Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-179. szám)
1954-07-07 / 159. szám
NÉPLAP 1054 , JULIUS 7. SZERDA Mozgó büfféket a szántóföldekre Hozzászólások a megyei tanács pártaktíva-ülésén NYÍRI KRÓNIKA A. cseresznyéi» Lapunk multheti számaiban közöltük, hogy a megyei tanács párt- szervezete aktívaülést hívott ösz- sze. Az értekezlet sokoldalúan foglalkozott a tanácsapparátusban dolgozó kommunisták feladataival, különös részletességgel a nagy nyári betakarítási munkák jo előkészítésével. Áldott István elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkező hetekben a gépállomásoknak mintegy húszezer dolgozója lesz. Ellátásukról fontos feladat gondoskodni. Aztán elvárják a gondoskodást az állami gazdaságok, a tsz-ek dolgozói, az egyénileg dolgozó parasztok is. Várják a szántóföldekre a mozgó büfféket, amelyek hűsítő italokkal, dohányfélékkel, ezzel-azzal látják el az aratókat. A kereskedelmi osztály és a MÉSZÖV dolgozói éppen ezért tekintsék fontos feladatuknak a mozgóbüffék szervezésének | ellenőrzését. Gondoskodjanak a! hűsítő italok célszerűbbb elosztásáról. Hadd jusson sör, szódavíz bőségesen azoknak is, akik legjobban rászolgálnak, akik legtöbbet szenvednek a hőségtől. Hasonlókép szólt a mozgóbüffék szervezéséről Nemes Imre elvtárs és részletesen foglalkozott a falusi és városi lakosság áruellátásával. A továbbiakban az élelmiszer- ipari osztály munkájáról beszélt, amelyet erősen bírált az aktívaülés beszámolója. A bírálat teljes mértékben jogos — mondotta Nemes elvtárs. — Az élelmiszeripari osztály dolgozói úgy gondolták, hogy nem kell többé törődni a gazdaságossággal, a takarékossággal. Ez a hiedelem azonban már a múlté. Az osztály feladata változatlanul az, hogy hozzásegítse a | dolgozókat szükségleteik kielé- ! gitéséhez. A hibák kijavítása már megkezdődött. Átvizsgáltuk üzemeink létszámát és 16 dolgozót más fontos munkakörbe irányítottunk át. Ezzel csökkentettük üzemeink önköltségét, és hozzásegítettünk más, munkaerőhiánnyal küzdő vállalatokat a tervteljesítéshez. Fried elvtárs, a megyei kereskedelmi osztály helyettes vezetője elemezte, milyen nagy súlya van az új szakasz politikájában a kereskedelemnek, a jó áruellátásnak. Meg kell javítani, kulturáltabbá tenni a kereskedelmet, és ez elképzelhetetlen a dolgozók szakképzése nélkül. A kereskedelem hosszú idő óta nem foglalkozik a dolgozók szakképzésével, a tanulóképzéssel. A kereskedelmi osztály most ezen is változtatni kíván. A cseresznyefa ott állt az apró nádfedeles házikó mögött magánosán, a futóhomokba kapaszkodva egy kis kert közepén. Terebélyes ágai, hatalmas lombkoronája helyet keresve, átnyúltak a szomszédék górékerítése fölött. A kertben egyedül áll, igaz, nem is férne ide több fa, legközelebbi és egyetlen szomszédja a ház előtt lévő, hosszúra nőtt jegenye. Régi fa, az ősszel lesz huszonhárom esztendős. Ennek a cseresznyefának története van. Nem történelmi emlékek fűződnek hozzá, hanem a házban lakók élete. Huszonhárom évvel ezelőtt egy borús októberi napon ültették. Egy héttel azután, hogy a fiatal házaspár beköltözött a lakásba. A fiú is, a lány is a tanyáról jött. Szüleik ott dolgoztak, ők pedig a cselédházak levegőjén nevelkedtek. Amikor egybekeltek, akkor derült ki, hogy a tanyáról menniük kell. Az uraság nem fogadta fel őket cselédnek. Más tanyára talán elmehettek volna, de a fiú megkötötte magát. Bementek a faluba lakni. Úgy számoltak, hogy napszámból, ebből, abból itt is meg tudnak élni úgy, mint cseléd korukban. így költöztek be e házba. Nézegették a kis kertecskét, melyen kopáron sárgult a sívó homok. Elhatározták, hogy legalább egyetlen fát szereznek s azt elültetik, hadd legyen otthonosabb a ház. A csemete egy nyitott vasúti kocsiból került le titokban — és másnap reggel már ott állt a kis kertecske közepén. Aztán növekedésnek indult. Harmadévre, amikorra a házaspárnál bekopogott az első gyermek, virágba borult a kis fa is, meghozta az első termést: négy szem, nagy fekete, ropogós cseresznyét. A következő esztendőben a kis apróság már ott cset- lett-botlott a cseresznyefa alatt, kezét vágyakozva nyújtotta ki a gyümölcs után. Ahogy növekedett a fa, úgy szaporodott a család. S ez az egyetlen fa jól kiszolgálta őket. A kisgyerekek az első vastag ágára hintát kötöttek, amikor pedig érett a cseresznye, szinte egész nap ott tanyáztak a lombok között. De pénzt is hozott a házhoz: jócskán lehetett vinni a piacra terméséből. A cseresznyefa egyetlen bajt hozott csak a házra: a szomszédokkal való haragot. Ez pedig abból keletkezett, hogy a növekvő fa átnyúlt a szomszédék kertjébe, s a szomszéd követelődzni kezdett, többet akart, mint amennyi járt. Egyszer aztán, vagy jó tíz éve összevesztek, azóta, ha beszélnek is ritkán, de nem járnak egymáshoz, nincsenek jó viszonyban. A fa pedig évről-évre hozta a termést. Már nemcsak ez az egy cseresznyefája volt a családnak — a felszabaduláskor kapott szőlőben is van néhány —, de ez a legkedvesebb. Ezévben is ott állt dúsan megrakodva, roska- dozva a tehertől. Pénteken reggel akarták leszedni. De éjszaka jött a vihar. Zúgva, tombolva, törve, zúzva, ami elébe került. Reggelre pedig, amikorra elült és a nap sápadt sugarai megtörtek a gyöngyöző vízcsep- peken, már nem állt a cseresznyefa. Kibukott a földből, tépett gyökerei bénán csüngtek alá. A család ott állt a fa körül, az asszony szemében, kinek haja már ezüstösen csillog, könny szivárog. Ki tudja mire gondol.., A szomszéd is odamegy és némán néznek. Az ember szólal meg hosszú idő múltán: — Nem lehetne visszaállítani? A szomszéd felel rá: — Meg lehet próbálni. Munkához láttak. Kiásták a gyökereket, emelőt szereztek, s a két ház lakói együttes erővel visszaültették a fát. Mire az alkony szövögetni kezdte fátylát, újra ott állt a cseresznyefa a házikó mögött a kis kert közepén, hirdetve a diadalmas életet. Á. I. „Keinek66 kiállításra megy Af tiszadobi Táncsics termelőszövetkezetben ez ev májusában 3« darab koca íialt le. A fehér hússertések szaporábbak, mint a mangalicák. — Nem ritkaság a 12—13 malac, Volt már olyan koca, amelyik tizenötöt, egy pedig tizenhatot fialt. A májusi íiaiásnái új rekord született. A 73-as törzskönyvi számú, „Remek” névre hallgató koca 19 darab szép, életerős malacot hozott a világra. A „Remek” remekelt. Nem csak a termelőszövetkezet tagsága, hanem néhány nap múlva az egész tiszalöki járásban beszéltek róla, hogy a Táncsicsban egy kocának 19 malaca lett. — Nemsokára megtudták a megyénél is, szeptemberben pedig ott lesz a „Remek” huszadmagá- val Budapesten, az ország színe előtt, a mezőgazdasági kiállításon. — Hogyan nevel fel egy koca tizenkilenc malacot? — „Tizet hagytunk a „Remeknek”, a többit szétosztottuk — mondja Szilvási János a „Remek“ gondozója. De mielőtt dajkaságra adták volna, mindegyik malacnak a fülébe tetoválták az anyjuk törzskönyvi számát, így köny- nyű lesz majd a „családot” összehozni.” A 38 darab fehér hússertés fialási átlaga 9.4 darab, egyre-másra majdnem 10 darab malac van minden koca alatt. A szép eredményhez legtöbb köze Szilvási János sertésgondozónak van. — Aki nem a szívén hordja a jószág gondját, az ne álljon jószág mellé — ezt mondja és ezt tartja legfontosabbnak Szilvási János. — Igaz, hogy szeretet, odaadás nélkül nem lehet jószágot nevelni, de Szilvási Jánosban a szeretet mellett a mesterség ismerete, a tudás is ott lakozik. Már a pároztatásnál megkezdődik a „malacnevelés”. — Egy ivarzás alatt minden kocát kétszer bu- gatnak. Este és reggel, vagy reggel és este. Az ivarzástól kezdve már megkülönböztetett gonddal bánik Szilvási János a sertésekkel. Ez a gondosság, ahogy nő a vehem, úgy fokozódik. Védi a sertéseket a hideg esőtől, széltől, az ütésről meg ne is beszéljünk. A nagyobb terhű sertéseket nem tartják szűk ajtajú ólban, mert a disznó falánkságánál fogva vályúra eresztéskor egymást megnyomja és elvetél. A takarmányt mindig úgy állítják össze a vemhes kocáknak, hogy a fejlődő malacokra is gondolnak. A vitaminok, a csonterősítők soha nem hiányoznak a keverékből. Ä fialás előtti héten keccesekbe hajtják a kocákat. — Ilyenkor az eddigi takarmánymennyiségnek csak a kétharmadát adja a kocáknak Szilvási János. A kitömött gyomor feszítené a megnövekedett vemhet. Míg a malacok el nem érik a háromhetes kort, éjjel-nappal ott van közöttük egy gondozó. A malacokat már 3—4 napos koruktól kezdik etetni. Először pirított árpát kapnak a kicsinyek. A pirított árpa szaga. ízletessége arra csábítja a kicsinyeket, hogy rágcsálják és a pirított arpa könnyen szét is roppan foguk alatt. Amikor így rászoknak az evésre, utána kapják a keveréket, ami árpa és borsódarából áll. Szilvási János arra figyelmeztet minden sertésgondozót, hogy a malacok vízellátásáról meg ne feledkezzenek. A malacok a víztől nem kapnak hasmenést, csak mindig tiszta és friss legyen az ivóvíz. Jóné- hány reggel összezördült már Szilvási János az éjjeli őrrel, amiért üresen találta a malacok vályúját. Itt éjjel is ég a villany és ha jól esik nekik, felkelnek a malacok és isznak. Arra a kérdésre, hogy miként gondozza a kiállításra küldendő sertéseket (a „Remek”-család mellett még 6 darab apaállatot is visznek) így válaszol Szilvási János: Úgy mint a többit. Nagy dolog a kiállításon résztvenni, de nekem legnagyobb kitüntetés, ha a tagság meg van elégedve a munkámmal. Cs. B. Jarostav Hasek: Kittanérán jl KOROUPOVl gyerekek csak annyit tudtak hittanból, hogy a kegyelmes isten végtelen jóságában megteremtette a nádat, s mikor ezzel megvolt, megteremtette Horácsek atyát, a hitoktatót is. Ez a kettő ugyanis szorosan egymáshoz tartozott. — Azután megtanította az isten arra is az embereket, hogyan kell a nádból nádpálcát készíteni. Horácsek atyát pedig megtanította ezeknek a nádpálcáknak szokatlan jártassággal való kezelésére. Rendszerint azzal kezdődött, hogy Horácsek káplán belépett az osztályba, szomorúan végignézett tanítványai megrendült arcán s így kezdte óráját: — Vanyicsek, te mafla kölyök, úgy érzem, nem tudod visszafelé elsorolni a hét főbűnt. Horácsek hitoktató ugyanis valóságos rejtvényekké varázsolta kérdéseit: a gyerekeknek visszafelé kellett elmondani a tízparancsolatot, vagy ezt a kérdést kapták: — Ludwig', te csirkefogó, mondd meg gyorsan, melyik parancsolat az: alulról a harmadik, fölötte: ne lopj! Vallási matematika volt ez s rendszeresen veréssel végződött. Így történt mindig, akár Vanyicsek, Ludwig Buchar vagy más volt a soros, végül szomorúan mászott ki a pádból s csoszogva óvakodott a katedra elé. Megtört az isten végtelen jóságába vetett hitük, s meg voltak győződve, hogy a vallás alapfogalmai nem a katekizmusban vannak, hanem a nadrág azon részén, amelyen ülni szoktak. Egyszerű volt az egész: az atya térdére hajolva, a többiek felé dugták hátsórészüket s aztán tűrték az atya gyakorlott kezében vidáman suhogó nádpálca csípős asapásait. Egy napon aztán a szomszédos Közi Dvorból azt a javaslatot hozta Veprek, hogy fokhagymával kell a nádpálcát bekenni. Állítólag nemcsak az ütés fáj úgy ke- vésbbé, hanem a nádpálca is megreped tőle. Végső kétségbeesésük hihetetlenül optimista gondolatai vol . k ezek s olyan mélyen hittek a folthagymában, hogy Kratochwill, amikor bekenték a nádpálcát, elsírta magát örömében. A korou- povi iskola kétségbeesett reménysége volt az s mi a teljesiiletlcn reményekre szóló szomorú fejezetnek nevezhetjük. A páter, ha nem is egészen érthetően, de hn.*é“''zottan érezhetően magyarázta ezt me" nekik a nadrágukon. Aztán kerek előadásban magyarázta meg nekik, hogy az, amit - nádpálcával elkövettek, csalás '.t, természetesen nevetséges csalás, mint ahogy erről meggyőződhettek. A büntetés teljesen igazságos, hiszen istent akarták becsapni. — Élénk színekkel festette le, milyen káros következményekkel járhat az egész életükre, sőt túlnilági bűnhödésükre i■ Hiszen ez az első fok az erkölcsi romláshoz és az elkárhozáshoz. Örök üdvösségébe merné lefogadni, hogy a fokhagymát is úgy lopták s énven ezért újból elveri őket. Nem kétséges, hogy mindannyian az akaszófán fogják végezni, kivéve természetesen Venouseket, az igazgató fiát és Zdeneket. Ezeket sohasem verte meg: — Zdenek apja az iskolatanács tagja veit. '~1 ’ TELTEK a napok - a koroupovi fiúk úgy érezték, sohasem változhat ez meg. De a sánta Melhuba új irányt adott az egész vallási kérdésnek A halasié mellett tartott előadásában fejtette ki egyszer a papír jelentő"?' ét. Előzőiéi otthon kísérletit violett: papírral tömte ki a nadrágját s s azután eltörte a tejesbögrét. — Apja a nadrágszijjal verte el, de Melhuba csak feleolyan fájdalmat érzett, mint rendes körülmények között. Elkezdték tehát megbecsülni a papírt, mint a tibeti lámapapok, akik minden papírdarabkát összeszednek, hogy megóvják az enyészettől. Ebben az esetben ugyan a papírnak kellett őket megóvni. Miszterka, a szatócs fia, \nagyban szállította a védőeszközt s a kegyes páter úgy látta, hogy az utóbbi időben kevésbbé jelentkeznek a fájdalom jelei ezeknek a csibészeknek az arcán. Elgondolkozott ezen s arra a megállapításra jutott, hogy a csibészek bőre nyilván nagyon megvastagodott már s így a hittanórák céljaira jobb nádpálcát kell beszereznie, hiszen a kegyelmes úristen végtelen előrelátásában erősebbre és vastagabbra is növeli a nádvesszőt. Másnap tehát sorban a dobogó elé állította a büntetésre várakozókat, jobbkezét reverendájába dugva, megnyilatkozott előttük imigyen: — Csirkefogó banda! Látom, nagyon megszoktátok már a vékony nádpálcát s így szégyentelen módon csökkenteni merítek az úristen által rátok mért büntetést... Aztán Miszterkához fordult: — Eredj haza, gazember, tisztel- tetem a papát s kéretem, válasz- szón ki nekem egy jó vastag nádpálcát... Itt a pénz! /1JISZTERKA apja valóban tö'il. kéletes nádpálcát választott ki, amely vastagságával kiegyenlítette a papirréteg védőképességét. Így tehát tökéletesítésre szorult a találmány s egy délután kimondta Melhuba a technikai fejlődés új fokát jelentő szót: — Kartonpapír! Ettől kezdve nagy dobogással járt minden hittanóra s a páter egyre gyakrabban sóhajtozott: — Uram isten, de vastag bőrük win! S parancsot adott Miszterkának, menjen, vegyen még vastagabb nádpálcát. A legvastagabb volt ez, mely valaha Kor roupovba érkezett. Csapásai alatt repedt és morzsolódott a kar- ton is. JÍ KŐVETKEZŐ hittanórán ^ szomorú szemekkel, letörten meredt maga elé az egész osztály. Tudták, hogy minden küzdelem hiábavaló... csak Veprek mosolygott csendesen. A félelemtől még bizonytalanabbul válaszoltak a kérdésekre, hogy mikor mutatkozott meg először az ur isteni jóságában az emberek előtt. S aztán ... tizenöten álltak a katedra előtt Veprekkel együtt. Tiz már megkapta a maga verését s böm- bölésük betöltötte az osztályt, sőt az egész iskolát, ami kétségtelenül kellemes hatást gyakorolt a szentéletű, gyermekszerető ná- terra, amikor Veprekre került a sor. Térdére hajtotta, a vastag nádpálca nagyot suhogott s bumm! Olyan zengés támadt, mintha valaki teljes erővel ütött volna egy cintányérba, vagy bottal vágott volna egy nagy tam-tamra. Az atya eleresztette a mosolygó Vepreket és felordított: — Le a nadrágot! Veprek arcáról eltűnt a mosoly, leengedte a nadrágot s egy bádogtáblát nyújtott át a páternek, mehet tegnap hozott el a templomból. ..Adakozzunk az Ur temploma I javára!“ ssa
