Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-16 / 13. szám
1 NEPUP llfää jiiuuax Ki, vasárnap RAGYOGÓ TÉLI NAP Készlet Lev Sslavin elbeszéléséből A tízesztendős Ványuska egyedül utazott Sugajevoba, a nagyapához. A vonaton összeismerkedett egy vele egyidős kisfiúval és édesanyjával. Egy ideig vidáman beszélgettek, de azután Vá- nyuska elaludt és nem szállt le Sugajevoban. Újdonsült kispajtásának édesanyja pártfogásába vette. A következő állomásról visz- szaküldte Sugajevoba, ahol nagyapóék már izgatottan várták. Ványa nagyon szégyen- j íette az esetet és nagyapóék- i nak azt mesélte, hogy egy magatehetetlen nyomorék nőt és kisfiát kellett elkísérnie a következő állomásig. Másnap reggel, egy gyönyörű téli napon Ványa sétára indult nagyapóval. Váratlanul találkoztak Ványa tegnapi útitársaival. * Hangok hallatszottak a közelből. Két alak közeledett feléjük sítalpakon. Egy felnőtt és egy gyermek. — Amikor a közelükbe értek, á felnőtt megszólalt: — Szervusz Ványuska! Ványa csak most ismerte meg őket. Tegnapi útitársai voltak, a pirospozsgás arcú Zaharik és édesanyja, Agnyija Alekszejevna, aki a síruhában még karcsúbbnak és fiatalabbnak látszott, mint tegnap. — Jónapot kívánok! — válaszolta hűvösen Ványa. Agnyija Alekszejevna be- lefűrta síbotjait a hóba és nagyapóhoz fordult: — Persze nem ismer engem, Jelagin elvtárs, pedig én már régóta ismerem látásból: mi kiviteleztük Karaurtonban a motorterveit. — Valóban? Nagyon örülök, hogy találkoztunk! — nyújtott kezet örvendezve nagyapó. — Az önök kollektívája igen értékes é?z- szerűsítést javasolt a ..J—3” motorok hűtőberendezéséhez. — Az éppén a mi csoportunkból származott. A tervező irodában dolgozom. Ványa nyugtalankodva hallgatta beszélgetést. Bár végig csupa szakmai dolgokról volt szó, mégis megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre elbúcsúztak. Nagyapó jókedvűen indult tovább, dúdolt, tréfálkozott. Ványa meg szótlanul ballagott mellette. — Elfáradtál? — kérdezte mosolyogva nagyapó. — Nem. — Fáj a fejed? Az előfordul, ha ilyen fényesen világít a hó. — Nem. — Hát akkor mi bajod, talán éhes vagy? Ványa mély lélegzetet vett és kimondta: — Hát tudod, nagyapó, én tegnap hazudtam . . . — Hazudtál? — csodálkozott nagyapó — kinek hazudtál? — Az egész családnak. Az utazásról. Nem volt ott nyomorék senki. Elaludtam a leszállást. És nagyon megijedtem . .. Még . . . bőgtem is... Aztán ez a nő a következő állomáson felültetett a visszafelé jövő vonatra ... Ennyi az egész. Mély hallgatás következett. Egy ideig szótlanul mentek az erdőszélen. TÜL A TISZÁN Debrecenben alakult meg az első vidéki kiadóvállalat, és ennek első kiadványa ez a kötet, amely az Ideiglenes Nemzetgyűlés összeülésének 10. évfordulója alkalmával hagyta el a sajtót. — Antológia ez, 230 oldalas szöveggyűjtemény a tiszántúli írók, költők müveiből. A kötet első, jóval kisebb része a múlt nagyjait mutatja be. Sor kerül itt Móricz, Krúdy, Ady régen megjelent s feledésbe merült jelentős írásainak közlésére, Csokonai Konstatinápolyának hiteles szöveg-kiadására, Fazekas Mihály, Tóth Árpád, Oláh Gábor, Gulyás Pál és más erről a vidékről való írók kiadatlan szövegeinek közlésére. — A gyűjtemény háromnegyed részét azonban a „jelen’’ írók műveinek bemutatása tölti meg. A múltba nyúló életrajzi regények közül sikerült részletet olvastunk Ko- ezogh Ákos írásából: M. Tóíhfalusi Kis Miklósról, a kiváló nyomdász küzdelmes életéről. Kiss Tamás, a köt it egyik szerkesztője Csokonairól írt regényéből közöl mutatványt. A többi írás már a mostani éveket idézi, bár szó kerül a felszabadulás idejéről vagy közvetlen előzményeiről is, sőt a „tájegységhez” tartozó Szabó Pál prófétikus látomását megörökítő „Szivárványerdő'’ című novellája 1982-t, a második tízéves terv utolsó esztendejének nyarát állítja elénk. Asztalos Sándor, Boda István, Bihari Sándor, Fábián Sándor, Fábián Zoltán, Kiss Tamás és meg más, az irodalmi folyóiratokból már ismert nevek mellett, az idevalósi „nagyok”: Szabó Pál és Veres Péter is szerepelnek a kötetben. (Veres Péternek — sajnos — egy régebben is megjelent regényrészlete került közlésre.) Ugyanakkor néhány erősen kezdő írás is bekerült a kötetbe. Így a gyűjtemény színvonala eléggé egyenlőtlen. De egyenlőtlen művészi, világnézeti szempontból is. Nem igen érthető például, hogy miért kellett közölni K. Nagy József „Megújuló élet” című,, íiimnovclláját”. bár a szekesztőség óvatosan odatette az „1951-es” jelzést is. Nemcsak azért csodálkozunk ezen, mert Urbán Ernő hasonló tárgyú filmjei szinte teljességgel ezeket a helyzeteket hozták elénk, hanem azért is, mert a novellában található hibák, sematikus írói eljárások már II. pártkongresszus és az I. író- kongresszus beszámolóiban is. mint lírikus hibák szerepeltek: ismétlésük tehát • rthetetlen, szükségtelen. A kötet értékét az eléggé rendszert? len. szűkszavú káderjellemzés-szerű jegyzetei csak kismértékben rontják le furcsa fogalmazásukkal (pld. Nagy János ! „autodidakta, lírikus és drámaíró”), vágj' pontatlanságukkal (pld. Szlávik Ferencnek már több mint egy éve jelentek meg versei a Néplapban, a Csillagban, s a jegyzet szerint e kötetben jelenik meg ! először nyomtatásban). — Nincs hely itt a kötet részletes ismertetésére: egyenetlenségei. kisebb hibái ebenere nagy a fontossága, sikerült megjelennie, helyet adott sok értékes írásnak is. Szélesebb lehetőségekkel rendelkező nyilvános szóbeli és írásbeli vitákon kellene megvitatni a kötet erényeit, hibáit, szerkesztési és általános tanulságait. Sok-sok ilyen kötetre, folyóiratra volna szükségünk, s iradalmunk, nemzeti kultúránk ugrásszerű emelkedésnek indulhatna. Megyénket, sajnos, csak kevesen képviselik, különösen ha csak azokat számítjuk, akik most is itt élnek. Végül is Barota Mihály Szigetlakok c. novellája, Ratkó József három epigrammája és ideszámítandó Szlávik Ferenc egyetlen verse került a kötetbe. Igaz, hogy Boda István is kisvárdai, Fábián Zoltán nemcsak nyíregyházi, de novelláját is ide helyezi, Szállási Árpád is nagyecsedi. mégis azt kell mondanunk, hogy megyénk írói eléggé kiszorultak a kötetből. Nem kell azonban panaszkodnunk: nem csodálkozhatunk azon, hogy egy régebbi folyóirattal s így széles íi'ói körrel rendelkező debreceni szerkesztőség elsősorban saját íróinak ad teret a j szűkreméretezett terjedelmen belül, Nem panaszkodnunk, hanem cselekednünk kell. Egyetlen író sem nőtt fel úgy, hegy nem tudta írásait közzétenni. Tennünk kell nekünk is, szabolcsiaknak: megyénk I írói és kultúrája érdekében. Legalább ugyanakkor, amikor a debreceni terv felvetődött, beszéltünk már mi is a Szabolcsi írók Antológiájáról. Anyagunk van hozzá ,tervezetet készítettünk egy külön kötetre valót, tárgyaltunk róla végtelen értekezleteken és beszélgetéseken, csuk éppen a kiadás nem valósult meg, — a debreceniek viszont kiadóvállalatot is létesítettek, folyóiratuk is van. antológiát is szekesztettek. Nagyon fontos lenne. hogy most már megyénk kultúrpolitikájának helyes útra terelődése folytán. n Népfront segítségéve! megvalósuljon ez a régi álom. fontos szükséglet: az önálló megyei folyóirat. Margúcsy József. a TTTT. irodalmi szakaszt tagja. „Mondani kellene valamit a gyereknek, — gen- '■ dolta nagyapó. — Biztosan . sok izgalmába került ez a : vallomás. De ezúttal nem J úszhatja meg komoly fej- i mosás nélkül. Az ilyenfajta „fantáziát” idejében gallé- ; ron kell ragadni!. ., Még I szép, hogy ilyen férfiasán I bevallotta. De most légy erős, Ványuska ...” Nagyapó megállt, Ványa is vele. Egymásra néztek. A , kisfiú arcán olyan izgalom tükröződött, hogy nagyapó I a legszívesebben megölelte volna. De erőt vett ma- j gán. — Pedig mi azt gondol- j tűk, ha felnősz, kommunis- j ta leszel, — mondta szomo- : rúan. — Az leszek! — Te? — mondta csodál- í kozó hangon nagyapó. — j Hogy képzeled? A kommunisták a legőszintébb, legbátrabb és legyenesebb emberek a világon. Életüket adják az igazságért. Te pedig? . . . Hazudsz. Gyáva vagy. Szájhősködsz. Mi lesz az ilyenből? Ványa már majdnem megszólalt, de aztán meggondolta magát. Csak kis párafelhő röppent ki a szá-1 jából. „No most már irányt lehet változtatni” — gondolta nagyapó és így szólt: — Hanem az, hogy mindent bevallottál és ráadásul önként, az férfias cselekedet volt. Kommunistához illő. Ványa felemelte a fejét. Ajka megremegett. De bátran nézó fekete szeméből nem gördült ki könnycsepp. Keményen összeszorítotla száját; látszott rajta, hogy! inkább meghalna, miníhogy j elsírja magát. — Nagyapó, — mondta végre halkan, de határozottan, — ezentúl mindig kommunista módra teszek mindent. — Megfogadod? — Meg! — Kezet rá! A nap egyre magasabbra emelkedett. Percről percre szebb lett az idő. Kékesen ragyogott minden köröskörü! Ványa vidáman felneve- tett. Micsoda gyönyörű reggel! És még előtte áll az egész, csodálatosan szép nap. amely hosszú, ragyogó és boldog, mim maga az élet. Fordította: Halmay Ferenc.- («M l i A SZIKRA 195G-b*n „Érdfkes K,önwek,‘ címen .40rovatot indít amelynek ktreL t ében érdekíeszít-d. Dolitikufi tartalmú munkák kerülnek ; kiadásra KozsevnviKov: Táj Liu a rabló Teljes meztelenségében tar.ia íeJ a. ré hí Kína bűneit: lélek- .letel állító an izsalmas emberi sorsokat, rendőri gór tüzeket. Az orrukat cgavar.i a a, folyami úszó börtönük fojtó levegője, ionunkat ebikor na ti a a- kínai naiusztok g/.örnvíi robotja és a földes urak kegyetlen srcnosztet- teivrek sora. De megismerjük azt az erőt is. — a, fórra da- ! lom erejét — ameiy védetve- j tett íi kínai neo évszázados nvo. i múrÚPá.Hának, a rablásaik a bar d it izmusnak, s a boldog jövő felé vezeli a* eml,0'i .'z r<>- nerrvedét. BORY ZSOLT VERSE: Judit most kezd beszélni... Judit most kezd beszélni. Tágranyílt Szeme vagy két kis röpködő keze Sokkal több szót tud, mint picike szája. A készülő szavak forgácsa ez, Mit most ügyetlen nyelvecskéje elszór, De mi boldogan sepregetjük össze. „Tátá” a szánkó, a mese: „vece”, „Fuszt, mammama, aká, uguka” — ez mind Égy-egy kívánság, Juditka szeszélye. Ha új szót mond, mint csöpp színes madárkát, Ügy fogjuk el, s aztán mi is (szégyellem) Az ő nyelvén kezdünk gügyögni hozzá. — Megmondom, hogy jutott eszembe mindez. Mi lenne, kedvesem, ha mától kezdve Beszédünkben csetlenénk-botlanánk? Ha nyelvünk küszködne a fogsorok közt, Tíz-húsz szóval kellene boldogulnunk, S bármit mondunk, csak jámbor dadogás” De arcunk tündökölne az örömtől, Szemünkben az lobogna, amit érzünk, És mélységesen bíznánk, mint Judit! Karunk őszinte ölelésre tárnánk, A csókunkban sem volna rejtve méreg, És mint Juditka, úgy tudnánk szeretni! A romániai magyarság kulturális élete 1944 augusztus 23-a előtt Erdély viharos történelmében minden rendszer alatt találunk olyan nemzetiséget, sőt nemzetiségeket is, amelyek az uralkodó osztályok soviniszta, reakciós uszításainak célpontjai, áldozatai voltak. A Habsburgok idején a román nemzetiség, a burzsoá-föl- desúri Romániában a magyar anyanyelvű lakosság, a Hcrthy-fasizmus éveiben pedig az észak-erdélyi románság szenvedett a legtöbbet az erőszakos, elnyomó törekvésektől Felragyogott azonban 1944 augusztus 23-a. a fel- szabadulás napja és Románia dolgozó népe is a saját kezébe vehette sorsának irányítását. A kommunisták vezetésével országszerte megindult a munka az anyagi és a kulturális jólét megteremtéséért. Az 1948 augusztusi közoktatási reform, az új Alkotmány, a Magyar Autonóm Tartomány megalakítása jelzi többek közt azt a ragyogó utat, amelyet a lenini-sztálini nemzetiségi politika következetes alkalmazása a romániai magyarság előtt meg- j nyitott. Abban az ország- j ban, ahol a felszabadulás | előtt az állami hivatalok- j ban megtiltották a magyar > nyelv használatát és a j magyar fiatalok idegen | bizottság előtt. román ! nyelven érettségiztek, egy- j más után nyitották meg a : magyar tanítási nyelvű elemi és középiskolákat. És amire a Szovjetunió ] kivételével egyetlen más j európai, országban sem j volt példa: a magyar j fiúk és leányok saját anyanyelvükön folytathat- ( jók főiskolai tanulmányai- j kát is, A felszabadulás utáni j években hat városban lé- ! tesítettek Állami Magyar j Színházat és Kolozsvárott S megnyílt az Állami Mr- I gyár Opera. A Rrm o Népköztársaságban élő magyarság ma már anyanyelvén élvezheti nemcsak a világirodalom halhatatlan alkotásait, hanem a magyar és román írók legkiválóbb műveit is. A párt és a népi hatalom szerető gondoskodása mellett Erdélyben tehetséges,; erőteljes magyar írónemzedék nő fel, amelynek! számos képviselőjét Állami díjjal tüntették ki. A legutóbb Asztalos István („Fiatal szívvel“) és Sütő András („Emberek indulj nak“) prózaíró, valamint Szemlér Ferenc („Harcolni híven“) és Majfényi Erik (,,Őrségen“) költő kapott Állami-díjat. Nemcsak a Bukarestben élő magyarok, hanem a legkiválóbb fővárosi mü- j vészek és a román színházbarátok is ott voltak a nézők között, s ezáltal a sepsiszentgyörgyi művész- együttes fellépése túlnőtt a vendégszereplés keretein: nagyszerű kulturális és politikai hivatást töltött be. Vágj' említsük meg az ,-Igaz Szó“, a romániai magyar irónemze- dék folyóiratának november 27-i irodalmi estjét Bukarestben, amelj'erj megjelent Dr. Petru Groza, a Nagy Nemzetgyűlés Elnöki Tanácsának elnöke és eljöttek a Román Népköztársaság irodalmi és művészeti életének legkiválóbb képviselői is. Mihail Sadoveanu, Állami-díjas akadémikus nyitotta meg az irodalmi estet, aztán Sütő András, Állami-díjas író beszélt, majd a legkiválóbb magyar és román írók olvastak fel részleteket legújabb műveikből. Jtúdai&m Míwhzd JCíilikd
