Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-179. szám)

1954-07-07 / 159. szám

XI. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM ARA 50 FILLER 1954 JULIUS SZERDA <Vilá(j prMetársai tqijjemiietek ! A képen: Lakóházak építése Moszkva délnyugati kerületében. Üzemeink augusztus 20-ra készülnek Csatlakozunk a kisvárdai Vulkán dolgozóinak versenyéhez Vállalatunk, a Nyírbogdányi Ásványolajipari Vállalat dolgozói örömmel olvasták a Néplap va­sárnapi számában a kisvárdai Vulkán vasöntöde dolgozóinak versenyfelhívását. A versenyfel­hívás mozgósította vállalatunk minden dolgozóját. Az üzemré­szekben a dolgozók eddigi ered­ményeik túlszárnyalására és a pártkongresszus határozatainak megvalósítására tettek vállalást. Augusztus 20 tiszteletére vál­laljuk, hogy termelési tervünket a III. negyedévben az elmúlt ne­gyedévihez viszonyítva 104.6 szá­zalékról 109.6 százalékra teljesít­jük. A nagylengyeli nyersolaj­fehéráru kihozatalát a normához viszonyítva 1.5 százalékkal emel­jük. A második negyedévben ki­mutatott 0.02 százalék selejtet a harmadik negyedévben 0.01 szá­zalékra csökkentjük. Önköltsé­günket az éves tervhez viszo­nyítva a harmadik negyedévben 1 százalékkal csökkentjük, ami 300 ezer forintot tesz ki. Fűtő­olajból a normához viszonyítva 50 ezer forint értékű megtakarí­tást érünk el. Igazolatlan mu­lasztás a harmadik negyedévben nem lesz. Az eddig felvett, de végre nem hajtott munkavédelmi és balesetelhárítási feladatokat a harmadik negyedévben valósítjuk meg. A december 31-re betüte- mezett szellőző-berendezést az olajraffinációban a harmadik ne­gyedévben építjük meg. A vállalat dolgozói nevében: MÁRKUS JÓZSEF FÜLÖP JÁNOS GÉGÉNY MIHÁLY ü. b. elnök. igazgató. párttitkár. Szélesedik a versenymozgaiom a Tatarozó Vállalatnál A kongresszusi versenyben új sztahanovisták születtek a Tata­rozó Vállalatnál. A dolgozók meg­értették, hogy a terv teljesíté­séért és a minőség növeléséért íolyó harc szorosan összefügg anyagi jólétük növekedésével. — Ezért is kapott új erőre a ver­seny a brigádok között. A kon­gresszusi verseny tapasztalatait felhasználva tovább versenyez­nek. Az üzemi bizottság aktív a versenyszervezésben. Leszűrték a kongresszusi verseny tapasztala­tait. Bizony gyakran előfordult, hogy a műszakiak nemtörődöm­sége miatt nem tudták teljesíteni vállalásukat. A dolgozók nem kapták meg kellő időben a szük­séges anyagokat, nem volt meg mindig a szükséges munkaterü­let. Pedig egy kis előrelátással és nagyobb lelkesedéssel meg tudták volna oldani a műsza­kiak az e téren jelentkező „ne­héz“ problémákat. Az üzemi bi­zottság leszűrte azt a tanulságot, hogy a versenyben jobban kell támaszkodni a műszakiakra. — Most többet tesz érte az üzemi bizottság, hogy a műszakiak is bekapcsolódjanak a versenybe. A műszakiak értekezletükön foga­dalmat tettek, hogy javítani fog­nak munkájukon és jobban fog­ják segíteni a dolgozókat válla­lásuk teljesítésében. Az üzemi szakszervezet aktívái is eredmé­nyesebb agitációt folytatnak. En­nek eredményeképpen a 34 bri­gádból már 26 megtette felaján­lását agusztus 20. tiszteletére és csatlakozott a „Legjobb brigád” cím elnyeréséért folyó verseny­hez. Ezek a brigádok vállalásaik becsületes teljesítésével akarják elősegíteni, hogy a Tatarozó Vál­lalatnál is mielőbb megvalósít­hassák a III, pártkongresszus határozatait. Sztankó József kőművesbrigád­ja többek között felajánlotta, hogy kifogástalan minőségű mun­kát végez és megtartja eddigi 250 százalékos átlagteljesítmé­nyét. Fáczán Mihály és Kozma Zoltán kőművesbrigádjai vállal­ták, hogy határidő előtt 15 nap­pal, július 30-ra teljes egészében befejezik a baktalórántházi tü­dőszanatórium szolgálati lakás­építését. A segédmunkások, mint például Szabó Árpád diákokból álló segédmunkásbrigádja fel­ajánlást tettek, hogy a szak­munkásokat időben ellátják a tervteljesítéshez szükséges anyag­gal, rendbentartják a szerszámo­kat, kihasználják a gépeket és a munkahelyen példás tisztaságot tartanak. A műszakiak, a dol­gozók lelkes versenykedvét ta­pasztalva bekapcsolódtak az augusztus 20. tiszteletére folyó versenybe. Ez az összefogás biz­tosíték arra, hogy a vállalat tel­jesíteni fogja felajánlását: Jú­liusban 40.000 forint értékű hul­ladékanyagot használ fel és 104 százalékra teljesíti havi tervét. A Cipőipari Vállalat több ininőség-i cipőt készít a III. negyedévben Jóleső érzés a nyíregyházi Cipő­ipari Vállalat dolgozóinak, ha me­gyénk lakói megállnak a kirakat előtt és elismerő szavakat monda­nak a kirakatban elhelyezett mi­nőségi cipőkre. Az elismerés még jobb munkára ösztönzi őket. Két­ségtelen, hogy jóminőségű mun­kát végeznek, azonban bizony olyan eset is előfordult, hogy di­cséret helyett minőségi kifogással éltek a megrendelők. Megyénk dolgozói egyre igényesebbek. — Észreveszik a legkisebb hibát is. A sok dicséret pedig kissé elbiza- kodotíá tette a Cipőipari Vállalat kiváló szakmunkásait. „Ez már csak volt. Most már vi­gyázunk, hogy egyetlen minőségi hiba se essen a munkánkon“ — mondotta büszkén Földi Ferenc, a vállalat vezetője. A vállalat dol­gozói már június 22-én teljesítet­ték félévi tervüket. S júniusban nem fordult elő minőségi kifogás. Az első félévben 290.000 forint értékű minőségi cipőt készítettek a lakosság részére. További jó­minőségű munkára törekedve har­colnak jó hírnevük öregbítéséért. Szabó Géza felsőrészkészítő pél­dául új cipőmodelleket készített, melyeket most hoznak forgalom­ba. A III. negyedévben sokkal több, jobb és szebb kivitelű minő­ségi cipőt készítenek, mint az első' félévben. Ezt nem a létszám emelésével, hanem munkaver­sennyel a termelékenység növe­lésével akarják biztosítani. TEGNAP DÉLIG 4950 holdon végeztünk aratást Több gépi aratást! A megyei tanács mezőgazdasági osztályának jelentése szerint tegnap délig 4950 hóidon végez­tek a megyében aratást, ebből géppel 1670 holdat vágtak le. Eddig 210 termelőszövetkezetben kezd­ték meg az aratást. Legtöbb árpát és rozsot a nyíregyházi járásban vágtak le, tegnap délig 911 holdat. Jó eredményt értek még el a kievárdai, fehérgyarmati, csengeri, baktai és bátori járások­ban. Leglassabban indul az aratás a kemecBei já­rásban. E mellett igep rossz a géppel való ara­tási arány is. A levágott 184 holdból csupán 27 holdat vágtak géppel. A nyíregyházi járás dicsérendő a nagy terület learatásáért, azonban a géparatási százalék itt a legrosszabb, mindössze a levágott terület 8 száza­lékát aratták géppel. A szomszédos nagykállói járásban a levágott gabona 65 százalékát aratták géppel. Nem volt nagyobb vihar a nyíregyházi járásban sem, mint a nagykállói járásban, az egyéb adottságokkal sem lehet megmagyarázni: miért csak 8 százalék a gépi aratás. Jó a gépi aratás aránya a baktai, csengeri, kisvárdai, fe­hérgyarmati és vásárosnaményi járásokban és Nyíregyháza városban. Az említett nyíregyházi, kemecsei járások mellett sürgősen javítani kell a gépi aratás arányát a nyírbátori és mátészalkai járásokban is. Hét gépállomáson már kombájn is arat A legújabb jelentések szerint 15 gépállomá­son vágják az aratógépek az árpát és a rozsot, hét gépállomás: a nagykállói, fehérgyarmati, mándoki, mátészalkai, nagydobosi, nagyhalászi és a tyukodi gépállomások pedig megkezdték a kombájn-aratást is. A kombájnok még csak né­hány holdat vágtak le, legnagyobb részük tegnap indult ki, legtöbbet a mándoki kombájnisták vág­ytak eddig, 25 holdat. A nagyhalászi gépállomás tegnap az ibrányi Vörös Csillag termelőszövetkezetben kezdte meg a kombájn-aratást. A paszabi Tolbuchin, a besz- tereci Uj Barázda, a kemecsei Szabadság, a kó- taji Vörös Október és Lenin termelőszövetkeze­tekben pedig aratógéppel kezdték meg a gép­állomás dolgozói az aratást. A nyírtelki gépállomás aratógépei nagy­részt tegnap indultak ki. A varjúlaposi Győzelem termelőszövetkezetben Pataki Ferenc arat, teg­nap délig 6 holdat vágott le. A bedőbokori Sza­bad Nép termelőszövetkezetben Bácskái András kezdte meg az aratást, délig 4 holdat vágott le. A nyírtelkiek közül eddig legtöbbet Kockás Mihály aratott a Sóstóhegyen, összesen 11 holdat. A gépállomások között eddig legtöbbet a bal- kányiak arattak, 75 holdat összesen, második he­lyen a tyukodiak állnak 72 holddal. A nagykállói gépállomás traktoristái az aratás után nyomban megkezdték a tarlóhántást és a másodvetést is. Murvai Károly ó-terménnyel teljesítette eg-észévi kenyér- gabona és kukoricabeadását Még a tavaszon történt, hogy Murvai Károly tiszadobi 6 holdas dolgozó paraszt a községi tanácson bejelentette, hogy ó-búzából sze­retné rendezni a gabonabeadását. A tanácsnál nem tudtak megfelelő választ adni, írtak a járási tanács­nak, onnan a megyei tanácshoz. A vége az lett, hogy értesítették Murvai Károlyt: beadását csak új­terménnyel teljesítheti. Murvai Károly ebbe a végzésbe nem nyu­godott bele, a községi tanáccsal levelet íratott a minisztériumba. Amikorra megjött a válasz, akkor­ra megjött a rendelet is. Aki ó-ga­bonával teljesítheti kenyérgabona beadását, gyorsprémiumban része­sül, ami mázsánként 5 forintot tesz ki. Murvai Károlynak az 1954. évi kenyérgabonabeadási kötelezettsé­ge 287 kiló. Amikor megkapta az értesítést, azonnal be is szállította. A kukorica és takarmánygabona beadást pedig 259 kiló szemes ku­koricával törlesztette. A félévi ba­romfi-, tojás- és vágómarhabe­adást túlteljesítette. A beadásra szánt sertése is hízik, még július­ban beadja. Már csak burgonya és napraforgó beadási kötelezett­sége van hátra. Az ó-gabonával való gabonabe­adás teljesítésének határideje az előző intézkedések szerint június 30-ig terjedt. Újabb intézkedések szerint, akik még cséplés előtt ó-gabonával eleget akarnak tenni gabonabeadási kötelezettségüknek megvan rá a mód és továbbra is megkapják a gyorsbeadási pré­miumot, a mázsánkénti 5 forintot. A gépek fürge orvosai Kora délután éles telefon­berregés zavarta meg az igazgatói szoba csendjét. Bejczi elvtars, a vállalat igazgatója a telefonkagyló után nyúlt. — Halló itt Gépjavító!... Baj van a kombájnnal? Azonnal elv­társ ... Jó, jó, várjanak, azonnal indulunk. Letette a telefonkagylót, és már indult is ki az ajtón, hogy. meg­beszélje a sz, élőkkel: ki menjen ki Ujfehértóra. A műhelyajtónál találkozott Dankó Károllyal, az elektromos­szerelőbrigád egyik tagjával. Kö­zölte vele, hogy az újfehértói gépállomásról telefonáltak, elrom­lott a töltésszabályezó, meg a di­namó, emiatt áll a kombájn. — Ha motorra ülök, egy ne­gyedóra alatt ott leszek! — Ez az első hiba, ami miatt ki kell menni — mondta Dankó Ká­roly izgatottan és a szeme büsz­kén csillogott. Ujfehértón már nagyon várták a segítséget. Nyolcán, tizen álltak a hatalmas gép előtt, mintha az a nézéstől is beindulna. Dankó elvtárs szakértői keze hamar megkereste a hiba okát. A többiek érdeklődéssel figyelték munkáját. Egyikük megkérdezte. — Mondja szaki, dolgozhatunk még ma? ö talán nem is hallotta a kér­dést, mert szótlanul tovább dolgo­zott. Egyszer csak felállt, megtö­rölte olajos kezét és megveregette a kombájn oldalát, mint a gazda a legkedvesebb csikója vrkát.-r- Na, mehet a masina! — mondta elégedetten. — Köszönjük elvtárs. Még ma jó pár holdat lenyírunk vele. Távozóban megállt még a tábla szélén és egy darabig hallgatta a gép zavartalan csattogását. Bol­dogan, kicsit a gazda örömével nézte, amint a dús érett kalászok engedelmesen hajoltak a ka­szálókés alá. Hiszen ebben a szép termésben, a gazdag aratás­ban neki is része van, Neki, és az üzem minden dolgozójának. Nem­csak a téli gépjavítás határidő­előtti, minőségi elvégzésével, de most az azonnali, gyors segítség- adással is. A tavalyi tapasztalatokon okuU va, a vállalat dolgozói elhatároz* iák, hogy az aratás és cséplés ide­jén gyors segítséggel, az esetleges hibák azonnali javításával járul* nak hozzá az idei bő termés mi* előbbi betakarításához. Ennek biz* tositására állandóan három brigá­dot tartanak készenlétben. — A „villám“-brigád az elektromos hibákat javítja ki, a másik két brigád pedig felváltva, két mű­szakban' tart ügyeletet, hogy a behozott gépeket a lehető legrövi­debb idő alatt javítsák ki. — Ha azonnali segítség kell, akkor sem késnek, mert a motorkerékpár, vagy a szerelőkocsi percek '1ntt repíti a „gépek orvosait" a beteg gépekhez.

Next

/
Thumbnails
Contents