Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-284. szám)
1954-11-14 / 270. szám
<"31 november 14, vasárnap NÉPLAP De szép n tiszai hajnal! A természet minden szépsége ott ragyog, ott pompázik a nagyszerű tisza- parti képben. Tavasszal friss, üde színek ragyognak a felkelő napban. Nyáron a zöld ezerféle változatában díszelegnek a parti erdők. És ősszel? Talán ilyenkor, ősszel a legszebb a tiszai hajnal. A sárga, a vörös, a lila minden változatát köntösére festette a parti bozót. És csillogó, ezüst ködfátyolba burkolózik a sok, dércsípte lombját hullató topolyanyár. A csipkés ködfüggöny mögött, a túlsó parton rókacsalád hancúro- zik. A sebesen folyó, áttetszőn zöld vízben nagyokat loccsant a fogassüllő. A meredek, szaicadékos part forgóiban kérészbogarak után kutatnak a bajuszos, öreg márnák. A víz fölött koránkelő vadludak ékje hasítja szét a ködöt. Kiáltozásukra a parti rekettyés mélyén felriad a tűzmadár: nagy szárnycsapkodással igyekszik új rejtekhelyre a fácánkakas. A domb hajlatában óvatosan közelit két megszomjazott, barnabundás dámszarvas. A paszabi oldalon, a vetkőző, télbe készülődő gyümölcsös mögött Sztálinyec motorja duruzsol. Lámpása a távolból parányi, csillogó gyémántnak látszik a köd ezüst-foglalatában . . ; CSENDES BESZÉDŰ A TISZAI HALÁSZ Sokféle hangon beszél a tiszai hajnal. Aki figyel és ért a nyelvén, az a bozót neszéből, a víz csobbanásából, a köd parányi moccanásából tudja, hogy élő-eleven a tiszai tájék a távozó, titokzatosan fekete éjszaka és a közelgő, ősz-szürke nappal találkáján. Igen, aki figyel és ért a nyelvén, az ismeri a tiszai hajnal titkát. — Talán éppen ezért ilyen figyelő, csendesbeszédű ember a tiszai ember, — a halász. Ahogy itt üldögélünk a paszabi holtág partján, olyan csendben szalonnázik a brigád, mintha most is a tiszai hajnal titkait lesné. Mögöttünk kettévágja a ködfüggönyt a berceli tiltó szivattyúi fölött a kazánház sudár kéménye. Előttünk némán, mozdulatlanul nyújtózik el ezüst tükrével az egykori nagy Tiszakanyar és csendben őrzi a csillogó víztükör alatt lustálkodó kövér pontyok, surranó csukák titkait. Egy földtuskón, mintha csak az „asztalfőn“ ülne, a brigádvezető. Lévai János berceli halász. Mögötte fázósan. állva reggelizik a deresfejű, öreg Király Ferenc, az „Apó“. A többiek nagynéha még ejtenek egy- egy szót a túlsóparti, karádi l holtágban ejtett zsákmányról. Dg „Apó“, aki a szegedi halászparadicsomból vetődött erre, Tuskolánba, nem szól. Gondolatai talán most is valami „szögedi" nagyharcsával bíbelődnek. AZ ELSŐ TANYAFOGÁS No, de fogy a szalonna, a ködfüggönyt is felcibálja a csípős, reggeli szél. A brigádvezető, mintegy jeladásul, az „asztalfőn“ összecsat- tantja a bicskáját. Az ötven méteres kerítőháló rendben, „összehajtogatva“ ott pihen a ringó halászladik fenekén. A halas-kas is üresen tátog még a borongás reggelbe a parton. De már csobban is az evező és a karcsú ladik Lévai János és Hegyes Zoltán karádi halász, egy magas, veres ember, erőteljes evezöcsapásaira szélsebesen fiklik tova a holtág közepe felé. Kezdődik az első tanyafogás,.. fialiuzök, kaLÚÁZúk.. /” TISZAPARTI HAJNALI RIPORT A vízbe eresztett kerítőháló lebegő dugói eleven karikát rajzolnak a tó tükrére. A háló öblénél ott áll a ladik, két végén Lévai János és Hegyes Zoltán. A parton, a kerítő két végének köteleit tartva a többiek, D. Bata István, Király Ferenc bá’, az „Apó“, meg aki a környéken akadt bámész nézelődő, néhány .ugrifüles gulyásgyerek, a parton ténfergő községi gulya mellől. Most még nem tudni, de később kiderül, hogy biz’ felfér a segítség egy-egy kerítéshez, mert sok a gyö- szöny, a súlyom, sok a vízinövény, — és a fenéken akkora iszap — ahogy ők mondják: „dagonya“ van —, hogy embernek kell lennie a talpán annak, aki a ke- rítőháló kötelét húzza. A háló öblénél, a ladik orrában felemeli a karját a brigadéros és a kiáltás végigver az ezüst víztükör fölött lebegő ködfátyolon: — Huuuuzd ..! AZ ÖREG RABLÓ MEGADJA MAGÁT Az emberek a háló két végén nekifeszülnek a köteleknek. És a víz tükrén lebegő fadugócskák félköre lassan, alig észrevehetően szűkülni kezd a part felé. A víz még mozdulatlan. Nyugodt tükre nem árulja el a tanyába fogott halak riadt, hiábavaló menekülését. De ahogy közeledik a parthoz a háló, úgy elevenedik meg a tó. A sekély partközeiben megbuggyan a I , víz, feltűnik egy ég felél, meredő sörénnyel díszített. | ] széles hát, aztán nekiront a háló öblének. Ahogy visszanéz, D. Bata István széltől barázdált, vörösbarna arcán mosoly suhan át. Félkézzel elengedi a feszülő kötelet, feltolja a homlokára széleskarimájú kalapját, aztán visszahúzza a szemére. Mintha üdvözölné a testes zsákmányt, nagyot kiált: — Megvagy, komám! És újból nekifeszül a kötélnek. „Apó“, az öreg, deresfejű Király Feri bá’ is visszanéz, aztán nagyot lendül előre a kötéllel. De a nagy kerítő két vége már itt van, partot ért. A íogiyulejtett halak már nem menekülhetnek. A háló félköre mögött újból csendes mozdulatlanságba dermedt a víz. A félkörön belül csobog, hullámzik, szinte fortyog, beszélőn buggyan a tó, a sekély vízben már megjelennek a holtág eddig oly bátor, rettenthetetlen, sunyi rablói, a testes, csőrös csu- I kák. Az emberek belegázolnak a parti sárba, húzzákvonják a megelevenedett hálót, nem törődve a gumicsizma szárán belopózó jéghideg iszappal. Es D. Bata István már nyakon is ragadja az első tanyafogás legszebb zsákmányát. Nevetve emel a magasba egy négy. kilós forma, cápafióknak is beillő, hatalmas csukát. Az öreg rabló, a holtágban tanyázó sokezer aranyszin kárász. ezüstös dévérkeszeg régi ellenfele, megadja magát a sorsának. A halas-kas fenekén odasorakoznak mellé ifjabb rabló-cimborái, a másfélkilós csukaifjak. De kerül a tanyából jócskán szép, aranybarna compó, meg lapos, cigányhátú dévérkeszeg is. No. meg a mindenütt honos, kövér, ügyefogyott kárász. Az első zsákmány már ott csobbantja a vizet a halaskasban, a part sekélyvizű öblében. — Vagy harminc kiló — saccolja szerényen „Apó“. Aztán újra dologhoz lát a többiekkel. BOSSZÚSÁG A HŰZÖ- KÖTÉLLEL, A DAGONYÁVAL Jó ötven méterrel odább új tanyát fog a kerítő. A nagy forgó, jó hat méteres viz fölött terül 'szét a háló karikája. Szinte feneketlen mély lehetett itt egykor a Tisza, örvényeinek halálos ölelésre hajló karjai azóta már másfelé vetnek sebesen forgó tölcséreket a szőke habokra. Megy a második tanya- fogás. „Apóék“ újból nekifeszülnek a parton a köteleknek. Csakhogy itt bajt okoz a szerszám. Jobban- mondva inkább azok, akik bent, az „Alkotmány“ halászati termelőszövetkezet nyíregyházi központjában nem sokat törődnek azzal, hogy jó szerszámokkal. halásszanak a tiszai brigádok. A kerítő valahol elült, megfogta a „dagonya“. A parton, a húzókötél mellett hiába erőlködnek az' emberek. Aztán pattan a kötél, a két gulyásgyerek hanyattvágódik. — Elszakaaaaaadt..! — nyújtja a kiáltást a tó közepén ringó ladik irányába D. Bata István, Aztán a tóba visszaugrott, avult húzókötél felé int a kezével. — Hej, az öregszentségit! — motyogja el a fohászt magában a. brigadéros. Igen, mert a tanyát már körülfogták. Már húzni kellene. És most itt van, ez a nyomorult kötél elszakadt! Vissza kell menni a partra, megtoldani dróttal. Addig „meglép" a zsákmány a tanyából .. ! De mennek, szélsebesen siklik a ladik. Megtoldják a húzóját dróttal. Aztán az izmok a parton újból megfeszülnek. Csakhogy most meg a „dagonya“ maka- csolja meg magát. Megfogja, mozdíthatatlanul megfogja a hálót még a mély forgó fölött. — Ne húzd! Fiába! Csutakolunk! — kiáltja a part felé Lévai János.- És mérgében nagyot csattant az A furkmén Krasznovodszk kultúrpalotája NAGY TAMÄS: cA/. ELSŐ NAPOK evező lapátjával a víz tükrére. JÖN AZ „ŐRMESTER“! Lám, most még a „dagonya“ is. Csutakolni kell. Azaz szénából. szalmából csutakokat kell kötni egymástól hatvan-hetven centire a háló aljára, hogy ne üljön el az iszapban a kerítő. Ez rendben lenne, csakhogy a háló feneke az iszapban van, fogja a tanyát. Ha felemelik, a „kapun“ megszökik a zsákmány! Mindegy. Csutakolni kell, mert különben a háló is odavész. Amilyen öreg szerszám, elszakítja a makacs „dagonya“. Az emberek a parton cigarettát sodornak, hallgatagon. , Az első vidámság elszállt. A második tanyának vége! A kötélszakadás, a csutakolas. az ácsorgás ellopta a zsákmányt. .. Valóban. A második tanyán a kerítő egy fia kárászt se’ fogott ... „Apó“, meg a többiek némán, morcosán nézték, amíg a holtág felső csücskét újból elkeríti a háló. Nagy súlyommező van itt a csücsökben, kövér pontyok tanyája. — Hátha! — dobbant fel bennük a halászembert éltető örök reménykedés. Es újból nekifeszülnek a kötélnek. Húzzák, ínszalcadtig. A csizmák nagyokat cuppan- nak a parti iszapban. A háló félköre szűkül, egyre szűkül. És a víz újból megcsobban. Borúra derű! Bata István szélbarázdás arcára újra odaül a vidámság, szakértő szemmel vizsgálja a víz csobbanásait, aztán elkiáltja magát: — Jön az őrmester! Az „őrmester“, egy zsíros, hatalmas ponty már ott közelit a. sekély szélvízben kígyózó, nyüzsgő, ijedt csukák közt. Lassan, méltóság- teljesen, mintha most is meg akarná őrizni lusta, királyi — helyesebben „őrmesteri" flegma-fölényét. A harmadik tanya szép l zsákmányt adott. Az „őr-' mester“ mellé még egy „szakasznyi“ kisebb ponty is felzárkózott, no meg jó- néhány szép csuka, dévér, compó. Es ahogy csendesmogorván erőlködtek még az előbb a kötél végén az emberek, most olyan Vidámsággal szakad fel a nóta a tó fölött, versenyezve a ködöt kergető, hűvös széllel: „ ... Hej, halászok, halászok ... Mit fogott a hálótok ..." A DRUKKOLOK A töltésen kis Csepel pü- fög, a két Bartha-testvér Tenyerébe hajlott aj. álla. s úgy elborult a kék szeme: haza gondolt a Juliskára, — vájjon mi lesz most ővele? Mcgvárja-e, hű marad otthon az a szépszemű, barna lány? Mert ő csak rágondol majd folyton, míg őrködik népen s hazán. A csizma feltöri a lábat, szokatlan ez a fegyelem ... „De megcsókolnám most a szádat", — hiányzik biz a szerelem! A kürt már hajnalban felriaszt, s nehéz ma még a fegyverünk. S most egy baráti szó ad vigaszt: — Gyere, pajtás, dalolj velünk! És szállt a dal, így forrtak össze lélekben, tettben egyaránt. S másnap már a csizma sem törte a lábat, és a szív se fájt. S levelet írt: „Juliskám, drága! Szép itt az élet, csuda szép! Büszkén gondolj a katonádra, és bízón nézz rá. mint a nép. Várj csak ream, mert izmosultabb, bátrabb, keményebb itt leszek, hol jelent védve űzöm a múltat, s szolgálom hazám s népemet!” gurul le a dombról, a horgászberkekben legendáshírű két buji sporthorgász. —f Bartha Dezső, a horgász- szakkönyvekböl, tiszai horgászriportokból ismert „Ti-, szavirág“, aki „civilben" földművesszövetkezeti könyvelő. Máskülönben pedig a nagy kecsege-, harcsa-, meg pontyfogási rekordok hőse, a Tiszatáj halászkörökben is nagytekintélyű ismerője. És az „öcskös", az ifjabbik horgászrekorder, Bartha Károly. / — A horgászbot most a tokban pihen a ben- zinszagú kis Csepel mellett.. Hiszen ahol a halász húzza a hálót, ott a horgásznak nem. terem babér. Akármilyen nagy rekorder legyen is az. így hát csak a szurkolótábor nő a parton. És aligha van olyan hálás szurkolótábora a Nyíregyházi Építők csapatának egy-egy sorsdöntő mérkőzésen, mint amilyen hálás közönség gyűlt össze a paszabi holtág partján a hoppon- maradt, de azért, jókedvűen izguló, hallátásra éhes sporthorgászokból. Kovács Gyuri bá’ az Űtfenntartó Vállalat szabadnapos éjjeliőre, az öreg Jónás bácsi. Böszörményi, meg az Illés-fiú a kisvasúti lakatosműhelyböl. a horgász-szerszámot nyugton hagyva, mind ott drukkoltak a halászoknak az utolsó tanyafogásnál. Ami talán a legérdekesebb volt és ami a leggazdagabb zsákmányt adta aznap a Lévai- brigádnak. A holtág alsó csücskét keríti el most a háló. A sekély vízbe szorult kövér'1 pontyok nem menekülhetnek. Széles hátuk felszakítja a sekély víz tükrét.1 Hol itt, hol ott éviekéi egy- egy nagytestű potyka az egyik vízinövény bokortól a másikig. Némelyik — érezvén, hogy a vízből kiálló háta elárulja hollétét — csalafinta móddal élve, elfekszik az iszapban. De a kristálytiszta vízben megtalálja őket Lévai János tapogatója. R.övid idő múlva nyolc kövér potyka verdesi a ladik fenekét... „EGÉSZSÉGÜKRE HALÁSZ ELVTÁRS AK!’' A kas megtelt. A töltés felöl lassú tehénfogat ballag erre. Az értékes ponttyal és az ízletes, parázshúsú csukával telt kas felkerül a szekérre, mögé a kasfarba az öreg kerítőháló. A zsákmány apraja, néhány kárász, dévérkeszeg, compó —■ estére ízletes, zamatos hal- paprikássá válik a halászbográcsokban. Kell a kiadós vacsora, hiszen rég volt a hajnali, csendes szalonná- zás. És a mai néhány tanyafogás kemény munka volt a mély, csizmát marasztaló parti sárban. Holnap, holnapután meg újra jönnekt ahogy mondják: „megszűrik“ még a vizet egy párszor. Mert rengeteg benne a csuka és jócskán rejteget a sötét hinármezö zsíros pontyokat is. A köd lassan sűrűsödik. A parti erdők rozsdabarna sávja újra ezüstfátylat borít magára. A megbolygatott holtág nedves hideget lehel felénk. A Tisza fölött nagy gágogással húznak a vadlibák. Esteledik ... A friss hal mar elindult Nyíregyházára ... Holnap, ha a Nyírfa-téri szövetkezeti halászcsárdában egy adag halászlé, vagy ízes töltött-csuka mellett találkozunk, igyunk egy pohárka jó nyíri vinkót a vizek szeszélyével sokat húzkodó Lévai Jánosok, Hegyes Zoltánok, Bata Istvánok»' öreg Király Ferencek. — a tiszai halászok egészségére PRISTYÁK JÓZSEFBS
