Néplap, 1955. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-06 / 4. szám
NÉPLAP 1955 január 6, csütörtök így ért el Cxuezor Olga 113 százalékot lit ][ U ifg Nemreg fiatal szökehajú lány jelentkezett munkára a ruhaipari értékesítő vállalat nyíregyházi telepén. Tanultam varrni,... dolgozni szeretnék az üzemben — mondta, és hozzátette: — Vegyenek fel, meglátják, igyekezni fogok 'jól dolgozni. Felvették. Az első nap bizonytalankodva dolgozott. Sehogyse ment a munka, Kézi varrásra osztották be, mert azt mondta, ehhez ért jobban. — Bizony esetlenül állt kezében a tű. — Búzás András munkamódszerátadó hamar észrevette ezt. Megmagyarázta neki, hogy hogy gyorsabb és könnyebb dolgozni. Egyszeriből nem értette meg a jó módszert, többször is el kellett neki magyarázni, míg végre elfogadható volt a munka. A fiatal lány elhatározta, hogy inkább lassabban, de szépen és jól fogja végezni a munkát. Csakhogy ez nem mehet így az üzemben, ahol szalagrendszerű munka folyik. Ha ő lassan dolgozott, felgyülemlett mellette a munka és a rutinosabb munkások tiirel- tnetlenkedtek. Tehát igyekeznie kellett. Az első napokban alig j teljesített fél normát. Ekkor azt javasolták neki,j hogy szabad idejében gyakorolja a varrást. Ügy is tett. Igyekezett elsajátítani a szakma fortélyait. A munkamódszerátadók szívesen tanították. így érte el, hogy decemberben már 99.8 százalékos teljesítménynél tartott. Ekkor Harastyák Ferenc munkamódszerátadó mutatta meg neki, hogy' hogy kell bevarrni a kapcsot a gallér alá. Megfigyelte a munkát és hallgatott az ••'fcos szóra. — Igyekezni kell szak- társnő, mert minden pár kapocs bevarrása 36 fillért 'jelent! Magán múlik, hogy mennyit keres. No meg az is, hogy ne legyen fennakadás a szalag munkájában — mondta neki Megyeri István műszakvezető, a Béke-szalag vezetője. Boldog volt aztán Czu- czor Olga, amikor az új év első munkanapján elérte a 100 százalékot. Másnap (kedden) ennél is többet, 113 százalékot teljesített. — Most már így lesz mindennap! — mondotta, amikor beszéltünk vele és' hozzá tette: — Majd leszek én még sztahanovista is! Czuczor Olga hálás a munkamódszerátadóknak, hogy megtanították jól dolgozni, több pénzt' keresni, a tervet teljesíteni. Nem elérhetetlen álom az, amit akar. További jó munkával elérheti, hogy idővel sztahanovista lesz. A csenüeraffalusi Béhe tsz. 30 holdon termei rosihendert Egyre nagyobb kedvvel kötnek szerződést a termelők az eddig „megvetett” rostkenderre is. A kedvező árak mellett a leszerződött terület mentesül a hús- és tojásbeadás alól, terményből pedig a leszerződött terület mésfélszerese mentes a beadás alól. Nagy örömet keltett a kendervágó gép is, amelyet a termelőszövetkezetek kapnak a termés betakarításához. A csengerújfalusi Béke I tsz. 50 holdra kötött szerződést. Az ököritóíülpösi Vörös Csillag tsz. 5 holddal emelte az eddigi szerződött területet. Számos termelő- szövetkezei, mint a kocspr- di Vörös Csillag, a győrte- leki Dózsa és az ököritói Haladó csatlakoztak a szegediek 40 mázsás rostken- der-termelési mozgalmához. Az egyénileg termelők Kisszekeresen és Nagyszekeresen csatlakoztak ehhez a mozgalomhoz. ■ Mező Imre termelési felügyelő. Ma 1955. január 6. Vízkereszt Ezen a napon isrnarte el 1950rben Nagy-Britannia a Kínai IS ép Köztársaságot. . 1950 január 6-árn halt meg Militao. ». Portreál Kommunista Párt egyik vezetője a fasiszta hóhérok kínzásai követr. keztében a lissaboni börtönben. 10 éve balt meg Varnaczkij szovjet geológus, a, geokémia meealaDozo.ia. Várható időjárás csütörtök estig: változó Tel: .őzet helyenként köd. Elsősorban délen több helyen még havazás, ónoseső.] Mérsékelt, időnként élénkebb északi-északkeleti szél. hidegebb idő. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel- északon’ minusz 9—mirtusz 12. délen minusz 5—mintisz 8. Eégmaea- eabb nappali hőmérséklet csütörtökön mínusz 2—minusz 5 fok között. — A l'ütós alapjául szolgáló . várható középhőmér- eéklet csütörtökön Szabolcs-Szatmár megyében miuez 5 fok.’ alatt lesz. . , , , , ügyeletes orvosi szolgálat: Luther u. 13. ügyeletes gyógyszertár: Dózsa György u. 3. Mozi műsor: Nyíregyháza. Béke: délolőtt fél 10. fél 12. fél 2: Vidám csillagok délután fél 5, fél 7. fél 9-kor Beszterce ostroma. Nagy latrán: Pincérek dicsérete (A vendéglátóipar dolgozói miniszteri dicséretben részesültek a csúcsforgalom idején végzett jó munkájukért. Hadd csatlakozzunk ehhez a hivatalos dicsérethez mi is az alábbi verssel:) Fekete nadrág és fehér kabát — Mily szép az ő ruhájuk, hogyha tiszta! Még mindegyik illegett magát, Mint mérkőzés előtt á futballista. Hozzák már a jó ételek szagát. Ahogy kezükben föllobog a lista. Munkakezdés előtti pillanat — S még mennyit tesznek ők egy perc alatt! Épp dél van, szétrebben a kis sereg. Minden szavukra várva-vár a konyha, Az éhes Vendégek özönlenek, S ők tíz tányért karjaikra fonva Az asztalok közt elsüvitenek Merész terhükkel mag nem tántorodva. így mutatják be napról napra itt A világ legszebb zsonglőr szánjait, Égi kirívó esetről Még decemberben történt, hogy körzetemben, az Örökösföldön mint tanácstag fogadónapot tartottam. Számos ügyes-bajos dologgal fordultak hozzám a választóim. — Többek között földügyekkel is. A fogadónap után annak rendje-módja szerint bementem a városi tanács mezőgazdasági osztályára, hogy a választóimnak feleletet tudjak adni, illetve ha jogos a kérésük, elintézzem az ügyüket. A mezőgazdasági osztályon Márkus József fogadott, de nem a legszebb szavakkal. „Már megint földügy, mindig csak földdel bajlódnak. Bezzeg ötvenkettőben nem kellett a föld.” — Csakhogy ki nem dobott a szobából. Közben megmondtam, hogy én mások ügyében járok, mert tanácstag vagyok. Erre rögtön megváltoztatta a beszéd hangnemét és azt mondta, miért nem szóltam korábban, hogy ki vagyok. Jó lenne, ha a végrehajtó bizottság többet foglalkozna az ilyen durvahangú tisztviselők nevelésével. Gondoljunk arra, hogy az ilyen beszédmodor egyáltalán nem népszerűsíti a városi tanácsot. SZÖRÉNYI JÁNOS, a nyíregyházi 66-os körzet tanácstagja. Leve lezői n knek üzenünk Id. Papp Miklós, Rohod: Levélben válaszolunk kérésére. Tarr József, Koosord: Levelét megkaptuk. Szabó József, Baktaló- rántháza: Köszönjük tudósítását. Szombati Istvánná, Tisza- vasvári: Érdeklődünk az SZTK-nál az ügyben. Kovács Endre. Nyírbátor: Köszönjük, írását felhasználjuk. Sütő Gábor. Öfehértó: Levélét megkaptuk. Szőr István, Nyírkárász: Kérelmére válaszolunk. Tóth Károly, Csenger: Intézkedünk. Sütő Béláné. Vásarosna- mény: írását köszönjük, felhasználjuk. Biró János, Nagykálló: Tudósítását feldolgozzuk, (rjon ezután is. Tisza Klára, Nagykálló: A kút-ügyben intézkedünk. Éles István, Tiszavasvári: Kérésüket közöljük az illetékesekkel. Kálmáncheiyi Elek, Apagy: Megkaptuk levelét, várjuk a többieket. papp György, a városi tanács tagja ma egész nap ío- gaaóórái tart az uítöröhazcaii. * Megyénk dolgozói nagy , felháborodással tiltakoznak Németország felt egy vérzése edlen. Tiltakozásukat fejezték lu többek között a nyírkarászi kisiparosok, az óíehértói MNDSZ tagjai út a nagyhalász! Petőfi termelőszövetkezet tagjai. 1954 januárjától 10 százalékkal emelkedtek uruguayiján a létfenntartási költségek. Az or. szág lakosságának egyhsrmaűa Állandóan enezik.- * A csaknem 100 esztendeje épült esztergomi bazilika tetőzetet jelentős állami hozzá.iáru-. .ássál helyreállították. Nemsokára megjelenik Ratkö Józsefnek, a fiatal nyírségi költőnek első verseskötete a me. gyei tanács végrehajtó bizottságának támogatásával. Ratkö József a nyíregyházi Kossuth- gimnázium diákja. * 1954-ben a boljrár mezőeaz- dasáí: több mint 2 ezer új traktort. 542 kombájnt és sokezer más kisebb mezöerázdasáei tré- net kapott, * Könnyűipari üzemeink az idén több mint félmillió asztali teníszütót gyártanak és valószínűleg megkezdik a szivacsos ütők sorozatos készítését is. * A Gaál-félö sikkasztási ügt tárgyalásának folytatására előre láthatólag február elején kerül sor. Addig újabb szakértők mérik fel az okozott károkat. * HOL TEREM A JO HEGEDŰ? IIÍTA: WANDA MELCER Lengyelország-szerte élénk visszhangot keltett a kulturális és művészetügyi minisztérium pályázata a legjobb hangszer készítésére. A Tátra-hegység lejtőin élnek a gorálok, akik közül többen foglalkoznak hegedűk készítésével. Az egyik ismerősöm, Jozef Gdula lakodalmakba jár hegedülni, s hangszerét saját maga csinálja. Fia a Zakopanéi faipari technikumban tanul, szakképzett hangszerkészítő lesz belőle. Elhatároztam, hogy ellátogatok a technikumba. A gyalupadok között egy középkorú, barátságos ember fogad. Andrzej Bodnarz oktatja itt a fiatalokat a hegedűkészítés mesterségére. Muzsikus és hegedűkészítő egy személyben. A fiatalok .,nagyapónak‘‘ hívják, nem is annyira kora, mint inkább ezüstös, őszes haja miatt. Megkérdezem, honnan veszik a fát a hegedűkhöz? Nem olyan egyszerű a dolog — mondja — mint ahogy a kívülállók hiszik. A húros hangszer készítésénél a legfontosabb a különböző faanyagok helyes kiválasztása. Bizony jóné- hány fajta kell ahhoz, hogy csak egyetlen egy kis törékeny hegedű elkészüljön. 4 fedelet lehet jegenyefából ÁStiészíteni, de mégis a Január 2-án üzembe helyez- tek cp,y vizierőmüvet Indiában. Ez további 48 ezer kilowatt viiiamosenergiát jelent. Szegeden egy. kisipari termelőszövetkezet tudományos és szemléltető eszközök készítésével foglalkozik. Moet a szövetkezet dolgozói a gazdakörök éa mezőgazdasági szakkörök számára igen sok élethfi modellt készítenek. A szövetkezet egyik legérdekesebb gyártmánya » szarvasmarha-modeU. amely 21 betegséget szemléltet. Ilyen modellek már. megyénkbe is érkeztek. * A szegedi Haladás terme lo- i szövetkezetben nemrégiben ké- ! szült el három korszerű füt- j hető üvegház. amelyben a tél folyamán már 15 ezer tö rózsát ültettek cl. A szövetkezet virágokból 150 ezer forintos bévé. telre számit. Olaszország—Belgium válogat tott labdarúgó mérkőzésnek.! A mérkőzést Harangozó, vezeti.] Ifj. Kujbus István hödászi dohánytermelő 10 ezer 842 forintot kapott termelt dohányáért. ezenfelül a prémium-j járandóságot, ami 6 ezer 339 forint és közel 16 ezer darab cigaretta. í . A divat-kötöttáru cr várbán! új fajta kötöttáru Ervártásóí! kezdték meg. Az ú.i modellek:', derékban szabott sálgalléros! japán ujjú blúz, kockás kötéeűi kétsoros proniboláeni női mellény] és végig gombos japánujjú' blúz. Nyíregyházának 32 sport-1 köre van 9700 taggal. A főyárosi autóbuszok: Szi.14 veszterkor 680 ezer utast ecsállíJ tottak, * A Magyar Irodalomtörténeti Társaság XX. századi munka- közössége megkezdte a Krúdy Cyulára vonatkozó emlékezések gyűjtését. Felkérik mind azokat, akik Krúdy Cyulát személyesen ismerték, vag.v vele kapcsolatos emléktárgyat, kéz. iratot őriznek, közöljék elmüket a társaság irodájával (Budapest. XI., Ménesi u. 11—13.). A társaság gondoskodik az em-j lékozések tudományos földöt-' gozásáról, vagy közléséről. , i * A ny eremén y betétkön vvekj következő sorsolását január: 8-án tartiák Makón. * Valu Joszef. a balkanvi álla.! mi gazdaság dolgozóig egv nagyteljesítményű réoavágát készített, amely különösen r silözást teszi gyorsabbá. Tég- lási Mihály, ugyancsak ennek] a gazdaságnak dolgozó la a ner-i metezö gépeken javított — lr|a' Valu István Balkányböl. * A naprykáUói Dózsa termelőszövetkezet tagjai a tél folyamán hozzákezdenek esrv halastó építéséhez. * Uj állatokkal szaporodott M Állatkert állománya: o«v óriás- kígyó, több különleges madá • és két foltoshiéna érkezett. Cukorrépaszedő kombájnokat] készít ebben az évben a mis-’ kolci gépgyár. • Az Egyesült Államokban az 1954 __1955. költségvetési évbeti a katonai megrendelések ősz- szege háromszorosan felülmúlta az elmúlt évi megrendelések összegét. • í * - 1 Nyíregyházán 1954 első felében a kereskedelmi forgalom ugyanolyan volt,'mint az 1952- es év écrész esztendejében. * VÁSÁROK: Január 10-án Dombrádon, január 11-én Gá. ván tartanak országos állat- és' ; kirakodóvásárt. ♦. A legutóbbi békekölcsön.? sorsolás 100 ezer forintos fcí-í nyereményét Jakatics Béla. aj cryőri Vízügyi Igrazeatösáe: ee-4 eédmunkása nyerte, feles köt-j vényével. A főnyeremény má.j sik részét a Wilhelm Pieck-syár1 ecryik dolgozója nyerte * Három fiatal budapesti mér. nők új eljárással úgynevezett pernyebetonból készít családiházak részére előregyártón elemeket. A fiatal mérnökök1 találmánya Jelentősen olcsóbbá! teszi a kciczerü és egészséges családiházak építését. . Az V. Magyar Képzömüvé-j szeti Kiállítást eddig 41 ezren nézték mez. ' , A Hazafias Népfront a DISZ segítségével rövidesen megata. kitja a fiatal értelmiségiek klubját. A klub olyan hag.vo- manyokat is feléleszt, mim pw. dáui a debreceni nyári egyetemNyugatnémet Jap.ielontéeek szerint Északi-aj na-Vesztf ália tartományban n, kenyér árát 1954 novemberétől 6—-8 százalékkal emelték * Január 13-tól lengyel filmhét kezdődik. Ezen a héten négy új lengyei filmalkotás kerül bemutatásra. Maeryar játékvezetője lesz a január 16-án sorra kerülő Apróhirdetések 4 ___ Két db. hízottsertés eladó, őszülő u. 17. szám. LAPAKUSOKAT fel- VESZÜNK. Jelentkezni a kiadóhivatalban. Szaboles-Szatmári NÉPLAP Szerkeszti: a szes’kesztöbizott. Ság. — Felelős kiadó: MDP ,:abolcs Szatir.armegyei Bízott, sága. — Szerkesztőség- Nyír- ■zvháza Dózsa György-u 5 és telefon: 11-70 11-71. 11-76. -— ; ludóhlvátat: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1. Telefon: 30-00 Szabolcs Szatmármegyei Nyomdaipari vállalat Nyíregyháza Dózsa György-u. 5 Tel.: 32.23 Fetrio* vendből Szilágyi sffcwf, SEGÉDMUNKÁST (férfit) fel- .■ősz a Nyomdaipari Vállalat. Az MTH 110. sz. ipari ta- uu.óintézet 3 mosónőt azonnal telvesz. Jelentkezni lehet az intézetnél. Árok u 53. sz alatt. Magános férfi keres bútór- nélküÜ' szobát. Címet a. kiadóhivatalba. Tehergépkocsi részére alkalmas fedett színt, vagy garázsnak alkalmas helyet keres bérfizetés ellenében Vízmüéuítő Vállalat Nyíregyháza. Mártírok tere 3. szám. Adminisztrációs munkában jártas.. gyakorlattal rendelkező női munkaerőt felveszünk. I’a- pírértékceítő Vállalat. Nyíregy. háza., Luther-ház, B-épülét, Egy hosszú irha-lábzsák j ujjas, jó állapotban eladó. Kál- I mán ut^a 8. «ram. « Kár volna, ha elrontaná. Eleinte tölgyfán tanulnak a fiatalok. A fedőlapot lucfenyőből kell készíteni, az oldalakat és a hegedű alját jávorjából, köröskörül mahagóni eresztést lehet alkalmazni, de ez már csak I amolyan dísz. A közepébe hársfa bordácskák kellenek, puha fából, csak éppen, hogy merevítsék, erősítsék az egész hangszert. — Hová kerülnek a mi általunk készített hegedűk? — válaszolja kérdésemre a „nagyapó“. A hangszerkereskedésekbe, de termesze-1 lesen elsősorban a gorál | (hegylakók) zenekarokhoz. Minduntalan felkeresnek j goráljaim. Hol hegedű kell nekik, hol más húros hang- f szer. Minden évben vannakj ezen a vidéken zenekari hangversenyek, szükségük van tehát jó hangszerekre, i Vidám hangulatban bú-j csúzom a goráloktól. A nap már alaposan előrehaladt szokásos útján. Az utca kö-\ 1 zepén az imént végig szár,-, j tott a hóeke, hatalmas medrei vágott magának, két ol- 1 dalt magas gátat rakva a ! szétkotort hóból. Jön a szán, a csengők csilingelnek a ló nyakán. A gazda itteni szokás szerint oldalvást ül a szán első ülésén, úgy hajtja a lovat. J (Lengyel cikk nyomán,)) legjobb anyag erre a célra i lucfenyő, vagy szurok- fenyő. A legalkalmasabb íz a fenyő, amely meddő talajban, a kopár hegyek csúcsán nő. A szemem elé tart egy i jól kidolgozott fedelet, s to- j vább magyaráz. — Egy nagyon ügyes kislány, Jadzia Liisovma készítette. Mindent alá is ír, amit ő készít. Ö dolgozik itt a legjobban a fiatalok között. Behatóan vizsgálom a fedőlapot. Furcsa fa ez. Csaknem hófehér, szinte káp- rázik az ember szeme, he sokáig nézegeti. Az erezése nagyon sűrű és évgyűrűi csaknem párhuzamosak. Igen, az évgyűrűk a legfontosabbak. Mindnyájan tudjuk, hogy az évgyűrűk a fa életkorát mutatják. Minden évgyűrű egy esztendőt jelent. .Az a fontos, hogy az évgyűrűk minél közelebb legyenek egymáshoz. Minél lassabban nő a fa, annál közelebb vannak egymáshoz az évgyűrűk. Természetes, hogy a fák a meddő, sziklás, hegyi talajban, a sziklabérceken nőnek a leglassabban. v A fának száraznak kell lennie — folytatja magyarázatát Bodnarz mester. — Hét esztendeig kell feküdni az ilyen fánál;. Nem minden tanulónknak adunk a kezébe mindjárt ilyen fát, • t