Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-179. szám)
1954-07-06 / 158. szám
NÉPLAP 1954 JULIUS 6, KEDD VERSENYTÁRSAK A tiszalöki járási tanács me- zőgazdasági osztályán kezdődött. Értekezlet volt és a tisza- egzlári Vörös Csillag elnöke, Treszkai János egyszer csak felállt és azt mondta: „Én, a tiszaeszlári Vörös Csillag elnöke, a tagság megbízásából versenyrehí- vom járásunk összes termelőszövetkezeteit a növényápolás, az aratás-cséplés és a betakarítás jó elvégzésére, valamint a beadás pontos teljesítésére.“ Erre egyné- hányan összenéztek, mások pedig fontolgatni, méricskélni kezdték az elhangzott szavak erejét, súlyát. Most egy magastermetű, csontosarcú ember állt fel, Nagy Miklós, a tiszavasvári Dózsa tsz. elnöke: „A tiszavasvári Dózsa tagságának nevében elfogadom a versenykihívást. Szembenézünk az eszlári elvtársakkal. De én, ugyancsak a tagságom nevében még azzal egészítem ki a verseny elfogadását, hogy az elsőbbséget a zárszámadáskor az egy munkaegységre eső osztalék értéke döntse majd el“‘ Minden szem Tresz- kait nézte, ahogy az megint felállt: „Elfogadjuk ezt a módosítást, mert úgy érzem: a teljes igazságon alapszik.“ Ezután pontosan egy hét múlva, június 29-én a tiszaeszlári Vörös Csillag portáján az alábbi beszélgetés zajlott le Cifrák István, a tiszalöki járás tsz. szervezője, valamint Treszkai János elnök és Kiss János üzemi párttitkár között: — Ti vagytok a járásban az elsők a növényápolási munkák végzésében. — Úgy jó! — Minden kapásotok tiszta, gyönyörű. — Nem magától lett olyan. De mások se csinálták meg mihelyet- tünk. — A krumplit háromszor kapáltátok, a napraforgót pedig négyszer, úgy-e? — Annyiszor. A cukorrépát is kétszer kézzel, egyszer meg ekekapával. A takarmányrépát is négyszer kapáltuk. — A tengeri negyedszeri kapálásával végeztek a héten? —■ Az már nem sok. Pár holdat tesz ki azoknak a táblái, akik lemaradtak. — Szóval, jól álltok. — Jól... Az osztalék értékére vagyunk versenyben a vasvári Dózsával. De most már itt az ara. tás is. Készen vagyunk rá mindenféleképpen. Az elsőkaszálású takarmányunk is kazalban van. — A versenytársatok még le van maradva ezzel. — Tudjuk. Éppen menni akarunk segíteni nekik. Hat szekérrel. Én magam is megyek, csengett a párttitkár hangja olyan tisztán, mint a nagyon finom pohár szokott. — Te ne menj, Kiss elvtárs... — Hogyne mennék! — s alacsony termetét megfeszítve, mint nemes, nagy dolgok elhatározása előtt szokása ez neki. Szemében a határozottság kemény tüze lobbant. A járási kiküldött elnevette magát és kezét puhán a párttitkár ‘vállára tette: — Üzemi párttitkár vagy ... Legyél te csak itt, a ti portátokon. — Éppen azért megyek! — Miért? —- Mert párttitkár vagyok ... Élői a helyem. lAíég aznap este összeült a Vö- rös Csillag pártszervezetének vezetősége. Ekkorra már mindenki tudott a dologról. Láncki István például így vélekedett: „Úgy tekintsük a vasvári Dózsa szétlévő szénáját ■— ami még mindég boglyákban van kinn a határban — mintha a sajátunkról lenne szó. Segítenünk kell, mert sarkunkon van nekünk is, nekik is a legnagyobb munka: az aratás“. Másnap hajnalban, alighogy a nap ledobta magáról az éjszaka takaróját, harminchét kasza suhogott a hatalmas lucernatáblában. Tavasznyílás óta immár másodszor került rendre a finom, ropogósszálú drága takarmány. A pártvezetőség tagjai együtt vágták a vastag rendeket a többiekkel. A hajnalon, amíg kiértek a lucernatáblához, beszéltek már a segítségadásról, de hogy aztán megszorították a kaszanyelét s rendeket fogtak, elállt a szó. Ilyenkor már nem lehet beszélni, mert munkában van a szem, az agy, a szív, a bőr, a csont, az izmok ereje.,, a teljes ember. Majd früstökkor. Az is elérkezett. — Arról van szó, elvtársak, — nézett a többiek szemébe a párt- titkár, a becsület úgy hozza: ne úgy legyünk elsők, hogy rosszmá- júan kinevessük az elmaradt versenytársunkat. Segítünk nekik. Hell János, a növénytermelési brigád vezetője aggodalmaskodott: — Még mi sem vagyunk rendben mindennel.., — Például? — Kapálnivaló is van még ... egynéhány tagnak, A hatvanhoz közeledő Babócsi Benjámin, az ellenőrző bizottság elnöke jobb kezefejével kétoldal- ra törölte bajuszát és azt mondta: — Az semmi. Te szorgalmazd csak azokat, akiknek még nincs negyedszerre is megkapálva a tengeritáblájuk. Akiknek pedig megvan, hadd menjenek. És úgy gondolom, hogy hat fogat a szükséges munkaerővel nyugodtan mehet. Büszkeség lehet ez az élenjáróknak. K. Nagy József már el is ért a hatvanhoz, — a bajusza is nagyobb, mint a Babócsié — most mereven magaelé nézett. Aprókat hümmögött magában. Persze, nem azért, hogy ne menjenek azok, akik mehetnek, hanem azért, amiért ő nem mehet. Ö is közte van annak a „néhánynak“. Merthogy megkapálhatta volna már azt a kicsi tengerit! Szívesen ment volna át ő is segíteni a versenytársaknak, irányítani egy olyan hatalmas asztag rakását. — Hát mi legyen emberek? — tette fel a kérdést a párttitkár. — Menni kell! * J úlius elseje: csütörtök. A tiszavasvári Dózsa tsz. József- házi-tanyáján hajnali háromkor már emberek beszélgettek az istállóban. A vendégek mintha otthon lennének, olyan biztosan léptek, mozogtak, dolgoztak az állatok körül. Kiss elvtárs, a tiszaeszlári Vörös Csillag párttitkára fütyörészve vakargatta, kefélgette a két ökröt. (Csak ő érkezett ökörrel, a többiek lófogattal jöttek.) Hirtelen elmosolyodott. Vájjon min? Nem nagy dolgok, de határozottan jól esett rá a mosoly. Ö korábban elindult Eszlárról, mint a többiek. A ló gyorsabban lép, mint az ökör, na, meg volt abban egyéb is. Treszkai, az elnök előző nap vásárolni volt Nyíregyházán. Az új hordóköteleket megvárták ! hát a többiek — azzal is mutatni1 lehet valamit. Ez volt az egyik. A másik meg az, ahogy tegnap este a vacsorára került a sor. Mert milyen jó íze volt annak a kis szócsatának: „Hoztatok magatokkal tarisznyát?“ — „Nem“. — „Akkor nem esztek“. — „Vendégségbe jöttünk“. — „Urak dolga volt az úgy“. — „Szóval nem kapunk enni?“ — „Nem.“ — „És ha megdolgozunk érte?“ — „Az már más.“ (És valóban jól esett a finom paprikásszalonna, utána a jó édes kávé, ropogós kaláccsal.) Hatóra lehetett, amikor szekérbe fogtak. Épp indulni akartak, amikor másik két „idegen“ lófogat kanyarodott be a tanyára. — Ezek meg a tiszadadai Búzakalász tagjai — mondták többen is egyszerre. Persze, hogy azok voltak. Idős Papp Sándor, meg ifjú Papp Sándor. Apa és fia. — Szabadság! — Szabadság. — Nahát, még csak mindég itt benn a tanyán? — húzta fel szemöldökét valóságos felelősségre vonóan idős Papp s mindgyért utána nagyot kacsintott. — Éppen indulni akarunk — felelte Nagy Miklós, a porta elnöke és tisztán érezte, hogy arca elpirosodott. Merthát kik ők? Mik ők? Hol vannak ők? Hogy még az egész járás „összecsődül“ náluk mindjárt. Hiszen nincsenek ők lemaradva semmi egyébbel, csak az a széna... az van még széjjel. — Dehát az elvtársak, hogy kerülnek ide Dadáról? — Hírét vettük, hogy az eszláriak segíteni A mi elnökünk pedig azt mondta erre az este: mitőlünk is eljöhet két fogat. Nade, induljunk, mert telik az idő! TVőttön-nőtt a hatalmas széna- kazal. A finom szénaillat kellemes szaga töltötte be a környéket a nagy magtár mögötti dombon. Délutánra fokozódott a hőség. Mintha óriási katlan lett volna a végtelen táj, amibe a szikrázó nap folyton-folyvást rakta a maga tü- zét. A kövér, erős lovak fényes szőrén csorgásokat szabott a tajték; az ökrök nyúlós nyálukat csorgatva, csüngették ki szúrós nyelvüket. Idős Pere Károly kazalmester hátrafelé menet nagy hozzáértéssel mutogatta idős Pásztor Ferencnek: a sarkokat hogy „emelje“ feljebb. A fiatal, tizenkilenc éves Csóka Józsi olyan takarosán adogatta felfelé a nagy villa szénákat, mintha nem is délután hat óra lenne volna már. És a lányok? Fehér Mária, Bodon Erzsébet frissen, gyors mozdulatokkal villázták, adták tovább a szénát idős Pásztor felé ... A nap még alighogy lelépett a tokaji Kopasz mögé, amikor csinos tetőt kapott a szénakazal. Reggelre nem vihar lett, hanem hatalmas orkán, de ... a szénakazal állott, mint egy nagy halmaz szürke kőhalom. A dolgozó, az alkotó ember baráti segítségének sziklahalma. És jöhet a másik nagy csata, a kenyér csatája, azt is megnyerik az eszláriak, a vasváriak, a dadaiak. Mindnyájan! Asztalos Bálint. Levél a magyar labdarúgókhoz DRÁGA MAGYAR F1ÜK! Nagy szeretettel köszöntünk Benneteket, akik ha a második helyen végeztetek is a minden idők legnagyobb labdarúgó világ- bajnokságán, elismert, nagyszerű hősei maradtatok a svájci tornának. Nehéz ezekben az órákban l(í-ni a sorokat, hiszen a magyar labdarúgók méltatására szolgáló ollak négy év óta már csupa -fényes, ragyogó győzelmekhez szoktak hozzá, de mégis úgy érezzük: üdvözölni, nagy szeretettel kell üdvözöljünk. Benneteket. A hivatalos döntő balszerencsés 3:2-je mellett mégis Ti voltatok azok, akiknek mellére jobban odaillett volna a világbajnoki aranyérem. Megmondjuk őszintén, fájdalmas volt s még ma is nagyon fájdalmas ez a 3:2! A közvetítés befejezése után kinéztünk az utcára s az első pillantásunk egy idősebb munkásra esett, akinek a szeméből könnyek peregtek. Kevesen voltak olyanok, Magyarországon, akiknek ne szorította volna el a szívét, torkát a keserűség. Hogy vártuk ezt a győzelmet! Milyen nagyszerű lett volna Kovács Jóska Zatöpek feletti győzelme, a magyar úszók fényes franciaországi sikere mellé odatenni: világbajnok lett a magyar labdarúgócsapat! Mintha minden összesküdött volna ellenünk: világbajnokság képtelen sorsolása, Puskás durva, számító szándékos lerágása, az igazságtalan, sorsdöntő bíráskodás s végül a helytelen, rossz csatárösszeállítás. Fájt, nagyon fájt nekünk az, hogy a hivatalos sorrend ennyire meghazudtolja az igazságot. Azt az igazságot, hogy mégiscsak a magyar csapat a legjobb a világon. Nem mi mondjuk, idegen, messzi, kapitalista országok szakemberei a 3:2-es vereség után. Martin Mayer, az osztrák uj ágíró: „Nyugat-Németország megnyerte a világbajnokságot, de a német játékosoknak is be kell látniok, hogy a világ legjobb csapata a magyar.'1 Pozzo, a volt olasz szövetségi kapitány: „A nyugatnémetek nagy lelkesedéssel küzdötek s bár megérdemelten győztek, játéktudásuk nem éri el a magyarokét.“ Willy Meisel, a World Sports főszerkesztője: „A rioi világbajnokság után azt mondtam, hogy Uruguay a világbajnok és Brazília a világ legjobb csapata. Most ugyanezt kell mondanom, csak más szereplőkkel. Nyugat-Németország a világbajnok és Magyarország a világ legjobb csapata.“ Hosszú ideig kísér még bennünket ez a fájdalom, de sokkal erősebb bennünk az a tudat, amelyet Ti Svájcban is megerősítettetek bennünk és minden tárgyilagos külföldi szakemberben, sportolóban, sportszerető emberben. Ezért üdvözlünk Benneteket forró szeretettel. Köszönjük nektek újra és újra a londoni 6:3-at, a budapesti 7:l-et! Köszönjük Nektek a brazilok és az uruguayiak felett: aratott ragyogó győzelmeket, a szinte emh—feletti küzdelmek hősi1 perceit. Svájc után még inkább szívünkbe zártunk Benneteket. A balszerencsés 3:2-es utáni első percek nyomasztó aléltságából felocsúdtunk s tegnap délben már derűsebbnek tűnt a nyári napfény is. Valaki azt kérdezte és a szemében derű csillogott: „Tudjátok-e, hogy újra játszuk a döntőt és győzni fogunk?" Hogy, mikor?, Négy év múlva, a jövő világbajnokságon!“ Hát igen. A győzeU mek örömünnepei után, megtanultuk elviselni a vereséget is, hiszen a labdarúgás mégis csak labdarúgás, sport, játék, amelyben nemcsak győzni szoktak, hanem veszteni is. De tudjuk, határozót- tan tudjuk azt, hogy a világ legjobb csapata, a magyar labdarúgó' válogatott nem sokáig várat magára s újra nagyszerű győzelmek-\ kel vívja ki az osztatlan, keserűségnélküli elismerést. Nem is kell négy évig várni.-.s És e-rei fejezzük be levelünket, forró szeretettel köszöntő sorainkat: Kívánunk minél kevesebb 3:2-es balszerencsét, de annál több szerencsés, ragyogó győzelmet! Ezekre a győzelmekre Ti ez-\ után is' és egyre inkább képesek vagytok Drága Magyar Fiúk! Képesek és méltók vagytok arra, hogy új hírnevet szerezzetek a Ma-, gyár Népköztársaság válogatott sportolóinak címeres piros mez- zének! g j A vihar, a kenyér és a rémhír 5 nap alatt aratnak le a laskodi Vorosilov tsz. tagjai A laskodi Vorosilov termelő- szövetkezet tagjai az előre elkészített aratási terv szerint kezdtek munkához június 28-án és ezen a napon 18 holdon aratták le az árpát. Holdanként 18 mázsás termésre számítanak. A szövetkezet azért tudta időben, szemveszteség nélkül learatni az ősziárpát, mert a családtagokat is bevonták az aratás mun- sjMs»-«iba. Vass Istvánná, Virág LúSs-lóoá meg a többi asszonyok ugyancsak megállják helyüket a munkában. Azok az asszonyok pedig, akik családi elfoglaltságuk miatt nem vehetnek részt az aratásban, úgy döntöttek, hogy amikor férjeiknek elviszik az ebédet, délen át 2 órát kévekötéssel, kévehordással töltenek el. Úgy határoztak a szövetkezet tagjai, hogy nem 6, hanem 5 nap alatt végzik el az aratást. Ahhoz, hogy a termelőszövetkezet 5 nap alatt végezhessen az aratással, sokkal nagyobb segítséget kell adni a gépállomásnak is. Kovács elvtárs, a nyír- madai gépállomás igazgatója és Szita elvtárs párttitkár látogatásuk alkalmával ígéretet tettek az aratás megkezdése előtt egy nappal arra, hogy 28-ra munkához lát a szövetkezet földjén egy aratógép. Sajnos, ez csak ígéret maradt. Az aratógép ott áll kijavítatlanul a gépállomás udvarán. Éles Miklós járási instruktor. Zavarosszemű, felzaklatottlelkú emberek rohamozták meg szombaton este, vasárnap és még hétfőn is Nyíregyházán a kenyérboltot, a csemegeboltot s akik azelőtt naponta egy kenyeret vettek, most egyszerre harmat-négyet akartak vinni. S közben izgatottan suttogták: — A jég elverte a határt, nem lesz egy gramm kenyér se, vegyünk most minél többet... Az biztos, hogy szombaton este a kelleténél kevesebb kenyér volt a városban. Sőt, az is tény, hogy ez a kenyérhiány a viharral volt szoros összefüggésben. A gyengébb idegzetűek és inkább az ellenségre hallgató, mint gondolkodó pánikkeltők kedvéért eláruljuk: a kenyérgyár gépeit villanyáram hajtja — a villanyáramot függőleges helyzetben elhelyezett villanyoszlopok között vízszintesen kifeszített villanydrótok szállítják. Viszont a vihar kövekeztében a villanyoszlopok egyrésze vízszintes helyzetbe ke-*, riilt, azaz kidőlt, a drótok pedig: függőleges helyzetet vettek félj azaz tépetten, összeszaggatva lóg-j tak. Következésképpen nem szál-] lítoták az áramot, nem működtek a gépek s nem lehetett kellő-- mennyiségű kenyeret sütni. VI—i szont vasárnap és hétfőn már volt elég kenyér — még azoknak is, akik hármat, négyet vittek haza. S mi több: az aratás is ví- gan folyik, szebb terméskilátás van, mint tavaly volt. Mivel bebizonyosodott, hogy! még mindig vannak hirtelenije- dős emberek, ezúttal is felhívjuk a szíves figyelmüket a következőkre: további esőzés várható —* sürgősen szerezzenek be személyenként legalább 50 pár kalucs- nit, esernyőt, mentőövet és motorcsónakot. További hasznos tanácsokért forduljanak a nagykállói ideggyógyintézethez .., 100 forintot hagyott egy harmincöt év körüli férfi vásárló az elmúlt napokban a nyíregyházi csemegebolt dohányárusnőjénél véletlenül. Az elárusítónő kéri az illetőt: jelentkezzék a pénzéért, 2
