Néplap, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-24 / 252. szám

4 NÉPLAP 1954 október 24, vasárnap dhßdaLöin * JflíLüészet DCMLka Mézeskalácsos mesterség Nyíregyházán Bolassi-est Nyíregyházán Az 1554-ik év októbere a német pusztítás, török dúlás szomorú korszakában nagy ajándékot adott sze­gény, megkínzott nemzetünknek. Akkor született Zólyom várában első nagy líriku-» sunk: Balassi Bálint. Az élet, a természet szerelmese ő, a szerelem őszin­tehangú megéneklője, a vitézi élet dicsőítője és a hazá­ját igazán szerető, érte fiatal életét is feláldozó végvári vitéz. Sokat, nagyon sokat köszönhet neki irodalmunk* Az ö lantján árad először olyan ízes magyar nyelven* színpompás képekben, gazdagon pengő magyar ritmus­ban a dal. Ő az első igazi nagy művésze édes anya-i nyelvünknek, ennek a drága, tökéletes hangszernek, —* s mikor ebből évszázadok során olyan csodálatos dalla­mokat csalnak ki nagy költőink, mindig ott zeng azok­ban Balassi hangja is. Az emlékezés és hála zászlóját hajtja meg Balassi előtt a TTIT. szabolcs-szatmármegyei szervezetének: irodalmi és művészeti szakosztálya, amikor 28-án este 7 órai kezdettel Balassi-estet rendez a József Attila' kultúrteremben a költő születésének 400-ik évfordulója alkalmával. Dr. Nagy János, debreceni egyetemi docens lesz así irodalmi est előadója, a művészi színvonalat pedig a debreceni Csokonai-színház előadó művészei, valamint: a nyíregyházi Állami Zeneiskola művész-tanárai bizto­sítják majd Balassi-versek és dalok előadásával. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk. NYULASI IMRÉNÉ, az irodalom és művészeti szakosztály elnökei ÚJ KÖNYVEKRŐL RÖVIDEN Szabolcs-Szatmár megye, kiegészítve a beregi részek­kel, igen nagy területét foglalja el hazánknak. Az egymástól közelebb vagy tá­volabb eső falvak és váro­sok mindegyike rejteget va­lami értéket számunkra a népművészet gazdag csok­rából. — Nem utolsósor­ban kell megemlékezni a nyíregyházi régi raézeskalá- csosságról. Hagyományos népünnepek és vásárok al­kalmával nagy közkedvelt­ségre tettek szert a megye lakóinak körében. Évszá­zadokon át a mézeskalács volt az egyetlen művészi al­kotás, amely minden eldu­gott falu legkisebb viskójá­ba is eljutott. Elmondhatjuk róla, hogy a művészien fa­ragott ütöfával (1. sz. ábra) 'megformázott mézeshuszá­rok, szivek, betlehemek a legszélesebb néprétegekhez is eljutó műtárgyak voltak. Országunk területén közel két évezrede is készítettek már mézeslepényt. A Du­nántúlt és Erdélyt meghódí­tó római katonák és telepe­sek hozták magukkal arat- zeskaláes és mézsör készíté­sének titkát, de ezt a nép- vándorlás vihara a római ■irodalorrv.r\pl és kultúrával elsöpörte, s csak az ásatások vetnek fényt a gazdag és szép római-kori mézeska­lács-formákról és díszítmé­nyeikről. A mézeskalácso­sok már a XVI., XVII. század fordulóján céheket alakí­tanak. A szomszédos Debre­cen város mézeskalácsosai már 1713-ban céhkiváltságo­kat kapnak. Nyíregyháza mézeskalácsos ipara is év­századok óta gazdagítja ha­zánk népművészetét. Erede­tileg a nyíregyházi mézes- kalácsosok nem alkottak ön­álló céhet, hanem a nagy- kállói céhhez tartoztak és csak később, egy per miatt önállósultak. A mézeskalácsos mester­ség is, mint annyi más kis­ipar túlélte a céhek 1872-es eltörlését s ez még a múlt század végén is jó megélhe­tést biztosított számukra. Még évtizedekkel ezelőtt se­gédekkel és egy-két tanuló­val dolgoztak és látták el a környék népének ezirányú szükségletét. A mesterség a nyíregyhá­zi mézeskalácsosoknál is apáról fiúra szállt, bár ta­nulót vettek fel más család­ból is. Az inasidő a törté­nelem folyamán többször változott. A tanulók bent laktak a mesternél, ott kap­tak teljes ellátást is. A fel- szabadulás után az inasidő elteltével kötelesek voltak vándorolni. Kánya Gyula nyíregyházi mézeskalácsos pl. Kassán tanulta a mes­terséget századunk első év­tizedeiben. Mesterlegény ko­rában bejárta Szlovákiát, Csehországot, Morvaorszá­got és Kárpátalját. Vándor­lásai során jutott el Nyír­egyházára is. A nyíregyházi mézeskalá- csosok műhelye egy helyi­ségből áll. Benn áll a „kís- kemence“, a „tábla-*, a tészta gyúrásánál használa­tos „brehpad", a tároló áll­vány, amelyet szaknyelven „gárb“-nak neveznek. Mun­meg. Készítenek másrészt cukros masszából is tésztát, amelynek a felületét a sütés után külön elkészített színes anyaggal díszítik (1. a 2. sz. ábrát). Ez utóbbiakon külö­nösen a díszes, tükrös, pi­ros szíveken képecskék ta­lálhatók, amelyek alatt 2—4 soros versek olvasha­tók: „Szív adja szívét szívesen, Fogadja szíved szívesen.“ * „Kedves lányka! Amíg élek, Tiéd szivem, Áldott lélek.“ Századunkban a két világ­háború között a nyíregyhá­zi mézeskalácsos mesterség is a kapitalista versengés, a gyáripar és kereskedelem hatására hanyatlásnak in­dult. Készítményeik helyett különösen a városok lakói a gyáripar termékét, a cu­korkát vagy cukrásztésztát vásárolták már. Természete­sen a mesterség sem tudta megőrizni évszázados ha­gyományait. A nagy ver­seny hatására készítmé­nyeik sablonosabbá és sok tekintetben értéktelenebbé lettek. Államunk tudomá­nyos és kulturális szervei­nek a feladata az, hogy megtisztítsa a nyíregyházi mézeskalácsos ipart is. de WEERTH GEORGE: Humoros karcolatok és egyéb írások Ez a kötet mutatja be a magyar olvasóközönségnek a nálunk teljesen ismeret­len írót és költőt, Marx és Engels barátját, aki a német irodalomban is csak a fel- szabadulás után foglalta el méltó helyét. A „Humoros rajzok a né­met kereskedő életéből" c. elbeszélés-sorozat a világ- irodalom legkiválóbb szatí­rái közé tartozik. Egy ham­burgi nagykereskedőn, Preiss úron és előtte hétrét görnyedő alkalmazottain ke­resztül az akkori Németor­szág és a korabeli társada­lom karikatúráját adja. Hu­szonkét vers is szerepel a kötetben, Weerth legjelleg­zetesebb költeményei. En­gels Weerth-nek, mint köl­tőnek tulajdonítja a legna­gyobb jelentőséget. SZIRÄKY JUDIT: Tisztességes János A Népművelési Miniszté­rium ifjúsági regénypályá- zatán kitüntetett írónő me- I leg szívvel és erőteljes ábrá­zol—cépességgel tárja elénkí a felszabadulás előtti né-l hány esztendőt, magát a fel-1 szabadulást és az utána kö­vetkező időszakot, az újjá­építés kezdetét. A regény főhőse a Kár­pátaljáról a fővárosba kerü­lő béresgyerek, akinek ele-; ven, eszes tisztessége áttöri! a nagyváros ridegségét es- ha messzire nem is, de a1 négy polgári elvégzéséig el-1 jut a felszabadulás előtt; a1 felszabadulás pedig megad“ ja neki a lehetőséget, hogy1 élete álma teljesüljön, tani'-’ tó lehet belőle. A regény központjában az az út áll, amelyet ez a kisfiú — Bar- ta János — és édesanyja tesznek meg, attól a pilla­nattól kezdve, amikor el-* hagyják kis falujukat és fel­jönnek Pestre. A cselek­mény egyenes vonalban ível felfelé, minden epizód a jel­lemek mélyebb megértését* a mondanivaló hitelesítését segíti elő. Az írónő nemcsak a jellemek ábrázolásában, a lelkifolyamatok megmu­tatásában kiváló, hanem a külső jelenségek leírásában is. Fáiból faragott mézeskalácsos forma. A vonat dübörögve vit­te utasát. A kisfiú elálmo- sodott. Szeme.* lepkeszár­nyú álom szállt, édes mo­solyt hintve arcára. — Téglás! — kiáltotta a kalauz. A vonat megállt, ""éri felrezzent. Kitörölte szeméből a könnyű álmot, kereste a nénit, hirtelené- ben nem tudta, hogy most hol van, aztán gvorsan rá­jött, hogy ki kell szállnia. Hűvös szél csapott az arcába, összébb fogta mel­lén a nagy ujjast, tájéko­zódni kezdett. Megpillan­totta az állomásfőnököt, s hozzásietett. — Tessék mondani, me­lyik út vezet Micske-pusz- tára? ... A vasutas meglepetten fordult a hang irányába. Végignézte tetőtől talpig, hitetlenkedve, csodálkoz­va. Vájjon mit akarhat ez a gyerek. — Miért kérded? Csak nem oda akarsz menni? Egyedül, éjtszakának ide­jén? — De biz4 oda mennék én, — nevetett Ferkó a hitetlenkedöre, aztán nagy komolyan hozzátette: — Ugyan, mitől félnék? Babonás nem vagyok. Ki és miért bántana? Az állomásvezető álmél- kodásában alig talált szó­hoz. — Még ilyet se láttam. — morgott magában s megcsóválta a fejét, mint­egy elismerésül a nagysze­rű, bátor tettnek. Aztán megsímogatta a fiú arcát. — Bátor legeny vagy. öcs­kos. — Közben elérték a sorompót. — Erre menj, ezen az úton egyenest, ha jól ki­lépsz. egy jó félóra alatt laérsz. Hát szerencsés utat! — Köszönöm! Azzal szabályosan tisz­telgett, beidegzett, ösztö­nös mozdulattal, megfe­ledkezett arról, hogy most nem az úttörősapka van a Karóiét Mihály: Kováci VII. lején. Az állomásvezető talán még sose csinált olyat, hogy egy kisfiúnak keményen, katonásan tisz­telegjen. De most ez tör­tént. Nem is a kisfiúnak szólt ez a köszöntés, ha­nem annak a bátorságnak, öntudatnak, ami ebből a kis 14 éves fiúból áradt. Ferkó bátran ment az úton. Mintha mindenki és minden barátul szegődött volna a kis magános ejt- szakai utashoz. Biztatta, erőtadóan segítette az ál­lomásvezető bátor szava, jól esett rágondolni az öreganyóval folytatott kis "álságos beszélgetésre. Aztán arra, hogy vájjon ott'- a hogy nyugtalankod­nak meg arra, hogy Nagy tanító bácsi, ha majd hir­telen betoppan, biztosan fog csodálkozni. így terel­gette el magától az ijesztő .ondolatokat, hogy teszem azt mi lenne, ha most az erdőből hirtelen rablók törnének rá ... vagy pél­dának okáért részeg em­berekkel, vagy veszett ku^ tyával találkozna. Közben az eső is elállt. A felhők elhúzódtak. A kitisztult égen felragyog­tak a csillagok, melyek mint millió apröfényű fák­lya lobogtak az égen, mo­solyt, bátorítást küldve fe­léje. Mintha egy-egy rez­düléssel integetnék: Ne félj, kis utas, te bátorszívű gyermek! Vigyázunk mi rád! Elkísérünk Téged! Feri elgyönyörködött a csillaghullásban, megke­reste a sarkcsillagot, a göncclszzkeret... Közben elfeledkezett a veszett kutyáról, a részeg emberről, a ' ?b' Asivány- ról... s minden szorító fé­lelemről ... a közeledő cél, csak a végrehajtott bátor tett boldog izgalma töltöt­te be lelkét. Micsoda csodálatos muzsika, — ámuldozott a dalra-kelt éjtszakában. Sohasem hal­lott még ilyen fenséges, ilyen felemelően, szinte a régiókba súlytalanító édes. drága, kimondhatatlan szépségű muzsikát. Az útmenti árkok békái áriáztak szerelmesen, vá- gyódóan, égrenyitott száj­jal, sebesen brekegve ... békanyelven. És a lápi föl­dekről — beljebb a lapos­ról, zsombékosról — jött rá a békaválasz vastagon. Az erdőből ráfelelt a harkály, a cinke, meg a mókus, a rigó rikkantott. füttyentett, fityirített, esi“ ri-csíri. csivitelt. A távol­ból méla kolompszó, a fa­luból álmos kutyavakkan- tások . .. s a toronyóra ki­mért, pontos verése... És ez mind csodálatos egy­ségben . .. szimfóniában rendeződve. Közben elérte a falu­széli házakat. — Pár perc és ott leszek, — örvende­zett Ferkó jókedvre derül-! ve... Hogy fog örülni, hogy fog csodálkozni... s a találkozás örömének gondolatától eltelve, dalra kerekedett és szépen, hal­kan, csengő hangon rá- kezdte: „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok. Minden úttörőnek utat mutassatok. Mutassatok utat minden úttörőnek, Hadd álljon be ő is országépítőnek.“ (Folytatjuk.) altalaban a kultúránk min­den megnyilvánulását a ka­pitalista romboló hagyomá­nyoktól. Szabadfalvi József, tudományos kutató. kajuk kétirányú. Készítenek mézestésztából faformába belenyomkodott tésztát, amelynek díszítményét ma­ga a díszesen faragott for­ma (1. az 1. sz. ábrát) adja Népköztársaságunk címerével díszített szív.

Next

/
Thumbnails
Contents