Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-284. szám)
1954-11-07 / 264. szám
NÉPLAP A „A UttOK AÄÄ (Részlet) IV. És visszhangként ..j„-0»üv elvtárs hű segítőtársa, harcostársa volt Leninnek és Sztálinnak a forradalom kezdetétől fogva. Vorosilov ifjúkori képe. Katonai tehetségével, szervezőképességével segítette a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét. Füstös éj hullt a Téli Palotára. S uíólszor üléseztek — valami Három nap óta, szemük le se zárva — Kerenszkij és a miniszterei. S felállt Kerenszkij, dúltan és letörve, Semmit sem értett, esztelen hadart. A szája — kacsa-far, az orra — körte, A szembogara színtelen, zavart. Az Istent hívta, aztán meg a sátánt, Remegett, tombolt, lovalta magát. Esküdözött, hogy: — Megsegít az antant... De ő maga se hitte egy szavát. í V. Az „Aurorán“ jel villant: riadóra! Kettős fénypászía szállt a hid fölött. 1 Hajónk a februári napok óta i A Forradalom posztján őrködött. Múltak az órák. Ölöm ült az éjen. S a Szmolnijban felhangzott: — Itt a perc! a Dvorcovája-téren Hurrák hulláma zúgva ráfelelt. Nem szélcsendet ígért ez őszi éjjel, S mint gyors tettekre szólító parancs, A Péíer-Pál tornyán a megbeszélt jel. Már fel is villant. Füleltek alant. A parancsnokok mindenütt a bástyán. A réseken sípolt a szélvihar. A próbált puskák hetyke csattanásán, A závárzaton érzett az olaj. S most — November 7 nyirkos éjszakája. 9 óra 40 perc — odalent. Rádördített a Téli Palotára Az „Aurora14 — e szó Hajnalt jelent, S e lövés, mint a himnuszok zenéi, A földön eldörgött mindenhova, És megrendült belé nemcsak a Téli, Hanem sok más is, ilyen palota. A felső kép: Rohamra a Téli Palota ellen! A baloldali kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor a forradalom győzelme után Lenin elvtárs felszólal a szovjetek tanácskozásán s bejelenti a békéről és a földről szóló dekrétumokat, a szovjet kormány első intézkedéseit. Lent: Lenin elvtárs a parasztokkal beszélget. Didergő őszi éjszaka volt. A katonák köpenyükbe burkolózva ültek, hevertek a tűz körül. Fáradtan bámultak maguk elé. Gondolatban otthon jártak és ilyenkor az ezer kilométerek távolsága sem tudta elválasztani őket. Vágytak már valami vidámra, kedvesre, olyanra, ami megszépíti, jobbá teszi az életet. S itt csak a tűz halvány fénye világított nekik és a tűz duruzsoló hangja beszélt hozzájuk. Tovaris Henzsel, a jókedvben kiapadhatatlan, vastag feketebajszú magyar fiú felkönyökölt, körülnézett, aztán nagy csendben felült és először halkan, csak éppen sajátmagának dúdolva, — majd érces hangján egyre szárnyalób- ban énekelni kezdett: — Druzsno tavarisi mno- gu ... Néhányan követni kezdték, s aztán nemsokára már valamennyien énekeltek. Harsogva zengett a vörös katonák éneke: „Bátran előre, elvtársak... • És másnap, mint a viharzó dal, mintha sebes szárnyakon járnának, úgy törtek az ellenségre. A krasz- r.ojarszki állomást kellett megtisztítani az ott garázdálkodó lengyel és cseh fehér csapatoktól. Ezt a feladatot a magyar foglyokból alakult különleges osztag kapta, amelynek Henzsel elvtárs is tagja volt. Az állomás épületeinek ablakaiból géppuska ropog, pattog a rengeteg acélgolyó, mint a sűrű jégeső. De a forradalom vöröskatonái szüntelenül taniadtak és nem tágították. Pedig sokszor nagy rendet vágott közöttük a halál. Néhány órás kemény harc után aztán elfoglalták a fontos vasúti csomópontot és büszkén jelentették: „a parancsot .teljesítettük'1. A kemény harcok egyik napján a főparancsnokságra hivatták Illenzsel elvtársat. Abramov elvtárs, a Vörös- hadsereg távolkeleti csapatainak főiparancsnoka, vékony, sz emüveges ember fogadta. CHyan volt ez a parancsnok, .mint maga a tűz. A szeme éjgetett és nem volt olyan ember a forradalmárok között, aki ne vallotta volna édesapjának. Most pedig itt álll a közel kétméteres, lángoló arcú, magyar vöröskatoma és minden idegszálával a) parancsnokra figyel. Abramo»/ elvtárs megdicsérte őkelt. Amikor kezet- szorítottak, elmondotta: „Nagyon nehéz dolgunk lett volna nélkületek, elvlársak. Köszönjük nektek és soha nem feledjjük el bátorságotokat. De most új küzdelem, új csata vtár rátok .. Henzsel András, a hevesvérű fiatal, katona megmarkolta kardiját: „Készek vagyunk mindenre a szovjet hatalomért!“ — mondotta, hogy csak úgy rezgeti belé a szoba.-— Most: nem erről van szó. Nem karddal és nem puskával harcolunk ezután, hanem as: eszünkkel, szívünkkel, lelkűnkkel. Mindenáron a mi oldalunkra kell állítani a lázongó kozákokat. Eihhez szívós, türelmes munka kell. Azt akarjuk, hogy újra meginduljon a falvakban az élet. És ehhez e mberek kellenek. Mint a villám csattant fel tovaris Henzsel. — A lázongok? Porrá kell égetni a falujukat!? — Ha a te szüleid otthon lázonganának, vájjon lemészárolnád ióket? — vágta rá Abramov elvtárs. — Ugy-e, nem. Látod, elvtárs, a szov- jethatalomrnak minden becsületes dolgozó emberre szüksége van. Henzsel elvtárs nem ellenkezett. . Megértette, miről van szó és elindult a reábízott osztaggal a Bajkál-tó felé, hogy az elégedetlenkedőknek megmagyarázza: mi a szovjet 'hatalom. Egyszer az egyik községben megtudta: elmentek a tanítók a hegyekbe és nincs, aki a gyermekekkel foglalkozzon. Tíz kilométereket gyalogolt, hogy meggyőzze ezeket az embereket, hogy elmondja nekik, mit jelent tanítani. Mit jelent megmagyarázni a forradalmat, írni, olvasni tanítani az új ha-a fiataljait. Igaz, nem ment könnyen. A tanítók féltek. De két nap múlva megindult a tanítás ebben ( az istenhátamögötti orosz- országi kis faluban. * Eizony, akármilyen jó termelőszövetkezetnek ismerték őket, akármilyen1 csodálattal néztek rájuk a kívülállók, a nagycserkeszi Üj Élet tagjait is felkavarta 1953. júniusa. És amit Henzsel András bácsi a 60 éves párttitkár sohasem hitt volna, az ő szövetkezetükben is arról beszélt né-; hány ember: , „mégis csak jobb lesz, ha itthagyják a közöst.“ — Éjjeleket ült akkor ott az asztalnál az irodában és nagyon fájt neki' mindez. Eszébe jutott, hogy ő alakította a szövetkezetei,: hogy minden tudását, minden csepp erejét a szövetkezeti tagok gazdagodásáért áldozta, azért, hogy nagyobb legyen a közös vagyon! Felfortyant. — Ha ki akarnak menni, hát ki velük! — És már indulna is az ajtón kifelé,'döngő, nagy léptekkel. A hűvös éjszakai levegő megcsapta. S ahogy az úton halad, minden percen más gondolat kavargóit benne. És újult erővel csengtek Abramov elvtárs szavai: „Minden dolgozóra szükség van. Megszégyelte magát, elment a kilépőkhöz baráti, meleg szóval. Az úton jókedve kerekedett és dalba kezdett: „Druzsno továrisi mno- gu ...“ Ezt a dalt nem felejtette el és nem felejti el soha. S nemcsak a kilépni szándékozók véleménye változott meg, hanem új középparasztokkal erősödött a szövetkezet ... MIHAIL D6GVIN: 1954 ncveafbcr 7, vater;::.-* ßÜJm'M imlmiaM kis
