Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-179. szám)
1954-07-13 / 164. szám
4 NÉPLAP 1954 JULIUS 13, KEDD Ä Tátrán csehszlovák labdarúgóegyüttes vendégjátéka Nyíregyházán A Csehszlovák Köztársaságból vendégszereplésre jött Tátrán (építőipari válogatott) együttes játékát nagy érdeklődéssel várta a nyíregyházi sportszerető közönség, azonban a közelgő rossz idő sokaknak elvette a kedvét. így is mintegy kétezren voltak kíváncsiak a megyei építők válogatottja és a Tátrán összecsapására. A mérkőzést rövid ünnepség előzte meg. Eljátszották a két nemzet himnuszéi, majd a csapat- kapitányok zászlót cseréltek és Kerényi játékvezető sípjelére a következő felállításban állt fel a két csapat. Tátrán válogatott: Moravck — Karel II., Vedral (Szemesi), Osztri — Chobot, Vlka (Küsmir) — Czo- pek, Studnicka (Karel I.), Zalai, Hajski és Bily. Szabolcs-Szatmár: Bakos — Szarvas, Csemiczki, Demeter — Vincze (Lakatos), Fokrovenszki — Parti, Lcndvai, Kertesi, Borbély (Patai), Groholy. ■ Az első félidő elején kiegyenlített, változatos játék alakul ki, mindkét kapu sűrűn van veszélyben. Már az első percekben szép Tátrán támadás fut végig a pályán, jó labdát kap Zalai és az elmozduló Bakos mellett egyéni játékkal megszerzi a Tátrán vezető gólját. Ekkor még erősíteni tudott az Építők, Parti küld szép kersztlabdát a baloldalra. A labda Groholyhoz jut, aki kitűnő teljesítménnyel azt kapásból lövi a hálóba. 1:1. Most nagyon szép játék alakult volna ki, de a sűrű zápor miatt a játékveztő megszakította a mérkőzést. A kényszer- szünet után a csúszós pályán már nem alakult ki az a szép játék, amely az előbb ígérkezett. A Tátrán játékosok szebben kezelték a labdát, összjáté- kuk is pontosabb volt,' s formás támadásokat vezettek Bakos kapujára. Bakos jónéhány védést mutatott, kifutásai is eredményesek voltak . A szünet előtt néhány perccel a Tátrán vezetéshez jut. Ennél a gólnál a védelem elaludt. 2:1. A második félidőben egyre inkább kidomborodott a vendégek nagyobb tudása. Nem csoda, hiszen bármily lelkesen is játszottak megyénk válogatottjai, az országos válogatotttikkal rendelkező Tat . l’Lii nem tudtak jdmé- nyesen helytállani. A Tátrán nagy mezőnyfölényt harcolt ki, csatársora tervszerűbben játszott, S7" helycserés támadások gördültek a pályán, s ilyenkor kedvük szerint haladtak át az Építők védelmén. A második félidőben még háromszor vették be Bakos kapuját, amelyre az Építők nem tudtak góllal válaszolni. így 5:l-re alakult a mérkőzés. Jól látszott ezen a mérkőzésen, hogy a nyíregyházi fiúk nincsenek játékban, baj van az erőnlétükkel. Az augusztus 15-én meginduló őszi bajnokságra komolyan fel kell készülni ahhoz, hogy sikeresen állják meg helyüket és, továbbra is az NB. II. osztályban küzdjenek. Jók voltak a Tátrán válogatottban: Chobot, Moravek, Copek, Zalai és Hajski. Az Építők legjobbjai: Bakos, Csemiczki, Demeter és Groholy. SzaboScs-Szatmár iff. válogatott—Hajdú-Bihar ifj. válogatott 3:2 (1:1) Szabolcs: Csík, — Dankó, Fodor, Csatlós I., — Csatlós II., Boros, — Kovács, Katona, Kovacsics, Vaszil, Antalóczi. Hajdú-Bihar: Elekes, — Kiss, Móré, Kosina, — Makó, Nyitrai, — Lázár, Pongrácz, Buczi, Kovács, Papp. Szabolcs azonnal támad s már az első percben Kovacsics erős lövését ejti ki a kapus, de még tisztázni tud. Az 5. percben ismét á szabolcsi középcsatár tör kapura s váratlan erős lövése a jobb felsősarokban köt ki. 1:0. Hajdú is támad, a 10. percben Lázár fut el, beadását Pap erősen kapura fejeli, azonban Csik gyönyörűen véd. Változatos lesz a játék, hol az egyik kapu, hol a mánk kapu forog veszélyben. A 15. percben Móré hosszan szökteti Lázárt, akinek beadását Pongrácz Csik mellett a hálóba Tejeli. 1:1. A szabolcsiak most még lelkesebben játszanak. Szép támadásokat vezetnek, azonban ■nmes szerencséiül;. A 20. percben Vaszil erős lövését Elekes kiüti s Kovács kapufára fejeli a labdát. 2 perc múlva Buczi, Kovács, Pongrácz a labda útja s utóbbi szép lövése Csik zsákmánya. A . 34. percben Kovacsics indít el ismét támadást. Kovácshoz játszik, akinek lövése a kapu mellett süvít el. Most már nagyon rohamoz Szabolcs. Antalóczi gyors lefutás után Va- szilnak ad, akinek váratlan erős lövése a kapufa mellett megy ki, a 44. percben pedig Kovács hatalmas lövését védi Elekes. A második félidőben sem változik az iram. Hajdú erősen küzd, két helyzetet is kihagy. Az 5. percben Dankót szabálytalanul szerelik, a játékvezető azonban 25 méterről Hajdú javára ítélt szabadrúgást. Móré áll a szabadrúgásnak, s erős jól eltalált lövése védhetetlenül a balfelső sarokban köt ki. 1:2. A szabolcsiakat nem töri le a gól. A két szélső is sokszor hátrahúzódik s lendületesen támadnak. Kovacsics hol középcsatárt, hol bal, hol jobb zélen játszik. A 10. percben Kovacsics hatalmas bombát küld, de mellé, a 15. percben szintén ugyanő lő, de hajszállal elkerüli a kaput. A 20. percben Kovács lő. de erős lövése ismét mellé száll. A 24. percben Kovács jut jó helyzetbe, most viszont nem hibáz s véd- heíetlen gólt lő. 2:2. Hajdú kapkod, a szabolcsiak pedig nyugodtan játszanak. A 34. percben Pongrácz szökik meg, Csik kifut, közben Dankó a kapura tartó lövést laposan fejeli ki. A 38. percben Kovács jobbszélrc verekszik s beadását Kovacsics a kapus mellett fejeli be. 3:2. A mérkőzés végén inkább Szabolcs támad, de a jól tömörülő védelem tisztázni tud. A mérkőzésen Szabolcs ifj. válogatottja végig igen lelkesen és jól játszott, azonban a csatároknak nem volt szerencséjük. Akár 3—4 góllal is megterhelhették volna az ellenfél kapuját. Hajdú válogatottja jobb most, mint az elmúlt évben, azonban labdakezelésük hiányos. Szabolcs csapatából minden játékos megtette kötelességét. — Okosan és szépen, lelkesen játszottak s megérdemelten győztek. Mégis a legjobbak Kovacsics, Csatlós I. és Kovács, míg Hajdú csapatából Elekes, Pongrácz és Móré voltak. Hat magyar labdarúgó a viliig legjobb játékosainak élén Érdekes a 6Dortvilágban nagy tekintélynek örvendő francia sportláp. a ,,L‘Equipe" most megjelent iátékos- osztályozáea. Bevezetőben azt ír.ia a lan. hogy a yiiágüa.uioKt'ag iiivattuoá borrcnü.LL, nem lehet ugyan változtatni, a semleges mes’finyelük véleménye azonban az. hogy nemcsak a. magyar. hanem a brazil labdarúgás is» ~ német felett áll. A világbajnokságon récztvett valamennyi játékos közül Kcccist teszi a lap az első helyre, azzal az indokolással. hogy nemcsak kiválóan képzett labdarúgó, hanem — igen eredmenye«; if-’. A különféle csapathelyeken nem kevesebb, mint hat- játékosunkat teszi az élre a francia lap és csak egy nyugatnémetorpzágit. Osztályozása b kijrveikyzö: {Kapyjfi: 1. JUtoSios-(Magyarország) 2. Béare (Jugoszlávia) 3. Schmied (Ausztria). 4. Turek (Nyugat-Németor. szág). 5. Ghezzi (Olaszo; szag). Jobbhátvéd: 1. Andrade (Uruguay) 2. P.osipal (Nyugat-Németország) 3. Hanapi (Ausztria). 4. Djálma Santos (Brazília). 4. Sztankovicö (Jugoszlávia). feözépháíyptl: 1. Lieblich (Nyugatié i v. e i o rs zúg). 2. H o r v a t- (J u go ez 1;». v i a) (3? Lóránt (Mcgyarcrs-zág). 4. Carrc (Belgium). 5. Neury (Svájc). Balhátvéd: 1. Giacomazzi (Olaszország) 2. Nilton Santo?-^(Brazília). 3. Barschardt (Ausztria). (4.. Lantos (Magyarország), 5. Crnkovice (Jugoszlávia). Jobbfedezet: 4 j Bozsik (Magyaror:záfi). 2. Ocwiiav (Ausztria) 3. C.-a.i- líovszki (Jugoszlávia). 4. Lekéi (Nyu- zat-Németország). 5. Marcel (Francia- ország). Balíedezet: 1. Martinez (Uruguay) 2. Koller (Ausztria). fay Zakariás (Magyarország), 4. Nestimöla szórsz ág). 5. Ma i (N yuga t-N émoto rszá g). Jobbszélsö: 1. Julinho (Brazília) 2 •\badio (Uruguay). 3. Manhews (Anglia) 4. Kahn (Nyugat-Némctország) 3. Hlavácrcek (Oehwlovákia). Jobbösszekötö: (1.» Kocsis (Magvarország). 2. Didi (Brazília). 3. Mor’ock Ny;»g a t - X é m c t. o r s zág). *, \onlanth?n ■Svájc). 5. Wagner (Ausztria). Középcsat'M': (3) Hidegkúti (Mr.p’'ar- Kszág), 2. Lofthou^e (Anglia) 3. Gönnen« (Bel»Ir4. Mii(Jugoszlávia). 5. Hugi TI. (Svájc). Balössznk.'ö »5) P-cMs ÍMa"!Vá’!>r- szág). 2. Fchiaffino (Uruguay). 3. Fritz Walter (Nyűge t-Németország) 4. >Stc- ‘annál (Ausztria) 3. Pinsr'a (Brazília). Bn’szélsö nj Czibor (Mapvarcrrzár> 2. Schaeffer iNyugat-Németország). 3. Probst (Ausztria): 4 Vincent (Francia- ír vzág'i 5. 'Fatton (Svájc). A világ leeiob*!» csapata .— 'állapítja peg végezetül á/i.a-v __ ez lenne: rf.Gr.05Ács (Magyarország) — Andrade Urguay), Liebrich (Nyugat-Nómetor. szág). C!acotr.2.rzi (Olaszország) — Bo- -OUi(Magyarország). Martinez (Urugav) — Julinho (Brazília). Kocsis Hidag. Kuti, Puskás. Czibor (Magy$rorszá?). A csapat a magyarokra alapozódna fejtegeti a lan. de nem véletlenül, hi- .-•zen a magyar játékosok nyu• tótták általában a legjobb támadójátékot és a legtöbb kiemelkedő egyéni teljesítményt. _______ Apróhirdetések Bejárónő ajánlkozik házaspárhoz, napi elfoglaltságra. Érdeklődni Sólyomutca 5. sz. Eladó ház, Epreskert-u. 3. Béres Istvánná, Oros—virágostanyai ukos 1 tlrb. tarka tehenének .járlatle- velét elvesztette. Megkörözöm és egyben megsemmisítem. Járási tanács». Értesítjük a vállalatokat ktsz-eket. 'izemeket és intézményeket, hogy a könnyűipari minisztérium rendelete 'rtelmében a jövőben a MÉH Vállalat ~oglalkozik az elfekvő leltári anvagok értékesítésével. Kéri a MÉH Vállalat az érintetteket hogy az elfekvő leltári anyagokat valamint igényüket n MÉH Vállalatnál sürgőséh jelentsék ke. Postacím: MÉH Vállalat Nyíregyháza Kállói-út. Telefen 39—f.9 A Szerencsi Cukorgyár kcre9 a cukorrépa begyűjtés idejére répaátvevőnek adminisztrációs munkában jártas dolgozókat. Jelentkezést Cukor, gyár. Szerencs címre kérünk. Nyíregyháza első úttörő vívóversenye A felszabadulás után a vívósportot Nyíregyházán a Petőfi sportkör karolta fel. Eddig is szép eredményt értek el, azonban a szakosztály jó munkáját az a verseny igazolta, melyet a sportkör versenyzői részére vasárnap rendezett. 22 fiatal állt a pástra, hogy tudását megmutassa. Különös értéke a versenynek az, hogy a felszabadulás ótá az országban az első eset, hogy ezeknek a korcsoportoknak versenyt rendeztek, ezzel lerakták Nyíregyházán e sportág alapját. — Az egyes asszók azt igazolják, hogy van kiváló anyag Nyíregyházán, és ezek a fiatalok, amennyiben továbbra is megtartják azt a lelkesedést, mellyel ma rendelkeznek és lelkiismeretesen dolgoznak tovább, Nyíregyháza országos viszonylatban kiváló utánpótlást fog nyújtani. Az, hogy ma Nyíregyháza e sportágban ilyen eredménnyel dicsekedhet, elsősorban Jámbor Józsefnek, a szakosztály vezetőjének és Komoróczy Péter edző kiváló munkájának köszönhető, akik fáradságot nem ismerve, a szocialista sport jövőjét szem- előtt tartva dolgoznak az ifjúságért, A verseny nagy érdeklődés mellett zajlott le-és fiatal sportolóink jó munkáját szívből jövő taps kísérte nem egyszer. Eredmények. Úttörők. Leányok: 1. Szabó veretlenül. 2. Vancsa. 3. Jámbor. Fiúk: 1. Jámbor veretlenül. 2. Szabó. 3. Buscher. Serdülők: Fiúk: 1. Jámbor veretlenül. 2. Kusnyerik. 3. Szabó. Leányok: 1. Pécsik M. 2. Rajnai. 3. Rácz. Nem születtek kimagasló eredmények a Szpartakusz atlétikai versenyén A Szpártákusz Sport Egiv esület vasárnap. 11-én délelőtt a Lokomotív- pályán tartotta meg a. Keletmagyar- ortszági Területi Szpártákiád.iát. Erőtlen felázott talajú pályán esős időben zajlott le a verseny. Ez a körülmény erősen befolyásolta a jó eredmények kialakulását. 100 m. sík. f. ffi: 1. Szabó (Miskolc) 12.2. 2. Molnár (Debrecen) 12.6. 3. Pa. nya (Sátoraljaújhely) 12.7 100 m. sík f. női: 1. Szabados (Miskolc) 13.8. 2. Papp (Mezőkövesd) 14.6, 3. Juhász (Mezőkövesd) 15. 1000 m.: 1. Fehér (Nyíregyháza) 2.51.3 (Területi csúcs). 2. Juhász (Miskolc) 2.52,8. 3. Ördög (Kis várd a) 2 56.8. 3000 méter, gyaloglás, női: 1. Bányász (Miskolc) 19.55,4 2. Székely (Miskolc) 21.16 5. 3. Kővári (Miskolc) 24.04.2. 5000 m. gyaloglás, ffi: 1 Risznyúk Miskolc) 28,58,3. 2. Nagy (Nyíregyháza) 29,28.8. 3. Erdős (Debrecen) 29.29.7. Férfi, magas: 1. Gaál (Rakamaz) 160. 2. Vareha. (Nyíregyháza) 155. 3. Kisze’.v (Sátoraljaújhely) 155 500 m. női: 1. Szabados (Miskolc) 1.40.8. 2. Muth (Miskolc) 1.40 8. 5. Baánv 1.54.8. Női, magas: 1. Mikó (Miskolc) 125. 2. Muth (Miskolc) 120. 3. Szegvári (Miskolc) 115. Férfi, távol: 1. Juhász (Mezőkövesd) 546. 2. Zakár (Kisvárda) 499. 3 Vareha (Nyíregyháza) 493. Női. gránát: 1. Maros (Rakamaz) 33.25. 2. Soós (Miskolc) 31.70. 3. Feher (Rakamaz) 31.20. Férfi, gránát: 1. Berecz (Mezőkövesd) 62.10. 2. Hart (Rakamaz) 60.10 3. Kispál (Miskolc) 59. Női, súly: 1. Papp (Mezőkövesd) 6.96 2. Kővári (Miskolc) 6.52. 3. Soós 6.30. Férfi, súly: 1. Szabó (Miskolc). 10.08. 2. Bódi (Miskolc) 9.70. 3. Naev (Debrecen) 8.60. Ffi 4X100-: 1. Debrecen 48 2. Miskolc 50. 3. Sátoraljaújhely 51. Női 4X100 m.: 1. Miskolc 57. 2 Nyíregyháza 59 3. Mezőkövesd. Ibrányi FSK—Dombrádi Traktor 1:0 (0:0) Ibrány. Vezette Héczei. Ibrány: Vágner — Kató Hegedűs. Szikszai — Kendi. Karászi — Néma. Guláosi. Tóth. Puskáé. Szurdoki Szabó. Dombrád: Banga — Berencsi I.. Ré_ vész. Veres — Berencsi II.. Pálur — Vincze. Szántó, Nagy. fiermel. Nyakó. Változatos mérkőzésen Ibrány csapata megérdemelten győzött Dombrád csapata ellen. A II. félidő 35. percében Ibrány egy 11-ést kihagyott, azonban a 58. percben megszerezte o. győzelmet jelentő gólt. — Jók: Hegedűs. Szikszai. Néma (Ibrány) illetve Veree. Berencsi II. ég Pálur (Dombrád). Kimaradt mérkőzések eredményei: Rakamaz—Tisza vasvári 1:0 (0:0) Nyírbátori Dózsa—Vásárosnamenyi FSK mérkőzés élmardt. mert a Nyírbátori Dózsa, helyben. Nyírbátorban nem állott ki. A MTSB Labdarúgó Társadalmi Szövetségének elnöksége 1954 július» 14-én. szerdán este 7 órai kezdettel elnökségi illést tart. Ezen az elnökségi ülésen foglalkozni fog a még le nem játszott illetve elmaradt Nagykalló—Balkány mérkőzéssel is. MTSB elnöki határozatok: Az U.i fehértói Traktor—Mátészalkai Lokomotív ügyében hoz, tt- el nők gégi határozatot megváltoztatta és a mér_ kőzés eredményét a pályán elért eredménnyel U.i fehértó javára igazolta. Az Ibrányba kisorsolt mérkőzésen Demecser csapatának nem volt meg a iátékogi igazolása. A fegyelmi bizottság a mérkőzés két pontját 0:0 eól- aránnyal az Ibrányi FSK javára írta. Az Ibrányi FSK és a Demecseri Szikra azon kérelmének hogy a. mérkőzést Ibrányban játsszák le. helyt ném adott s n mérkőzés ügyében hozott fegyelmi határozatot helybenhagyta, mert- az Ibrányi FSK tárgyalások «órán a mérkőzés 2 pontiát kérte javára írni g utólagosan előterjesztett oly kérelme, amely a mérkőzésnek lejátszását. kéri. nem spo t,szerű s így annak helyt, adni nem lehetett. Add el a mákgubót, gyógyszer készül belőle. ......... tar ■■ ... Egy mázsáért 90 íorintot fizet a Földművesszövetkezet szabolcs-szatmAri NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: MDD Szabolcs Szatmár- megyei Bizottsága. Szerkesztőség: Nyíreevbáza. Dózsa Gy.-u. 5. Tel.’: 11-70. 11-71. 11-76 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-utca 1- —-Telefon: 30-00. Szabolcs-Szatmármeg.vei Uvomaainan Vállalat. Nyíregyháza Dózsa Györey-út 6. szám Felelős vezető: Szilágy: József. SPORT