztok belépése a fsz-ekbe Az új termelőszövetkezetek alakításával egyidőben fokozódik az egyénileg termelő parasztok belépése a termelőszövetkezetbe. Görbeháza községben a Kossuth Termelőszövetkezetbe egy hét alatt hat család lépett be. A belépők között van Szekrényesi János középparaszt, aki két hasas kancáját, igáskocsiját, szerszámait,' gazdasági eszközeit vitte be a szövetkezetbe. Gondja volt arra is, hogy a bevitt állatoknak elegendő takarmányt is adjon. A közös takarmánykészlethez 15 mázsa takarmányrépát, 9 mázsa lucernaszénát, megfelelő mennyiségű szalmát adott át. Hajdúnánáson a Táncsics Termelőszövetkezetbe két hét alatt 12 tag lépett be, köztük több ltözépparaszt. D Hajdúszoboszlói és a Derecskéi Gépállomás párosversenye A Szoboszlói Gépállomás dolgozói a vetés gyorsítása érdekében párosvevsenyre hívták a Derecskéi Gépállomást. A mezőgazdászok vállalták, hogy a határban figyelő szolgálatot tartanak, és ahol a talaj nedvessége megengedi, azonnal odairányítják az ekét, vetőgépet, hogy egy percnyi halasztást se szenvedjen a munka. Gyorsítják az őszi kalászosok tavaszi fejtrágyázását a gépállomás mű- trágyaszóróival. Vállalták a gépállomás dolgozói, hogy a tavaszi idényben 2000 katasztrális holddal több munkát végeznek az egyénileg dolgozó parasztoknak, mint tavaly ilyenkor. A Derecskéi Gépállomás a szoboszlóiak versenykihívását elfogadta. A Berettyóújfalui Állami Gazdaság tavaszi vetéstervének nagy részét már teljesítette A Berettyóújfalui Állami Gazdaság dolgozói az utóbbi napokban igen sikeres munkát végeztek a tavaszi vetésben. Négy nap alatt tavaszi vetésüknek nagy részét elvetették. A gazdaságnak a saláta vetésterve 20 hold, eddig elvetett 17 holdat. Fajborsóból 120 hold a terv, 90 holdat vetettek el. A 102 hold zabvetéstervből 97-et teljesítettek, a 120 hóid takarmányborsóból is elvetettek péntek estig 52 holdat. Ezenkívül tavaszi vetesd növények alá fej trágyázlak 515 holdon ás 112 holdon készítették elő a talajt a tavaszi vetéshez. IFJÚSÁGI BRIGÁD ALAKULT a sütőipari vÁllalatnAl Hosszú viták után alakult meg a Sütőipari Vállalatnál az első ifjúsági brigád. Az adott vitára okot, hogy vállalatunk egyes vezetői bizalmatlanok voltak a fiatalokkal szemben. Nem bizlak abban, hogy a fiatalok önállóan meg tudnak birkózni egy műszak alatt adódó feladatokkal. Végű1 mégis csak megalakult a brigád: 9 ifjúmunkás dolgozik együtt a Nyíl utcai II. számú üzemben. Eredményükkel bebizonyították már eddig is, hogy mennyire nem volt igazuk azoknak, akik bizalmatlanok voltaik velük szemben. Kardos László 123, Kiss Zsuzsa és Kása Ernőné 117, Hadházi Ferenc 116 százalélcos eredményt ért el. A brigád tagjai 96—97 százalékban első osztályú árut gyártanak. Most már a vállalat műszaki gárdája is állandóan segíti őket, különösen Kiss Ferenc művezető elvtárs. A brigád tagjai elhatározták, hogy versenyre hívják az idősebb dolgozókat. Lechner Ervin. DISZ szervező titkár. ★ • A MEZÖGAZDASÄGI GÉPJAVÍTÓ FIATALJAI A VERSENY SIKERÉÉRT Vállalatunknál is mind kima- gaslóbb eredményekkel juttatják kifejezésre a fiatalok, hogy m-ily nagy ünnep számukra április 4, nagyszerű jelenünk és még nagyszerűbb jövőnk születésnapja. Mihály Magdolna 120 százalék elérését ígérte és már 212 százaléknál tart. Török Sándor az ígért 110 százalék helyett már elérte a 208 százalékot is. Harsányi Miklós 130-ról 196, Petrus János 120- ról 188, Szilágyi Gábor 115-ről 188, Balogh János 120-ról lbo, Orosz János 120-ról 160 és Szilágyi István 120-ról 155 százalékra fokozta teljesítményét. A felszabadulási műszóik utolsg hetében még ezeknél is szebb eredményeket akarunk elérni. Orbán János D’SZ-ütkár,